Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-23 / 120. szám

ÏAIlèzo" Útra készülőknek - az útlevélről 2. o, A Mednyánszky-díjas szobrász 3. o Roma menyasszony és magyar fiú különleges esküvője 5. o. Horoszkóp, keresztrejtvény 6. o. Hatvanon túl 7. o, Függőben a Jász-Tel eladása Több hátrány származna a Jász-Tel eladásának elma­radásából, mint a tranzak­ció megvalósulásából - je­lentette ki a Zombory László, a Nemzeti Hírköz­lési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke a testület tegnapi ülése után. A döntést a Közlekedési, Hír­közlési és Vízügyi Miniszté­riumnak kell meghoznia arról, hogy megvásárolhatja-e a Ma­táv Rt. a Jásztel Rt. 95 száza­lékos tulajdoni hányadát. Pén­teken késő délutánig azonban nem született döntés az ügy­ben. Az adás-vétellel a miniszté­rium kérésére foglalkozott az NHIT, mivel a CG-Sat Matel csoport szerint korlátozná a piaci versenyt, ha Matáv többségi tulajdonába kerülne a 25 ezer bekapcsolt vonalat működtető Jász-Tel. Némethy László, a Matel­­ben negyven százalékos tu­lajdonrésszel rendelkező CG­­Sat Hungary Kft. vezérigaz­gatója elmondta: korábbi ala­csonyabb árajánlatától elté­rően - amennyiben új pályá­zatra kerül sor - a Matel haj­landó lenne annyit fizetni a Jász-Télért, mint a Matáv. (MTI) „Az ezerarcú ter­mészet” címmel Sza­­lánczy Béla természetfotó­iból, valamint „Hegyek” címmel Motica Clara és Motica Gabriel képeiből nyűt kiállítás tegnap dél­után Szolnokon a VMK fo­tógalériáján. FOTÓ; M. J. megyénket / ■ m rr érintő MÁV-menetrend Harminc-negyven éves vasúti kocsikat varázsol újjá a MÁV Szolnoki Járműjavító Kft., valamint az Adtranz MÁV Dunakeszi Vagongyártó és -Javító Kft. A kor igényeinek meg­felelő, régi-új elővárosi kocsi prototípusát (képünkön) az Industria ’98 szakvásáron láthatják az érdeklődők. (Cikkünk a 3. oldalon) fotó: feb Ivóvizet mindenképp biztosítanak Akár hitelből is, de új kút kell Jánoshidán Mintegy 20-21 millió forintba kerül majd Jánoshidán az az új ivóvízkút, melynek megépítése halaszthatatlanná vált a telepü­lésen. Hidas Ferenc polgármestertől megtudtuk, akár hitelt is felvesznek azért, hogy még ebben az évben megnyugtatóan biz­tosítani tudják a falu ivóvízellátását. A település két ivóvízkútjából az egyik gyakorlatilag már most ki­apadt, a másodiknak pedig egyre csökken a vízhozama. A még működő alsó nyomású, így most még nem próbálkoznak azzal, hogy szivattyúval hozzák fel­színre a vízkészletet. Az a kút beszakadásával fenyegetne, és egy pillanat alatt ivóvíz nélkül maradna Jánoshida. Az előre nem tervezhető rendkívüli kiadásra természete­sen a település költségvetésében nem különítettek el anyagiakat. A településen meglévő 3 millió forintra; tartalékhoz még leg­alább hét-nyolc millió forintot kellene előteremteni, hogy bizto­sítani tudják a kútfúrásra beadott pályázat önerős részét. Hidas Fe­renc kijelentette, hogy ha más lehetőség nem adódik, a hitelfel­vételtől sem riadnak vissza, de ebben az évben meg kell épülnie egy új ivóvízkútnak. (Folytatás a 3. oldalon) Három falu összefogott Közösen fejlesztik a fogászatot Tiszaroff, Tiszagyenda és Ti­­szabura közösen kívánja fej­leszteni a fogorvosi ellátást. Az önkormányzatok elhatározták, hogy előteremtik azt az pénz­összeget, amely a megyei terü­letfejlesztési tanácstól igényelt, körülbelül hatmilliós pályázati összeghez önerőként kell. Amennyiben a területfejlesz­tési tanács pozitívan értékeli ezt a kistérségi „egészségügyi” összefogást - 30 napon belül bírálják el a pályázatot -, akkor hamarosan nem csak küllemé­ben szépül meg, de műszere­zettségében is jelentősen mo­dernizálódik a tiszaroffi ren­delő, amely évek óta zökkenő­­mentesen biztosítja a három kistelepülés lakóinak fogorvosi ellátását. -p-Öcsödön is a pályázatok segíthetnek Szűkre szabott büdzsé Egy kis település meglehető­sen szűkre szabott költségve­tése megköti a legtöbb pol­gármester, illetve képviselő­­testület kezét. Nincs ez más­ként Öcsödön sem, Molnár Bálint polgármester is több pályázatról beszélt, amikor szóba kerültek a fejlesztések.- Természetesen több min­denre pályázunk. Sajnos csak azokat a forrásokat van lehető­ségünk megszerezni, melyre biztosított az önerő. Azért jut így is a fejlesztésre, például aszfaltozás és az 1,6 kilomé­ternyi kerékpárút felújítása szerepel többek között az el­képzeléseink között. Az egyik legnagyobb volu­menű terve a község vezetői­nek a központi konyha felújí­tása. Január elseje óta az ön­­kormányzat tulajdonába került a hatszáz adagos konyha. Az eszközök felújítása, valamint cseréje elengedhetetlenné vált, a korszerűsítéshez szükséges anyagi forrásokra pályázatot adott be a község.- A pályázati kiírásban fog­lalt önerő a rendelkezésünkre áll. Sajnos, eléggé régiek már az üstök, az edények, és be kellene vezettetnünk a gázt is. Ha együtt lesz a pénz, akkor egy minden előírásnak és igénynek megfelelő konyhával gazdagodik a település. PE Törött kézzel került haza az elrabolt nő Nemi erőszak a búzatáblában A Törökszentmiklósról kiinduló kalandos események május 15-re vezethetők vissza. A megpróbáltatások sorozatát átélő fiatal nőt lakásáról akkor vitte el magával akarata ellenére egyik ismerőse és annak barátja. A történet során még az erő­szakos férfiak motorkerékpárja is a fiatalasszony ellen fordult. Tudnivalók az országgyűlési választások második fordulójáról Holnap születik meg a végeredmény Mint ismeretes, az ország­­gyűlési választások második, döntő fordulóját holnap rendezik meg. Vasárnap dől el véglegesen, hogy kik nye­rik el az egyéni mandátumo­kat, illetve hogy melyik párt szerez többséget és alakíthat kormányt. A választópolgárok a második forduló előtt már nem kapnak névre szóló értesítést, csupán egy szórólapot dobtak be a házak, la­kások postaládájába, amely fel­hívja a figyelmet a választásokra. Ez a szórólap azonban - infor­mációink szerint - a családok egy kis részéhez nem jutott el, ami semmiféle következménnyel nem jár, hiszen csupán figyelem­felhívó értesítésről van szó. A második fordulóban, az el­sőhöz hasonlóan, a szavazókö­rök reggel 6 órától 19 óráig tar­tanak nyitva. Szavazni szemé­lyesen, a személyi igazolvány bemutatásával lehet. Lakóhelyé­től távol csak az szavazhat, aki már az első forduló előtt elkérte a megfelelő igazolást. Mindenki ugyanabban a sza­vazóhelyiségben adhatja le sza­vazatát, ahol az első fordulóban szavazott. A választás a második fordu­lóban akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok több mint egy­negyede él szavazati jogával. Már maga az ürügy is átlátszó volt, amivel a két férfi magá­val akarta csalni a fiatal nőt, ezért a kezdeti lépések is dur­vára sikerültek. K. Béla és K. Imre egy segédmotoros ke­rékpárt választott a nőrablás­hoz, s nem is csoda, hogy hármójuk alatt felmondta a szolgálatot a kis járgány. A defekt sajnos épp a határban, egy búzatábla közelében kö­vetkezett be. Míg Imre a motorral fogla­latoskodott, addig Béla be­vonszolta foglyát a kalászo­sok közé és megerőszakolta. Mivel közben Imre eltűnt a motorral, Béla és áldozata gyalog folytatta útját a tisza­­tenyői vasútállomásig. Ott meghúzták magukat egy da­rabig, majd vonattal tovább­mentek a szomszédos Sza­­jolba. A nő csak másnap reggel tudott elszabadulni. Haza­ment, ám fájlalta a kezét, ezért az orvoshoz fordult. Vé­gül a kórházban állapították meg, hogy az egyik keze eltö­rött. Mindez egyelőre csak a hölgy feljelentéséből derül ki, amit három nappal a történtek után tett meg. (Folytatás a 3. oldalon) Megyénkben főként a városokban vásároltak szövetkezeti üzletrészeket Adó-visszatérítés „alapítványoknak” Az úgynevezett befektetési kedvezményes ügyek kapcsán me­gyénkben, 1995-ben 783 magánszemély esetében döntött úgy az APEH, hogy nem utalja ki az igényelt adó-visszatérítést. Most azonban, az ez ügyben a Legfelsőbb Bíróság által nemrég meghozott jogegységi döntés alapján, APEH-elnöki intézke­désre az alapítványi konstrukciók esetében három héten belül megtörténnek a visszafizetések. Sáliéi János, az APEH megyei igazgatóságának igazgatója teg­napi sajtótájékoztatóján el­mondta, az üggyel kapcsolatban a legfelsőbb bírósági jogegységi döntés két ügyletre vonatkozott: az alapítványi konstrukciókra, il­letve a befektetési, szövetkezeti jegyes konstrukciókra. Az alapít­ványi konstrukciós ügyekben a jogegységi döntésnek a lényege az, hogy a tényleges vagyon­csökkenéssel járó rész után az adókedvezményt elszámolhatják magánszemélyek. Megyénkben 335 olyan alapítványi konstruk­ciós ügy van, amelyikben az adó­visszatérítési igény teljesítését megtagadta az adóhatóság. A visszatartott összeg mintegy 33- 34 millió forintot tesz ki. Most módosítani fogják ezen határoza­tokat, és ennek megfelelően 6 millió forint összegű adó-vissza­térítési igényt teljesíteni fog az adóhivatal, a késedelmi kamattal együtt. Az ígéretek szerint három héten belül minden adózó meg­kapja ezt az összeget. Á szövetkezeti üzletrész-vá­sárlási konstrukciók esetében azonban további szakértői egyez­tetéseket folytat az adóhivatal. A megyében 284 ilyen ügy még változatlanul folyamatban van, és ha a szakértői döntések megszü­letnek a hogyan továbbról, akkor tudnak erről részletes tájékozta­tást adni. A megyei igazgató kitért arra is, hogy az APEH-nél az elvég­zett szociológiai vizsgálatokból kiderült: szövetkezeti üzletrész­­vásárlás javarészt (72 százalék­ban) nem az aprófalvas vidéke­ken, hanem jellemzően a megye városaiban történt. Az alapítvá­nyi konstrukciók is igen erős koncentrációt mutatnak, hiszen az ezen lehetőséggel élők két­harmada Szolnok, Karcag és Kisújszállás városához kötődik. Ezenkívül megfigyelhetőek a munkahelyi kötöttségek is: a ver­senyszféra mellett a közigazga­tásban, az igazságügyi appará­tusban dolgozók körében voltak főleg ismertek ezen befektetési kedvezmények. B. Gy. A Bartók Béla Kamarazenekar közreműködésével nyűt meg a Szakrális terek című képzőművészeti kiállítás Szolnokon a VMK 2. emeleti galériáján. Ábrahám Rafael, Bészabó András, Ganczaugh Miklós, Jovián György, Szurcsik József és Véssey Gábor alkotásait június 12-ig nézhetik meg az érdeklődők. fotó: mészáros János

Next

/
Thumbnails
Contents