Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-22 / 94. szám

TALLÓZÓ Sok a fizikai munka, kevés a gép 3. o, A misén vadászott áldozatra 3. o, Megyei tükör 4. o, Jászsági barangolás 7.0, Túron innen -Kévén túl 8. o, S ^rií ÚGÓvb. JEGYÉBEN Magas a víz A Felső-Tisza vízgyűjtőjére április 17-18-án jelentősebb csapadék nem hullott, így a felső szakasz lassú apadása tovább folytatódott. Az árhullám április 19-én tetőzött Tiszakeszi térségében. A folyó Szolnoknál tegnap érte el az első fokú árvízvédelmi készültségi fo­kozat szintjét, melyet aznap reggel hat órakor rendeltek el - tájékoz­tatta lapunkat a Kötivízig. Az intézkedés a lakitelek-tószegi, a szolnok-újszász-szorói, a cibak- háza-pityókai és a kunszentmár- ton-nagyrévi védelmi szakaszokra terjed ki. Jelenleg negyven embernek munkát adva első fokú készültség van érvényben a Kisköre-Csongrád közötti Tisza-szakaszon, valamint a Zagyva és a Hármas-Körös vissza- duzzasztott szakaszán, amely figye­lőszolgálatot jelent. (Folytatás a 3. oldalon) A megyében az egyetlen Híja volt a 750-nek Információink szerint a 3-as számú egyéni országgyűlési választókerület választási bi­zottsága elutasította Stork Sándor nyilvántartásba véte­lét, mivel érvényes ajánló­szelvényeinek száma nem érte el a törvényben előírt 750-et. Stork Sándor, aki az Új Szövet­ség képviseletében indult a vá­lasztásokon, néhány másodperc­cel az április 17-i határidő lejárta előtt 757 kopogtatócédulát nyúj­tott be a választási bizottságnak. Az ellenőrzés során azonban ki­derült, hogy 37 szelvényt a vá­lasztási bizottság nem fogadott el, mert hiányosan vagy hibásan vol­tak kitöltve, illetve nem a válasz­tókerületben lakó állampolgártól származtak. Ilyen esetben a döntést sérel­mezőjelölt három napon belül ki­fogást emelhet a választókerületi választási bizottságnál, amelyik azt a benyújtást követő napon to­vábbítja a megyei választási bi­zottsághoz. A döntés a kézhezvé­teltől számított három napon be­lül megtörténik. Amennyiben az érdekelt a döntéssel nem ért egyet, bírósághoz fordulhat. Információink szerint Stork Sándor tegnap még nem döntötte el, hogy kifogást nyújt-e be a vá­lasztókerületi választási bizottság döntése ellen. Elsősegélynyújtók A karcagi, berekfürdői és kunmadarasi általános iskolák diákjai tegnap Karcagon ver­senyeztek elsősegélynyújtásból. A hétfői megyei versenyre a Györffy István Általános Is­kola csapata jutott tovább. Ébner Józsefné, a Vöröskereszt területi szervezetének titkára köszöntötte a csapatokat, akik dr. Kapusi Lajos vezette zsűri előtt adtak számot tudásukról. A végeredmény: első a karcagi Györffy István Általános Iskola csapata, második a karcagi Ko- váts Mihály iskola, harmadik a kunmadarasi csapat. de Érdeklődnek a telekommunikációs telefonos szolgáltatók Jász-Tel-részvényeket adnak el Eladják a Jászság telefonos szolgáltatójának, a Jász-Tel Rt. részvényeinek több mint ötven százalékát - tudta meg lapunk. Az összesen mintegy negyvenmillió dolláros vagyon többségi részvényeinek értékesítéséről nemrégiben döntöttek a cég hol­land, illetve svájci tulajdonosai - erősítette meg lapunk értesülé­seit Lakatos András, a Jász-Tel Rt. ügyvezető igazgatója. Az igazgató kérdésünkre el­mondta, az eladás gondolata lé­nyegében már négy éve megfo­galmazódott. Ennek oka, hogy a Jász-Tel Rt. túl kis cég - szol­gáltatási területe 18 településre korlátozódik - a gazdaságos működéshez. Mindenképpen gondolkodni kellett, milyen formában állhat össze egy na­gyobb telefonos társasággal. Szóba került a fúzió, a teljes el­adás, a részvénycsere. Lakatos András hozzátette, a döntés értelmében a társaság részvényeinek, több mint ötven százalékát értékesítik az elkö­vetkező egy hónapon belül, te­hát a leendő vásárló fő tulajdo­nosává válik a cégnek. A Jász- Tel iránt a hazánkban működő összes telekommunikációs, tele­fonos szolgáltató társaság érdek­lődést mutat, de arról, hogy ki lesz a „befutó” még nem tudott nyilatkozni az igazgató. A Jász- Tel jelenlegi munkatársaival - Lakatos megfogalmazásában - semmi nem történik, mindenki jelenlegi munkakörében dol­gozhat tovább. B. Cs. A csillagos egekben a zöldségárak Aki ma zöldséglevesben, húsle­vesben gondolkodik ebédre, annak már nemcsak a hús ára okozhat problémát, hanem a zöldségfélék beszerzése is. Az árak ugyanis az egekbe szök­tek, még a szakemberek szerint is. A petrezselyem kilója megkö­zelíti az ezer forintot, s a sárga­répa is primőráruként kerülhet a kosarába. Az FM-hivatal megyei vezetője, Gombár Mihály el­mondta, a piaci árak hatóságilag nem befolyásolhatók. Szerinte a hagymához hasonlóan termékpá­lya-szabályozásra lenne szükség. Ezzel szemben dr. Mártonfi Béla, a Zöldség Terméktanács titkára nem tartja lehetségesnek a termékpálya-szabályozást, mert túl sok a szereplő. Á megoldás az lehetne, ha érdektagságot hozná­nak létre, melynek lényege, hogy az állami támogatás csak termék­tanácstagoknak járna. A mostani helyzetet az elmúlt két év túltermelése idézte elő; akkor alig lehetett túladni a zöld­ségféléken. Most a termelés visz- szafogásának következményét kell a magas árakban elviselnünk. E. Z. Sándor László szerint egymásra talált a szakszervezet és a politika Áthelyeződtek a frontvonalak A szakszervezeti vezető gyárlátogatáson is volt Martfűn A novemberi üzemi tanácsi vá­lasztásokat követő MSZOSZ- kongresszuson ki kell mondani az irányváltást a konfliktuskeze­lésben, a frontvonalak ugyanis már nem a kormány és a mun­kavállalók között húzódnak, ha­nem a munkáltatók és a dolgo­zók között - mondta Sándor László. Az MSZOSZ elnöke tegnap Marfűre látogatott, este pedig a szolnoki Szegfű Klub­ban tartott lakossági fórumot. Az elnök kifejtette: a parla­menti demokrácia és a piacgaz­daság alapjainak kiépülésével lezárult egy korszak a munka- vállalói érdekvédelem életében. (Folytatás a 3. oldalon) Felfrissül a Tisza-tó halállománya Befejeződik a haltelepítés A Magyar Országos Horgász Szövetség révén felfrissül a Tisza-tó halállománya. A kö­rülbelül 20 millió forintot ki­tevő állományfrissítésben komoly súllyal szerepelnek a pontyfélék. Eddig 60 mázsa egynyaras, 20 mázsa kétnyaras és 100 mázsa háromnyaras ponty került a tóba. A legfrissebb hír az, hogy a Mo­hosz a héten befejezi a pontyok telepítését a poroszlói, a tisza- valki, a sarudi medencében és Ti­szafüred, Tiszaderzs, valamint Abádszalók térségében. Hétfőn 40 mázsa egynyaras ivadék ke­rült a vízbe, míg keddtől 40 má­zsa háromnyaras ponty telepíté­sét végzik el a halőrök az említett térségekben. A hét végéig újabb 20 mázsa egynyaras ponty találja meg új életterét. -p­Vonat elé guggolt a nyűt pályán A rendőrség még nem talált magyarázatot arra a különös vas­úti balesetre, amely hétfőn hajnalban történt a Martfű-Tisza- földvár közötti szakaszon. A rendőrségi vizsgálatnak csak egy biztos pontja van: annak a mozdonyvezetőnek a tanúvallo­mása, aki szemtanúja volt az esetnek - tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság közleke­désrendészeti osztályától. Egyelőre nem tudni, mi kész­tette a szerencsétlenül járt 35 éves martfűi férfit arra, hogy a hétfői esős időben, hajnalban a vasúti pályát keresztező sáros földúton kerékpározzon. A férfi egyszer csak eldobta kerékpárját, majd körülbelül 25-30 méterre a nyűt pályán ro­bogó vonat előtt beugrott, majd leguggolt a sínek közé. A szerel­vény vezetőjének esélye sem volt arra, hogy lefékezhesse a vonatot. A vizsgálat elején még azt sem tudták, ki az áldozat, ugyanis semmilyen iratot nem találtak nála. Később ruhája és kerékpárja alapján azonosította a felesége, akit sokkos állapota miatt még nem tudott meghallgatni a rend­őrség. -h­Finn hét kezdődött a jászapáti Mészáros Lőrinc Gim­náziumban. Ebből az alkalomból a finn nép kultúráját, tör­ténelmét, az ország természeti adottságait bemutató kiállí­tás is nyílt. Tudósításunk a 4. oldalon. fotó: sárközi Még vannak tartalékok az egészségügyben „Vándorló” Hetényi-ágyak? A Jászberényi Erzsébet kórházban a tegnap délutáni szakmai tanácskozáson az intézmény rekonstrukciós elképzeléseiről és az egészségügy finanszírozásának lehetőségeiről tartott tájé­koztató dr. Jakus Zoltán igazgató főorvos, illetve Akar László, a Pénzügyminisztérium államtitkára. A kórház új épületrészének építésével kapcsolatban dr. Jakus elmondta, a rekonstruk­ciós munkálatokra - mint ar­ról már többször írtunk - 1,97 milliárd forintos címzett tá­mogatást szavazott meg a kormány. Az új épületben az intenzív osztályt, az általános és bal­eseti sebészetet és a fül-orr- gégészetet rendezik be. A fel­szabaduló régi épületben az eredeti tervek szerint a város­ban jelenleg szétszórtan elhe­lyezkedő szakrendeléseknek kapnának helyet. Ez a terv ­ahogy az a tanácskozáson ki­derült - még nem végleges. Elhangzott: a szolnoki Heté- nyi Géza kórházban az ön- kormányzati biztos által vég­zett vizsgálatok további ágy- szám-csökkentést irányoztak elő. A MEP ezzel együtt nem szeretne lemondani a megyé­nek engedélyezett kórházi ágyakról. Szóba került, hogy a fel­szabaduló ágy számmal eset­leg egy új kórházi osztályt hoznának létre Jászberényben hallhattuk az igazgatótól. (Folytatás a 3. oldalon) április 23-án, csütörtökön először. 300 példányban Az apró- és a fekete-fehér keretes hirdetéseket ma még 10 óráig szívesen fogadjukl

Next

/
Thumbnails
Contents