Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-28 / 74. szám

1998. március 28., szombat Sport 11. oldal Tippel a szurkoló Dr. Szabó Ottó, Tiszafüred városi igazgató főorvosa: A Kecskemét sem szerepel igazán jól a tavaszi szezonban, ér­ződik a csapaton, hogy vannak gondok az együttesnél. Tudom, Szolnokon sem igazán eget verő a boldogság, de ismereteim ' szerint a felek játékosállománya közötti különbség a szolnokiak számára nézve kedvezőbb. Szerintem több van a Tisza-parti fiúkban, mint amennyit idáig mutattak. Abban bízom, hogy az új edző új arculatú csapata jobban fog érvényesülni Kecskemé­ten, ami elég lesz a 2-1-es vendéggyőzelemre. Dr. Szentistvány József, a megyei vívószövetség elnöke: Bár igaz, a víváshoz jobban értek, azért a futballt sem nézem ferde szemmel. Sok mindent nem tudok mondani a két csapat­ról, hiszen nemigen láttam őket játszani, jobbára az újságokon keresztül kapok tájékoztatást a szereplésükről. Én úgy érzem, hogy a két, közel azonos képességű együttes csatájából 1-0-ra a Kecskemét kerül ki győztesen, mert otthon játszik, és a hazai pálya előnye ennyit fog jelenteni. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval, dr. Kárpáti Györggyel találkozhattak a gyerekek a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola hagyományos tavaszi rendezvény- sorozatán. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Női kosárlabda, NB L, B-csoport rájátszás Hatékony zónavédekezéssel Szolnoki MÁV-MAFC 80-64 (29-32) Szolnok, 100 n., vezette: Föld­házi, Halász. MÁV: KORMÁNY 16/9, Zavadovics 2, TÓTH 22, Ár- lett, MERECICKI 26. Csere: •Cseh 5/3, Sajti 7, Janik 2, Horváth. Edző: Tóth Attila. A kiesés szempontjából döntő fontosságú mérkőzésen rosszul kezdtek a hazaiak, különösen a védekezésük hibádzott, a fővá­rosiak többször is megtalálták az utat a szolnoki kosár felé. A szünet után más felfogású hazai ötös futott ki a pályára, türelmes támadójátékkal és kifogástalan zónavédekezéssel. i Nemcsak hogy utolérték ellenfelüket, ha­nem meg is előzték őket. Tóth Attila: - A fordulás után nemcsak küzdöttek, ha­nem játszottak is a lányok. Férfi kézilabda NB I, 24. forduló Szerdán (még) lehet javítani Nyíregyházi KC - Mól Szolnok KK26-21 (14-11) Nyíregyháza, 1500 n., v.: Klu- csó, Lekrinszky. NYKC: SZABÓ-Kiss 6, MEDVE 5 (1), Dengi 1, Tóvizi 2, BÉCSI 5, Szergyuk 4. Csere: Lencsés (kapus), Ha- buczki 2 (1), Szakács 1. Dé­váid. Edző: Köstner Vilmos. Mol KK: HERNANDEZ- Szép Kiss 2, MAKAI 8 (5), Szörnyi, Golovin 2, Soós 2, SZLOSKA 4. Csere: Erdélyi (kapus), Garabuczi 2, Csele 1, Villás. Edző: Nagy Károly. Kiállítások: 2, ill. 2 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 6/5. Habuczki nyitotta meg a gó­lok sorát, a Szolnok azonban jól tartotta magát az otthonában fé­lelmetesen szereplő vetélytársá- val szemben, nem engedte el­húzni ellenfelét. A meccs egyik fordulópontja az első játékrész második felében következett be, mikor Golovin sérülés miatt ki­állt a játékból, ezt a rutinos haza­iak jól kihasználva három góllal megléptek a Tisza-partiaktól, amit szünetig meg is tartottak. A fordulás után sem adta fel a Mól KK, okos támadójátékkal, jó védekezéssel - amelyhez társult Hernandez kapus jó formája is - rendre ott loholtak a szabolcsiak nyakán. Sőt a hajrában is felzár­kóztak, hiszen mindössze 22-21-re vezetett a „Szpari” az 52. percben. Ám a végjáték a jobb cseresorral rendelkező vendéglátóknak hozott szeren­csét, akik kihasználva a piros­feketék megingásait, bebiztosí­tották győzelmüket. A Szolnok legközelebbi meccsét szerdán hazai pályán az Ózd gárdájával vívja. (H. J.) Védd magad a győzelemért! Labdarúgás, NB I/B. 25., NB I. 23. forduló Miért csappant meg a kezdeti lendület? Hol késnek a várva várt győzelmek? Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatják a szolnoki futballszurkolókat mostanság, miközben csapatuk, a MÁV, egyetlen szegedi győzelme mellett három vékonyka ha­zai döntetlent ért el a tavasszal a dorogi mélyrepüléssel együtt. Szerdán újabb figyelmeztető jelzés érkezett a csapat felé Jászapáti irányából, ahol a sárga-kékek 3-0-ra kikaptak a megyei MK-selejtezőn. Jólle­het, nem a legerősebb összeté­telű szolnoki gárda vette fel a küzdelmet a jászapáti strand szomszédságában, de bárkik is alkották a csapatot, ennyire nem lett volna szabad befü- rödni. Már csak az önbecsülés okán sem, ha már abban a meccsben egyetlen fillér sem leledzett. Ellenben a vasárnapi­ban benne lesznek a forintok, csupán az a kérdés, sikerül-e „kirabolni” a bankot Kecske­méten. A vendéglátók valami­vel szerényebbek ezen a tava­szon, 15. helyükre nem lehet­nek büszkék, mint ahogy a MÁV sem a 12,-re. A két fél között négy pont a különbség, közéjük a két 30 pontos csapat, a Stécé és a Paks ékelődik eb­ben a pillanatban. Joggal elvárható tehát, hogy a Szolnok végre talpra szökken­jen, és valóban megkezdje a felzárkózást a középmezőny tagjainak sorába. Azt azonban a leggyorsabban a győzelmekkel tudja elérni. RUBOLD PÉTER: - Tud­juk jól, a kecskemétiek mindent meg fognak tenni, hogy javít­sanak a két csapat közötti mér­legen, de nekünk is győzni kell a felzárkózás érdekében. így kezdenek: Géléi - Szá­lai, Antal, Szecsei, Kohári vagy Balogh - Bemáth, Major S., Horváth, Ludasi - Bontovics, Fedor. Sérült: Major L. (lovaglói- zom-sérülés), Draskóczi (has- falbántalmak). Eltiltva: Fehér (három sárga lap miatt). Az NB I/B. állása l.NYVSC 24 14 9 1 37-12 51 2. III. kér. 24 14 6 4 59-23 48 3. Matáv 24 13 7 4 48-20 46 4. Dunaferr 24 12 6 6 36-23 42 5. N.kanizsa 23 13 3 7 34-24 42 6. K.dorozs. 24 10 8 6 46-35 38 7. Kaposvár 24 10 6 8 30-39 36 8. Pécs 24 9 8 7 25-20 35 9. SFAC 24 9 8 7 22-26 35 10. Érd 24 9 7 8 38-30 34 11. Kaba 24 9 5 10 25-26 32 12. Szolnok 24 8 8 8 34-40 32 13. Paks 24 6 12 6 20-22 30 14. Salgótar. 24 8 6 10 25-31 30 15. KTE 24 8 4 12 21-33 28 16. Tiszavas. 24 4 9 11 17-30 21 17. Komló 24 6 3 15 21—44 21 18. Dorog 23 4 6 13 23-34 18 19. Csepel 24 4 5 15 16-37 17 20. Tiszaűjv. 24 5 2 17 25-53 17 NB I. a szomszédban Vasutasokkal játszik a Ti- szakécske is. Szombaton a BVSC-hez látogat, de hogy mi­lyen esélyekkel arra az edzőjük próbált válaszolni. SZURGENT LAJOS: - Bo­torság lenne a részünkről az, ha eleve hagynánk elúszni egy pontszerzési lehetőséget. Az ősszel változatos, gólokban gazdag, jó meccset játszottunk a BVSC-vel. Most arra kell ügyelnünk különösen, hogy a labdakihozatalok után ne ma­radjanak üresen a hazai futó­emberek. Azt gondolom, mi­után egyre kevesebb a sérül­tünk, olyan időszakunk követ­kezhet, amelyben végre többet lehet követelni a játékosoktól, a csapattól. Korainak tartom, ti­zenkét fordulóval a vége előtt leírni bennünket, hiszen nagy akarattal, fegyelmezetten dol­goznak a fiúk, „csupán” egy igazi győzelem hiányzik a tar­solyunkból. Remélem, miha­marabb azt is megszerezzük, és akkor felszabadulhat a társaság, s valós tudásának megfelelően fog teljesíteni, ami elég lehet arra, hogy kilépjünk a veszé­lyes zónából. így kezdenek: Tóth - Bállá L„ Izsák, Nagy L. - Burzi, Bánföldi, Molnár, Besserman, Bujáki - Holló, Nedelea. Sérült: Balia M. (izomrost­szakadás) Eltiltva: - N. I. Forma-l-es beharangozó, Brazil Nagydíj Megkondultak a vészharangok Az első, Ausztráliában tartott nagydíj igazolta azt, amitől a csapatok tartottak. A McLarenek annyira elhúztak a mezőny­től, hogy nem igazán kellett halálra rémülniük a többiektől. Sőt David Coulthard még le is lassított, hogy maga elé engedje Häkkinenet, előzetes megegyezésük szerint, amely úgy szólt, hogy aki először éri el az első kanyart, az nyeri meg a versenyt. Ez a megegyezés és az ezt követő tett keserű ízt hagyott a nézők és az Ausztrál Nagydíjat rendezők szájában. Az emberek azt szere­tik, ha a győzelemért kemény harc folyik, nem pedig udvarias pilótákat látnak, akik maguk elé engedik csapattársukat. A McLaren mögött Egy csapat sem tudott azonos körben végezni a McLarenekkel, és ez a szomorú tény megkon- dítja a vészharangot a többi csa­pat felett. Sokan sebtében pakol­tak össze Ausztráliában, hogy el­rohanjanak tesztelni annyit, amennyit csak lehet, mielőtt elin­dulnának a brazil versenyre. A McLarenek nincsenek annyira előre, mint amennyire az tűnik. Michael Schumacher lehet, hogy gyorsabb lett volna a többiektől, de sajnos nem volt esélye kiállni a McLarenekkel, mivel kocsija a verseny ötödik körében váratla­nul felmondta a szolgálatot. A Ferrari is új részekkel jön ki, és azt tervezik, hogy nagyon gyor­sak lesznek; ezért visszautasítják azokat, akik azt regélik, előre le­írhatják őket. Williams: kiütve a nyeregből Miután sokáig nagyon dominán­sak voltak Ausztráliában, sokként érinthette a Williams-istállót az a tény, hogy hirtelen lemaradtak az éllovasok mögött. „Nagy kihí­vásnak nézünk elébe, hogy fel­zárkózzunk, de meg vagyok győ­ződve arról, nagy lépéseket te­szünk mind Brazíliában, mind két héttel később Argentínában” - mondta Frentzen. Csapattársa, Villeneuve számára nem ez volt az ideális nyitóverseny ahhoz, hogy megvédje címét, ráadásul a következő verseny sem tartozik a kedvencei közé. A Sauber elér valamit? A tesztelések alatt megbízható- sági problémák ellenére Johnny Herbert a rajtrács ötödik helyé­ről indult, és a hatodik helyre hozta be kocsiját azután, hogy kemény csatát vívott Jacques Villeneuvvel. Herbert úgy tűnik, megtalálta a megfelelő kocsibeállítást, s a csapat reménykedhet, hogy ez nemcsak egy különleges eset volt. Jean Àlesi kevésbé jól boldogult, miután nem találta meg a számára megfelelő ko­csibeállítást. A McLaren úgy nyilatkozott, a pilótái közötti megegyezés csak az első két futamra szól, utána szabad a verseny. A Ferrari-lányokon nem múlhat Schumacher győzelme Nyilasi Tibor Szolnokon járt Pénteken Szolnokon járt a legnépszerűbb magyar fut­ballcsapat, a Ferencváros ve­zetőedzője, Nyilasi Tibor. Köztudott, az egykori sok­szoros válogatott labdarúgó már évek óta a Lotto sport- ruházati cég hazai frontem­bere, így természetes, hogy jelen volt a Kossuth téri új márkabolt megnyitóján. Rajta kívül több, régiónkban ismert focista is feltűnt a nyi­tónapon, így például talál­kozhattak a betévedők a MÁV Neusiedler jó néhány játékosával, Major Sándor­ral, Bontovics Ferenccel, Gé­léi Károllyal és Horváth Csabával is. Garami Győrött A Győri ETO FC pénteken megállapodott Garami Jó­zseffel a labdarúgó klub szakmai igazgatói teendői­nek ellátásáról. A szerződés 1998. április 1-jétől 2001. június 30-ig szól - tájékoz­tatta az Új Néplapot Hor­váth Béla, a győri egyesület technikai vezetője. Garami József, aki korábban az MTK Hungária FC vezető­edzője volt, a labdarúgó-vá­logatott szövetségi kapitá­nyának megválasztott Bics­kei Bertalant váltja fel ezen a poszton. Fegyelmi büntetések A megyei labdarúgó-szö­vetség fegyelmi bizottsága az alábbi eltiltásokat szabta ki az elmúlt fordulóban kiál­lított játékosok ügyében - 1 mérkőzésen nem szerepel­het: Szabó (Alattyán), Kiss K. (Jászdózsa), Palyafári (Besenyszög), Mező (Kőte­lek). 2 összecsapást kell ki­hagynia: Kökény, Mosonyi Cs. (mindkettő Alattyán), Matúz (Kőtelek). Sárga és piros lapok miatt Kőtelek 7000, Alattyán és Homok 5200, Cserkeszőlő 5000, Abádszalók pedig 4000 fo­rintot köteles befizetni a szövetség pénztárába. A szerdai Samsung Ma­gyar Kupa megyei selejtező kilenc találkozóján három játékost állított ki a játékve­zető. Sárközi (Jászapáti) és Fehér (Szolnoki MÁV) egy, Fedor (Szolnoki MÁV) két kupameccsen nem szerepel­het. A martfűi klub pedig öt sárga lapja miatt 6500 forin­tot kénytelen befizetni a Dé­libáb úton a megyei labda­rúgó szövetség pénztárába. Hét végi sportműsor Szombat Grundbirkózás: Szolnok, Körösi Á. I., 9.30. Kézilabda. Férfiak, NB I/B: Alföldi Gabona-TSE-Debre- cen, Olaj-csarnok, 17.00. Nők: Szeged-JTKF-DSE, 10.30. Férfiak NB II.: Tiszaföldvár- Gyula, 18.00. Röplabda. Férfiak, NB /„ rájá Kza.v .■ M A FC-T i tás z RK, 11.00. NB II: Kunhegyes ESE- Debrecen, 11.00. Vízilabda. OB /.: Szolnoki MTE-Szegedi VE, 17.00. OB II-es forduló: Mindegyik Szol­nok, Damjanich uszoda, 12.30. Labdarúgás. NB I: BVSC- Tiszakécske, 15.00. Stadler- Kispest, Gázszer-Győr, Sió- fok-ZTE, Vasas-Békéscsaba, 17.00. Vác-Diósgyőr, Hala- dás-Videoton, 19.00. NB III. Alföld-csoport: Kun- szentmárton-SZVSE. Megyei I. osztály: Tószeg-Kunhegyesi ESE (Pest megye), Fegyver- nek-Jánoshida (Major I.), SZVSI-Mezőtúr, Véső út (He­ves megye), Alattyán-Martfű (Vígh T.), Törökszentmiklós- Szajol (Csongrád megye). Me­gyei II. Osztály: Jászladány- Zagyvarékas (Tóth B.), Kőte- lek-Jászjákóhalma (Markóth I.), Kengyel-Nagykörű (Bózsó Gy.), Kunmadaras-Tiszaszent- imre (Balogh K.), Tiszatenyő- Öcsöd (Kiss Z.), Túrkeve-Rá- kócziújfalu (Tűhegyi L.), Sze- levény-Tiszaföldvár (Deák F.), Tiszapüspöki-Tiszagyenda (Balogh G.). Kezdés 15 óra! Vasárnap Kézilabda. Férfiak, NB //..Mól KK II-Martfű, Olaj- csarnok, 16.00. Kosárlabda. Férfiak, NB 11: Olaj KK II-Kiskunhalas, Olaj- csarnok, 11.00. Röplabda. Nők, NB II.: Szolnoki MTE-Gödöllő, Tűz­oltó-csarnok, 11.00. Sakk. Megyei I. osztály: Keviterv-Akva II-Túrkeve, Újszász II-Mezőtúr, Török- szentmiklós-Martfű, Karcag II-Szekuritás II, 9.00. Vízilabda. OB II-es for­duló: Damjanich uszoda, 8.00. Labdarúgás. NB /..Debre­ceni VSC-Epona FTC, 14.30 (Duna TV) NB I/B: KFC-Sz. MÁV, 16.00. NB II. Keleti csoport: Hajdúnánás-Tiszafü- red, 16.00. NB III. Alföld-cso­port: Kisújszállás-Békés. Mátra-csoport: Újszász-Fü­zesabony, Gyöngyös-Jászbe- rény, Gödöllő-Rákóczifalva. Tisza-csoport: Nagykálló­Karcag. Megyei I. Osztály: Homok-Vegyiművek (Hagyó Gy.), Kenderes-Jászapáti (Bé­kés megye). Megyei II. Osz­tály: Cserkeszőlő-Abádszalók (Urbán S.), Besenyszög-Jász- alsószentgyörgy (Földi II.), Jászágó-Pusztamonostor (Tö­rök J.), Jászszentandrás-Jász- dózsa (Jakab Z.), Jászkisér- Jásztelek (Csipe J.), Szászbe- rek-Jászárokszállás (Kelemen J.), Jászboldogháza-Jászfény- szaru (Sulyok F.) Egységes kezdés 15 óra! Gáláns ajánlat a Fradinak Az amerikai Dicobe befektetési vállalat vezetősége ellátta kéz­jegyével azt a szerződési aján­latot, amelyben lefektették, hogy a Ferencvárosi Torna Clubbal megkötendő megálla­podás aláírását követő három napon belül 25 millió dollárt utalnak át a zöld-fehér egyesü­let működtetéséhez létreho­zandó gazdasági társaságnak. A Dicobe ezáltal ötéves időszakra 80 százalékos tulajdonosi ré­szesedéshez jutna a gazdasági társaságban - jelentette be pén­teken, Budapesten Guido di Cosimo, a Dicobe elnöke. Nagy Sándort eltiltották A Magyar Labdarúgó-szö­vetség fegyelmi bizottsága jú­nius 30-ig eltiltotta a játéktól Nagy Sándort, a Diósgyőri FC labdarúgóját, aki az NB I. leg­utóbbi bajnoki fordulójában, az Újpesti TE elleni mérkőzésen súlyos sérülést okozott Véber Györgynek. Vágner teljesítette a szintet Az ismert bíró sikerrel teljesí­tette a Nemzetközi Labdarúgó­szövetség játékvezetői bizott­sága által előírt fizikai erőfelmé­rőt. Az idei franciaországi világ- bajnokság játékvezetői kereté­ben helyet kapott Vágner László a Cooper-futáson 3250 métert teljesített a minimálisan előírt 2700 méter helyett. Ezzel a 34 bíró és 33 segéd-já­tékvezető között összesítésben az ötödik, az európai játékveze­tők között pedig a második he­lyen végzett. A teljes keret egy részletes orvosi vizsgálaton is átesett, Vágnemél semmi gond nem volt.

Next

/
Thumbnails
Contents