Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-04 / 53. szám

2. oldal Körkép 1998. március 4., szerda Az amerikai szenátorok véleményének közeledése Rajt a ratifikációban A külügyi bizottság állásfog­lalásának kinyilvánításával kedden került először próba­tételre a három közép-euró­pai ország NATO-csatlako- zása az amerikai szenátus­ban, útjára indítva a ratifiká­lási folyamatot. A teljes ház vitáját a jövő hétre ütemezték be, és elképzelhető, hogy magát a szavazást is meg­tartják, bár mintegy húsz szená­tor éppen az eljárás több hó­nappal való elhalasztását kez­deményezte. A bővítési folya­matban döntőnek ígérkezik az amerikai szenátus véleménye. Az előjelek arra mutatnak, hogy a csatlakozás simán veszi az akadályt a külügyi bizott­ságban. A testület két vezető személyisége, Jesse Helms, a bizottság republikánus elnöke és Joseph Biden, a testület rang­idős demokrata párti tagja kö­zös levélben szögezte le, hogy helyes politikai döntésnek tart­ják a három ország felvételét a szövetségbe. Hangoztatták, hogy meggyőződésük szerint a kezdeményezés az Egyesült Ál­lamok legfontosabb külpoliti­kai lépése az utóbbi években. Trent Lott, a szenátus több­ségi republikánus csoportjának a vezetője személy szerint a bővítés jóváhagyása mellett van, de szeretne „ésszerű idő­tartamot” adni kollégái szá­mára, hogy kifejtsék helyeslő vagy ellenző véleményüket. John Warner virginiai repub­likánus szenátor huszadmagá- val levelet írt a felsőház vezető­inek, arra kérve őket, hogy több hónappal - akár egészen júniu­sig - napolják el a NATO-vitát. Az Unió a tagjelöltek különbségeiről Budapesti tárgyalások és a csatlakozási menetrend Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unió és a kiválasztott hat or­szág között a csatlakozási tárgyalások ne egyszerre fejeződjenek be. Ezt Kovács László külügyminiszter jelen­tette ki, miután Budapesten találkozott Jürgen Trumpffal, az Európai Unió Taná­csának főtitkárával. A politikust kedden fogadta Horn Gyula miniszterelnök is. A Brüsszelből érkezett diplomata és a magyar diplomácia vezetője megbeszélé­sén elsősorban arról esett szó, hogy a bő­vítési folyamat és a csatlakozási tárgyalá­sok milyen menetrend szerint zajlanak az elkövetkezendő időszakban. A főtitkárnak főként döntés-előkészítő, koordinációs feladata van az Unió bizottsága, tanácsa és a tagországok között. Kovács László el­mondta: fontos volt megtudni, hogyan A megbeszélések előtt fotó: feb/diósi gondolkodik az Unió, mit lát szükséges­nek és mit nem tart valószínűnek.- Az Európai Unió részéről van hajlam arra, hogy a csatlakozási tárgyalások a ki­választott hat országgal, köztük Magyar­országgal ne egyszerre fejeződjenek be. A tárgyalási folyamat mutatja majd meg, hogy a legfelkészültebbek között is lénye­ges különbségek vannak - hangsúlyozta a külügyminiszter. * A magyar hadsereg jó úton halad a NATO felé, Magyarország és az Egyesült Álla­mok 1999-ben egyenlő partner lesz az észak-atlanti szövetségben - jelentette ki kedden Budapesten John M. Shalikashvili, az Egyesült Államok vezérkari főnökei egyesített bizottságának volt elnöke. Ko­vács László külügyminiszter és a nyugal­mazott amerikai tábornok megbeszélése után John Shalikashvili nagyon fontosnak nevezte, hogy a magyar hadsereg szellemi reformja végbe menjen, s a civil kontroll is teljesen érvényesüljön a vezetésben. Elvetették a földnépszavazást A hősi ügyben ismét az Országgyűlésen a sor Egy régóta húzódó ügyre tett pontot tegnap az Országgyűlés. A honatyák állást foglaltak arról, hogy a termőföld tulajdo­nának megszerzésével kapcsolatos állampolgári népszava­zás-kezdeményezésre nem rendelhető el referendum. Februári fordulat Tovább mérséklődött a munkanélküliség Nem engedélyezi Gheorghe Funar kolozsvári polgármester az RMDSZ számára, hogy március 15-én megünnepelje Kolozsváron Magyarország nemzeti ünnepét, mert már en­gedélyt adott a Nagy-Románia Párt és a Vatra Romaneasca számára, hogy ezen a napon megemlékezzenek az 1848. évi forradalomról. Anyanyelvükön szavazhatnak a kárpátaljai magyar választó- polgárok a március 29-ei ukraj­nai helyhatósági és parlamenti választásokon. Lemondott Éva Mitrová, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete, akinek posztját Árpád Tarnóczy, a Vladimír Meciar vezette Demokrati­kus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) parlamenti képviselője veszi át. A kormány a volt ál­lamfő által kinevezett 59 szlo­vák nagykövet közül 28-at vál­tott le. Veszélyesen nő Csehország­ban a nyílt rasszista indítékú konfliktusok és bűncselekmé­nyek száma. Csehországban mintegy 300 ezer cigány él, akiknek a jelentős része disz- kriminálva érzi magát. * Szocialista jelszavak. „Fele­lős kormányzás, sikeres folyta­tás: a Magyar Szocialista Párt a megoldás”, valamint „Esély, növekedés, biztonság” - ezek lesznek az MSZP kampányá­nak jelszavai a választásokon - közölte Szekeres Imre frakció- vezető, kampányfőnök. Jelöltben nincs hiány. Mind a 176 egyéni választóke­rületben indít képviselőjelöltet az Új Szövetség Magyarorszá­gért Párt - jelentette be G. Nagyné Maczó Ágnes, a nem régen alakult politikai szervezet országos elnöke. Vita a reklámdijakról. A Magyar Televízió Rt. a keres­kedelmi reklámtarifákhoz vi­szonyítva 75 százalékos en­gedményt kínált a pártoknak, amelyek azonban 90 százalékos kedvezményt szeretnének. A megbeszélésen nem volt jelen az FKGP és az MDNP megbí­zottja. Az RTL Klub nem sugá­roz fizetett politikai hirdetése­ket az országgyűlési képviselő- választások idején - közölte a társaság illetékese. Táblatolvajok. Ismeretlen tet­tesek ellopták Szegeden a Ro­mán Köztársaság főkonzulátu­sának épületéről a címtáblát .- közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyele­tese. A megyei rendőrfőkapi­tány 100 ezer forintot ajánlott fel annak, aki a tettes(ek) nyo­mára vezeti a hatóságot. „Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarországon külföldi sem egyénileg, sem szervezeteken keresztül - annak tagjaként vagy tulajdonosaként, köz­vetve és maga a szervezet - ne szerezhessen termőföldtulaj­dont?” - így szól a kérdés, amelyet 75 százalékos több­séggel elutasított az Ország- gyűlés. Az indoklás szerint a kérdés több eldöntendő elemet tartalmaz, és a benne szereplő fogalmak sem egyértelműek. Ezenkívül nemzetközi megál­lapodások miatt sem lehet kü­A választási menetrendet is­mertetve az államtitkár el­mondta, a szavazók névjegy­zékét március 11 -én közszem­lére teszik, ezekkel kapcsolat­ban a jegyzőnél bárki kifogást nyújthat be. A névjegyzékek összeállítása után lakóhelyet váltók igazolással szavazhat­nak majd. A tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőtől kér­hető igazolással voksolhatnak a hajléktalanok is. Tóth Zoltán, az Országos lönbséget tenni belföldi és olyan társaság között, amely­nek tulajdonosai között kül­földi is van. Az ország idei költségveté­sében csaknem 80 millió fo­rint szerepel a nemzeti és etni­kai kisebbségek szervezetei számára, működési költségeik fedezésére. Egy tegnapi hatá­rozatával az Országgyűlés fel­osztotta ezt az összeget 135 szervezet között. A további vitában Németh Zsolt bejelentette, hogy a Fi­desz a többi ellenzéki párttal Választási Iroda (OVI) veze­tője elmondta: az ország 3200 településén választási infor­mációs irodák működnek, s az Interneten is figyelemmel kí­sérhetők majd a választási események. A választáson indulni szán­dékozó pártok regisztrálását az OVI központjában, a II. ke­rületi Páfrány utcában végzik, a pártoknak tehát nem kell mind a 176 választókerületben regisztráltatni magukat. és az SZDSZ-szel együtt or­szággyűlési határozati javas­lattervezetet nyújtott be Bős-Nagymaros ügyében. Ha elfogadják, akkor egyértel­műen kimondatik, hogy meg­felelő felhatalmazás és előké­szítettség hiánya miatt érvény­telen a február 27-én Po­zsonyban aláírt dokumentum. Balsai István (MDF) Kiss Péter munkaügyi minisztert is felelőssé tette a budapesti da­rubalesetért. A miniszter el­mondta, hogy az építkezésen 16-szor végeztek munkabiz­tonsági ellenőrzést, 9 alka­lommal tiltottak meg baleset- veszélyes tevékenységet. Mindennek ellenére mégis be­következett a tragédia. S. Á. A jelöltajánlásoknál köte­lező a személyi számok hasz­nálata. A jegyzők által össze­állított névjegyzék is automa­tikusan feltünteti ezeket. A szakemberek célszerűnek tartják, hogy a törvényben elő­írt 750-nél minimum 20 száza­lékkal több ajánlási szelvényt gyűjtsenek a pártok, hogy az esetleges hibák miatt ne váljék érvénytelenné a jelöltajánlás. Az ajánlási szelvények adatait számítógéppel összesítik, de - hangsúlyozta Tóth Zoltán - a technikai adatbázis tartalma, amelyből név szerint kiderít­hető, hogy ki kit ajánlott - nem nyilvános, később meg­semmisítik. Az e1 években „fekete” hónap volt február a munka­erőpiacon: tavalyelőtt mint­egy 13 ezerrel, tavaly pedig több mint 23 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Az idén azonban a legrövidebb hónap rácáfolt önmagára: az állástalanok tábora január­hoz viszonyítva több mint 10 ezerrel csökkent. Az Országos Munkaügyi Mód­szertani Központ tegnap közzé­tett jelentése szerint a regiszt­rált munkanélküliek száma feb­ruár végén 471 700 volt, ami az előző hónaphoz viszonyítva 2,1, a múlt év februárjához vi­szonyítva pedig több mint 5 százalékos mérséklődést jelent. ígéretes tendenciát jelez, hogy a pályakezdő munkanél­Az érdekképviseletek és a munkaadók nem értenek egyet az üzletek ünnepi nyitva tartásának kérdésé­ben, amire a jogszabályok sem adnak egyértelmű el­igazítást. A szakszervezet álláspontja szerint az évi 11 hivatalos munkaszüneti napon az üzle­tekben a munkavállaló nem kö­telezhető arra, hogy dolgozzon. A munkaadók ezzel szemben úgy vélekednek, hogy a Munka törvénykönyvének szabályai nem egyértelműek és nem tel­jes körűen zárják ki a kereske­delemben a munkaszüneti na­pokon az alkalmazottak foglal­koztatását. Nem egyeznek a vé­küliek száma is tovább mérsék­lődött: februárban 33 300 állás­talan fiatalt tartottak nyilván, csaknem ötezerrel kevesebbet, mint az év első hónapjában. Számottevően emelkedett a vállalati munkaerő-kereslet. Januárban a cégek 29 ezer, feb­ruárban 38 ezer üres álláshelyet jelentettek. A munkaügyi tájékoztatóból kitűnik, hogy az aktív népes­séghez viszonyított munkanél­küliségi ráta a januári 10,8 szá­zalékról 10,6 százalékra csök­kent. Ez az Európai Unió tagor­szágaiban mért adatokhoz vi­szonyítva kedvező aránynak tekinthető. A szociális jellegű ellátás­ban részesülő munkanélküliek száma egyébként február végén 202 100 volt. -óky lemények a hatályos belkeres­kedelmi törvényben a zárva tar­tásról meghatározott feltéte­lekről sem. A szakszervezet és a munkál­tatók képviselői szerint szüksé­ges a nyitva és zárva tartásra vonatkozó alapvető követelmé­nyek mielőbbi rögzítése. El­hangzott az a javaslat, hogy a kereskedelmi vállalkozások munkaszüneti napokon tartsa­nak zárva. Amennyiben túl­munkára kérik a dolgozókat, azt többletbérrel honorálják a munkaadók. Az érdekképvise­letek szerint sürgető szükség van olyan törvényi szabályo­zásra, amely a nyitva tartással kapcsolatos kérdéseket köz- megelégedésre szabályozza. Március 9-13. között érkeznek meg a kopogtatócédulák Elég a 750, de még jobb a 900 Az eredeti tervekhez képest később, március 9-13. között kell eljuttatni minden választópolgárhoz zárt borítékban a jelöltajánlási szelvényt és az értesítést arról, hogy felvették a névjegyzékbe - jelentette be Zsuffa István, a Belügyminisz­térium közigazgatási államtitkára. Internet-galaxis ’98. A politika az Interneten - ez volt a középponti témája a tegnap zárult világhálós kiállí­tásnak és vitafórumnak. Az immár harmadik alkalommal megrendezett eseménysorozatnak több tízezer látogatója volt. A vendégek által kitöltött elektronikus kérdőívekből kiderült: sokan még nem tartják megfelelőnek az állam és polgárai közötti információcserét. fotó: feb/diósi imre Vita az ünnepi nyitva tartásról Homályosak a követendő szabályok JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Baranyi György Tervezőszerkesztő: Einvág Zoltán • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444. fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu • Készíti aCofinec Hungary Rt. -Petőfi Nyomda. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. • Az áruspéldányok ára: 33 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1874 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 Megnyílt a Genfi Autószalon. A kiállítás sztárja a Mercedes Smartjának módosított változata. A 6 sebességes kisautó motorja háromhengeres, és csak 599 köbcenti a hengerűr­tartalma. A szakemberek a tovább csiszolt autó nagy sikerét jósolják. fotó: feb/reuters

Next

/
Thumbnails
Contents