Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-04 / 53. szám

1998. március 4., szerda Megyei Tükör 5. oldal A pösze lánytól az aerobikig Fergeteges nőklubbuli Tiszaörsön A tiszaörsi nőklub 1995 októberében alakult, és napjainkban hetvenhárom tagot számlál. Ami az életkort illeti, népes a skála, akad közöttük nagycsoportos óvodás, iskolás, nem kevés állásban lévő, illetve nyugdíjas is. Ám az egészben talán a leg­fontosabb: mindenki jól érzi magát. Hetente kétszer, szerdán és szombaton találkoznak a művelődési házban, ahol ismeret- terjesztő és szakmai előadások, rendezvények váltják egymást. A minap a kultűrház nagy­termében háromszázan tapsol­ták végig azt a műsort, amelyre hónapokig készültek, és amelyre a helyieken kívül érkeztek nézők Nagyivánból, Tiszaigarról, Szolnokról, Bu­dapestről is. Hogy kik? Ro­konok, sógorok, egykori el­származottak, ismerősök. A sikerből kivették részüket az erősebbik nem tagjai is, hi­szen a színpadon jószerével fele-fele arányban szerepeltek a két nem képviselői. Láthat­tunk Maksa-híradót örsi módra, buszos jelenetet egy nagyiváni járaton, aerobikot lányok-fiúk fellépésével, a Besenyő családot, a Pa-Dö- Dőt, Hacsek és Sajót, a Besti­ákat, volt csujogató és reklám is. Az egyik legnagyobb tapsot Gál Lajos kapta, aki civilben természetvédelmi felügyelő. Most a reklámban szerepelt, és a három „nő énekes” közül az egyik bestia volt. Hasonló viharos tetszésnyilvánítást zsebelhetett be Jobbágyáé Mályi Melinda mint pösze lány. Remek volt a hangulat, számtalan vastaps üzente: a nézők veszik a lapot, jól szó­rakoznak, és ami nem mellé­kes, a bevétel is lett vagy százezer forint. Ezen a klub­tagok egy Győr-Sopron kör­nyéki utat terveznek. Azt még majdnem elfelej­tettem megemlíteni, hogy ezen a rendezvényen a talp- alávalót a tiszaörvényi zene­kar szolgáltatta. Olyannyira sikeresen, hogy a legkitartób­bak hajnali hat órakor szánták rá magukat arra, hogy most már valóban megnézik a ha­zafelé vezető utat. D. Sz. M. Ahol fogyatékosokkal foglalkoznak Minden gyerekből a maximumot kihozni A karcagi általános iskola-speciális szakiskolát sokan csak kise­gítő iskolaként emlegetik. Az intézmény fenntartója a megyei ön- kormányzat. Diákjaik többszörösen hátrányos helyzetűek, van­nak, akiknek a szülei is értelmi fogyatékosok, de vannak, akik szü­lésnél sérültek. A pedagógusok a foglalkoztatós gyermekből is igyekeznek kihozni a maximumot, sok az egyéni foglalkozás, fel­zárkóztatás. Erről az ott eltöltött délelőttön is meggyőződhettünk. Az óvodás csoportban akkor csak négyen voltak iskolában. A fog­lalkozáson - melyet Bércziné Türke Beáta tartott, Apóka volt a főszereplő. Vele jutottak el az er­dőbe a gyerekek, s találkoztak ál­latokkal. Az így összeállított já­tékterápián - Tunyoghy Erzsébet módszere - szemmel láthatóan örömmel egyensúlyoztak koron­gon, bodyrollhengeren, ugráltak tamburinon, csúszdáztak az ovi­sok, akik közül Sanyika minden pillanatban produkálta magát, húzta a széket, leült, magyarázott és kérdezett. Ferkó nem volt ilyen bátor,' ő messziről figyelte az eseményeket. Karinának a lengőhinta volt, a kedvence, Lalit az egyensúlyozókorong kötötte le. Apóka meséje után Ferike és Lala még kapott egy nyugtató- masszást, a többiek Balogh And­rea pedagógiai asszisztens irányí­tásával az asztalnál egy egérke képét ragasztották tele tésztával. Túlkorosok az iskolapadban A hatodik (kisegítős) osztály ta­nulói földrajzórán először az Amerikáról tanultakat ismételték át. A kis térképen könnyen eliga­zodtak, míg a nagy térképen már csak Kunné Monoki Andrea ta­nárnő segítségével sikerült meg­találni a keresett országokat. Az órán nagyon aktív volt Szabó Pisti, de nem is csoda, hi­szen kedvence a földrajz, mert mint mondta, olyan földrészekről tanulhat, ahol szép tájak, városok vannak. Az osztály rangidőse a 16 éves Tibor, aki csak akkor je­leskedett, amikor helyére kellett rakni a térképet. A legjobb tanuló Mari és Balázs, Juli és Éva a ver­seket, meséket szereti, Vadász Pistának pedig a matematika a kedvence. Tibor inkább alszik, tévézik tanulás helyett. Ez meg is látszik osztályzatain - mondják kórusban a többiek -, hiszen ő és Sanyi többször ismételtek már osztályt. A lányok vágyai A másodikos gazdaasszony-ta­nulók gyakorlati órájukat a kol­légiumban töltötték, ahol a szakszerű takarítás volt a fel­adat. Az egyik szobában Ko­vács Ildikó és Mónika a polcokat törölgette. A lányok azért jelent­keztek ide, mert úgy gondolták, hogy a háztartási ismeretekre .»szükségük lesz az életben. Ebéd előtt miről is beszéltek volna szí­vesebben, mint a brassóiról, töl­tött káposztáról és borsófőzelék­ről - melyet már ők is el tudnak készíteni. A divatos öltözködést is vágyaik között emlegették. A 19 éves Móni nőiruha-készítőnek szeretne tanulni. Ildikó varrónő akar lenni, hogy szép ruhákat tud­jon magának készíteni. A moso­gatás nem a kedvence, de a taka­rításban számíthatnak rá. Bolya Ibolya ha végez a szakiskolában, szeretne leérettségizni, mert fon­tosnak tartja a tudást. Ha nem si­kerül a gimnáziumi felvételije, akkor ősztől dolgozni akar. — Az intézményben fogyatékos gyermekeket oktatnak. Kik kerül­nek ide? - kérdeztük Csíki Mag­dolna igazgatótól.- Főleg enyhe fokban sérült gyermekek, de középsúlyos ér­telmi fogyatékos diákjaink is vannak, akiknek még társfogya­tékosság - mozgás-, hallás-, lá­tássérülés, beszédhiba - is társul az alapbetegséghez, s sok eset­ben a családi környezet is hozzá­járul a gyermek idekerüléséhez. Tanulóinkat az áthelyező bizott­ság szakértői véleményével vesszük fel Karcagról és von­záskörzetéből. Az óvodás kor után két tagozaton - foglalkoz­tató és kisegítő - van általános iskolai képzés. A kor igényeihez igazodva hat évvel ezelőtt elin­dítottuk lányoknak a gazdaasz- szony, fiúknak, lányoknak a pa­lántanevelő, konyhakertész- képzést.- Úgy tudom, hogy hátrá­nyos helyzetű diákjaik jó része cigány. Hogyan tudják megol­dani, hogy ók naponta iskolába járjanak?- Valóban, 185 tanulónkból 144 a roma gyermek, akik több­ségében nem tudták igénybe venni a napközis ellátást, így elő­fordult, hogy éhesen jöttek isko­lába. Az önkormányzat igazga­tási, szociális irodájává, közösen igyekeztünk mindent megtenni ezen gyerekek ellátásáért. Most a 74 kollégiumi diákunkból 54 ré­szesül az állami gondoskodás va­lamilyen formájában. A \at.-hoz igazodó képzés-ANat. Önöket is érinti. Lesz-e változás képzésükben?- Elkészült a pedagógiai programunk, most készülnek a helyi tanterveink. Az már biztos, hogy ősztől - a törvényben előír­taknak megfelelően - változni fog a szakiskolai képzésünk. Tanulóink képzését, művelődé­sét a két éve létrehozott Szalma­szál Alapítványunk is segíti, így tudtunk nekik olyan programo­kat szervezni, melyek érzelmi­ig ... sokat jelentenek. Például a kapott számítógépet örömmel használják gyakorlásra, játékra, s lényeges a fejlődésük figye­lemösszpontosítás, szín-, tér-, formaérzékelésben is. Pályáza­tok segítségével szeretnénk még gépeket vásárolni, s helyi tanter­vűnkbe beépíteni az informati­kát. Daróczi Erzsébet A lakók bezárnák a Kamasztanyát Eközben országos második díj a Junior Chamber pályázatán Miközben már négyszer megrongálták a szolnoki Aranyi Sándor utca négyemeletesének alagsorában működő Ka­masztanya zárját a lakók, hogy életterükből száműzzék a za­jos fiatalokat, a szocializációs menedékhely a hazai, sőt, köz­vetetten a nemzetközi figyelem fókuszába került. Tóth Ferencné Erika, a lakóte­lepi 50-60 fiatal pótmamája „csendes sikert” aratott. A Par­lamentben megrendezett ün­nepségen dr. Gál Zoltántól vette át a Junior Chamber ma­gyarországi szervezete által kiírt pályázaton a társadalmi és karitatív tevékenység kate­góriában elnyert országos má­sodik díjat. Ezzel Kennedy el­nök nyomába lépett, ugyanis az USA-ban még 1938-ban eresztett gyökeret - ma már a világ 100 országában van je­len a mozgalom - a kiemelke­dőt alkotó fiatalok felkutatása és díjazása. Fiatal korában az amerikai államelnök is el­nyerte e megtisztelő díjat. Eri­kát, miután bejutott a döntőbe, 8-10 szakember, köztük Kozma atya faggatta a konkrét programról, tervekről. Ma már nemcsak szülők, iskolaigazga­tók is benéznek az alagsori kamaszmenedékre, ahol a dél­utáni szabályos tanulószoba után szabadidős programok zajlanak öt munkatárs közre­működése mellett. A város is támogatja erőfeszítéseiket. Legnagyobb gondot a lakókö­zösséggel való konfrontálódás okozza. A fiatalok „élnek”, jönnek-mennek, az ajtók csa­pódnak. Sajnos a pincelejáró hangszigetelt átalakításához a Tóthné: Amerikai stílusú, téliesített faépület kellene lakók egy része nem járult hozzá. E hetekben a városrész képviselője igyekszik közvetí­teni, a konfliktusra gyógyírt találni. Kép és szöveg: S. Cs. J. Három éve senki sem került ki az ellátásból Kétpón Közhasznú munka, gőzerővel Három év alatt minden jövedelempótlós dolgozhatott hosz- szabb-rövidebb ideig Kétpón. Köszönhető ez annak, hogy az önkormányzat folyamatosan pályázott közmunkások foglal­koztatására, ami már elfogadott munkaviszony a faluban. Boldog István, a község polgár- mestere 1995-ben csak próbá­nak szánta a 15 tartósan munka nélküli foglalkoztatását a pályá­zati pénzből. Az akció olyan jól sikerült, hogy később már nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem a jövedelempótlósok to­vábbi foglalkoztatása érdeké­ben. Nehéz volt elfogadtatni a helyiekkel a pénzkereset e mód­ját. Többen idegenkedtek, hogy a szomszédjuk szeme láttára ut­cát seperjenek vagy éppen sze­metet szedjenek. Ez a negatív hozzáállás szerencsére megvál­tozott. Egy idő után már a polgá­rok jelentkeztek, szeretnének dolgozni. Nem ment azonban zökkenő- mentesen a munkák szervezése. Fegyelmezetlenségek már az első időkben is adódtak, azonban csak az ellenőrzések szigorításával de­rültek ki a nagyobb szabálytalan­ságok. A munkaügyi központ visszajelzése alapján is napvi­lágra kerültek visszaélések. Vitathatatlanul hasznosnak bi­zonyult a foglalkoztatás e módja, ugyanis három éve nem került ki senki az ellátórendszerből. Töb­ben a közhasznú foglalkoztatás során szerezték meg a hiányzó szolgálati időt a nyugdíjba mene­telhez. Tíz személynek időköz­ben sikerült állandó munkahe­lyen elhelyezkedni. A település számára pénzben is mérhető hasznot jelent a köz­munkások tevékenysége. Ha az iskolafelújításokat, a hóeltakarí­tást, a vízvezeték-építést, a sze­méttelep, a temető rendbetételét külső vállalkozók végezték volna, az jelentős pénzébe került volna a kétpói önkormányzatnak. Az sem mellékes, hogy a község folyamatosan rendezett és tiszta. ses A Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ folytatja a profiltisztítást / Felújítják a Tiszavidék Aruház emeletét Két, Szolnok belvárosi ingatlanját adta el a közelmúltban a Szol­nok és Vidéke ÁFÉSZ. A lépés azért keltette fel a közvélemény ér­deklődését is, mert mindkét helyiség jól ismert - volt - a lakosság körében. Az üzlet azonban üzlet, így ma már a Gösser söröző és a műanyagbolt helyisége nem az áfészé. Hogy mi késztette az el­adásra a szövetkezetét, ezt kérdeztük Csepeli Lajos elnöktől. Évek óta tudatos vagyon-portfó- lióváltás zajlik az áfésznél - kö­zölte lapunkkal az elnök. Mint megtudtuk, amit az áfész nem te­kint stratégiai tevékenységnek, azaz napicikk-kereskedelemnek, attól megválnak (illetve bérbe ad­ják). Esetünkben a két említett helyiséget eladták, amelynek be­vételét piacbővítésre és fejlesz­tésre fordítják. A két eladott, komoly értékű ingatlanból származó pénz egy részéből a Tiszavidék Áruház emeletét újítják fel. A földszinti részen a szupermarket már évek óta méltó vásárlási „terepe” a vá­rosnak, és ehhez hasonló kialakí­tásra törekszenek az emeleten is. A hármas funkció megmarad, azaz a ruházati és műszaki osz­tály, valamint továbbra is helyet adnak a magánbérlőknek. A mai követelményeknek megfelelően a terület új padozatot, álmennye­zetet kap, klimatizálják, továbbá korszerűsítik a fűtést, világítást, hangosítást. Jelenleg a kivitelezést pályáz­tatják. A felújítás kezdeti idő­pontját napra pontosan még nem tudják, de úgy tervezik, júliusban - talán augusztusra áthúzódva - bezárják az emeletet. A földszin­ten az árusítás természetesen za­vartalanul folyik majd. A legnagyobb munkát jelentő rekonstrukción kívül már döntés született arról is, hogy a 40 üzle­tet jelentő áruházláncban a friss áru piaci pozícióját tovább erősí­tik. Ennek megfelelően 15 millió forint értékben hűtőgépeket vásá­rol az áfész a Lehel Electroluxtól, Jászberényből. A hűtőkből ter­mészetesen vidékre is jut, így több helyen cserélik le a tőkehús- és csemegepultokat, több üzlet kap mirelitszigetet és tejhűtőt má­jusra. A korszerűsítés harmadik irá­nya a számítógéppark fejlesztése. Ennek keretében dolgoznak a Ti- sza-Cooppal közösen a modemen keresztüli árurendelés megvalósí­tásán. Természetesen a negyedik „csomagban” szerepelnek az üzemeltetéshez szükséges felújí­tások is, de ezek kisebb pénzigé- nyűek az említett három „cso­mag” mindegyikénél. ta Kinek mit jelent a nőnap? Március 8-a az idén vasár­napra esik, és ha úgy tetszik, hármas ünnep. Először azért, mert munkaszüneti nap, má­sodszor mert a fejedelmek, azaz Zoltánok ünnepük a ne­vük napját, végül harmad­szor, de nem utolsósorban a korábban nemzetközi nő­napként emlegetett dátum nőnappá szelídült. És mivel ebbe a kategóriába tartozik az embereknek több mint fele, érdekes lehet: vajon mi­képpen vélekednek minder­ről a megkérdezettek? Dobos Gabri­ella negyedi­kes gimna­zista.- Szá­momra ez a nap túl sok mindent nem jelent. Az osz­tályban a IV. C fiaitól kapunk valamilyen virágot, meg adnak a tanárnőknek is. Otthon, a mi családunkban nem olyan nagy nap, legfeljebb annyiban más a többitől, hogy apa főzi a vacso­rát. Ez rendszerint valamilyen halspecialitás. Meg szokott venni virágot anyunak és ne­kem. Mint hivatalos napot nem szeretem, de mint családi meg­emlékezés kedves lehet. Azért is, mert ilyentájt kezdődik a ta­vasz, egyre több a virág, és ez az évszak a szerelemé is. Veres Adám Gergő' debre­ceni, ugyan­akkor másod­éves főiskolás Szolnokon. Egyébként 22 éves.- Nem csak ezen a napon, de máskor is so­kat gondolok a nőkre, hiszen nélkülük egy férfi élete sem le­het teljes. Édesanyámat min­denképpen virággal köszöntöm, és kap egy telefont a tőlünk messze lakó nagymamám is. Noha általában négyes tanuló vagyok, ösztöndíjam is van, azért a főiskolásokra aligha a gazdagság a jellemző. Mind­ezek ellenére a hozzám közel álló lányokat is felköszöntöm: kit virággal, kit egy-egy kedves szóval. Békési Lász­lóm Mar­gitka, a só­gornője, Vincze Kál­mánná virág­üzletében se­gít­- Nőnapra tizenkétféle vágott virággal ál­lok, állunk a tisztelt betérők rendelkezésére.- Mennyivel lesznek maga­sabbak az árak?- Nyugodtan leírhatja: ná­lunk semmivel. Ennek az az oka, hogy a bátyám virágker­tész, és azt szeretném, szeret­nénk, hogy nőnap előtt meg utána is jönnének hozzánk a vá­sárlók.- A virágárust otthon mivel lepi meg a férje?- 31 éve, mióta házasok va­gyunk, virággal. Ezt vesz a lá­nyunknak, a menyünknek meg a sógornőnek is. Hogy a ked­vencemről is beszéljek: nálam a frézia és a flamingóvirág számít annak. Arca sima, nincsen azon egyetlen ránc sem, a ken­dője alatt ezüstös haj. Amikor meg­tudjuk, 84 éves, csodál­kozunk, mert évtizedeket leta­gadhatna korából. Az egyik, megyeszékhely környéki köz­ségben él.- Nem kell a teljes nevem, elég annyi, hogy Zsuzsa néni­nek hívnak. Hét éve temettem az uramat, amíg ő élt, ezen a napon két puszit adott. Azóta annyit változott a helyzet, hogy most már valahogyan elfeled­keztek rólam, elfeledkeznek kö­szöntem ezen a napon. A gye­rekek messze élnek, nem ebben a megyében, másnak meg már nem jutok eszében. Még így is kéthetente meglátogatnak. Hála Istennek még jól bírom magam. Lehet, kimegyek nyolcadikén a temetőbe a páromhoz egy kis időre, mert tudom, ha élne, biz­tosan megkapnám tőle a puszi­kat.. . Heiling Nándor, a párja, Hei- lingné Geró'cs Mónika, illetve eddigi közös életük legsikere­sebb eredménye, a csodaszép Orsika már éppen hazafelé, Abonyba indultak Szolnokról, amikor lencsevégre kaptuk őket a belvárosban.- Másfél éves házasok va­gyunk, és a nejem virágot kap ajándékba tőlem. Ez a virág ró­zsa lesz, amit vagy Abonyban vagy Szolnokon veszek neki. Édesanyám és anyósom is ha­sonló ajándékot kap, mert ne­kem jó anyósom van. Orsi kis­lányunk meg élete legelső nő­napjára valami finomat. Heilingné Gerőcs Mónika, a feleség veszi át a szót.- Ez is olyan nap lesz, mint a többi, hiszen ugyanazok a fel­adatok várnak rám. Ellátom a kislányunkat, és tudom, Nándi, a párom akkor köszönt, amikor ráér, hiszen reggeltől estig lót- fut mint vállalkozó. Nem hallot­tam, mit beszélgettek vele ko­rábban, de gyanítom, virágot kapok tőle. Puszit adok érte meg két jó szót. Azért arra min­denképpen szakítunk időt, hogy este finom, főtt vacsora le­gyen. D. Szabó Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents