Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-03 / 79. szám
1998. április 3., péntek Megyei Körkép 3. oldal Ösztönözni kellene a gazdaságot Az Amerikai Kereskedelmi Kamarát (AmCham) 1989-ben, 32 amerikai vállalat alapította Magyarországon. A kamara tagsága gyors ütemben bővült, magyar és külföldi tagjainak száma mára meghaladja a 450-et - hangzott el tegnap a karcagi Déryné Művelődési Központban megtartott kamarai bemutatkozáson. Dr. Fazekas Sándor és Fáth Péter (jobbra) A megjelent térségi vállalkozókat, üzletembereket Fáth Péter ügyvezető igazgató tájékoztatta a nonprofit, független szervezet munkájáról. Az alakulás óta az AmCham tagjai több, mint 10 milliárd USA-dollárt fektettek be, 80 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak hazánkban, és különböző adók formájában 1997-ben a magyar költségvetésbe több mint 2 milliárd USA-dollárt fizettek be. 1989 óta mintegy 5 millió USA-dollárt költöttek különböző jótékonysági célokra. Az AmCham kapcsolatot tart az általuk képviselt üzleti élet és a magyar kormányzati szervek között. El kívánja érni, hogy a törvényhozók könnyítsék meg és ösztönözzék a gazdasági fejlődést-, mert most úgy látják, nem áttekinthető a jogrendszerünk, s a játékszabályokat nem mindenki tartja be. Ahhoz, hogy Magyarország a térség vezető országa legyen jelentős út- és vasúthálózat-fejlesztés kellene, a forint teljes konvertibilitása és az oktatási rendszer reformja jó előrelépést jelenthetne. Most az amerikai befektetők úgy érzik, túl gyakran változnak a közgazdasági szabályozók, és a szabad verseny még nem érvényesül a gazdaság minden területén. Ma a külföldi nemcsak adókedvezményt, hanem szakképzett munkaerőt is keres, mielőtt befektet, s fontos, hogy olyan helyet találjon, ahová „el tud jutni” - ebből a szempontból Karcag még nem ideális, az viszont dicsérendő, hogy tárt karokkal váija a befektetőket, akiknek ha Karcagon van a központja, mentesek az iparűzési adó alól - mondta a szakember. A magyar kamarák nem érdekképviseleti szervek, és a kötelező tagság - aminek fejében a tag nem kap semmit - szintén ellentétes az önkéntes amerikai kamarai tagsággal. Ők nem egyedi, hanem ágazati problémát karolnak fel, és a panaszt a kormány felé továbbítják - mondta egy kérdésre válaszolva Fáth Péter. D. E. Nagyiván működőképes maradt A reptér szárnyakat adhat Soros ülését Nagyiván község önkormányzata. A kilenc tagú testület először a falu tavalyi zárszámadását hagyta jóvá. A napirend kapcsán elsősorban az derült ki, hogy az évek óta forráshiánnyal küszködő falu- idén 17 millióra rúg a hiány- el tudta látni kötelező ön- kormányzati feladatait, ami azt is jelentette, hogy intézményei működőképesek maradtak. Hitel felvétele nélkül kicsit fejleszteni is tudtak - utak építése, karbantartása, intézményi felújítások -, amire jórészt a falu pályázataiból befolyt összeget nyújtottak fedezetet. A jelentős foglalkoztatási gondokkal küszködő és a megyében talán a legnagyobb hányadú inaktív réteggel sújtott falu kifejezetten nagy reményekkel várja a kunmadarasi repülőtér vállalkozói övezetté nyilvánítását. Nagyiván elsősorban a mezőgazdasághoz kapcsolódó új munkalehetőségekben bízik, amit jelez, hogy a testület egyet értve abban, hogy mobilizálható vagyonként a helyi mezőgazdasági szövetkezet tulajdonában lévő, volt Medi- cor-üzemet - évek óta kihasználatlanul, bezárva áll - ajánlja fel a 11 térségi település összefogásával létrehozandó vállalkozói övezet kialakításához. Nagyiván bízik abban is, hogy pozitív kormányzati hozzáállás mellett s megfelelő pályázati támogatottság után, többek között itt újra el tudják kezdeni a ’30-as évek táján kiválóan prosperáló gyógynövény-feldolgozást. Percze Miklós Negyedszázad az Agroker élén Dr. Stiegler Károlyt, a Szolnoki Agroker vezérigazgatóját 25 évvel ezelőtt nevezték ki, az akkor még tröszti működésű cég élére. Hogy ez nem bizonyult áprilisi tréfának, talán az elmúlt negyedszázad munkája is bizonyítja. Vezetőként végigvitte a rendszerváltozást, és immár idén nyáron lesz öt éve, hogy dolgozói tulajdonba került a részvénytársaság az igazgatása alatt. Az elkövetkezendő évek legfőbb feladatának pedig azt tekinti, hogy tovább építse az Agroker jövőjét. Mint mondotta, mintegy száz családnak kell biztosítani a megélhetést a cégen keresztül. Mindezek mellett természetesen szívügyének tekinti a mezőgazdaságot, s vevőik termelési biztonságát magas színvonalú, kedvező árú termékekkel kívánják elősegíteni. E. Z. Hatvan esztendő... (Folytatás az I. oldalról) Pedig a leendő feleségnek elkészített, kihímzett egy olyan álomszép kalocsai mintás térítőt, amelyen egy álló esztendeig dolgozott. Merthogy hímezni, varrni nagyon szeretett. Az életük úgy alakult, hogy Sándor bácsi Pestre járt dolgozni, onnan is került nyugdíjba, míg Erzsiké néni a téeszből. Életük értelme a két gyermek, az unoka, meg az: jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. Most már jó lenne, csak az egészség kopik vészesen. Nem is a 83 éves gazdánál, inkább 78 esztendős párjánál. Tíz éve megvolt a második esküvő, az aranylakodalom is. És hogy rohan az idő, a múlt szombaton megtartották, jobban mondva megerősítették a harmadik holtomiglan-holtodig- lant is. A jeles napra kaptak csodaszép ajándékokat, akadt mit enni, inni, ámbár ebben a faluban, családban még nem volt gyémántlakodalom. A plébános úr is majdnem elérzékenyült, és arra kérte őket, vigyázzanak egymásra, hogy Isten kegyelméből öt év múlva, negyedszer is összeadhassa őket, megerősítse fogadalmukat. Küzdelmes, együtt töltött hatvan esztendejük a példa rá, hogy megérdemlik, megérdemelnék, hogy így legyen ... D. Szabó Miklós Minden ben van valami Március 23'áfóí április 11-éig húsvéti akciós árakkal várjuk az ország valamennyi Jééé diszkontjában Cs. J. M. Krérntejíöl Torja füstölt-főit m Crepto Virág eű, papír 4 tekercs Figyelem! Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! Œi) Mennyi! És csak ennyi! „Meglehetősen” furcsa férfiak - rémült hölgyek Cseppet sem szégyenlős mutogatósok Az utcán igyekeztek maguknak örömet szerezni A hirtelen beköszöntött tavasz vagy talán más, valami mindenesetre különös cselekedetekre késztetett a napokban két fiatalembert is. A furcsán viselkedő férfiak láttán azonban hanyatt-homlok menekültek a hölgyek ... Hétfőn Karcagon, szerdán pedig Kisújszálláson ijedtek meg a hölgyek azoktól a férfiaktól, akik nadrágjukat letolva a nyílt utcán igyekeztek saját maguknak örömet szerezni. A beteges cselekedet láttán szerencsére gyorsan értesítették a rendőrséget. Első alkalommal az alsónadrág nélkül tetszelgő fiatalember az idősebb asszonyokat rémisztgette fényes nappal, délelőtt. A bejelentést követően a meghökkent nők által adott személyleírás alapján hamarosan elfogták a közelben lakó mutogatóst. Ellene szabálysértési eljárást indítottak. Szintén a Karcagi Rendőr- kapitányság működési területén, ezúttal Kisújszálláson ért inziíltus egy fiatal lányt a vasútállomás közelében. A 30 év körüli, az utcán nyilvánosan önkielégítést végző férfit is csakhamar elfogták, ellene azonban már szeméremsértés vétsége miatt büntetőeljárást kezdeményeztek. A feltételezhetően beteges hajlamú gyanúsított beismerő vallomást tett. A rendőrség egyébként figyelte ezt a területet, ugyanis már korábban is érkeztek jelzések efféle magamutogatókról. A kapitányság kéri, jelentkezzenek a kisúji rendőrőrsön azok a hölgyek, akiket a közelmúltban hasonló incidens ért a kisújszállási utcákon, hgy Láthatóvá kell tenni, amit a gazdák termelnek Politikusok kertnézőben Bálint György - azaz Bálint gazda -, és dr. Kis Zoltán, a felső-jászsági választókerület országgyűlési képviselője, FM-államtitkár tegnap délelőtt Jászfényszarun, illetve Jászberényben vett részt szakmai fórumokon. Jászfényszarun helyi gazdákkal baráti beszélgetés keretében elemezték a mezőgazdaság aktuális problémáit. Jászberényben Simon Miklós kertészetét tekintették meg. A nemrégiben megépült, 1400 négyzetméteres alapterületű fóliaházban a gazda paprikát, paradicsomot, uborkát termel, de - felesége unszolására - a dísznövények termesztése felé is kacsingatnak. A négyzetméterenként ötezer forintba került beruházással megteremtették a korszerű gazdálkodás minden feltételét. A fólia szellőztetését, a növények öntözését számítógéppel vezérlik. A növényeket csöpögtetős rendszerben öntözik, ahogy a tápanyagellátást is így biztosítják. A megtermelt áruk értékesítése kapcsán szóba került: az Európai Unióban csak abban az esetben lehetünk versenyképesek, ha láthatóvá, regisztrálha- tóvá válik, hogy az egyes gazdák mit termeltek meg. Ezért ártott rengeteget a magyar mezőgazdaságnak a múlt évi gazdademonstráció - vélte Bálint György. Rámutatott, a jövőben csak azok állhatnak sorba a támogatásokért, akik eleget tesznek adatszolgáltatási kötelezettségüknek is. bcs Rendhagyó vizitet tartott a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke Valóban nyílt volt a lakossági fórum A Fidesz-Magyar Polgári Párt abádszalóki szervezetének meghívására tegnap munkalátogatást tett megyénk népszerű üdülőközségében Varga Mihály országgyűlési képviselő, a párt alelnöke. Megyénk 8. számú választókörzete fideszes jelöltjének munkavizitje rendhagyó volt, hiszen miután hivatalában fogadta őt Bordás Imre polgármester, sajátos lakossági fórumot tartott. A helyi piacon tett látogatása során elsősorban a térségi kistermelők problémái foglalkoztatták. Nem is ok nélkül, mert az abádszalóki „agórán” azt tudta meg, hogy a nagyközségben a fizetőképes kereslet alakulása bizony erős korlátot szab a mezőgazdaságból profitálni kívánó kistermelők és kereskedők boldogulásának. Az alelnök^ezek után az idén 25 éves Jeanette Ruházati Kft.- be látogatott, ahol Karkusz Etelka kirendeltségvezető arról tájékoztatta, hogy a varroda jelenleg 75 dolgozónak ad szerény, de biztos kenyérkeresetet. Az állami érdekeltségű Jeannette után Simonné Soós Mária magánvállalkozó 20 dolgozót foglalkoztató varrodájában érdeklődött egy kisvállalkozás abádszalóki esélyeiről a politikus, aki munkaprogramja zárásaként találkozott a református gyülekezet presbitériumának képviselőjével, Czudar Balázzsal. A presbiter a 209 éves református templom jövő héten kezdődő felújításának helyzetéről tájékoztatta vendégét. Kiderült, hogy a finanszírozási nehézségek ellenére a gyülekezet saját erőből tudta előteremteni a négy lépcsőben végrehajtandó műemlék- védelmi beruházás első ütemének anyagi fedezetét, ami egyenlőre a tetőszerkezet rekonstrukciójához elegendő. -pA hátrányos helyzetűek... (Folytatás az 1. oldalról) Az igazgatónő szerint kiemelt hangsúlyt helyeznek ezen emberek foglalkoztatására, s ennek érdekében rehabilitációs csoportot hoztak létre. A rehabilitációs alapot hamarosan pályázatok útján osztják ki. Mint mondta, az önkormányzatoknak abban van szerepük, hogy ezek az emberek a lakóhelyükön dolgozhassanak, otthonukhoz közel, esetleg otthon bedolgozzanak. A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók országos szövetsége elnöke, Holler Lajos példaértékűnek nevezte az országban elsőként aláírt szándéknyilatkozatot, s kifejezte a szövetség óhaját, miszerint a rendelkezésre álló anyagi forrásokat így célszerűbben, a foglalkoztatást segítő, hatékonyabb formában tudják majd felhasználni. A sajtótájékoztató második részében az önkormányzatok társulásáról szóló törvényről volt szó, mely szerint április 15-ig felül kell vizsgálni a társulások működését. Jelenleg öt olyan társulás működik, melyet a megyei önkormányzat a települési önkormányzatokkal közösen hozott létre, így megyénk 78 településéből 59 vesz részt különböző társulások munkájában (van, amelyik többen is). A megyeházán ma tanácskoznak e kérdéskörben, ahol értékelik a tapasztalatokat, megvitatják a jövő formában való működést, majd április 24-én kerül e téma a megyei közgyűlés napirendjére. B. Gy. Az Alföld alatti tenger „A felszín alatti víz - a láthatatlan kincs” címmel tartott tegnap konferenciát a Kötivízig és a Magyar Hidrológiai Társaság megyei területi szervezete. Dr. Szilárd György, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főosztályvezetője elmondta, évről évre növekszik a felszín alatti vizek, e ,Jdncs” értéke - és sajnos ezzel együtt a szennyezettség mértéke is. A Kötivízig igazgatója, dr. Nagy István kiemelte, az Alföld alatti „tengert” nem értékeljük eléggé. Fontos, hogy optimális költségek mellett tudjuk a térség vízigényét kielégíteni, s ehhez megfelelően kell gazdálkodni a felszín alatti vizekkel. ők visszaállítanák Dr. Homoki János, az FKGP parlamenti frakció vezető-helyettese nagygyűlést tartott tegnap Mezőtúron. Bemutatták a párt képviselő-jelöltjét, dr. Szőllősi Kálmánt is.- Általános válság tapasztalható a gazdasági élet minden szektorában csakúgy, mint a polgárok életében - mondta dr. Homoki. Szerinte a jelenlegi hatalom egyetlen politikai erőtől fél, az FKGP-től. A párt sérelmére elkövetett merényletek csak azt a célt szolgálták, hogy megfélemlítsék a kisgazdákat. A célt azonban nem érték el, mert ők kitartanak eredeti programjuk mellett. Szólt a romló közbiztonságról, a bűnmegelőzés erősítésének szerepéről is. A bűnözés csökkentése érdekében a kisgazdák - hatalomra kerülésük esetén - azonnal visszaállítanák a halálbüntetést. Szerinte ugyanis van visszatartó ereje, amit az USA példájával igazolt. ses • • Üléseztek A „Lungo Drom” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség tegnap elnökségi ülését tartotta Szolnokon. A január 16-i kongresszus óta több mint 100 alapszervezet jött létre az ország különböző településein. Ezzel közel 800 településen vannak már jelen. Az elnökség egyetértett abban, hogy a középtávú cigány cselekvési program sikeres kivitelezése elengedhetetlen, ezért a képviselők részt vesznek a településeken annak minél jobb megismertetésében. A vezetőség döntött abban is, hogy nyitott minden, tisztességesen politizáló, a cigányügyet őszintén szolgáló szervezet felé, és vállalja a cigány önkormányzat létrehozását helyileg és országosan egyaránt. Ugyanakkor a szervezet a helyhatósági választásra és az országos elektori gyűlésre készülve képviselőket állít a településeken, akiket a megyei közgyűlésekbe is delegál (előzetes számítások szerint mintegy 200-250 helyen). Döntés született arról is, hogy négy hónapos képzést indítanak a jelöltek felkészítésére.