Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-10 / 34. szám
6. oldal Olvasói Album 1998. február 10., kedd „Csalfa szépre emiéiçezem” Húgocskám, -vigyázok rád! Nyugdíjas éveinket aranyozzák be az unokák, a négyéves Marcell és a kétéves Pálma. Feleségemmel együtt hatvan év feletti nyugdíjasok vagyunk, 1997 novemberében ünnepeltük családi körben a negyvenedik házassági évfordulónkat. Dikó Károly, Szolnok Nos, ahogy ígértük, íme az első összeállítás azokból az anyagokból, melyeket olvasóink küldtek be pályázatunkra. Kérjük, hogy tanulmányozzák őket figyelemmel, és segítsenek nekünk a zsűrizésben. Válasszák ki a legjobban tetsző pályázati anyagot - esetleg többet is -, és azt egy borítékban küldjék el szerkesztőségünknek (akár név nélkül is). Címünk: Űj Néplap, 5001 Szolnok, Kossuth tér 1.1. sz. irodaház, Pf.: 105. Megkönnyítik a dolgunkat, ha a borítékra ráírják: Csak a szépre emlékezem... Mi a szavazatokat gyűjtjük, és a végén - várhatóan egy hónap múlva - megnézzük, mely pályázatok kapták a legtöbb szavazatot. Az „egyszerű szavazattöbbséggel” rendelkező pályázók - ahogy azt is ígértük - értékes jutalmat kapnak. Legközelebb egy hét múlva, ugyancsak kedden jelentkezünk a következő összeállítással. Még egyszer megismételjük: minden pályázó anyagát közöljük, a végén pedig a beküldött képeket, rajzokat visszaküldjük. Ki a Tisza vizét issza... Csodás látvány tárult elém, amikor a négyszázötven utast szállító repülőgép-óriás földet ért Torontóban. Mindez 1974- ben történt. A magyar és az ottani időszámítás között öt óra eltérés van. Az átállás után nekem csak annyi tennivalóm volt, hogy egyek, igyák, pihenjek és lássak! A fotón az ígéret földje látható, ám ez a csodálatos szépség és ízlésesen tálalt háttér sem kápráztatott el. Elismerem, hogy szakavatott, hozzáértő szakemberek tervezték és alakították gyönyörűvé ezt a parkot, de nem cserélném fel a Tisza partjával. Láttam a Niagara-vízesést, amely csodálatos és félelmetes, de mindenképpen gyönyörű. Olyan volt, mint egy mesebeli álom; de minden álomból egyszer fel kell ébredni. Harminc napra kaptam engedélyt a kinntar- tózkodásra, de már a harmadik hét után nem találtam a helyem, vágytam vissza a Tisza partjára, mert igaz a mondás, hogy „ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza”. Kiss Béla, Szolnok Egy torontói park G. Nagy Gergőké szolnoki lakos itt még csak kéthetes; nyugodtan alszik a kocsijában. Édesapja „leste el” ezt a boldog pillanatot, amikor éppen mosolyog álmában. Faragó Sándoraé Abádszalók Hétéves Melinda lányom látható itt, akinek kedvenc időtöltése a lubickolás, a strand, a homokozás. Egy ilyen alkalomból sikerült lencsevégre kapnom, amikor vizesen beugrott a homokozóba, és tetőtől-talpig be- leforgott. Ezek a játékos, önfeledt pillanatok azok, amelyekre szívesem emlékezem! Dalmadi Andrea Szolnok A csirkepaprikással kezdődött barátság Legemlékezetesebb és legszebb élményeim közé tartozik, amikor a falusi turizmus keretében vendégfogadással kezdtem foglalkozni. Ez még 1991-ben történt. Első vendégeimet vártam a Tisza-tó szomszédságába, Tisza- derzsre, a horgászok paradicsomába. A vendégek - egy nyugatnémet házaspár és barátjuk - késő délután érkeztek. Nem beszéltem a nyelvüket, néhány szót tudtam csupán, amit betanultam. Vendégeim teljesen megleptek, tört magyarsággal vála- szolgattak nekem. Fáradtak és éhesek voltak, sajnálták, hogy a közelben nem akadt egy étterem. Felajánlottam, hogy főzök vacsorát. Szívesen fogadták, s igen elégedettek voltak. Örültem, hogy első vendégeimnek örömet tudtam szerezni, s hogy ez mennyire sikerült jól, bizonyítja, hogy azóta is rendszeresen visszatérnek hozzánk. Barátságot kötöttünk, kislányom némét- és angolnyelv-tanulását segítendő meghívtak minket hazájukba. Kedvesen fogadtak bennünket, s életemben ott volt alkalmam szaunázni először - s lehet, hogy utoljára is, mert ájultan hoztak ki belőle. Azóta sokat nevetünk ezen az Vacsora utáni szieszta '„élményén”. A mai napig is foglalkozom vendégfogadással, bár meggazdagodni ebből nem lehet. A nyári hónapok kellemesen telnek, barátságok születnek - s egyre gyarapodnak a szép emlékek. Kiss Imréné Tiszaderzs Csillogó szemük mindent feledtet „Mama, ne sírjál, mindjárt megint megyünk! Nemsokára vége lesz Egy boldog nagyi, az iskolának. Nagyon szeretünk téged! Ádám és én, Sada” anya, anyós Az elmúlt nyáron nálam nyaralt két kisunokám, a nyolcéves Sada és a három és fél éves Ádám. Nekem ők jelentik az örömet, a boldogságot. Jártunk a Tiszaligeti strandon, ahol kedvükre lubickoltak, csónakáztak, hintáztak. Kisunokáim örömétől minden gondomból feloldódtam. Jártunk még a Mátrában is, ahol az én kicsikéim állatok nyomait keresték; látták a csörgedező patakokat, futkároztak. Aggtelekre, a cseppkőbarlangba is eljutottunk, ahol együtt láttuk a „csodát”. Este a kicsik nyakamat átkarolva, fáradtan és boldogan köszönték a sok élményt. Amíg a gyerekekkel töltöttem az időt, nem nem is gondoltam az élet árnyékos oldalára. Unokáim rajza és néhány soros levele a boldog nyarat idézi. Csodálatosan szép esemény részesei voltunk múlt év augusztus 30-án; Ildikó lányom ment férjhez Pápai Imréhez. A boldogító igent a Mezőtúri Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezetője előtt mondták ki. A szertartást követően - legnagyobb meglepetésükre - a hivatal lépcsőjén a rózsaszirom- és rizszápor fogadta az ifjú párt. Juli ász Istvánná, Mezőtúr ígéretet tettünk Szolnokon, 1991. november 19-én ismerkedtünk meg. Ez a kép annak az évnek a decemberében készült, a debreceni Nagyerdőben. Itt ígértük meg, hogy jóban, rosszban kitartunk egymás mellett. Azóta sem bántuk meg ezt a fogadalmunkat. Három év után összeházasodtunk, azóta is kiegyensúlyozott, boldog életet élünk, szerényen, nagy egyetértésben. Rengeteg élményt őrzünk az elmúlt évekből, fotóink is vannak, de ez a legkedvesebb számunkra. Ifj. Hőgye Antal és neje, Besenyszög Nem éltem hiába Január 13-án töltöttem be a hetvenedik évemet. A magányos hétköznapokba az elmúlt esztendő sok eseményt hozott, sok izgalommal. Négy gyermekem van és hét unokám. A két legidősebb a második leányom gyermeke, ők szolnokiak, egyik fizikus doktor, a másik cukrász. A cukrász unokámat a múlt év az Arab Emirátusban, Dubaiban érte, a fizikus az év elején Oxfordba ment ösztöndíjasnak, így sokat izgultam értük. Tavaly, december 13-án a fizikus unokám hivatalos doktori avatása is megtörtént, mely életem egyik legszebb és legmeghatóbb napja lett. Cukrász unokám pedig december 12-én Floridába utazott, nyolc hónapra. Igyekszem mindig csak a szépre emlékezni, s remélem, hogy a sok küzdelmes év még nem viselt meg annyira, hogy gyermekeim és unokáim sikereinek ne tudjak ezután is örülni. Az életben nekem sok minden nem adatott meg, de most már úgy érzem: nem éltem hiába. - Egy hétunokás nagymama Ezen a felvételen Tamás három-, Dórika kétéves. Unokáimról évente készülnek műtermi felvételek; ez a fotó is ott készült, s mivel belefáradtak a fényképezkedésbe, így tiltakoztak. Unokáim kedves, mosolygós gyermekek, sírós kép ekkor készült róluk először. Én ragaszkodtam ehhez a képhez, mert nekem még így is nagyon „szép” emlék. Kucsera Mátyásné, Szolnok
