Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-05 / 104. szám
A világjáró katonazenész Szabó István pihenőben Apja pék volt, anyja kocsmáros. Nem volt tehát családi hatás, mégis öt-hat éves korában elhatározta: katonazenész lesz. Tagja lett az úttörőzenekamak, majd autószerelőnek tanult. Szabó István, a repülőtiszti főiskola fúvószenekarának nyugdíjasa élete ballépésének tartja ezt:- Először vonzónak találtam, de kiábrándultam belőle. Koszos munka, télen hideg, nyáron meleg. Hatvanhétben aztán teljesült gyermekkori álmom, katonazenész lettem. A világ egyik legboldogabb embereként éltem. A munkámat sosem tekintettem munkának, csak szórakozásnak - bár ennek a hivatásnak is vannak nehéz pillanatai. A temetésekre, az ónos esőben tartó vigyázzállásra gondolok. A zenélés öröme, meg a katonamivolt mutogatása azonban kárpótolt mindenért. A katonazenének köszönhetően eljutottam olyan helyekre, ahová sok halandó ember nem juthat el. Kijevtől Londonig, Kiéitől Modenáig sok országban megfordultam, s nem egyetlen alkalommal. Zenekarunkról több rádiófelvétel készült. Azt is kevés ember mondhatja el magáról: a szolnoki helyőrség zenekara kiegészítette a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia zenekarát. A varsói operában adtunk - a tévé által is közvetített - műsort. Mindig részt vettem a debreceni katonazenész-fesztiválon s az Országház előtti tisztavatásokon. Van egy lányom és egy fiam. Egyikük sem lett zenész. Sajnálom, de úgy vagyok vele, hogy jobb sorsa van egy boldog cukrásznak, mint egy pályára erőltetett zenésznek. A fiammal próbálkoztam, de amikor sírva gyakorol a gyerek, abba kell hagyni. Jó nyugdíj-kiegészítés A surjányi Öllé JÖi'séf keze munkáját mintaszerűen rendben tartott kertje dicséri. Rövid leltárt készítünk róla: - Van három nagy cseresznyefám. Átlag nyolc mázsát teremnek. Az időjárástól függően a 14 Öllé József a kertben őszibarackfa termése is eléri a 4-5 mázsát. A hat almafáról is lejön 8-10 mázsa alma. A nyolc körtefa is megadja a két mázsát. Négy-öt hektó borom is „terem”. Van egres meg ribiszke is. A lehullott gyümölcsből évente másfél-két hektó pálinkát főzetek. A feleségem 100-150 üveg befőttet szokott eltenni. Afrikában volt molnár Azt, hogy milyen hosszú utat fog megtenni a kenyérért, feltételezhetően nem tudta Ladányi Sándor akkor, amikor a fegyvemeki malomban 1927-ben molnársegéd lett. Pestre került, a Gizella malomba. A munkanélküliség réme akkor is kísértett. Részben ezért, részben meg azért, mert Franciaországban az ittenihez képest négyszeres volt a kereset, útnak eredt.- Nizzában kötöttem ki - emlékezik. - Pesten nagy hó volt, ott meg pompáztak a virágok. Korzikára mentem onnan, mert azt mondták, ott lehet „papírt” szerezni. Egy szállodában dolgoztam. Jó hely volt, sok borravalót kaptam, csak papírt nem. Ezért vette fel újra a vándorcipőt. Egy Algír környéki malomban dolgozott hat évig. Betegsége majdnem elvitte összekuporgatott pénzét. ’36-ban visszakerült a kontinensre. Az idős molnár az öreg malom előtt Itthon hol katona, hol molnár volt. Főmolnámak, üzemvezetőnek is sok helyre kinevezték, mert kiváló szakembernek tartották. Most Fegyvemeken él. Portája a leszerelt malom tőszomszédságában van. Annyi dolgos év után mindketten nyugállományba kerültek. Amikor megkérdeztem tőle, milyen kenyeret eszik a nyolcvankilenc éves molnár, azt feleli:- Amilyet most csinálnak. A „csinálnak” szó megüti a fülemet, hiszen a kenyeret sütni szokták. Persze, csak a jó kenyeret, mint hajdan a „Tiszavidéki” búzából, jó molnárok által őrölt lisztből készített kenyeret. Olyant, amelyik alig fért ki a kemence nyílásán. —SBAz oldalt szerkesztette: Simon Béla Fotó: Mészáros János A kalapom már olyan gyűrött volt... Kátai István kedvenc pánijával A szajoli Kátai István a Palotási Állami Gazdaságban volt sofőr. Esetenként a gazdaság méhek szállítására bérbe adta tehergépkocsijait. O meg kapható volt a szállításra, hiszen fiatal volt, s a pénz is kellett. Salgótarjánból hozott egy szolnoki méhészt, aki egy köteg pénzt vett fel a méz ára fejében. Ez a látvány késztette a „másodállásra”.- Mondtam a feleségemnek - meséli -, hogy méhész leszek én is. A gazdaság tejcsamokának vezetője árult hét kaptár méhet. Pénzünk nem volt, sem otthon, sem a bankban, csak annyi volt, ami a megélhetésre kellett. Az apósom adott kölcsön. Igen ám, de két évig nem lett egy deka méz sem, mert nem értettem a méhészkedéshez, s a kaptárak sem voltak jók. Mondta is a feleségem; csinálj valamit, mert vagy te, vagy a méhecskék „repülnek”. Végül adtak a méhek annyi mézet, hogy ki tudtam volna fizetni az adósságot, de az apósom azt mondta, nem kell visszafizetni a pénzt, feles lesz a méhészet. Úgy is lett, de a méz mindig az enyém lett. Vettem kiselejtezett kaptárokat, lett már vagy 40-50 család. A gazdaságban akkor selejteztek ki tehergépkocsikat.- Ha már sofőr vagyok meg méhész is, meg kellene venni az egyiket - meditált Kátai István -, és csinálni belőle egy méhészkocsit. Ötven mázsát nyomott az egyik jármű. Kilónként nyolcvan fillérért megvette, és kétévi munkával újjávarázsolta. Amikor le akarta vizsgáztatni, akkor derült ki, hogy minisztériumi engedély kell ahhoz.- A minisztériumban sokat ácsorogtam - emlékezik. - A kalapom már olyan gyűrött volt, hogy nem lehetett kiegyenesíteni. Közben az is kiderült, hogy a gazdaság csak a MÉH-nek adhatja el a kocsit. Az meg olyan árat szabott, hogy azon a falu legszebb házát is megvehette volna Kátai István. Meg kellett volna fizetni az általa viselt költségeket és a saját munkáját is. A végén megúszta 8-10 ezer forinttal.-így kezdtem el méhészkedni a kocsival. Szereltem bele tévét, rádiót, szóval „fainul” berendeztem. Jártam vele az országot. Amikor megengedték a magánfuvarozást, visszaalakítottam a kocsit. Én voltam a megyében az első magánfuvarozó. Most is van méhecském. A múltkor adtam el négy családot hetvenezer forintért, mert elpusztult az egyik pónim, s vettem helyette egy másikat. Tizennyolc méhcsaládom van, de ősszel szaporítom őket. A hetvenedik évemben járok, de az biztos, hogy amíg élek, méhészkedem. S. B. Irány Krakkó A szolnoki pedagógus-nyugdíjasklub 1985-ben alakult. Közel egy évtizede Ferencz Tibomé irányítja a munkáját. S hogy nem eredménytelenül, az következtethető abból, hogy a klub tagjainak létszáma már eléri a kétszázat. A klub nyitott, nemcsak pedagógusokat egyesít soraiban, hanem bárki beléphet oda. Színes programjukban hagyományosan szerepel az aradi vértanúkról való megemlékezés, a költészet, a kultúra napjainak megünneplése. Ők alapították a biotomát, ami sikeres a VMK-ban. Kegyeleti látogatásokat is tesznek az elhunyt pedagógusok sírjánál. Évek óta tart kapcsolatuk a nagybányai Teleki Blanka nyugdíjasklubbal. Most a krakkói nyugdíjasklubbal is alakul a kapcsolatuk. Annak meghívására május 3-án utaztak ki, és öt napot töltenek Lengyelországban. Huszonketten a pódiumon A martfűi városi nyugdíjasklub áprilisban hagyományosan megrendezi a verskedvelő nyugdíjasok irodalmi délutánját. Most önmaguk szórakoztatására, társaik örömére a művelődési központban tisztelegtek a költészet nagyjai előtt. Összesen huszonkét klubtag szerepelt. A résztvevőket lekváros kiflivel és egy csésze feketével vendégelte meg a nyugdíjasklub vezetősége. D. M. ~m Margit néni, aki 81. 1%/É évében mindig JL tJl. maga szeret a dolgok végére járni, aktív korában is igazi funkcióhalmozó volt. Amolyan örökmozgó, fáradhatatlan aktivista. A fejezetek külön-külön is újságoldalakat tölthetnének be, hiszen 14 évig volt vöröskeresztes titkár, 12 évig tanácstag, 8 esztendőt számol a vbtagságra, sokáig elképzelhetetlen volt nélküle az FMSZ vezetősége és annak ellenőrző bizottsága, de a helyi nőtanács is kamatozott aktivitásából, miközben úgy volt 30 évig az MSZMP tagja, hogy tsz-tagként alapszervezeti párttitkárként is megméretettet. Nem csoda, hogy kíváncsiak voltunk rá, különösen azok után, hogy időközben megtudtuk a helyi önkormányzatnál: Margit néni nem csak maga szereti gondozni 300 négyszögöles szőlőjét, amiben megterem egy kis krumpli és bab is a kukorica mellett, hanem még új szőlőt is gyökereztet. Frissen mosott fehérneműk száradtak a tiszaderzsi Korona utcai háza udvarán, amikor Nyolcvanon túl még új szőlőt gyökereztet Középen Margit néni, elöl a lánya, körben pedig az unokák és dédunokák éppen Derzsen lévő koszorúja beküldött fotó hangos „jó napotomra” a kapuhoz sietett. À maga saralta, tapasztotta és meszelte lakás nagyszobájában kínált helyet, miközben mesélt és mesélt a tizenegy éve özvegy Pólyák Balázsné: hogyan vitte először Szolnokra 1949-ben az első derzsi véradókat, hogy azután ő maga hetvenháromszor adhasson vért. És arról is, hogyan szervezte meg a faluban az első véradó napot, meg arról is, miképpen lett értékes Derzsen a „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom.- A Vöröskeresztet emelje ki, ha lehet, mert arra vagyok a legbüszkébb, bár azt sem szégyellem, hogy párttag, sőt párttitkár is voltam, mert én minden munkát tisztességgel szerettem végigcsinálni - mondta, majd végigvezetett a kis házi birodalmán. Megmutatta az ötödik ikszét átlépő szövőszéket, amin, ha van megrendelés, még ma is készít szőtteseket, megnézhettem az egy kakast, nyolc tyúkot és három kacsát számláló „szárnyasbirodalmat”, no és visszatérve, a fényképeket, olyan történeteket felelevenítve, amelyek még jobban megedzhették a madárcsontúan is rendkívül szívós özvegyasszonyt, aki egyébként nem ismeri az orvosságokat, s tavalyig, míg gyomor- és epepanaszai miatt meg nem operálták, az orvosokkal is csak az utcán találkozott. 1987-ben, miután elhagyta élete párja, rövid időn belül elvesztette középső, majd nevelt fiát is. Ám azért maradt neki vigasz és segítség: öregebbik, Budapesten lakó fia és az Abádszalókról gyakran átjáró lánya, Ibolya, no és persze a hét unoka meg a három dédunoka. Ők legrosszabb esetben is legalább havonta hangossá teszik az öreg házat, természetesen segítenek is. Még akkor is, ha Margit néni, aki néha 16 órát is serénykedik, maga szeret a dolgok végére járni. Gyorsan, de pontosan és precízen, ahogy az egy 80-as, örökmozgó aktivistához illik. -percze-
