Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)
1998-03-23 / 69. szám
4. oldal Megyei Tükör 1998. március 23., hétfő Az időjárás ugyan még a télre emlékeztetett március 21-én, a meteorológiai tavasz kezdetén, de az éneklő ifjúság karcagi fellépői dalaikkal tavaszt varázsoltak a szívekbe. A Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban megtartott énekkari bemutatkozón a zsűri - Bischof László a megyei Kóta részéről és Vájná Katalin az országos Kóta szövetÉneklő ifjúság ség részéről - mellett sokan voltak kíváncsiak a kórusokra. A zsűri értékelésében elhangzott: kár, hogy nem minden iskola vett részt ezen a bemutatkozáson. A szakemberek a művek közül kiemelték Karai kecskeméti tobor- zóját a györffysek előadásában, valamint a Kováts Mihály iskola teljesítményét, hiszen ők két kórussal is indultak a megmérettetésen. Arany minősítést kapott a Kováts Mihály iskola énekkara és kamarakórusa (mindkettő karnagya Ráczné Kovács Eva), a Györffy iskola énekkara (felkészítőjük Feigné Majláth Ibolya), ezüst minősítést a Kiskulcsosi Általános Iskola kórusa (karnagy Csányiné Nagy Julianna). de Élőlánc a gépek védelmére (Folytatás az L oldalról) Az októberi bérüket kis késedelemmel ugyan még megkapták, de a novemberit már nem, ugyanis munkaadójuk, a holland érdekeltségű Metallfabrik Kft. ügyvezetője azt mondta: nincs bevétele, nem tudja teljesíteni a megrendeléseket, így pénze sincs arra, hogy rendezze tartozását. Nyolcvannyolcan ezek után megunták a várakozást, és úgy határoztak, hogy jogi úton érvényesítik követelésüket: a munkások megbízott képviselői, megfelelő jogászi háttérrel, már munkanélküliként kezdtek el - szó szerint - harcolni igazukért. Egyik szóvivőjük, Halász Bertalan azonban ismét a nyilvánosság segítségét kérte. Mert félnek a dolgozók: hiába fordultak a fel- számolási eljárás sürgős beindítását kérve a megyei munkaügyi Megbízható, gazdaságos, környezetbarát: bírósághoz, hiába ismerte el a holland munkaadójuk több mint száz dolgozó felmondási idejére járó munkabérigényét s a végi- elégítés jogosságát (mintegy 37 millió forintról van szó - a szerk.), ha azt az ismert okokra hivatkozva még nem fizette ki. A dolgozók lényegében azért kezdeményezték a gyorsított eljárás beindítását, hogy közben ne kótyavetyélődhessék el a cég vagyona, ami még fedezete lehetne pénzbeli jussuknak. Az a „faramuci” helyzet állt ugyanis elő, hogy mivel alapanyagait már elszállította a cég a panaszosok szerint, csupán a kft. gépei maradtak Füreden leendő fedezet gyanánt. Erre viszont most a társadalombiztosító jelentette be igényét. A március 26-ára meghirdetett nyilvános árverésen 67 gépet ajánlanak fel. Ha a licitek sikeresek lesznek, akkor még a reményt is elvesztik a volt dolgozók, hogy megkapják azt, amiért megdolgoztak, ami nekik egyébként törvényesen járna, hiszen a vagyontalanná vált cég még akkor sem tud fizetni, ha a munkaügyi bíróság a dolgozók kérelmére hivatalossá teszi a felszámolási eljárást. Ezért most élőláncot szerveznek a panaszosok, hogy megvédjék azokat a gépeket, melynek árából fedezhető lenne még követelésük. Folytatás tehát csütörtökön, remélhetően különösebb összetűzés nélkül, békésen, hiszen a dolgozók állítják: nekik mindenben igazuk van! Csak hát a tb is jogszerűen jár el, szintén jogos járandósága érdekében. Patthelyzet a javából... P. M. Arany Jánosra emlékezve Nagyszalonta, Arany János szülővárosa harmadszor, Túr- keve hetedszer rendezte meg nagy költőnkre emlékezve vers- és prózamondó versenyét. A nagyszalontai vetélkedésen eredményesen szerepeltek a kevi diákok és tanáraik is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Ballók Olga (Kossuth iskola) a harmadik díj mellett egy különdí- jat is hazahozhatott. Felkészítő tanára, az iskola igazgatója, Benies Kálmánné szintén különdíj- jal gazdagodott, csakúgy, mint F. Tóth Barbara, a Ványai Ambrus Gimnázium tanulója. A túrkevei versenyen 11 település 22 diákja mérhette össze tudását. A versmondó verseny győztesei: 6-10 évesek között Nagy Létuírd kengyeli és Gombos Magdolna túrkevei diák. Szigeti Réka a 10-14 évesek között, míg a Mezőtúron tanuló karcagi Magyari Mihály a 14-18 évesek között szerezte meg az elsőséget. Az irodalmi pályázaton a mezőtúri Tóth Beatrix lett az első. A rajzpályázaton az első díjat az óvodások közül Kovács Edina, a felső tagozatosok közül Buzgó Sándor Nagyszalontáról, míg a középiskolások különdí- ját a Túrkevén tanuló nagyszalontai Boros Dezső érdemelte ki rajzával. ses Propán-Bután gázellátás MARK AKERESKEDES ■ SZERVIZ RING - AUTÓHÁZ KFT. Szolnok, Bajtárs út Telefon: 56/414-286 «si TERM • 80000 rt+ÁFA áron, rövid határidővel! Nagyfogyasztók számára beruházást nem igénylő, tetjeskörü gázellátási rendszer óriási • fizetési, • részlet, • gázár- kedvezményekkel TERMOFARM - BÁRHOL AZ ORSZÁGBAN Forduljon hozzánk bizalommal! A nap 24 órájában áll rendelkezésére... ...az Ön energiahordozója RÉSZLETES INFORMÁCIÓ: TERMOFARM KFT. 6065 Lakitelek, Ugí u. 38. Pf. 3. Telefon: (76) 449-076, 449-079 Fax: (76) 449-115 Mobil: 60/385-133, 60/472-624 i. Felhasználási terűlet:-családi házak fűtése-technológiai energiaellátás: ipar, me2ögazdaság, targoncaüzemeltetés TETOCENTRUM Szolnok, Remete u. 3. (Szántó körút 29-cel szemben) PROF. TETŐ KFT. Telefon/fax: 56/413-029 Tetőfedő anyagok és tetőkiegészítők szakkereskedelme KERÁMIA TETŐCSEREPEK ' TETŐTÉRI ABLAKOK TKTÖTÉM ABLAKOK MaZaaZagg beton tetocserepek äs \ BETON TETŐCSEREPEK CSEREPESLEMEZEK, ALTER Alfbldi Téglaipari kfl. SIMSEN TRAPÉZLEMEZEK,ERESZCSATORNÁK Plastmö ERESZCSATORNA Műanyag kiegészítők: alátétfóliák, plexicserepek, antennacserepek, élgerincelemek, kúpcseréprögzítők, vápaelemek, fém hófogók stb. széles választéka •f52859/1H' M E G N Y-O» I L T A Debreceni Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ az 1998-ban lebonyolítandó regionális képzéseihez együttműködő partnereket keres (oktatókat, cégeket) az alábbi szakirányokban:- gazdasági és igazgatási- számítástechnikai- kis- és nagyüzemi ipari- személyi, szolgáltatási, vendéglátói, kereskedelmi, idegenforgalmi képzések- C, D, E, ADR, TIR, mezőgazdasági vontató járművezetői engedélyek megszervezése. Pályázati adatlap az intézmény információs irodáján vehető át, vagy betölthető az intézmény honlapjáról: http://W3.DATANET.HU/~DRMKK Cím: 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. Telefon: 52/346-106 Egy helyen a Budmil összes terméke A budmil Ül és az Gyönyörű bolt gyönyörű kirakata vonzza a tekintetet Szolnokon a Ságvári körúton, a vízügyi székházzal szemben. Az Extreme Kft. legújabb „szerzeménye” az üzlet, amelyben kizárólag Budmil-termékeket árulnak. Az ország 70. Budmil márkaboltja nyílt meg a napokban a megyeszékhelyen a Ságvári körút 13-ban. A Budmil-termékek szolnoki árusításának kizárólagos jogát az Extreme Kft. szerezte meg. Az igényes termékekhez nagyon „megy” az igényes berendezésű üzlet. A márkaboltban a magyar piacon a legszélesebb és legszínesebb szabadidőruha-választék áll a vevő rendelkezésére - a Budmil ugyanis 1500-nál is több terméket gyárt. Itt minden kapható: szabadidőruha, törülköző, póló, sapka, fürdőruházat, zokni, short, pénztárca. háti- vagy utazótáska, és már a legújabb termék, azaz a Budmil-cipő is. Van mire büszkének lennie a Budmilnak, mivel hazánkban rövid idő alatt két világmárka mögé, a 3. helyre „küzdötte” magát az eladási listán. És hogy miért jó Budmilban járni? Egyrészt, mert nagyon kényelmes és divatos viselet, másrészt pedig a világszínvonalú „esete” minőséghez elfogadható (stílusosan divatos szóval élve: verseny- képes) ár „jár”. És hogy miért jó - az Extreme Jeans bolt melletti - Budmil márkaboltba járni? Mert itt minden megkapható annak, aki szép és „menő” holmiban szeretne „feltűnni”. Legyen az idős vagy fiatal. (PR) A Budmil márkabolt az Extreme Jeans üzlet mellett HOPOSZKÓP Vira hívható! Herczeg Kata asztrológus von^a Kos >JL 06-90-330 580 Bika 57 06-90-330 581 Ikrek m 06-90-330 582 Rák » 06-90-330 583 Oroszlán ft. 06-90-330 584 Szűz & 06-90-330 585 Mérleg 06-90-330 586 Skorpió $ks 06-90-330 587 Nyilas 06-90-330 588 Bak 06-90-330 589 Vízöntő 06-90-330 590 Halak » 06-90-330 591 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja:88 Ft+Afa/percl Kösz öltjük, 4L Iit|>ll1llv4l( váliis/ (o( fii! Szolnok, Baross út 44. Tel.: 56/375-201,410-330 FORD KA 1.3 ár:£16fc68frfr akciós ár: 1.900.000 Ft (demo) metálfény, utas légzsák, szervokormány, el. ablak, központi zár FORD KA 1.3 ér.ummn akciós ár: 2.100.000 Ft (demo) metálfény, utas légzsák, szervokormány, rádiós magnó, hátsó fejtámlák, légkondicionáló, el. ablak, központi zár FORD ESCORT 1.3 ALGARUE ár:Z26fcó00TT akciósár: 2.160.000 Ft (demo) vezető oldali légzsák, vezető ülés mag. áll. színezett üveg, metálfény FORD ESCORT 1.6 TUSCANY iríJSümm akciós ár: 2.660.000 Ft (demo) vezető oldali légzsák, vezető ülés mag. áll. metálfény, szervokormány, központi zár, el. ablak FORD MONDEO 1.6 CLX 5 a, ár: AD47-.-900TT akciós ár: 3.500.000 Ft (demo) metálfény, ABS, ködlámpa el. ablak FORD MONDEO 1.8 CLX 4 a, ár:4J8&600Tf akciós ár 3.700.000 Ft (demo) metálfény, ABS, ködlámpa, el. ablak, el. tükör Tárcsázzon, hogy segíthessünk! Tudja-e, hogy Magyarországon minden negyedik nap meghal egy csecsemő bölcsőhalálban? Alapítványunk a Madarász utcai Gyermekkórház és a Helm Pál Gyermekkórház részére szeretne minél több készüléket biztosítani az emeltdíjas telefonhívások bevételéből. Ezek az intézmények foglalkoznak az egész ország területéről érkező veszélyeztetett csecsemők kivizsgálásával, megfelelő tanácsadással és a megelőző, otthon használható készülékek kihelyezésével. 06-90-530-007 Már a telefonhívás díjával támogathatja a rászorulókat. A tetefonszám feibvésát kíxetóer ón leválaszthatja, hogy egy zeneszám, egy vers, vagy mese meghallgatásává támogat a telefonhívás diával •automatikusan’ alapítványunkat. A hívás d$a 180 R+Aía/perc Területi képviselő-üzletkötőt keresünk - Szolnok megye területére Az üzletkötés sikerének két előfeltétele van: minőségi termékek, amiket jól el lehet adni és képzett üzletkötők, akik ezeket a termékeket jól el tudják adni. Mi rendelkezünk mind a két előfeltétellel, s ezért növekedésünk átlagon felüli. Most Ön is tagja lehet ennek az eredményes csapatnak Szolnok megyében, mert fejlődünk tovább. Ha a következő elvárásoknak megfelel:- szakirányú végzettség fémipar területén,- érettségi bizonyítvány,- kereskedelmi gyakorlat,- jó kommunikációs képesség, precíz munkavégzés, üzletemberi gondolkodásmód,- jogosítvány és saját gépkocsi,- Szolnok megyei lakóhely és jó helyismeret,- telefon,- 21 -35 év közötti életkor,- erkölcsi bizonyítvány, Főállású munkakört kínálunk Önnek, az elején fix fizetéssel, majd pedig az ezt kiegészítő teljesítményarányos jövedelemmel. Az első lépés? Küldje el kézzel írott szakmai önéletrajzát egy fényképpel a következő jeligére a szerkesztőségbe: „690 Domoszlai Péter". Értesítjük Szolnok-Pletykafalu, Karcag, Törökszentmiklós kábeltelevíziós előfizetőit, hogy társaságunk megvásárolta a fenti településeken lévő, volt Tele-coop-os kábelhálózatokat. Munkatársaink hamarosan felkeresik Önöket, hogy további tájékoztatást adjanak a várható műsorkínálatról. Dolby Kábeltelevíziós Társaság, Debrecen 7.30-17 óráig cu (56) 424-444-es telefonsamon