Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-27 / 123. szám
Kevéssé elterjedt az otthoni szakápolás 3. o. A MÉH Rt. segíti a rendőröket 4. o. Szűrőbuszok kövéreknek 5. o. Mi újság a Tisza-tó vidékén? 7. o, «Néplaphirdető Az egészségünk látja kárát Nagyon kevés tejet iszunk A tej élet, erő, egészség! - ez a Jelmondat” amennyire régi, annyira igaz manapság is. Ennek okán, illetve a tegnapi tej világnapja alkalmából is a fogyasztás drasztikus csökkenése miatt nem árt nem elfeledni: a tej többek között az egyik legfontosabb ásványi anyagot, a kalciumot juttatja szervezetünkbe. Egyes szakemberek szerint a fogyasztás csökkenése a fizetőképes kereslet hiánya miatt következett be, de sokan túlzottnak tartják az import ilyen méreteket öltött arányát is. Az utóbbi pedig a hazai tejgazdaságokat is nehéz helyzetbe hozza. (Körképünk a 4. oldalon) Második pálya épül Tiszatenyő-Csugar között Felújítás „újrasínekből” Mint a MÁV vezérigazgatója nyilatkozta, nem megszüntetni, hanem korszerűsíteni kívánják a szárnyvonalakat. Ehhez a feltételek is adottak, mivel jelentős mennyiségű, a mellékvonalakon még használható sínek szabadulnak föl a Budapest-Újszász-Békéscsaba vonal felújításakor. Tóth András, Mezőtúr MÁV-állomásfőnöke elmondta, ez a Mezőtúr-Szarvas-Orosháza vonalat nem érinti majd, mivel 1982-83- ban a pálya felújítása már megtörtént máshonnan felszedett sínekkel. Azért sem valószínű, hogy lecserélnék a síneket, mivel a vezérigazgató a 60-70 kilométer óránkénti sebesség elérését tűzte ki célul a számyvasutakon. A Mezőtúrtól alig néhány tíz kilométerre lévő Tiszatenyőről is indul egy szárnyvonal Kunszentmárton felé. Ennek állapota Ivanov György állomásfőnök szerint egy 12 kilométeres szakaszt kivéve - ahol 40 kilométeres korlátozás van érvényben - a ’80-as években elvégzett felújításoknak köszönhetően kielégítő, így itt sem valószínű a felújítás. Ami érintheti még a térséget, az a Tiszatenyő-Csugar közötti második pálya megépítése a szolnok-kürtösi fővonal felújításakor. Az Alkotmánybíróság döntése Szolnokra is „kiterjed” Bliccelők-önkormányzatok: 1-0 Szolnokon az önkormányzat január 1-jétől hatályos rendelete értelmében az autóbuszon jegy nélkül utazókra 10 ezer forintos szabálysértési bírság is kiróható (amennyiben az ellenőrzés során vagy az azt követő nyolc napon belül nem űzeti ki a pótdíjat). A rendeletnek ezen részét azonban most alkotmánybírósági döntés értelmében hatályon kívül kell helyezni. A szolnoki rendeletalkotáshoz az önkormányzat a példát Kaposvár önkormányzatától vette, ahol a bliccelőkkel szembeni hasonló szankcionálás már egy évvel ezelőtt megszületett. Ám Kaposváron a megyei közigazgatási hivatal ezt törvénysértőnek találta, amit a város önkormányzata nem fogadott el. Ezek után fordult a hivatal az Alkotmánybírósághoz, amely törvénysértőnek ítélte a rendeletet, és annak megsemmisítéséről döntött. Az indoklás szerint a bliccelők megsértik ugyan az utazás szabályait, ám tettüket nem minősítheti az önkormányzat szabálysértésnek, mert erre nincs törvényi felhatalmazása. Érdeklődésünkre dr. Molnár Tibor szolnoki aljegyző a megyeszékhely hasonló rendeletével kapcsolatban elmondta: a kaposvári rendelet szellemiségével egyetértettek, ennek alapján alkották meg a sajátjukat. Szolnokon azonban, megvárva az Alkotmánybíróság döntését, egyetlenegy esetben sem indították meg a szabálysértési eljárást a feljelentett bliccelővel szemben. Mint hangsúlyozta, az Alkotmánybíróság döntését sajnálattal fogadták ugyan, ám ennek szellemében az önkormányzat júniusi közgyűlésén Szolnokon is hatályon kívül helyezik a rendelet szabálysértési részét. B. Gy.--A tervezett ütemben Halad az 1,5 milliárdos beruházás a ConAvis Rt. zagyvarékasi baromfi-feldolgozó gyárában. Közel húsz kivitelező cég és vállalkozás dolgozik az épületek átalakításán, hogy június 8-án átadják a terepet a technológiai berendezések szerelőinek. A két hónap múlva induló termeléshez sikerült összeszedni a kezdő létszámot, de ez még csak 30 százaléka a majdani teljes munkaerő-szükségletnek. Törökszentmiklósról eddig közel 150-en vállalták az átjárást Rékasra, de még mintegy 50 főre számítanak. Képünkön a födémpanelek felrakása látható, fotó: mészáros János Éles vita alakult ki a jászberényi testületi ülésen A szabad iskolaválasztás félresöprése? Megszavazott Semmelweis-napi városi kitüntetés, leszavazott csatornadíj-emelés, elutasított általános iskolai osztályszámbővítés. Címszavakban ez adhatná a Jászberény város önkormányzati képviselő-testületének tegnapi ülésén meghozott határozatok vázlatos összefoglalását A két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztató során két bizottság ja-Herczeg Zsolt ügyvezető elmondta, kintlévőségeik egy része éven túli, míg másik része rövidebb idejű követelés. A két és fél millió forint jelentős része lakossági tartozás. A közületek kihasználják azt a törvényi előírást, miszerint a szolgáltató csak három hónapi nem fizetés után kötheti le őket a rendszerről. A kft. gazdálkodását jelentősen nehezíti, hogy több nagyfogyasztó ezt a lehetőséget kihasználja. A vízvaslatán vitatkoztak a városatyák, hogy szükség van-e a kiváló egészségügyi dolgozók vászolgáltató így csak két-három hónapos késéssel juthat a pénzéhez. Mintegy száz olyan háztartás szerepel a listájukon, amelyek tartozást halmoztak fel. Ez néhány ezertől több tízezer forintig terjed, de volt olyan is, amikor tíz év óta nem fizettek vízdijat. Ezeknél a fogyasztóknál többszöri felszólítás után tavaly kezdték el kikötéseket. Tavaly tíz ingatlannál szüntették be a szolgáltatást. Idén már volt egy bejárás, rosi szintű megünneplésére. Többen felvetették, hogy bármennyire áldozatkész és nagy jelentőségű is az egészségügyben dolgozók tevékenysége, hiba volna egyetlen szakmai csoport kiemelése és városi szintű megünneplése, jutalmazása. (Folytatás a 3. oldalon) melynek során 30 nem fizetőt kerestek meg. Egy részük rendezte tartozását, vagy sikerült megállapodást kötni a részletfizetésre, a többieknél azonban leszerelték a vízórát. A lekötés is költséges, 4000 forint fogyasztóként. Ezt eddig nem fizettették ki, de a későbbiekben csak akkor ad a cég újra ivóvizet, ha a tartozáson kívül ezt is kifizeti a renitens polgár. Az ügyvezető hangsúlyozta, egyszer sem kértek az elmaradt díjakra késedelmi kamatot. Nem az a céljuk, hogy a túriakat kizárják a szolgáltatásból. Ellenkezőleg: ha a részletfizetésben meg tudnak állapodni, továbbra is használhatják a vízcsapot. ses Képviselői készülődés Megyénk egyéni választókerületben mandátumot nyert képviselőit arról kérdeztük, hogy mi a véleményük a választások eredményéről, hogyan készülnek ellenzéki vagy éppen kormánypárti szerepükre. (Részletek a 4. oldalon) ,,Barlangok” címmel látható Vasile Dorolti és Cristian Lascu, a nagybányai Euro-Art fotóklub tagjainak a kiállítása Szolnokon, a Technika Háza pincegalériájában. fotó: mj Volt olyan, hogy tíz éve nem fizettek vízdíjat Lejárt a türelmi idő Mezőtúron A Mezőtúri Víz- és Csatornamű Kft., amely a város vízellátását biztosítja, folyamatosan mintegy 2 millió 500 ezer forintos kintlévőséggel kénytelen gazdálkodni. Tavaly ősszel megunták a várakozást a cégnél a kifizetetlen számlák ellenértékére, s drasztikus intézkedéseket léptettek életbe. Szolnokon szolgált sorkatonaként a tizenkilenc éves ejtőernyős Zuhanás a halálba A társak némán csomagolnak fotö: lang Róbert Mint a híradásokból ismert, a múlt hét végén a Somogy megyei Kaposújlakon szörnyű tragédia történt: nem nyűt ki az ejtőernyője és mintegy ezerötszáz méter magasból csapódott a földbe egy tizenküenc éves ejtőernyős. A fiatalember a szolnoki deszantos alakulatnál töltötte sorkatonai szolgálatát A hét végén eltávozáson lévő ejtőernyősnek ez a végzetes zuhanás volt a huszonötödik ugrása. A Taszári Honvéd Sportegyesület ejtőernyőseit és néhány vendég ugrót - köztük a fiatalembert - szállító gép szombaton 11 órakor szállt fel az újlaki reptérről. Az ugrók különböző magasságokban hagyták el a gépet. A tizenkét tagú csapatból hárman szombaton ugrottak először, őket követte hatodikként az áldozat, aki különleges technikával, hátrafelé vetette ki magát a repülőből. Kézzel kellett volna nyitnia RS-4-es típusú ernyőjét, ám ahhoz, hogy a fékezővászon időben a levegőnek feszüljön, egy automatika is a rendelkezésre állt. (Folytatás a 3. oldalon) A kamara és a megyeszékhely példaértékű összefogása Innovációs törekvést támogatnak Kétszeresére növekedett keretből tudja a megyei kereskedelmi és iparkamara a tagjait támogatni az innováció területén. Mindez az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) támogatásán túl a szolnoki önkormányzatnak is köszönhető - hangzott el tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyet a kamaránál tartott dr. Sziráki András elnök és Káplár József, az önkormányzat képviselő-testületének tagja. Dr. Sziráki elmondta, a kamara és az önkormányzat közös erőfeszítést tett, hogy a vállalkozókat támogassa. Az önkormányzat vállalta, hogy minden kamarai egy forinthoz ugyanannyit tesz hozzá. így jött össze 10-10 millió forint, amelyhez az OMFB még 20 milliót adott. A 40 millió forintos keret éppen duplája a tavalyi támogatási keretnek, amelyre egyébként a 20 millió helyett 30 millióra érkezett be igény. A pénzt idén is elsősorban a kis- és középvállalkozók innovációs tevékenységének támogatására fordítják. Ahogyan dr. Sziráki fogalmazott, szeretnék elérni, hogy e rétegből minél többen lehessenek beszállítói valamely nagy cégnek. További cél az is, hogy a kis- és középvállalkozásokat még inkább megerősítse és közelebb hozza magához a kamara. Ennek érdekében minden lehetséges pénzeszközt megpróbálnak elérni. A Mezőgép Rt. vezérigazgatói tisztét is betöltő dr. Sziráki András megemlítette, cégének jelenleg 139 beszállítója van, és ebből mindössze 44 a megyénkbéli. Ezt az arányt a Mezőgép szeretné növelni, minthogy az elnök jelentős hangsúlyt fektet a lokálpatriotizmusra. Káplár József - aki jelentős szerepet vállalt az összefogás kimunkálásában - elmondta, a szolnoki önkormányzat örömmel csatlakozott a vállalkozók támogatásához. Rámutatott a példa értékű együttműködés fontosságára, amely kedvező folyamatot indíthat el. A regionális műszaki fejlesztési támogatás megszerzéséhez augusztus 15-éig kell beadni a pályázatokat a kamarához. A pályázatokat egy hónap alatt bírálják el. A beadáskor feltétel, hogy a vállalkozónak ne legyen hátraléka az APEH-nél és a tb-nél, valamint azon túl, hogy kamarai tag, s a tagdíjat fizette. ta