Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-21 / 68. szám

1998. március 21., szombat Körkép 5. oldal _______________Nézőpont E gy törlesztendő adósság A témához nem nagyon illő frivolitás- sal akár azt is mondhatnánk, hogy a Tanácsköztársaságnak nem volt sze­rencséje az utókorral. Egyetlen későbbi rendszer sem tudta igazán a magáénak vallani, az elfogulatlan értékelést is megtagadta tőle a történelem. Azon nem lehet csodálkozni, hogy a Horthy-rendszer minden módon igyekezett befeketíteni az emlékét, hiszen a tárgyilagos értékelés önmaga egyébként is gyenge legitimitását kezdte volna ki. Szembe kellett volna nézni azzal a kétségtelen ténnyel, hogy a Tanácsköztársaság volt az egyetlen politikai hatalom, amely számottevő fegyveres erőt szegezett szembe az ország megcson­kítására törő Kisantanttal, s azt is, hogy Horthy hatalomhoz ve­zető útját a Tanácsköztársaságot megdöntő román szuronyok tisztították meg. Az értékelés azonban a későbbi időszakban sem volt teljes, olyan rendszerekben sem, amelyek önmagukat bizonyos érte­lemben a Tanácsköztársaság örökösének tekintették. Nem arról van szó, hogy most a másik végletben kritikátlanul dicsőítették volna. A Rákosi-rendszer politikusai más okok miatt voltak za­varban, ha elkerülhetetlen volt a Tanácsköztársaságról beszélni. A Szovjetunióban kivégzett Kun Béla említése nélkül ugyanis ez szinte lehetetlen volt. Ehelyett Rákosi szerepét próbálták meg utólag eltúlozva meghatározó szintre emelni, e kísérlet szánal- masságát azonban a kortársak is jól érzékelték. Ez a zavar furcsa módon megmaradt az 1956 utáni időszakban is. Aki tapasztalta, még emlékezhet rá, hogy az évfordulókon kö- telességszerűen elhangzó hivatalos elismerések, a szokványos frázisok után milyen lesajnáló mosollyal néztek össze az apparát- csíkok a Tanácsköztársaság veteránjainak háta mögött. Mivel legtöbbjük képtelen volt beilleszkedni a bürokrácia, a „vonal” szürkeségébe, némi anarchizmussal gyanúsították őket, gyakori elégedetlen szókimondásukat pedig egyszerűen tudatlanságnak tartották. A rendszerváltás után, a politikai elődjének egyre inkább a Horthy-rendszert tekintő kurzus idején törvényszerűen éledtek újjá annak a Tanácsköztársaságot minősítő megállapításai. A res- taurációs kísérlet 1994-es bukása után ismét változott a hangnem, vagy inkább azt mondhatnánk, hogy most csend van. A politikai publicisztikában nemigen esik szó a Tanácsköztársaságról. Ez le­het jó jel is, annak jele, hogy eljött az idő, amikor a téma a napi politika színteréről a tudományéra tevődik át. Ez pedig a közgon­dolkodást, e kérdésben hosszabb távra meghatározó, elfogulatlan értékelést ígér. Nagy sikert aratott Szolnokon a Tolnay Klári életét és művészetét bemutató kiállítás. A megnyitó óta igen so­kan megtekintették, és vendégkönyv tanúsága szerint szé­les körben elismerést váltott ki. Tolnay Klári életmű-kiállí­tása március 24-ig - hétvégén is - látható a Hemóban, 10- tŐl 17 Óráig. FOTÓ: CSABAI / Ahonnan sosem hiányzik a jókedv, a nevetés Tizenegy gyermeket nevelnek Előfordul, hogy huszonketten ülik körbe az asztalt A karcagi Kiss Lajos és felesége, Tóth Julianna nyolc saját gyermeke mellett három nevelt gyermeket is magukhoz vett. A boldog nagycsaládra Ökrös Sándorné vöröskeresztes aktivista hívta fel figyelmünket. Mint mondta, Kissék életéből sosem hi­ányzik a jókedv, nevetés, s az édesanya egy pillantása elég a gyerekek fegyelmezéséhez. Ha felnőtt gyermekeik hazaláto­gatnak a hat unokával, akkor 22-en ülik körbe az asztalt. Kiss Lajos nyugdíjazásáig a karcagi rendőrkapitány­ságon dolgozott, felesége pedig három műszakban a malomban volt zsákoló. Amikor leépítések miatt neki is felmondtak, 45 évesen nem kapkodtak érte a munkahelyek. Ak­kor határoztak úgy, hogy befogadnak három nevelt gyermeket. Az ötszobás családi házban havi 9 ezer forint megy villanyra, 20 ezer gázra, s 30 köbméter vizet fogyasztanak.- Milyen egy átlagos nap Kisséknél? - érdeklő­döm az anyukától.-A reggelek nálunk is olyanok mint más család­nál, csak itt legalább 15 szelet kenyér kerül az asz­talra, s a fürdőszobai be­osztást is jobban össze hangolni. A gyerekek reggeli után elmennek iskolába, óvo­dába - mondja a feleség - es­ténként azonban a lakás egy ki­sebbfajta fecskefészekhez ha­sonlítható. Minden szoba meg­telik élettel, a kisebbek rajzol­nak, játszanak a cicával, a na­gyobbak tévét néznek, beszél­getnek, vagy a család hetedik unokáját, a kis Patrikot kényez­tetik. Ottjártunkkor sincs ez más­képp. A nagyobbak sportközve­títést néznek, a kicsik rajzol­nak, a nagylányok randevúra készülnek, az unoka pedig kéz­ről kézre jár. A nagy családnak vannak a férj, aki A képen a család néhány tagja kell adata az uborka, paradicsom, paprika megtermelése, a sertés nevelése, így tudunk spórolni. Kissék legidősebb lánya, Andrea 27 éves, három gyer­meke van, jelenleg a legkiseb­bel van otthon gyesen, őt kö­veti a sorban Judit, aki Kunma­előnyei ' is - véli ugyan egyedüli gyerek volt, de amikor megnősült, öt gyerme­kes családból származó felesé­gével hamar eldöntötte, ők is több gyermeket akarnak felne­velni.- Ekkora családban minden­kinek más a kedvence. Hogyan tudja ezt figyelembe venni? - fordulok a háziasszonyhoz.- Miután minden gyerek napközis, így csak hétvégén kell figyelembe vennem a kí­vánságlistát. Szerencsére nem válogatós a család, így nem je­lent gondot, ha tejbegnzt, rán­tott húst, vagy krumplilevest készítek. Ősszel 4-5 zsák krumplit veszek, hordószámra rakom el a káposztát, s száz­számra a befőttet.,Férj^TeJ?%: darason lakik és neki is három családja van. Lajos még nőtlen, jelenleg munkanélküli. Most a barátnőjénél lakik, de a szobája ajtaja bármikor nyitva áll előtte. A család legifjabb apukája a 22 éves János, aki otthon lakik. Míg beszélgetünk, addig Pa­trikot megeteti édesanyja, majd a mindenki a hat hónapos kis- legényt kezdi babusgatni. Meg­tudjuk, hogy János első látásra megszerette Ildikót, és a család is hamar befogadta a tiszakécs- kei leányt. Mónika bőrdíszműves tanuló Kisújszálláson. Kézügyességét édesanyjától örökölte. Házias, sokat segít otthon a takarítás­ban, főzésben. Gabriella a szolnoki ruhaipari szakközép­iskolába jár. Kollégista, ked­vence a matematika. Ahogy meséli, jó az osztályközösség. Eleinte csodálkoztak osztály­társai, de mára megszokták, hogy neki ennyi testvére van. Az öt legkisebb gyermek egyszerre jön oda hozzánk. Il­dikó a legbátrabb közü­lük, elárulja, hogy a Györffy István iskolába jár, ahol sok barátja van. Ugyan nem minden je­gye ötös, de nem kell szégyenkeznie. Szeret verset mondani, s otthon a terítésben számíthat rá édesanyja. Annamária a Kováts Mihály iskola el­sőse. Szereti a matemati­kát, szépen olvas. Oda­haza legszívesebben ta- nárosdit játszik a többi­ekkel. Kedvence a tejbe- gríz és a töltött káposzta. A három nevelt gyer­mek először egymásra néz, majd egy kis kéretés után roma dal éneklésébe kezdenek. A 10 éves Miklós a Zádor úti iskola diákja, s ő az, akit itthon a lányok legtöbbet felel­tetnek. A seprűt gyakran kézbe veszi, s feltakarítja az udvart. Ha ő befejezte, kezdi valame­lyik testvére, így Kissék udvara mindig patyolattiszta. A hét­éves Irénke a Györffyben, Ildi­kóval egy osztályban koptatja a padot. Sok barátnője van, és ha a fiúk megverik, nem hagyja magát. Reggelente hosszú haját maga fésüli ki, sőt, a szobáját is rendbe rakja mielőtt iskolába indul. Az ötéves Laci a Zöldfa úti oviba jár. A locsi-fecsi fiú­cskát testvérei otthon állandóan tornáztatják, így szegény néha alig kap levegőt. így telnek a karcagi Kiss csa­tád mindennapjai, békében, sze­reiéiben, megértésben. Daróczi Erzsébet ij 1 g ; . ; i ; ... ... , ;.{(7i ! tA 3 Min dolgozik Szoboszlai Zsolt szociológus? Fő kutatási témája az innováció Mottó: időnként megkérde­zünk a megyében élő tudóso­kat, művészeket, hogy mi foglalkoztatja őket, min dol­goznak? Szoboszlai Zsolt a Magyar Tu­dományos Akadémia Regioná­lis Kutatások Központjának Al­földi Tudományos Intézete ku­tatási és szervezési igazgatója. Az intézetnek négy csoportja van, az egyik Szolnokon mű­ködik 1992 nyara óta.- Fő témám az innováció. Ezt a fogalmat a műszaki ér­telmiség kissé kisajátította, pe­dig sokkal szélesebb értelem­ben is használható. A társada­lomnak is van innovációja. Tu­lajdonképpen az emberek inno- válódnak, nem a technika, bár az összefüggés nyilvánvaló.- Milyen kutatások fűződnek az ön nevéhez?- A mi munkánk zömmel csapatmunka, még akkor is, ha a végső formába öntés a ve­zető feladata, ő írja meg a ta­nulmányt, vagy ő illeszti egybe a részmunkákat. Lénye­gében saját munkám volt mos­tanában a Humán erőforrás Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében, amely 1997 májusá­ban jelent meg. A KSH me­gyei igazgatójával, Fekete Szabó Sándorral együtt készí­tettük el a Tisza tó háttértele­püléseinek demográfiai viszo­nyairól szóló tanulmányunkat. Alapkutatásokra sajnos nincs pénz. Konkrét megbízá­sokat vállalunk, s ezekből sze­rencsés esetben hosszabb tá­von összeáll egy nagyobb lép­tékű munka.- Megemlítene néhány té­mát?- Szociológiai tanulmány készült Martfű településrende­zéséről, elvégeztük Jászfelső- szentgyörgy komplex telepü­lésfejlesztési vizsgálatát. Nagy és pozitív visszhangot keltett a Szolnok város ifjúságáról foly­tatott kutatásunk eredménye, amely tavaly nyáron készült el. Télen kutatásokat folytattunk három megyében a szociális földprogram hatásvizsgálatá­ról a Népjóléti Minisztérium megbízásából. Vannak más munkáink is, mint a Monor- Kecskemét-Szolnok három­szög, vagy Szolnok és térsége fejlesztési koncepciója.- Az elmondottakból ítélve bőven el vannak látva munká­val. Hogyan győzik?- A megalakuláskor ma­gam alkottam a „csoportot”, most már összeáll egy jó kis csapat, és sok külső munka­társsal dolgozunk. Az akadé­miai fejlesztési program megnövelte a kapacitásunkat. A megye és a város számíthat a munkánkra. B. A. Doni kozákból kisújszállási lakos lett A Ressinka zenekar: Imre lányával és a fiával fotó: m. J. A két nagy világégés, száza­dunk világháborúi nem csak a határokat szabták át, de csa­ládokat, gyerekeket szakítot­tak el örökre egymástól, for­gatták fel az emberek életét. Mert amikor 1914 vérzivata­ros őszén Iván Ressinkó bú­csút vett a kijevi kormányzó­ságban, Fedorovka városká­ban lévő házuktól, aligha gon­dolta, hogy ő, az akkor húsz­éves legény már soha többé nem lépi át a lakásuk küszö­bét. Megölelte, megcsókolta síró édesanyját, ősz hajú, ba­rázdás arcú apját, rajongva szeretett bátyját - és mind­örökre eltűnt életükből. Hogy ez miképpen esett meg, erről szól az írás. Kék szemű, széles vállú ukrán volt, aki a cári hadsereg egyik elit alakulatában, a doni kozákok közé került, oda sorozták be. De­rekasan verekedtek az ukrajnai, galíciai harctereken az Oszt­rák-Magyar Monarchia szu­ronyrohamosai, a német császár ulánusai ellen, bár az egyik dél­után őket is utolérte a végzet. Bekerítették a századukat, és megadásra szólították fel a csa­patukat. Próbálkoztak kitöréssel, de tökéletesnek bizonyult a kör­gyűrű, a szabadulni vágyók kö­zül senki sem maradt életben, így nem volt mit tenni, eldobták a fegyvereiket, felemelték a kar­jaikat. Lezárt tehervagonokban ro­bogott velük, hadifoglyokkal a vonat Galícián át, majd a Kárpá­tokon túlra, Magyarország felé. Oroszok, ukránok, doni kozákok várták, mi lesz velük. Debrecen­ben szétosztották őket, majd a szőke ukrán Újfehértóra került. Uradalomban dolgozott, a földet túrta, művelte, az állatokat etette, ugyanúgy mint a szülőhazájá­ban. Lassan szokta a magyar szavakat, amikor megakadt a szeme egy szép barna kislányon, aki szobalány volt az uraságnál. Kiderült, Dávidék lánya, akik eredetileg Kisújszálláson laktak. Az ismeretségből barátság, a barátságból szerelem lett. Osz­szeházasodtak, és 1918-ban Kis­újszállásra költöztek. Ivan Res- sinko, vagy ahogyan errefelé is­merték, Ressinka János az egyik uradalomban, később nagygaz­dánál lett cseléd. A párja háztar­tásbeli volt, hiszen összesen ti­zenhárom gyerekük született. Négyen közülük fiatalon, gye­rekkorban meghaltak, kilencen nőttek fel, de mostanság már csak négyen élnek. Erzsébet, a legidősebbik 74, László 66, Ist­ván 63 és Imre, a legfiatalabb, mivel 1942-ben született. Az ukrán, vagy ahogyan ne­vezték, orosz óriási erejű volt: egyszer fogadásból három, teli zsák búzát raktak a vállára: egyet a jobbra, egyet a balra, egyet ke­resztben, és még kért egy zsákot. Sokáig és sokszor emlegette a szüleit, meg a bátyját. Többször rászánták magukat: hazalátogat­nak, de hát vagy sok volt a gye­rek, vagy a munka, ha meg már minden sínre került, a sztálini bürokrácia szabott újabb és újabb, teljesíthetetlen akadályo­kat. Arról sem tudnak, hogy le­veleztek volna, egy hozzá ha­sonló ember kezei aligha iroga­tásra, inkább dologra, munkára való. Iván, az édesapa, viszonylag fiatalon, 1944-ben, ötvenévesen halt meg. Máról holnapra fogyni kezdett, akár a gyertyaszál, és a nagy erős embert hónapok alatt leterítette a gyilkos kór. Imre fia, aki segített a családi kötelékek kibogozásában, ami­kor az édesapját utolsó útjára kí­sérték, kétéves volt. Nem emlék­szik rák, csak elbeszélésekből hallott szőke, kék szemű, rop­pant erejű szülőjéről. Az édes­anyjuk nevelte őket, őt 1961-ben temették. Ressinka Imréék köszönik szépen, jól vannak. Megnősült, Imre fiuk 1969-ben, Edit lányuk rá négy évre érkezett. Unoka is született, eddig kettő. Az édes­apa jelenleg vállalkozó. Szabad idejükben zenélnek: apa, fia, lánya egy együttest ala­kítottak. Sok helyre hívják őket, ahol magyar nótákat, dalokat, ukrán, orosz énekeket szólaltat­nak meg. Az ukrán apa, aki halá­láig törte a magyart, a Déli teme­tőben alussza örök álmát, a fele­ségével együtt. Síremlék őrködik a fejüknél, fák hajladoznak körü­löttük a márciusi szélben. Kócol- ják, libegtetik a gallyakat, kipat­tintják a rügyeket, végigsüvíte­nek ezek a füttyös jövevények a sírok között. Meglehet, ennek a lenn nyugvó ukránnak súgnak valamit. Egy távoli síkságról, ahonnan elindult, de amelyet soha nem látott viszont, hiszen Kisújszálláson borult rá a szem­fedő ... D. Szabó Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents