Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-12 / 60. szám

1998. március 12., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Segítség pályakezdőknek Az Impulzus pályaorientációs egyesület immár két éve műkö­dik, s Szolnok város hét középis­kolájának mintegy ezer diákját tá­jékoztatja a pályaválasztással, a munkaerőpiacra kerüléssel kap­csolatban. Működéséhez már ed­dig is nyert pályázati pénzt az Or­szágos Foglalkoztatási Alapból. Az elkövetkezendő idő tennivalói között említette Szabó Rudolfné dr. elnök az ismételt pályázást, valamint a programban részt vevő iskolák számának bővítését. A gyermekek oktatását külső szakemberek és tanárok végzik. A munkaerő-piaci információkon tül meg kell ismerniük önmagu­kat, képességeiket, hogy azok pozitív oldalát kihasználva érvé­nyesüljenek az iskola után. Né­hány héten belül a szülők is „padba ülnek”: nekik elsősorban a gyermekekkel szembeni reális elvárás kialakítása a fontos, ein Megyénk... (Folytatás az F oldalról) Az immár évente megrendezett Agro+Mashexpo, melyet szakmai konferenciák so. a egé­szít ki, remek tehet "• :get nyújt az agrárium értékeinek és lehe­tőségeinek felsorakoztatására, a kereslet és kínálat felmérésére. A kiállításon is érzékelhető, hogy a magyar mezőgazdaság­ban megmozdult valami — hangsúlyozta a megnyitón Be­nedek Fülöp. Mint mondta: a bruttó hazai termék 12 száza­léka, az export 22 százaléka a mezőgazdaságból és az élelmi­szeriparból származik, s az ágazat foglalkoztatja az aktív keresők 8,3 százalékát. A megnyitót követően az ál­lamtitkár Iváncsik Imre, vala­mint Herbály Imre közgyűlési alelnök kíséretében felkereste a megyénket reprezentáló bemu­tatót, valamint több megyénk­be^ önálló kiállítását. A megyei standon tematikus bek között a megyei agrár-, kézműves-, valamint kereske­delmi és iparkamara, a megyei falusi turizmus egyesület, az AGRYA megyei egyesülete, az Alcsi Mezőgazdasági Rt., az Alföld Rt., a DATE karcagi ku­tatóintézete, a GATE mezőtúri főiskolai kara, az Alföldi Ga­bona Rt., a NEFAG Rt., a me­gyei vállalkozásfejlesztési ala­pítvány, a mezőhéki Táncsics és a kisúji Nagykun szövetke­zetek. A standot kézművesek munkái díszítik, sőt a megnyitó napján ügyes kezű mesterek fa­szobrokat, valamint vesszőko­sarakat készítettek a helyszí­nen. Az önálló megyei kiállítók sorában a legnagyobb területet a Szolnoki Mezőgép Rt., a GITR Rt., a Szolnoki Agroker Rt., a Contarex Agrotechnika Kft., valamint a Produker Kft. foglalja el, mégpedig több gép-, illetve mezőgazdasági techni­kai újdonsággal. (A kiállításról bővebben hétfó'i lapszámunk­ban számolunk be.) L. Z. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc eseményei bélyegeken és levele­zőlapokon címmel nyílt kiállítás tegnap délután Szolnokon, a Vasutas Csomóponti Művelő­dési Központban. A Hargitai László és Tóth Sándor szolnoki gyűjtők anyagából készült kiállí­tás március 24-ig látható. fotó: m. j Kulturális központ Rákóczifalván Faluház épül Rákócziújfalu- ban, pontosabban egy eddig omladozó házat mentenek meg ilyen hasznos módon. A nyári alkotótábor is itt lesz. A község némi tájjelleget is őrző háza közül az egyiket felújítják, megerősítik, és faluházat rendez­nek be. A házhoz tartozó telek ad majd otthont a kertészetnek is. A népiességet a kerítés is tükrözni fogja, vesszőből fonják meg hoz­záértő kezek. A ház az első - mindjárt nemzetközi - művészeti találkozónak augusztusban ad he­lyet, akkor faragják majd meg ház díszes bejárati kapuját. Az önkormányzat szerint kulturális központ lesz a faluház. P. E. Szinte csak a külső munkálatok hiányoznak FOTÓ: csabai A politikusnak fontos a valóságismeret Munkalátogatáson a frakcióvezető ' ••$$$ i tó yftj Iríl'.jup..' Jt-Jj I ( il J i ,‘i ; .>*';>*■ I r\ ikmtuyn .IZHl JlTJi Szekeres Imre, az MSZP országgyűlési frakcióvezetője, a me- első ütem megvalósulása körül- gyei 2-es számú választókerület képviselője tegnap körutat tett a Jászságban, majd délután Jászapátin sajtótájékoztatón ta­lálkozott az újságírókkal. Bevezetőjében elmondta, hogy Alattyánban az új chipgyártó üzem létesítéséről tájékozódott. Ez a japán-magyar üzem kvalifi­kált munkát ad sok helybélinek, főleg fiataloknak, és a fej­lődés további lehető­ségét ígéri. Jásztel­ken megtekintette az általános iskola épülő tornatermét, amelyet néhány hó­napon belül átadnak. Jászjákóhalmán a fa­ipari üzemről tájé­kozódott. Ezután ismertette a Jászsági- főcsatorna továbbépítésének me­netrendjét. Elmondta, hogy a fő­csatorna 38 településen élő 273 ezer embef életére lesz hatással. Elkészült a részletes környezeti hatástanulmány és a gazdasági elemzés. Bebizonyosodott, hogy a Tisza-tó már most is rendelke­zik a szükséges vízmennyiséggel. Az építésre több alternatíva léte­zik, ezek már az első lépcsőben 50-38, illetve 17 ezer hektár ön­tözését tennék lehetővé. Az érde­keltek hamarosan rész­letes prospektust kap­nak, amelyből tájéko­zódhatnak a lehetősé­gekről. Most az igényfelmé­rés következik, ennek alapján választanak az alternatívák között. Já­szapáti mindenképpen részesül már az első lépcsőben a főcsatorna előnyeiből, mivel az úgynevezett tamai és a zagyvái ág is a közelé­ben lesz, így bármelyik alterna­tíva valósul meg, máris kap vizet. Újságírói kérdésre Szekeres elmondta, hogy a részletes kivi­teli tervek ’98-ban elkészülnek, 1999-ben vagy 2000-ben lehet tervezni a költségvetésben a csa­torna kivitelezését. Ez összefügg a Tisza-tavi fejlesztésekkel is. Az belül 5-6 év múlva várható, ezt követően ismét föl kell mérni az igényeket, s ezek alapján lehet tervezni a folytatást. Ugyancsak kérdésre vála­szolva kifejtette, rendszeresen jár a választókerületébe. Ezt az útját is munkalátogatásnak, és nem a kampány részének tekinti. Álta­lában igénylik, hogy tartózkodjon sokat a választókerület községei­ben. A 12 település közül 11 -gyei igen jó a kapcsolata, egy helyen a polgármesterrel politikai okokból vannak nézeteltérései, de oda is el szokott menni, igyekszik segí­teni, amiben lehet, és amiben igénylik a segítségét. Óhatatlanul a választásokról is szó esett a beszélgetés során. Szekeres Imre arra a kérdésre, hogy lefutott ügynek tekinti-e a választást, vagy komoly küzde­lemre számít, azt mondta, hogy komolyan veszi a választási kampányt. Az egyéni képviselő­ség sokat ad neki tájékozottság­ban, valóságismeretben, amire egy politikusnak alapvetően szüksége van. „Optimista va­gyok” - fejezte be válaszát. B. A. _______Amiről beszélünk_______ A mit a tatár és a török nem végzett el Soha olyan kevés gyermek nem született még Magyarországon, mint az elmúlt évben. Kevesebb, mint százezer újszülött látta meg a napvilágot. Lehet szörnyülködni, lehet vészharangokat kongatni, mert ez valóban katasztrofális. Eltörpül mellette Bős-Nagymaros, az agrárágazat hosszan tartó válsága, az etnikai kérdések. Ha lehet nagy szavakat használni, ez valóban össznemzeti probléma. Volt rajtunk tatár, hódoltatott a török, nyögtük a labancot, diktatúrák tomboltak, százezreket hurcoltak el a XX. század­ban. Mégis megmaradtunk! A népesség fogyása nem újkeletű gond hazánkban, mégsem látszik, hogy történne valami ez ügyben. A nyolcvanas évek óta bárki van hatalmon, zászlajára tűzi a családcentrikus irányítást, a fiatal házasok támogatását, a „fészeképítés” segítését. A gyakorlat mégis rendre mást igazol. A közös életüket épp elkezdő fiatalok - bár eleinte még bizakodók - néhány önálló hétvégi bevásárlást követően elgondolkodnak: vajon mire ele­gendő a kezdő fizetés - már ha van ilyen -, amit hónap elején felvesznek. Vagy mire lesz elegendő akkor, ha gyermeket vál­lalva már család lesz belőlük?! Pláne mire lesz elegendő, ha a feleség kézhez veszi a könyöradománnyá degradált gyes-t. Hát, szerintem nem sokra! így azután sokan várnak még a gyerekkel. Hogy pontosan mire, és mennyit, azt még maguk sem fogalmazták meg. Majd, ha egy kicsit több lesz. Majd, ha lesz mit elkölteni. Azután lehet, az évek múlásával a fiatal, bizakodó párból reménykedő középkorúak, majd reményvesztett idős emberek válnak. Nem tudom! Mindenesetre megtörténhet. És végül amit a tatár és a török nem végzett el, majd mi ma­gunk „bevégezzük” ... Banka Csaba Csak a floppy nem elég (Folytatás az 1. oldalról) Az igazgató felhívta a figyelmet arra is, ha a törvény szerint nem kell bevallást benyújtani, akkor is be kell fizetni a járulékokat min­den hó 10-ig. A tájékoztatón ké­pet adott az elmúlt évi befizeté­sekről, kintlévőségekről is. Tavaly 31 milliárd forintot (20 százalékkal többet, mint az előző évben) fizettek be a munkáltatók és az egyéni vállalkozók.-I : A 'jám lékot: fizet ők- száma vi-i szont 6 százalékkal csökkent. Nőtt a megszűnt, de a tb-nek tar­tozó munkaadók száma is az előző évihez képest 20 százalék­kal, tavaly év végén több mint 8 ezret tartottak számon. Ugyanak­kor emelkedett azoknak az adó­soknak is a száma, akik rendezték tartozásaikat. Tavaly év végén a megyében 15 ezer egyéni vállalkozóról tu­dott a társadalombiztosítás, szá­muk 3 ezerrel csökkent az előző évihez képest. A kintlévőség 1997. december 31-én 4,3 milli­árd» tori nt volt, végrehajtás útján tavaly 1,6 milliárdot sikerült be­szednie a megyei egészségbizto­sítási pénztárnak. P. E. Nagy takarítási akció... (Folytatás az I. oldalról) A köztisztasági akció keretében nagyobb figyelmet fordítanak az utcai szemét eltakarítására, lesze­dik a tilos helyekre ragasztott plakátokat, földerítik az illegális hulladéklerakókat, és elszállítják a hulladékot. Felújítják az Árkád-sor oszlo­pait, több szemétgyűjtőről gon­doskodnak a városközpontban és a Széchenyi-lakótelepen. A pol­gármester felkéri a közületeket, illetve utasítja az önkormányzati intézményeket, hogy az előttük lévő járdaszakaszt minden reggel mossák, söpöijék le, ha az időjá­rás megengedi. Március 31-ig el­készül a volt aluljáró beépítésé­nek terve. Lapunk kérdésére, amely arra vonatkozott, hogy a közgyűlés február 19-i ülésén a Fidesz- MPP-frakció miért tartózkodott a szavazástól minden általános is­kola pedagógiai programjának elfogadásakor, a polgármester elmondta, hogy a frakciónak nem az iskolákkal, nem a peda­gógiai programokkal volt gondja. A Fidesz-MPP elutasítja a Nemzeti alaptantervet, mert úgy látja, hogy bevezetésének nin­csenek meg az anyagi-tárgyi fel­tételei, különösen a kisebb isko­lákban. Ilyen helyzetben Inter­netről, esélyegyenlőségről be­szélni hiábavaló. Az iskoláknak úgy kellett elkészíteniük prog­ramjukat, hogy nem ismerték még a minőségi vizsgakövetel­ményeket. A párt véleménye szerint az iskolarendszer ilyen átalakítása évtizedes feladat le­het, nem ért egyet a megalapo­zatlan változtatással, ezért nem is óhajtott részt venni benne. B. A. Polgári összefogás a Felső-Jászságban Közös sajtótájékoztatón indította meg kampányát Jászbe­rényben tegnap délután a Fidesz-MPP, a KDNP, az FKGP, va­lamint az MDF. A májusi országgyűlési választásokra a pártok által a felső-jászsági körzetben jelölt személyek mutatkoztak be a sajtó képviselői előtt. A tájékoztató levezetője, Szen­tesi Mihály hangsúlyozta, a négy párt között helyi szinten ’94 óta meglévő együttműkö­dést a választások alatt sem függesztik fel. Nem egymás szavazóit kívánják ugyanis el­hódítani, hanem a bizonytalan­kodókat megnyerni. Dr. Wirth István, a Fidesz- MPP jelöltje - főiskolai tanár - kiemelte, a polgári Magyaror­szág megteremtésében - melyet megválasztása esetén elő kíván segíteni - nagy szerephez juthat a hazai civil társadalom. Meg kívánják teremteni az esély- egyenlőséget, segíteni szeret­nék a családokat, mely a köz­élet biztos háttere lehet. Szádvári Gábor, a KDNP je­löltje - vállalkozó - rámutatott, a megalakuló új kormány első feladatai közé kell hogy tartoz­zon az államháztartás rendbeté­tele; a tisztesség, becsületesség, hitelesség megteremtését elő­ször itt kell kezdeni. Fontosnak ítélte a térség megtartó-, eltar­tóképessége szempontjából a Jászsági-főcsatorna megépíté­sét, amely felpezsdítené az egész Jászság gazdasági életét. Kasza Antal, az FKGP je­löltje - mezőgazdasági vállal­kozó - szerint lehetővé kellene tenni a képviselők visszahívha­tóságát. Á magyar családok erősítése érdekében a főállású anyaság intézményének beve­zetését, a családi gazdaságok kialakításának támogatását húzta alá. Véleménye, hogy erre megvan a pénz hazánkban, csak át kell csoportosítani an­nak elosztását. Dr. Boros Dezső', az MDF je­löltje - általánosiskola-igazgató - az ifjúság életkezdésének biz­tosítását, az oktatás, az egész­ségügy, a családi gazdaságok támogatását, a nyugodt öregkor megteremtését tartotta a legfon­tosabb feladatoknak. Elhangzott, az ellenzéki pár­tok között országos vezetői körben néhol meglévő ellenté­tek nem jelennek meg helyi szinten. A polgári oldal győ­zelmére számítanak, de ehhez a közömbösséget le kell győz­niük. Leszögezték, a legjobban szereplő jelölt javára visszalép a második fordulóban a másik három induló. bcs A szabad magyar sajtó napja alkalmából tegnap délelőtt a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Tűzoltó-parancsnokságon látták vendégül a média képviselőit, köztük lapunk több munkatársát is. Hagyomány már, hogy egyes intézmények és szervezetek megköszönik a sajtó munkáját; közülük elsőként a tűzoltók rendeztek sajtónapi megemlékezést. fotó: mi

Next

/
Thumbnails
Contents