Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-29 / 100. szám

4. oldal Gazdasági Tükör 1998. április 29., szerda Jogegységi döntés után az APEH az adókedvezményekről Felülvizsgálatok és önellenőrzések 1995 óta tart az a befektetési adókedvezményekkel kapcsolatos vita, amelynek során egymásnak ellentmondó első- és másod­fokú ítéletek születtek, míg végül a Legfelsőbb Bíróság úgyne­vezett jogegységi döntést hozott ez ügyben. Az APEH meg­kezdte a Magyar Közlönyben megjelent határozat tanulmá­nyozását. Az eddig hozott jogerős ítéleteket nem bírálják felül, de még így is több tízezer ügy felülvizsgálatára kerül sor. Takarékbank. Öt éven be­lül meg akarják kétszerezni piaci részesedésüket a Taka­rékbank Rt. és a Takarék- szövetkezetek - jelentette ki Hernádi Zsolt, az rt. vezér- igazgatója kedden. A bank tavalyi 685 milliós adózott nyeresége 35,5 százalékkal haladta meg az eló'zó' évit. A mérlegfőösszeg 66,8 milli- árdról 96,1 milliárd forintra nőtt. Országprogram. A ha­zánkban kijelölt nyolc vál­lalkozási övezet fejlesztését, tevékenységét és finanszí­rozását egy egységes or­szágprogramba kell beil­leszteni - hangsúlyozta Baja Ferenc, a környezetvédelmi és területfejlesztési minisz­ter egy keddi tanácskozáson - hogy a fejlesztéshez szük­séges hazai pénzeszközöket uniós forrásokkal és támo­gatásokkal egészíthessék ki. Édes ünnep. A méhek nap­ját az idén május 1-jén ren­dezik meg - mondta el Sa- jermann Géza, a Magyar Méhészek Egyesületének elnöke. Az éves hazai méz­fogyasztás alig 4 ezer tonna, így az édes magyar nedű csaknem háromnegyede ex­portra kerül. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 351,30 Francia frank 35,03 J-apán jen ( 100) 159,46 Német márka 117,47 Olasz líra (1000) 118,84 Osztrák schilling 16,70 Svájci frank 141,25 USA-dollár 210,42 ECU 232,30 A jogegységi tanácsnak a sze­mélyi jövedelemadó kedvez­ményére vonatkozó határozatá­ról a Legfelsőbb Bíróság sajtó- osztályán megtudtuk, hogy ha a törvény adócsökkentési lehető­séget illetve kedvezményt biz­tosít, akkor ennek igénybevé­tele - még ha az vagyoni előny érdekében is történik - nem üt­közik adójogi jogszabályokba. Ugyanakkor kimondja, hogy nem lehet ezeket a jogokat visszaélésszerűen gyakorolni és rendellenesen igénybe venni. Adókedvezmény a saját vagyon értékének csökkenése esetén vehető igénybe, ha a befizetés nem látszólagos. Az adóható­ság köteles megvizsgálni a ma­gánszemély adócsökkentésének jogszerűségét - azt, hogy az adókedvezmény igénybevétele a törvényes feltételeknek meg­felelt-e. A szövetkezeti üzletrész megvásárlására fordított összeg adóból történő levonásával kapcsolatban a határozat meg­állapítja, hogy téves az a jogi álláspont (amit egyébként az adóhatóság képviselt), amely színlelt jogügyletnek minősíti a szövetkezeti üzletrész kárpót­lási jegy fejében történő meg­szerzését. Nem kizárt tehát az adókedvezmény igénybevétele abban az esetben, ha az arra jo­gosító üzletrész megvásárlására nem készpénzfizetés ellenében, hanem kárpótlási jegy vagy más értékpapír formájában ke­rült sor. Mindemellett nem árt tudni, hogy az adott adóévben nem volt adójogi jelentősége annak, hogy a kárpótlási jegy­nek mennyi volt éppen a tőzs­dei árfolyama. Az APEH 4,3 milliárd forint értékben 44 529 alapítványi be­fizetés adókedvezményének ki­fizetését utasította el arra hivat­kozva, hogy azok az adóked­vezmény lehetőségének ki­használásán alapultak. (A teljes visszaigénylési összeg 5,5 mil­liárd forint volt, a szövetkezeti üzletrészvásárlásoknál pedig 4,5 milliárd forintról volt szó.) Sokan emiatt a visszaigénylés­től a későbbiekben elálltak, s csak 13 440 személy nyújtott be keresetet az APEH ellen (ezek egyötöde a polgároknak adott igazat). Ugyanakkor nyil­vánvalóvá vált, hogy az ügyek bírói megítélése is ellentmon­dásos volt. Nem voltak kevesen azok, akik az elsőfokú bírói íté­letbe beletörődtek. Az APEH a Magyar Köz­lönyben április 27-én megjelent két jogegységi döntés tanulmá­nyozását most kezdte meg, ugyanis az április 6-ai bírósági döntésről hivatalosan csak most értesült - nyilatkozta lapunk­nak Kóbor Józsefre' dr., az APEH hatósági főosztályának vezetője. Ahol a bíróság az APEH javára jogerősen döntött, azt nem fogják felülvizsgálni. Akik nem éltek 1996-ban az adókedvezmény igénybevéte­lének lehetőségével, azok önel­lenőrzést végezhetnek, s az APEH a jogegységi döntés alapján ügyüket felülvizsgálja. A lakóhely szerint illetékes el­sőfokú adóhatósághoz kell be­nyújtani az önellenőrzési nyomtatványt. Az önellenőrzők kamatköveteléssel nem állhat­nak elő, mert csak most kíván­ják igénybe venni az adóked­vezményt. Amennyiben a be­vallásban mindent jogszerűnek tartanak, akkor nincs akadálya annak, hogy az elsőfokú adóha­tóság számukra is kiutalja az őket megillető pénzt. Akik korábban szerepeltették adóbevallásukban az alapítvá­nyi befizetéseket és szövetke­zeti üzletrész megvásárlására fordított kárpótlásijegy- illetve értékpapír-összegeket, azoknak nem külön kérelemre, hanem kötelező jelleggel az adóható­ság vizsgálja fölül korábbi dön­tését. A jelenlegi számítások szerint - mivel ez több tízezer ügyet jelent - az elbírálás és a visszautalás folyamatos lesz, de az adóhatóság mindent elkövet annak érdekében, hogy ezek az ügyek minél gyorsabban rende­ződjenek. Akik jogosultak az adókedvezményre, azoknak ké­sedelmi kamatot, tehát a vissza­tartott összeg után a jegybanki alapkamat kétszeresét fizeti vissza az APEH. Kóbomé kü­lön hangsúlyozta, hogy az adó­kedvezmény alapjául csakis a tényleges alapítványi befizeté­sek vehetők figyelembe, tehát a különböző összegekről szóló igazolások - amelyek mögött nincs valós befizetés - nem lesznek mérvadóak. Az APEH két évvel ezelőtt végzett alapítvány-egyesületi konstrukciós vizsgálatai egyér­telműsítik, hogy ki mennyit fi­zetett be valójában. Csernyánszki Judit Szántóra, szőlőre és gyümölcsösre Támogatás a földbérlethez A mezőgazdaságban az idén vezették be a földhaszonbér­leti díj költségcsökkentő támogatását. Az agrártárca azzal a céllal hirdette meg ezt a kedvezményt, hogy mérsékelje a gazdálkodók­nak a bérleti díj miatt meg­növekedett kiadásait. A tá­mogatást július 31-ig lehet igényelni az adóhatóságtól. A Földművelésügyi Miniszté­riumtól kapott információink szerint a földbérlet után a bér­leti díj tíz százalékát lehet visszaigényelni. A támogatás alapja a haszonbérleti szerző­désben rögzített összeg, de legfeljebb aranykoronánként húsz kilogramm étkezési búza tonnánkénti 18 ezer forintos áron számított értékének tíz százaléka. A kedvezményre való jogosultságnak nem fel­tétele a mezőgazdasági árbe­vétel 60 százalékos aránya. A támogatásra azok a me­zőgazdasági termeléssel fog­lalkozó őstermelők, egyéni vállalkozók, jogi személyek, gazdasági társaságok jogosul­tak, akik földhaszonbérleti szerződés keretében művel­nek külterületi szántót, szőlőt, gyümölcsöst. Gyepre és ha­lastóra nem vehető igénybe. A kérelmeket a megyei ag­rárkamarák javaslatával el­látva négy példányban kell benyújtani a földművelésügyi hivataloknál. Az igénylőlap­hoz csatolni kell a bérleti szerződésekről településen­ként készült összesítéseket. A földhasznosítási támogatást július 31-ig lehet igényelni az adóhatóságtól. U. G. __________Hazunk táján__________ F rizurás-e a nyúl lába? Nyulainknál rendszeresen el­lenőrizzük, hogy frizurás-e a lábuk. Ez a tünet ugyanis egy gyakori betegségre, a pasteu- rellózisra, hétköznapi nevén orrhurutra utal. A hazai állo­mányok többsége fertőzött. Eleinte a beteg ormyílásai- ból kevés savós váladék szi­várog, az állat időnként tüsz- szent. A betegség előrehalad­tával orrgyulladás, majd to­vábbi szövődmények léphet­nek fel: kötőhártya-, tüdő- és mellhártya-, középfül- és agyhártyagyulladás. Az orrcsepp, a gyógyszeres kezelés nem sok eredménnyel jár, mert a kórokozók nem pusztulnak el, legfeljebb csökken a számuk. Elsősor­ban a megelőzésre kell töre­kedni. A huzat, a kedvezőtlen vagy erősen ingadozó hőmér­séklet, a stresszhatások köny- nyen kiválthatják a betegsé­get. A legjobb védekezés a nagy légtér, a tiszta levegő, a megfelelő, rostban gazdag szálastakarmány, a friss ivó­víz, a napfény, a tisztaság. Az állatokat vakcinázhat- juk is, de csak az egészsége­seket, ez fél évig nyújt védett­séget. Az oltást két hét múlva meg kell ismételni. Az újon­nan vásárolt állatokat négy hétig különítsük el. L. Z. A KERSZI Rt. (1143 Budapest, Besnyői út 13.), mint az alábbi társaságok kijelölt felszámolója nyilvános értékesítésre meghirdeti a következő ingatlanokat: 1. A Szolnoklej Rt. ,Ja” (5002 Szolnok, Mártírok útja 15-17.) kizárólagos tulajdonát képező- Mélyhűtő állomás (berendezési tárgyakkal együtt) - Törökszentmiklós, Kossuth út 2/a. (Hrsz.: 2119/1) Irányár: 4.500.000 Ft + ÁFA Bánatpénz 255.000 Ft A nyilvános értékesítés ideje, helye: 1998. május 14. 10 óra, Szolnok, Kossuth tér 1. III. emelet 2. Murányi és Murányi Kft. ,ja” (1145 Budapest, Erzsébet királyné út Ha.) kizárólagos tulajdonát képező- Mezőtúri 3/0 sz. tulajdoni lapon 0632/6. hrsz. alatti 8896 m2 szántó művelési ágú ingatlan Irányár: 100.000 Ft Bánatpénz: 5.000 Ft- Mezőtúri 14650 hrsz-ú 800 m2 zártkerti ingatlan Irányár: 80.000 Ft Bánatpénz: 4.000 Ft- Bálványosi 691. sz. tulajdoni lapon 1046 hrsz-ú 1129 m2 területű ingatlan Irányár: 150.000 Ft Bánatpénz: 7.500 Ft A nyilvános értékesítés ideje, helye: 1998. május 14. 11 óra, Szolnok, Kossuth tér 1. III. emelet A fenti ingatlanokra a nyilvános értékesítést megelőző napon 24 óráig a felszámoló székhelyén lehet ajánlatokat írásban benyúj­tani. A nyilvános értékesítésre minden írásban ajánlatot tevőt illetve elővásárlási jogosultságával élni kívánót ezúton meghívunk. A nyilvános értékesítési tárgyaláson csak a vételi ajánlatot benyúj­tók és az elővásárlási jogukkal élni kívánók vehetnek részt, ha a helyszínen a nyilvános értékesítés megkezdéséig a bánatpénzt befizették. Amennyiben az elővásárlási jogosultak a nyilvános értékesítésen nem vesznek részt, a távolmaradásukat a felszámoló úgy tekinti, hogy ezen jogosultságukkal nem kívánnak élni. A felszámoló fenntartja magának a jogot, hogy a nyilvános értéke­sítést eredménytelennek nyilvánítsa. Az ingatlanokat előzetes egyeztetés alapján lehet megtekinteni. A megtekintéssel és az értékesítéssel kapcsolatban további felvilágosítást ad Nagy Barnabás (Telefon: 267-2100, fax: 267-2102) QíBZMBi Herczeg Kata asztrol^it vonala (JKos 06-90-330 580 Bika & 06-90-330 581 • Ikrek «SI 06-90-330 582 Rák 06-90-330 583 Oroszlán » 06-90-330 584 Szűz & 06-90-330 585 Mérleg *ja 06-90-330 586 Skorpió skí 06-90-330 587 Nyilas ?>f 06-90-330 588 Bak 06-90-330 589 Vízöntő & 06-90-330 590 Halak » 06-90-330 591 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija:88 Ft+Afa/perc | A Nagyiváni Mezőgazdasági Szövetkezet igazgatósága 1998. május 14-én, (csütörtökön) 9 órára KÖZGYŰLÉST hív össze Helye: Nagyiván Művelődést Ház Napirendi pontok: 1. Az igazgatóság beszámolója az 1997. évi munkáról, mérleg elfogadása. 2. A felügyelőbizottság beszámolója az 1997. évi munkáról, mérleg véleményezése. 3.1998. évi pénzügyi és gazdálkodási terv elfogadása. 4. Egyéb. Szövetkezetünk valamennyi tagját, üzletrész-tulajdonosát ezúton meghívjuk a közgyűlésre. Határozatképtelenség esetén - változatlan helyen és napirendek mellett - a közgyűlést a fenti napon 9 30 órára ismételten összehívjuk. ÜNNEPI ITALVÁSÁR A TISZA KÉR. CENTER KFT.-nél! Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 592 Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 595 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiad# Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft +Afa/perc r r MUNKANAPOKON 7 30 *i -tuu .- 1/ óráig i’rmiÉit ff iivii.- |ii i-rt ! imir úivii SZOLNOK, Kossuth Fér 1. I. sz. IRODAHÁZ ,00 mmm \ Az ünnep alkalmából néhány termékünket különösen kedvező áron forgalmazzuk: Talléros 0,5 Kőbányai pásztor 0,5 Kőbányai piros-kék 0,5 Pécsi szalon 0,5 Soproni ászok 0,5 Borsodi világos 0,5 Amstel lager 0,5 Szalon Keg 50 I Coca, Pepsi Cola 2/1 -es teljes termékcsalád Limomix 2/1-es szénsavas üdítők 55 Ft + ü 59 Ft + ü 60 Ft + ü 62 Ft + ü 62 Ft + ü 66 Ft + ü 93 Ft + ü 5.480 Ft 138 Ft + Ü 89 Ft Áraink telephelyünkön érvényesek, az áfát tartalmazzák. Nyitva tartás: hétköznap 7.00-17.00-ig, szombaton (05.02.) 8.00-12.00 -ig. Szolnok, Véső út 1. Telefon: 56/340-259 Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1998. április 28 ■án K&H OTP Bank ABN Ambro Hoare Govett Rt. Kincstár papír lejárat dátuma felhőim. kamat vételi árfolyam eladási árfolyam Si vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam (EHM) KI 5 98.07.29. 0,00 95,22 95,91 16,90 95,43 96,01 16,50 95,32 96,01 16,50 95,25 95,94 16,80 Kló 98.08.12. 0,00 94,51 95,30 17,00 94,77 95,43 16,50 94,56 95,34 16,83 K17 98.08.26. 0,00 93,83 94,71 17,00 94,12 94,85 16,50 93,89 94,75 16,86 K18 98.09.09. 0,00 93,16 94,13 17,00 93,48 94,29 16,50 93,22 94,16 16,89 K19 98.09.23. 0,00 92,50 93,55 17,00 92,85 93,73 16,50 92,67 93,73 16,50 92,57 93,58 16,93 K20 98.10.07. 0,00 91,85 92,98 17,00 92,22 93,18 16,50 91,92 93,00 16,96 K21 98.10.21. 0,00 91,20 92,42 17,00 91,61 92,63 16,50 91,41 92.63 16,50 91,28 92,43 16,99 K22 98.11.04. 0,00 90,57 91,87 17,00 91,00 92,09 16,50 90,67 91,87 17,00 K23 98.11.18. 0,00 89,90 91,28 17,10 90,40 91,56 16,50 90,07 91,32 17,01 K24 98.12.02. 0,00 89,28 90,73 17,10 89,81 91,03 16,50 89,49 90,77 17,02 K25 98.12.16. 0,00 88,67 90,20 17,10 89,22 90,51 16,50 88,92 90,23 17,03 K26 98.12.30. 0,00 88,07 89,67 17,10 88,65 89,99 16,50 88,35 89,70 17,03 KI 99.01.13. 0,00 87,48 89,14 17.10 88,08 89,48 16,50 87.80 89.48 16.50 87,80 89,18 17,04 K2 99.01.27. 0,00 86,83 88,58 17,20 87,52 88,98 16,50 87.23 88.98 16.50 87,26 88,65 17,05 K3 99.02.10. 0,00 86,25 88,05 17.20 86,96 88,48 16.50 86,73 88,14 17,06 K4 99.02.24. 0,00 85,68 87,54 17.20 86,42 87,99 16.50 86.21 87,62 17,07 K5 99.03.10. 0,00 85.11 87,04 17.20 85.69 87,12 17,07 K6 99.03.24. 0,00 84.56 86.54 17.20 85,19 86,62 17.08 K7 99.04.07. 0,00 84,01 86,05 17.20 84,69 86,13 17,09 K8 99.04.21. 0,00 83,46 85,57 17.20 84,20 85,64 17,10 1998/J 98.07.25. 5,99 100,97 101,47 16,20 100,90 101,39 16,50 100,65 101,39 16,50 100,58 1998/K 98.10.03. 1,47 101,22 102,05 16,20 101,09 101,92 16,50 100,89 102,13 16,00 100,56 101,75 16,91 1999/B 99.01.05. 6,06 100,00 102,00 100,00 102,00 100,20 102,20 1999/C 99.05.06. 10,90 104,99 106,74 16.20 104,99 106,74 16,20 105.25 107.01 15.90 1999/D 99.10.24. 0,23 104,54 106,96 16,20 103,67 106,20 16,20 104,98 107,45 15,80 104,12 106,56 16,51 1999/E 99.01.12. 5,66 100,93 102,20 16,20 100,96 101,35 16,20 101,18 102,46 15,80 100,30 101,86 16,74 1999/F 99.04.12. 0,72 99,10 100,69 16,20 98,85 99,70 16,20 99,41 101,01 15,80 98,43 100,06 16,99 1999/G 99.07.24. 4,25 98,91 100,91 16.20 98,91 100,91 16,20 99,30 101,32 15,80 98,26 100,24 16,86 1999/H 99.10.24. 0,18 98,93 101,29 16,10 90,21 91,38 16,20 99,61 102,01 15,50 98,33 100,67 16,61 2000/D 00.02.12. 3,80 102,18 105,05 15,70 101,97 104,83 15,85 102,04 104,90 15,80 101,18 104,00 16,42 2000/E 00.05.12. 7,32 98,31 101,43 15,70 98,38 101,51 15,65 99,07 102,23 15,20 97,18 100,21 16,47 2000/F 00.08.24. 2,76 98,24 101,74 15,60 98,76 102,28 15,30 98,76 102,28 15,30 97,44 100,60 16,24 2000/G 00.11.24. 10,35 98,37 102,19 15.45 98,83 102,68 15,20 99.58 103.48 14.80 97,81 101,03 16,04 2000/H 00.01.12. 4,82 98,45 101,13 15,75 98,25 100,93 15,90 98,78 101,48 15,50 97,26 99,89 16,67 2000/1 00.04.12. 1,14 97,14 100,09 16,52 2001/C 01.12.12. 5,63 97,71 101,49 14.95 96,34 101,33 15,00 98.32 102.14 14.70 96,35 100,05 15,51 2001/D 01.02.12. 4,21 99,13 103,27 15,00 98,21 101,45 15,86 2001 /E 01.05.12. 0,51 98,40 101,68 15,30 97,33 101,71 15,30 97,57 100,81 15,69 2002/F 02.06.24. 4,79 94,37 98,47 15,00 93,06 98,47 15,00 95.17 99.32 14.70 93,48 97,52 15,34 2002/G 02.12.12. 4,22 94,98 99,45 14.65 92,85 98,69 14,90 95.41 99.92 14.50 93,44 97,81 15,19 2003/F 03.09.24. 12,34 99,00 101,00 99.30 101.30 99,30 101,30 2003/H 03.03.12. 2,10 99,00 101,10 98,80 100,80 2004/F 04.03.12. 2,67 99,00 101,00 99.30 101.30 99,30 101,30 2004/G 04.03.24. 1,93 99,30 101,30 99.00 101.00 99,30 101,30 2005/C 05.08.11. 16,38 102,00 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. „K" sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. 07171767

Next

/
Thumbnails
Contents