Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-27 / 123. szám
1998. május 27., szerda Fiatalok a pályán Jászberényi röpi- és A hét végén Jászberényben a nagyok - a JSE-Vasas labdarúgói és a JTKF DSE kézilabdázói - mellett főszerepet kapott az utánpótlás is. A Jászberényi RK immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Fóka-kupa utánpótlás leány röplabdatornát, míg a JSE-Vasas labdarúgó-szakosztályának utánpótlás szakága első alkalommal a Lehel Kürtje Kupát. Argentin győzelem A franciaországi világbajnokságra készülő argentin labdarúgó-válogatott Buenos Airesben kétgólos győzelmet aratott az ugyancsak vb-résztvevő Dél-afrikai Köztársaság fölött. A házigazdák Gabriel Batistuta és Ariel Ortega második félidőben lőtt góljaival nyerték meg a derbit. A második találat egyébként a dél-afrikai Mkhelele kiállítása után esett. Kevesebb a szponzori szerződés Kevesebb sportolóval kötnek támogatói szerződést a jövőben a vezető sportcipőgyártó cégek, mivel a támogatás mértéke és a bevétel nem áll összhangban - derült ki az AP amerikai hírügynökség keddi elemzéséből. A változtatás legfőbb oka, hogy az eladások szinte mindegyik cipőgyártónál visszaestek az elmúlt időszakban. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az élsportolók megítélése is megváltozott. A támogatott versenyzők gyakran nem úgy viselkedtek, mint ahogy az egy középpontban lévő, a fiataloknak példaképül szolgáló embertől elvárható lett volna. Egy átlagos támogatói szerződés erkölcsi kitételeket is tartalmaz, s ezek alapján a szponzorok bármikor felbonthatják a megállapodást, ha a versenyzőjük etikailag megkérdőjelezhető ügybe bonyolódik. Igaz, a sportszergyártó cégek eddig szinte mindig kiálltak reklámemberük mellett. Az új irányzatot az is bizonyítja, hogy a Fila kezd kivonulni az amerikai futballból, a Nike a kerékpározásból, míg a Reeboknál olyan nagynevű játékossal is szakítanak, mint a kosárlabdázó Shaquille O’Neal (Los Angeles Lakers). Chelsea mint névadó Klubja után a Chelsea nevet adta most született lányának Dán Petrescu, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Chelsea FC román válogatott játékosa. A 30 éves hátvéd nem tudott jelen lenni kislánya születésénél, mert a román válogatott kerettel a Bukaresttől 140 kilométerre fekvő Poina Brasovban készül a közelgő franciaországi labdarúgó-világbajnokságra. Petrescu felesége egy londoni kórházban hozta világra a kiváló egészségnek örvendő, 4,2 kilogramm súlyú Chelsea-t. Röplabda Az ifjú hölgyek három helyszínen gyűrték egymást. A minik 8 csapatos mezőnye két 4-es csoportban kezdte a küzdelmeket. Innen az elsők egyenes ágon kerültek az elődöntőbe, míg a csoportok második és harmadik helyezettjei keresztbejátszással döntötték el a további helyek sorsát. Ebben nem voltak érintve a jászberényiek, hiszen a hagyományokhoz híven a legkisebbeknél a jászságiak rendre a mezőny második felében végeznek. Ahogy haladnak viszont előre a korcsoportokban, úgy javulnak eredményeik. Ez egy szisztematikus nevelőmunka eredménye, amely az alapok elsajátításakor nem az eredményre helyezi a fő hangsúlyt. így aztán nem okozott meglepetést, hogy a JRK két csapata a helyosztók során a 7. helyért játszhatott. Ezt végül az Ádám Ildikó irányította első csapat nyerte Iványi Andrea lányai ellen. Az ötödik helyért debreceni házi mérkőzést vívtak, melyet az Eötvös nyert a Hunyadi ellen. Meglepetésre az előző napon csoportgyőztes Debreceni Sí gárdája már az A FIFA News című kiadvány szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget 1904-ben hét nemzet - Franciaország, Belgium, Dánia, Hollandia, Spanyolország, Svédország és Svájc - alapította. A hét alapító tag első elnöknek a francia Robert Guérint választotta meg. Két évvel később az angol Dániel Burley Woolfall követte Guérint az elnöki székben, amelyet 1918-ban bekövetkezett haláláig elfoglalt. A következő elnökválasztásig, amelyre 1920-ban került sor, ideiglenesen a holland Carl Anton Hirschmann FIFA-titkár vezette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget. 1920-ban, az antwerpeni szavazást követően a francia Jules Rimet lett a FIFA első embere, és irányította a szövetség munkáját 34 éven át. 1954-ben, Bernben a elődöntőben elvérzett, s a harmadik helyet sem tudta megszerezni a BVSC ellen. A meglepetésszerző egrieknek aztán a nyíregyházi Hunyadi megálljt parancsolt a fináléban. A gyermek korcsoportban hat csapat versengett egymással, s a selejtezőben két szettig tartó körmérkőzéses formában döntötték el az együttesek, hogy milyen párosításban játszanak majd a helyezésekért. A Deme Gábor vezette hazai első csapat játszma veszteség nélkül végzett az élen, s a döntőben is remekül szerepelt. Igaz, a szegediek egy szettet elcsentek a jászberényiektől, de a mérkőzést így is a házigazdák nyerték 3:1-re. A harmadik helyet a Debreceni SI, a negyediket a BVSC, az ötödiket a jászberényi RK II. csapata (edző: Barátit Géza), míg a hatodikat a Debreceni RK gárdája szerezte meg. A különdíjakon a jászberényi Tóth Viktória és Kriegel Éva, a szegedi Vakulya Andrea és Túri Andrea, valamint a debreceni Szabó Ágnes osztozott. Labdarúgás A városi stadionban 1988. január 1-je után született csapabelga Rodolphe Seeldrayers lett a FIFA negyedik elnöke, de 1955-ös halála miatt csak egy évig tölthette be a tisztséget. Áz 1956-os elnökválasztásig az angol Arthur Drewry lett az ideiglenes vezető, akit 1956- ban aztán hivatalosan is megválasztottak a FIFA első emberének. Drewry 1961 márciusában bekövetkezett halála után ismét egy ideiglenes elnök, a svájci Emst B. Thommen került a FIFA élére, akit az év végén megválasztott angol Sir Stanley Rous követett. Sir Stanley egészen a jelenlegi elnök, Havelange 1974-es hivatalba lépéséig irányította a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség munkáját. A FIFA tradíciói szerint a júniusban megválasztandó elnök csak a világbajnokság után váltja fel Joao Havelange-ot a FIFA elnöki posztjáról. focisiker tok számára rendezték meg az I. Lehel Kürtje utánpótlás-mérkőzéssorozatot. A házigazda jászberényieknek a Debreceni Sportiskola, az UFC Kecskémét, a Gyöngyösi SE és a Salgótaijáni Öblös-Faipar ifjú aranylábúi ellen kellett bizonyítani tehetségüket. Ez a bizonyítás fényesen sikerült, hiszen a Rédei István-Czigány Zoltán edzőkettős irányította herényi ifjoncok 8-1-es győzelemmel kezdtek a taijániak ellen. A második körben aztán becsúszott egy döntetlen - 3-3 a debreceniek ellen -, ám a folytatás már csak győzelmeket hozott. A gyöngyösieket 7-1-re verték, majd az első helyet eldöntő találkozón sem fukarkodtak a gólokkal. Fél tucatszor zörgették meg a kecskemétiek hálóját, s a 6-1-es siker 10 ponttal a tornagyőzelmet jelentette a hazai gyerekek számára. A második helyet a 9 pontos kecskemétiek, a harmadikat a debreceniek, a negyediket a gyöngyösiek, míg az ötödiket a salgótarjániak szerezték meg. Utóbbiak egyébként egy évvel fiatalabb garnitúrával érkeztek, s ez megkönnyítette a többiek dolgát. Az eredményhirdetés során külön is díjazták a legjobb kapust: Garamvölgyi Márton (JSE-Vasas), védőt: Kovács Ferenc (Debreceni Sí) és támadót: Hegedűs Ádám (UFC Kecskemét). Szántai Női foci NB H. Quzinter SE Bonvhád- Abádszalók Juventa 1-0 (1-0) Bonyhád, 100 n., v.: Kramer. Abádszalók: Oláh CZICZE, Kupái, Havellant (Csonka), Tar (Pál P.), Ács, Pál M., BOZSÓ, Kovács, Varga, Borbély. Edző: Pál Antal. Az első félidőben a széltől is támogatott Bonyhád lépett fel támadólag a fárasztó utazás után enerváltan mozgó szalókiak ellen. A 20. percben egy védelmi hiba után Forrai meg is szerezte számukra a vezetést. Fordulás után egyre jobban lábra kapott a Juventa, így már a kapuk felváltva kerültek veszélybe. Mivel azonban helyzetek mindkét oldalon kimaradtak, az eredmény nem változott. Pál Antal: - Fárasztó utazás után egy félidő előnyt adtunk az ellenfélnek. Hiába volt ezután több lehetőségünk, ma nem sikerült megfelelően koncentrálni. Nemzetközi labdarúgás Elnökválasztás előtt a FIFA A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) 94 éves története során hét elnök vezette. Az idén júniusban sorra kerülő választást megelőzően 1974-ben választottak utoljára presidentet, akkor a szövetség jelenlegi első embere, a brazil Joao Havelange került hivatalába. Szkander, szlovák nemzetközi bajnokság Kovács Tibi diplomája A Pozsonyhoz közeli Senecben rendezték meg a szlovák nemzetközi meghívásos szkanderbajnokságot, amelyre hivatalos volt régiónk két kiválósága, Kovács Tibor (Tiszatenyő) és Szabó Csaba (Karcag). A megméretésre nem kevesebb mint hét nemzet versenyzőit hívták meg, akik nyolc súlycsoportban mérték össze erejüket. A település impozáns sportcsarnokában rendre telt ház előtt zajlottak az események. A kunságiak erős embere, Szabó Csaba, aki a +100 kilósok között ült asztalhoz, tizenkét induló közül egészen a döntőig vérekedte magát. Sajnos a fináléban alaposan megérezte a hazai pálya hátrányát, hiszen némi bírói közreműködéssel veszítette el a mérkőzést. Kovács Tibor (felvételünkön), aki a törökszentmiklósi Surjány-Hús támogatásával érkezett a versenyre, à 90 kilósok között hadakozott vetélytársaival. A tiszatenyői fiatalember, aki már több nagy megméretésen bizonyította tehetségét, a selejtezőkben győzelmet győzelemre halmozott. A fináléban - akárcsak Csaba - szintén egy hazai szakanderossal harcolt az elsőségért. Talán mondani sem kell, hogy óriási csata alakult ki közöttük, és csak hároihszori összevetés döntötte el Tibor javára az abszolút győzelmet, amit még az elfogult helyi publikum is vastapssal jutalmazott. Az érem mellé diploma is dukált a tenyői srácnak, aki ha civil életben megfelelő munkalehetőséghez jutna, a sportág nagy világversenyein is megállná a helyét. (v. cs.) Lövésztriatlon Botrányos rendezés Néhány évvel ezelőtt a lövészet és a triatlon népszerűsítésére a „lövésztriatlon” sportágat találta ki a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége. Kezdeményezésükre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei TTSZ Újszász és Szolnok helyszínekkel, három alkalommal rendezett sikeres országos bajnokságot a lövészet, a kerékpározás és a futás kombinációjából. Ebben az évben Csongrádon, a helyi Lövész SE vállalta az országos viadal megszervezését. A rendezők sajnos felkészületlenek voltak az ob megrendezésére. Háromórás késéssel, csak a versenyző csapatok edzőinek, kísérőinek segítségével sikerült lebonyolítaniuk a légpuskalövészetből, kerékpározásból és futásból álló versenyt, amelyen természetesen részt vettek az újszászi triatlonozók is, akik a gyengébb lövészeredményeiket lendületes kerékpározásukkal és futásukkal igyekeztek ellensúlyozni. Eredmények - gyermek korcsoport, lányok: 5. Pető Ágnes ... 7. Szabó Henrietta. Csapat: 2. Újszász. Fiúk: 5. Bakó János, 6. Ézsiás Tamás ... 8. Bablinszki Tamás ... 10. ifj. Ézsiás Tibor, 11. Bogár László. Csapat: 2. Újszász. Serdülők, lányok: 3. Pető. Ifjúságiak: 1. Baky Réka. Fiúk: 1. Bakos Dániel. Felnőtt nők: 3. Sándor Judit ... 6. Ézsiásné Major Magdolna. Férfiak: 10. Tóth László ... 11. Ézsiás Tibor. Szenior nők: 2. Vargáné Király Ildikó, 3. Barta Imréné, 4. Tóth Lászlóné. Csapat: 1. Újszász. Szenior férfiak: 2. dr. Baky Endre ... 4. Fehér János, 5. Szórád Béla. Csapat: 1. Újszász. Boksic műtét előtt áll Alen Boksic térdsérülés miatt kedden kikerült a franciaországi labdarúgó-világbajnokságra készülő horvát válogatott keretéből. Dr. Boris Nemec, a válogatott orvosa elmondta, hogy Boksic térdét mindenképpen meg kell operálni, és nincsen esély arra, hogy a válogatott támadó felépül a vb kezdetéig.- A horvát válogatott elveszítette legnagyobb aduját. Boksic az egész idényt nagyszerű formában játszotta végig, csapatom egész taktikáját rá építettem - nyilatkozta Miroslav Blazevic kapitány, aki azzal vádolta meg Boksic klubját, az olasz SS Laziót, hogy eltitkolta a csatár elől sérülése komolyságát. Még mondja -valaki, hogy repülni csak szárnyakkal lehet! A közelmúltban Kunszentmárton főterén megrendezett Kaiser Kupa erőfesztivál keretében több sportág képviselői is bemutatót tartottak. Bár a felvétel csalóka, hiszen a görkorcsolyás fiatalember azért nem a templomtorony magasságában szárnyalt, de gyakorlatait vastapssal jutalmazta a több ezer fős közönség. fotö: illyés csaba Sérültek (is) az utazó keretben Vass Sándor, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya véglegesítette az olaszországi Európa-bajnokságra utazó keretét. Az egyetlen kérdőjel a porckorongsérvvel bajlódó Fekete Róbert volt, aki sérülése ellenére vállalta az utazást, sőt a sérült Éles István is a csapattal tart. Amennyiben a Fotex KC Veszprém játékosa mégsem játszhatna, akkor a Dunaferr SE-ben szereplő Bene Tamás az együttes után utazik. A keret - kapusok: Szathmári János (Fotex KC Veszprém), Fazekas Nándor (Dunaferr SE), Fekete Róbert (Pescanova Chapela). Mezőnyjátékosok: Rosta Miklós, Kertész Balázs, Tóth Edmond (mindhárman Dunaferr SE), Mezei Richárd, Éles József, Gulyás István, Kis Ákos, C.soknyai István, Zsigmond György, Sótonyi László, Pásztor István (valamennyien Fotex KC Veszprém), Bartók Csaba (Pick-Szeged), Kotormán Attila (Schaffhausen). Tartalék: Bene Tamás (Dunaferr SE). Rendőrségi razzia Franciaországban Iszlamisták előállítása A francia rendőrség kedden nagyszabású - és a szomszédos országok hatóságaival összehangolt - akciót indított Párizsban és vidéken az iszlamista körök ellen, szavatolandó a két hét múlva kezdődő franciaországi labdarúgóvilágbajnokság biztonságát. A francia fővárosban, a Párizst övező külső városokban, valamint a főbb központokban, így Marseille-ben és Lyonban is reggel hat órától tartott az akció, melyben négy, a terrorizmus elleni harccal foglalkozó vizsgálóbíró irányítása mellett több száz rendőr vett részt. A megannyi házkutatás s délig többtucatnyi ember előállítása azt célozta, hogy a világrendezvény idejére kizárjanak minden veszélyforrást, megakadályozva az esetleges terrorakciókat és bombamerényieteket. Túl az esetleges elrejtett fegyverek és bombák utáni kutatáson, a francia hatóságok azokat a személyeket igyekeztek kiiktatni, akik valamilyen módon - szállítás, szállás, eszközök beszerzése stb. - segíthették volna a támadásra közvetlenül készülőket. A keddi kutatások során egyébként jelentős mennyiségű iszlamista propagandaanyagot is lefoglaltak. Az elemzők szerint a futball-vb idején a legjelentősebb potenciális veszélyforrást a fanatikus iszlamista körök jelenthetik, melyek évekkel korábban robbantásos merényleteikkel heteken át rettegésben tartották a párizsiakat, s százezernyi turistát ijesztettek el a francia főváros felkeresésétől. A korábbi egyeztetés alapján egyébként hasonló akciósor kezdődött reggel Németországban és Olaszországban, Belgiumban és Svájcban is, ahol a helyi rendőrök a Franciaországban lévő iszlamista sejtekhez való kapcsolatokat igyekeztek felszámolni.