Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-28 / 74. szám

I > > I A kórház kisebb, de jól működik 3.o. A pénz ne menjen „cigányútra” 3. o. Gaz helyett a gazdaság virágozzék 5. o. : / Érdekességek 8.o. / ........1..............1..............\ M A: Színes, négyoldalas melléklet L--~ ------..............--...mtJ Lotz Károly: A tiszaugi híd szélesítése az ezredfordulón kezdődik Áprilistól üzemel Szolnokon a logisztikai központ Dr. Lotz Károly közlekedési miniszter jelenlétében tegnap írta alá nyolc cég, köztük a MÁV a Szolnoki Logisztikai Konzorcium megalakításáról szóló megállapodást. Az aláírás helyszíne a Szolnoki Járműjavító volt, ahol a szaktárca vezetője meg­tekintette az új elővárosi személyvagonokat. A miniszter megyénkben több helyre is ellátogatott. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi minisztérium vezetője, dr. Lotz Károly egész napos Szolnok me­gyei programja a Járműjavítóban kezdődött, ahol megtekintette a cég által végzett, kocsinként több millió forintos értékű átépítési munkálatokat. A MÁV ugyanis a főváros 100 kilométeres körzetében teljesen lecseréli az elővárosi személyforgalmat bo­nyolító kocsijait. A személyvagonok már európai színvonalúak, s rendszerbe állításuk a Szolnok-Bu- dapest közötti forgalomba is rövidesen megtörténik. Sípos István, a MÁV vezérigazgatója ezzel kapcso­latban annak adott hangot, hogy az utasaik a tiszta, magas színvonalú, európai komfortú kocsikat jobban megbecsülik majd. Egyúttal a vasút törekszik a sze­mélyfogalomban is a logisztikai szolgáltatások beve­zetésére. (Folytatás a 3. oldalon) Modem, európai színvonalú lesz az elővárosi személyforgalmat bonyolító vasúti kocsi. A szaktárca vezetőjét (jobbról, ül) a MÁV vezérigazgatója, Sípos István kínálta hellyel. fotó: mészáros j. Nem érzett kellő támogatást munkájához a vezető Felmentését kérte a miklósi kapitány Mészáros Lajos őrnagy, a Törökszentmiklósi Rendőrkapitány­ság vezetője felmentését kérte beosztásából - adta hírül a me­gyei rendőr-főkapitányság sajtóközleménye. A kapitány le­mondásával kapcsolatos indoklását Kopasz Árpás ezredes, rendőrfőkapitány elfogadta, és Mészáros Lajost március 31-ei hatállyal felmentette beosztásából. Díjazott táncos Első alkalommal adták át a Hevesi Sándor-díjakat a színházi világnapon Buda­pesten. A pénteki ünnepsé­gen harmadmagával e díj­ban részesült Bozsik Yvette táncművész is, aki Szolno­kon kezdte művészi pályáját. Óraátállítás. A hét végén életbe lép a nyári időszámítás. Hivatalosan vasárnap hajnali 2 órakor kell előretekerni a muta­tókat 3 órára - persze az óraátállítást megtehetjük szombat este is. Azt egyelőre nem tudni, ki lép majd az elköszönő vezető he­lyébe, az ezzel kapcsolatos dön­tést várhatóan majd a jövő hét Jelenleg negyven-ötven köbmé­ter szennyvíz érkezik arra a szennyvíztisztító telepre, amely pár évvel ezelőtt még kiszolgálta a kunmadarasi repteret is. A szovjetek kivonulása után úgy­mond kihasználatlan maradt a napi 1600 köbméter kapacitású telep. Ez adta az ötletet, hogy légvonalban tíz kilométeres kör­elején hozzák meg a főkapitány­ság vezetői. A Törökszentmiklósi Rend­őrkapitányságnak a város köz­zetben lévő öt település - Nagyi- ván, Tiszaörs, Tiszaigar, Tisza- szentimre és Tomaj monostora - ennek segítségével oldja meg szennyvizének környezetbarát kezelését. Március 26-án a kunmadarasi községházán erről tanácskoztak az érintett települések önkor­mányzati vezetői, a regionális biztonságáról készített beszámo­lóját épp a napokban fogadta el szinte egyhangúlag az önkor­mányzati képviselő-testület. A kapitány javaslatára, nevezete­sen arra, hogy a polgárokra ne­hezedő bűnözési hullámra figye­lemmel hozzanak létre egy helyi közbiztonsági bizottságot, azon­ban egyelőre nem szavaztak. (Folytatás a 3. oldalon) szennyvízkezelésben érintett Ti- sza-Víz Kft., valamint a közös projekt előtervét elkészítő szol­noki Planter Kft. és a szekszárdi Környezetvédelmi Kft. A jelenlévők lényegében ab­ban állapodtak meg, hogy támo­gatják a jó elképzelést, s még az idén kidolgozzák annak lehető­ségét, miképpen oldják meg az első ütemben szippantott szenny­vizük települési elhelyezését és ártalmatlanítását, majd annak to­vábbítását a volt kunmadarasi reptéren lévő központi szenny­vízkezelő telepre. -pm­Hat település környezetbarát összefogása szennyvízkezelésre A reptér hasznosítható öröksége lehet A kunmadarasi volt szovjet katonai repülőtér kiszolgáló léte­sítményeinek hasznosítására született már nem egy ötlet, kez­deményezés - melyek többsége sajnos hamar hamvába is holt. Most úgy tűnik, olyan - környezetbarát - terv lép életbe, amely hosszabb távon is sikerrel kecsegtethet. Halló, itt Brüsszel - halló, itt Szolnok Jubilál az Európa Klub A szolnoki Európa Klub - az Európai Unió megismerésének és megismertetésének céljával - 1994. április elsején alakult, ép­pen akkor, amikor Magyarország hivatalosan benyújtotta csatlakozási kérelmét a közösséghez. A sikeres rendezvényeivel méltán országos hírnevet szerzett „csapat” a négyéves jubile­umot stílszerűen március 31-én ünnepli meg, amikor megkez­dődnek hazánk és az EU között a csatlakozási tárgyalások. A történelmi esemény megün­nepléseként a Technika Házá­ban vendégül látják dr. Földeák Tamást, a Külügyminisztérium EU-politikai főosztályának he­lyettes vezetőjét, aki a tárgya­lási stratégiáról és az ezzel ösz- szefüggő aktuális kérdésekről tájékoztatja a klubtagokat. A rendezvény egyúttal visszate­kintés is, hiszen értékelik az elmúlt négy évben végzett munkát, valamint körvonalaz­zák a közeljövő feladatait. Az ünnepi klubösszejövetel kiemelkedő eseménye lesz, amikor aláírják a szolnoki Eu- rópa-pont támogatásáról szóló megállapodást. A klubtagok még egy nagy „dobásra” ké­szülnek, a tervek szerint ugyanis délben telefonon kérdéseket tesznek fel a Brüsszelben tár­gyaló magyar delegáció tagjai­nak: Kovács László külügymi­niszternek, Somogyi Ferenc ál­lamtitkárnak és Pataky István helyettes államtitkárnak. LZ A karcagi Kondor és Hunor nem „fázott meg” Kiállták a márciusi fagypróbát A DATE karcagi kutatóintézete ezer hektáron gazdálkodik. A jó télálló kalászosaik kibírták a márciusi fagyokat, a tavaszi ve­tést azonban itt is akadályozta a hideg idő - tudtuk meg Faze­kas Miklós tudományos munkatárstól. Az intézet hétszáz hektáron sa­ját nemesítésű, magas szaporu­lati! szántóföldi fajtákat állít elő. Mivel az ország egyik leg­szélsőségesebb ökológiai adott­ságú térségében gazdálkodnak, ez rányomja bélyegét a szántó­területük és a vetéseik jelenlegi, közepes állapotára is. A szak­ember szerint a gondok már ta­valy kezdődtek, amikor a szub­jektív véleményekkel ellentét­ben 1997 is aszályos volt. (Folytatás a 3. oldalon) Bonyodalmak egy pályázat körül Amikor a győztes reklamál Lapunk már beszámolt arról, hogy a február 19-ére meghirde­tett versenytárgyaláson egy tiszafüredi vállalkozó nyerte el a tiszafüredi önkormányzat tulajdonában lévő nagyvisnyói volt úttörőtábor bérleti jogát. Azóta azonban az a furcsa helyzet állt elő, hogy hiába nyert T. Györgyné a licit során, még a mai napig nem kötötték meg vele a szerződést. A nyertes pályázó szerint az ok felettébb furcsa. Utólag arra utalt az önkormányzat, ami már a licitkor is teljesen nyilvánvaló volt. Annak elle­nére hárman licitáltak ugyanis, hogy csupán T. Györgynének volt rendben minden papírja, csak az ő pályázata felelt meg a törvényi előírásoknak. Az elkeseredett pályázó ezért a városi képviselőkhöz fordult, majd miután a megyei közigazgatási hivatalnál felje­lentést tett, lapunkon keresztül is kérte a nyilvánosság segít­ségét az ügyben. Véleménye szerint ugyanis a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően neki jár a bérleti jogviszony, és nem is a február 19-én „fel­vert”, hanem az eredeti kikiál­tási áron. Az önkormányzat új pályázatot írt ki, ami T. Györgyné szerint nemcsak az ő személyi jogait, hanem a vo­natkozó pályázati előírásokat is sérti. -p­A megyei cégek a román piacra kacsingatnak Érdeklődésből nincs hiány Bár a magyar-román kereskedelmi forgalom az 1990-es százmil­lió dollárról 560 millióra nőtt, a lehetőségeket még nem használták ki a két ország vállalkozói - derült ki tegnap a megyeházán tartott megbeszélésen, ahol kamarai képviselők, cégvezetők, vállalkozók találkoztak a román nagykövetség gazdasági tanácsosával. Iváncsik Imre, a megyei közgyű­lés elnöke elöljáróban elmondta, azért hívták meg a román diplo­matát, hogy tájékoztassák me­gyénk és Máramaros bővülő kapcsolatairól, valamint szót váltsanak a gazdasági együttmű­ködés bővítésének lehetőségeiről. Constantin Miu kifejtette, Ro­mánia CEFTA tagsága előmozdí­totta a két ország gazdasági kap­csolatait, és a közép-kelet-euró- pai tömörülésen belül Magyaror­szággal sikerült legjobban az együttműködés. Hangsúlyozta: Jász-Nagykun-Szolnok megyé­nek is nagy szerepe van abban, hogy örvendetesen nő a kereske­delmi forgalom, noha 160 millió dollárra rúg hazánk aktívuma. Ezt követően üzleti találko­zóvá fejlődött a beszélgetés. Ki­derült, hogy a Mezőgép tulajdo­nosai nemcsak gépeket exportál­nának a szomszédos országba, hanem ott gépgyárat vennének, illetve beszállítókat keresnek. A Törökszentmiklósi Mezőgazda- sági Rt. vetőmagot szállítana mű­trágyáért, a jászapáti szövetkezet pedig tenyészállatokat adna szin­tén talajerőt pótló kemikáliáért. A Nefag Rt. rönkfát venne Romá­niából, de a vadászat terén is kész az együttműködésre. Más vállal­kozók fóliákat, környezetvédelmi technológiákat ajánlottak a taná­csos figyelmébe, aki ígéretet tett arra, hogy segíti a kereslet és kí­nálat egymásra találását. L. Z. Fegyverneken rendezték meg tegnap a VII. Weöres Sándor országos gyermekját- szó-találkozó Jász-Nagykun-Szolnok megyei bemutatóját, melyen 14 csoport versengett a továbbjutó helyekért. Első lett a fegyvemeki „Csetepaté”, második a tiszafüredi „Gilice” és harmadik a kisújszállási Hagyományőrző csoport. Mindhárman továbbjutottak és aranymi­nősítést is kaptak. Felvételünk a kisújiakat örökítette meg. fotó: mészáros János Váltvaforgató szántóverseny Kiséren A Magyar Szántóverseny Szövetség a minap úgy hatá­rozott, hogy augusztus 20-án Jászkiséren megrendezi az első országos váltvaforgató szántóversenyt. Hazánkban - a világ fejlett or­szágaival ellentétben - kevésbé ismert és elterjedt a váltvaforgató eke, holott előnyei, praktikussága nyilvánvaló. A verseny nem tit­kolt célja tehát e szántási mód, il­letve e munkagépek népszerűsí­tése is. Mint Tánczos Ferenc, a verseny egyik szervezője, a házi­gazda jászkiséri Agroszöv fő­mérnöke lapunknak elmondta, a verseny abban különbözik majd a hagyományos ágy szántástól, hogy úgynevezett ékszántási fel­adatot is kell végezniük a trakto­rosoknak. Az érdeklődőknek elő­zetesen egynapos tanfolyamot szerveznek, amelynek alapján megkezdhetik a felkészülést. Íz

Next

/
Thumbnails
Contents