Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)
1998-03-16 / 63. szám
6. oldal Gazdasági Tükör 1998. március 16., hétfő Hátrányban a mikrovállalkozók Nem kongatjuk meg a vészharangot, de az ipari tárca munkaanyagaiban és kormányzati előterjesztésében olyan megállapítások és következtetések olvashatók, miszerint a gazdaságpolitika a jövőben nem tartaná célszerűnek, hogy az önfoglalkoztató és mikrovállalkozói körrel, mint valódi vállalkozói réteggel számoljon. Ezek a megállapítások súlyos gondok forrásai lehetnek - mondja Pesti Albertné, az Ipartestületek Országos Szövetségének főtanácsosa.-Mire alapozzák Önök ezt a feltételezést?-Az IPOSZ a Vállalkozás- fejlesztési Tanács tagjaként kézhez kapta a „kisvállalkozói konjunktúrajelentést”, amelyet a Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet készített. Ebben az áll, hogy az önfoglalkoztatók és a mikrovállalkozások többsége nem törekszik gazdasági tevékenységének bővítésére. Sőt, mi több: a jelentés szerint arra sem lehet számítani, hogy ezek a vállalkozások a közeljövőben érzékelhető növekedést produkálhatnak.- Attól tartanak, hogy ezzel a perifériára szorítják a mikro- vállalkozásokat?- Ha a Vállalkozásfejlesztési Tanács ezt a véleményt magáévá teszi, és az ipari tárca elé terjeszti, akkor a kisvállalkozói kör mindenféle támogatásból kiszorul. Nem szeretnénk, ha ez a vállalkozói réteg ilyen hátrányba kerülne.-Milyen széles kört érint a hátrányos megkülönböztetés ?- Az 50-300 fős vagy annál nagyobb gazdálkodó szervezetek ma előnyt élveznek az állami támogatások terén. Ez mindössze 15 ezer vállalkozást jelent - a KSH adatai szerint. Ezzel szemben a 9 főnél kevesebbet foglalkoztató szervezetek száma 750 ezer körül van. Mellesleg ebből 209 ezer társas vállalkozás. Szerintünk a számok önmagukért beszélnek.-A mikrovállalkozások zömét családi és kényszervállalkozásoknak tartják. Márpedig az ilyeneknek nem nagy jövőt jósolnak a szakemberek. Ön nem ért egyet ezzel?- A háziorvosok, gyógyszerészek, ügyvédek, könyvelők, közjegyzők, újságírók, fotósok stb. tehát az értelmiség széles rétegei bizonyos szempontból valóban kényszervállalkozók. Ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy ők mindany- nyian kellő szakmái gyakorlattal és kapcsolatokkal vágtak neki az egyéni vállalkozásnak. Tehát szeretnének fennmaradni és fejlődni. Az orvosnak műszerekre, a fotósnak komoly felszerelésekre, a kozmetikusnak szoláriumra van szüksége. Nem lehet nem számolni ezzel a réteggel. Azokat, akiknek nincs használható tudásuk, nyilván szelektálja a piac, ők lemorzsolódhatnak. Másrészről: az adatok azt mutatják, hogy stabilizálódott a működő mikrovállalkozások száma, ami már önmagában is azt jelenti, hogy fejlődőképesek, hiszen talpon maradtak. Belőlük fejlődhetnének ki a kisvállalkozások, amelyek idővel közepesekké válhatnak. Már be is indult a vállalkozások átalakulási folyamata.- Mely mikrovállalkozások sikeresek ma ?-A gép-, a műanyag-, az élelmiszer-, és a kézművesípar- ban dolgozó kisárutermelőktől kezdve a szolgáltatásban működő kisiparosokig - gyógyszerészek, kozmetikusok, fodrászok, villanyszerelők, cipészek - egyelőre állják a versenyt. Ám szűkösek a beruházási forrásaik. Támogatottságuk pedig egyre csökken. Holott az elmúlt öt év során ez a szféra az GDP- hez 26-28 százalékkal járult hozzá. Nem lenne szabad „leírni” őket. Csernyánszki Judit BÁLINT GYÖRGY ROVATA Lapok a kertész noteszából Aki mostanában megpróbált felásni akár egy kis területet is, az tapasztalhatta, hogy a föld porszáraz. Ennek az az oka, hogy a téli hónapokban az átlagos csapadéknak alig egytizede hullott, és a jótékony hóréteg csupán négy napig fedte be a kiszáradt talajt, amelyből az elvetett magoknak csak a töredéke fog kikelni. Nem kedvezett a hőmérséklet alakulása sem. Az enyhe decembert és januárt rendhagyóan meleg február követte, amely kicsalta a gyümölcsfák rügyeit, virágba bontotta a korán virágzó díszcseijéket. Most rettegve figyeljük az időjárási előrejelzést, amely kilátásba helyezi, hogy március közepe táján kemény fagyok várhatóak, amelyek megsemmisíthetik a várható gyümölcstermést, és jelentékeny károkat okozhatnak a szőlőkben meg a veteményes kertekben is. A melegigényes zöldségfélék palántáit védett, zárt helyen neveljük fel. A családi konyhákért számára érdemes a fűtött szoba ablakpárkányán zöldség- és virágpalántákat gondozni. Tenyészedényként virágcserepet vagy fa-, illetve műanyag ládikát használhatunk. Ezeket friss, tápdús kerti földdel töltsük meg, majd vessük el a magokat, s fedjük le 1-2 mm vastag talajréteggel. A folyamatosan meleg helyen tartott és rendszeresen öntözött tenyészedényben a magok 8-12 nap alatt kicsíráznak és a sziklevelek megjelennek a talaj felszíne felett. Ettől kezdve arra kell ügyelni, hogy a talaj meleg legyen, de a levegő hőmérséklete ne emelkedjék 20-22 fok fölé. Innovációs támogatás kis- és középvállalkozásoknak Regionális kamarai pályázatok A magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) között tavaly létrejött együttműködés a regionális kamarai pályázatok tekintetében sikeres volt - összegezte az elmúlt év tapasztalatait lapunknak nyilatkozva dr. Tolnay Lajos, az MKIK elnöke. A pályázat az idén is folytatódik. Értékes a Hol. Félidejéhez érkezett pénteken a Mól Rt. részvényeinek nyilvános jegyzése. A privatizációs törvény értelmében a jogosult munkavállalók fejenként legfeljebb 702 ezer forint értékű részvényt jegyezhetnek. A végleges kibocsátási ár után derül majd ki, hogy az egyes dolgozóknak hány darab értékpapír jut. A Mól ára eközben a tőzsdén egy nap alatt 3 százalékpontnyit emelkedett. Egymilliós bírság. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet egymillió forintos bírságot szabott ki a Globex Holdingra a Globex 2000 kötvény hiányos tájékoztatója miatt. Távfűtés és szolidaritás. Bár a távhőtörvény elfogadása fontos előrelépés, a sokaknak elviselhetetlen anyagi terhet jelentő távfűtés gondja csak komplex, a lakótelepek felújítását is magában foglaló program keretében kezelhető - állapították meg egy tegnapi tanácskozáson. Á Lakásbérlők Egyesülete szerint az esélyegyenlőségnek és a szolidaritásnak is érvényesülnie kell. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 349,87 Francia frank 34,36 Japán jen (100) 163,52 Német márka 115,20 Olasz líra ( 1000) 117,06 Osztrák schilling 16,38 Svájci frank 141,74 USA-dollár 210,61 ECU 228,51-A területi kamaráknak meghirdetett innovációs pályázathoz az MKIK a kamarai tagdíjak egyharmadából 300 millió forinttal járult hozzá csakúgy, mint az OMFB. Ebből a kis- és középvállalkozások kaptak támogatást kutató és fejlesztő tevékenységükhöz, termék- és technológiai fejlesztéseikhez. Több mint négyszáz pályázatot tudtunk elfogadni - mondja az elnök -, igaz, nem sokkal többen jelentkeztek. Az értékelésnél komoly súllyal esett latba, hogy maga a vállalkozó mekkora összeggel egészíti ki a támogatás mértékét. Erre nagyon jó példa a Tolna megyei Földvár Gumiipari Szövetkezet, amelyik az élelmiszeriparban használható csúszásgátló gumicsizmát fejlesztett ki, a 600 ezer forintos támogatáshoz 3 millió forintot tett hozzá. A pályázatoknak köszönhetően országosan mintegy másfél milliárd forint mobilizálódott. A kiadott támogatások 70 százaléka kis összegű volt: Zala megyében az átlagos összeg 1,2 millió forint, Tolnában 300 ezer, Veszprémben 1 millió, Somogybán 750 ezer, Pest megyében 550 ezer, Baranyában 1.6 millió, Komárom-Eszter- gomban 800 ezer, Jász-Nagy- kun-Szolnokban 900 ezer, Hevesben 400 ezer, Hajdú-Bihar- ban 1,4 millió, Győr-Moson- Sopron megyében 1,3 millió, Fejérben 2 millió, Csongrádban 1.7 millió, Békésben 500 ezer, Bács-Kiskunban 1,3 millió jutott egy-egy jelentkezőnek. Nógrád megye tavaly nem pályázott, pedig talán ott lenne a legnagyobb az igény. Nem látom okát annak, hogy még egyszer megismétlődjön a tavalyi sikertelen együttműködés. A kamarai konzorciumok azért alakultak ki, mert máris látható, hogy a magyarországi megyék kicsik. Ezért a határokon átnyúló régiók együtt nyújtanak be pályázatokat. Általában az informatikával és minőségbiztosítási rendszerrel foglalkozó pályázatok ideális formája a konzorciális: tavaly 6 ilyen pályázat érkezett. Kiváló lehetőség ez például a termék- fejlesztés utáni marketing megszervezésére is, amely szintén több vállalkozást érinthet. Az idei pályázat feltételei semmiben sem különböznek az előző évitől, az összeg szintén 300-300 millió forint lesz. A kamaráknak április 9-ig kell jelentkezniük pályázati igényükkel, a vállalkozóknak pedig a kamarák hirdetik meg a lehetőségeket októberig, tudtuk meg. (Cs. J.) Burgonya Kecskemét 40- 45 Miskolc 45- 50 Szeged 50- 60 Debrecen 40- 50 Fejes káposzta 40- 50 30- 40 40- 50 30- 40 Kelkáposzta 50- 60 36- 60 80- 90 50- 60 Sárgarépa 50- 60 43- 60 50- 70 45- 50 Petrezselyem 280-400 250-380 180-200 280-300 Retek (cs.) 25- 70— Vöröshagyma 120 110-120 100-120 110-120 Fokhagyma 250 220-280 400 220-250 Saláta (db) 40- 50 45- 6050- 60 Uborka 200 230-250 260-300 400 Cékla— Paradicsom200-380 240-260 240-350 H. paprika (db) 25- 35 22- 35 25- 35 50- 60 Citrom150-160170-180 Narancs95-115 120-150 120-150 Alma 40- 90 35- 85 50-140 40- 70 Banán165- 176170-180 Tojás (db) 11,0-12,0 11,5-12,2 12,0-14,0 12,5-14,0 1998. március 9-13. közötti piaci árak, forintban FORRÁS: AKII PIACI INFORMÁCIÓS RENDSZER Az év furgonja: Renault Master A Renault az új Masterrel ismét keménynek ígérkező harcost küld a kisáruszállítók piacán dúló csatába. A ’98-as év furgonjának megválasztott Masterre azonban nem könnyű feladat vár, hiszen elsősorban a Mercedes-Benz, a Ford, a Toyota, a Nissan, a Fiat, és nem utolsósorban a Peugeot-Citroen páros népszerű haszonjárműveivel kell megbirkóznia a vevők kegyeinek elnyeréséért. Mutatós és igazán vállalkozásbarát az új Renault Master Noha korábban sokáig a Renault vezette a - hazánkban nem csupán vállalkozásbarát, hanem az aktuális adótörvények miatt családbarát - transzporterkate- gória eladási listáját, az elmúlt négy esztendőben a Mercedes kétszer (Sprinter és Vito), a Peugeot-Citroen (Boxer, Jumper, illetve Partner, Berlingo) a Fiattal (Ducato) karöltve pedig szintén két alkalommal aratta le a babért, azaz győzött az Év furgonja versengésben. Az értékesítési adatok pedig Európa- szerte azt igazolják, ez az elismerés bizony „aprópénzre” váltható a piacon. De lássuk az idei nyertest, a Mastert. Elöljáróban mindenképpen említést érdemel, hogy a vonzó küllemű, ugyanakkor személyautós komfortot és kezelhetőséget biztosító teherhordó a Renault-Opel együttműködés keretében Opel/Vauxhall emblémával is forgalomba kerül az öreg kontinensen. A hazai piacra a napokban megérkező újdonság első kerekeit 2.5 literes 80 lóerős szívódízel vagy 2.8 literes 115 lóerős turbódízel motor mozgathatja, a felépítményvariációk száma pedig több tucatra tehető. A Master háromféle - 3.08, 3.58, 4.08 méteres - tengelytávval rendelhető, és a külső magasság is háromféle lehet. A zárt furgon változatok rakodókapacitása ily módon 8 köbmétertől egészen 13.9 köbméterig terjedhet. A Mastert ezen kívül gyártják körbeüvegezett kombi verzióban éppúgy, mint 9-16 személyes kisbuszként, emellett készül a sokféle különleges felépítmény alapjául szolgáló alváz-kabinos (duplakabinos), valamint fix, illetve billenő platós változatokban is. L. Z. Érték - papír - tőzsde Mólban szólt a sláger Az év eddigi legmagasabb szintjére került a BÉT hivatalos tőzsdeindexe. Az előrelépés elsősorban a húzópapírok jó szereplésének köszönhető, a többi részvény stagnált vagy visszaesett. Az elmúlt hét fő eseménye a Mol-jegyzés volt, amelyet - csakúgy mint egy éve - most is komoly érdeklődés fogadott. A tőzsdén a hét során az olajpapír ára folyamatosan közelítette meg, majd pénteken meg is haladta a maximális, 6100 forintos kibocsátási árat. A kisbefektetők többsége vélhetően elsősorban a részletfizetési lehetőség miatt találja vonzónak a jegyzésen való részvételt, hiszen a 2000 forintos első részletre vetítve egy 1000 forintos áremelkedés (azaz 7000 forintos árfolyam) is jó magas, 50 százalékos hozamot jelent. A péntek délutáni londoni kereskedés alapján a jövő héten további áremelkedésre számíthatunk, ami újabb lendületet adhat a jegyzési kedvnek. Hasonlóan jól szerepelt az OTP is, új árfolyamcsúcsa 10 050, záróára 9930 forint. Az IEB a kibocsátás utáni fellendülést követően ismét a korábbi hetek 17 000 forintos szintjére állt be. Gyengén szerepelt a héten a Borsodchem és a Graboplast, keresett volt viszont a Matáv, ára 1100 forint körül mozgott. Hegedűs András Faragjuk az adósságot Előtörleszt, kötvényt bocsát ki az MNB A Magyar Nemzeti Bank előtörleszti a Világbanktól az 1983 és 1992 között fejlesztési és szerkezetátalakítási célokra felvett 15 kölcsönt, visszafizeti az összesen 1,38 milliárd dolláros hitelből még fennmaradt csaknem 670 millió dollárt. A hiteleket a Világbank annak idején kedvező feltételekkel nyújtotta, de azóta - az ország gazdasági teljesítményének növekedése nyomán - javult nemzetközi megítélésünk, s a külső adósságunkat terhelő kockázati felárak is szűkültek. A visszafizetendő kölcsönök kamata jelenleg 8,12 százalékos, s hazánk ennél jobb feltételek mellett juthat forrásokhoz. A kedvező tőkepiaci helyzet kihasználására, az előtörlesztés részbeni fedezésére, továbbá a devizatartalékok megfelelő szintjének megőrzésére az MNB megbízást adott egy ötéves futamidejű, 300 millió dollár ösz- szegű eurokötvény kibocsátásának a megszervezésére. A kibocsátandó kötvény kamata a visszafizetendő világbanki kölcsönök kamata alatt marad. így az előtörlesztésből várható megtakarítás összege - az előzetes számítások szerint - meghaladhatja akár az évi kétmilliárd forintot is. Előfizetők Vásárlói Klubja