Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-10 / 34. szám
I TALLÓZÓ Az anyaotthonnak sok a segítője 3.o. Gazdasági tükör 4. o, „Csak a szépre emlékezem” 6. o. Teremlabdarúgógála 10. o, Első helyen dr. Baksai Istvánt javasolják a Hetényi élére Kórházigazgató-jelöltek Lapunk információi szerint első helyen dr. Baksai Istvánt jelöli a megyei közgyűlés egészségügyi bizottsága a Hetényi Géza kórház vezetői posztjára. A második helyen dr. Tóth Daru Péter áll. Mint már korábban ismertté vált, a vezetői székből felállított dr. Varga Gábor helyére hét pályázó aspirált. Mint megtudtuk, korábban már egy szakmai zsűri dr. Baksai István mellett döntött. Tegnap a közgyűlés egészség- ügyi bizottsága is megvitatta a pályázatokat. E bizottság is a vezetői posztra a legalkalmasabbnak a Hetényi szülész-nőgyógyász főorvosát, dr. Baksait tartja. A kérdés azonban még nem egyértelmű, mert a bizottság véleménye megosztott. így a második helyen dr. Tóth Daru Pétert jelölik. A végső döntést közgyűlés február 20-án hozza meg. Összefogás a (tűz)biztonságért Az abádszalóki önkormányzat tűzoltói tavaly szeptemberben még azért aggódtak, hogy megfelelő állami segítség nélkül végképp ellehetetlenül a helyzetük. Ez még akkor is igaznak tűnt, ha időközben a törvényes előírások szerint köztestületté alakult át a több mint 100 éves múltra visszatekintő tűzoltóság a térségi önkormányzatok támogatásával. Azóta szerencsére pozitív fordulatot vettek az események, a köztestület ugyanis megkapta a Belügyminisztérium 3 millió 922 ezer forintos támogatását, mindezeken túl Abádszalók közel egymillió forinttal, Tiszabura 220 ezer forinttal, Tiszaderzs pedig 150 ezer forinttal járult hozzá ahhoz, hogy a köztestület térségi feladatokat is ellásson. így ugyan maradtak még gondjai a szalóki tűzoltóknak - a körlet szűkössége és állagának helyzete, a technikai felszereltségének korszerűtlensége -, de egy főállású parancsnokkal és hét kiképzett tűzoltóval biztonsággal tudják ellátni idén a tűz- és kárelhárítási feladatokat Abádszalók vonzás- körzetében, ami Tiszabura és Tiszaderzs esetében a kivonulási idő lerövidülése szempontjából igen fontos. -pmRablási kísérlet régi diáksérelem miatt Úgysem mered megütni! Mint ahogyan arról előző lapszámunkban hírt adtunk, Tisza- földváron pénteken délután egy tizenhárom éves kislány esett saját korosztályabeli gyerekek erőszakosságának áldozatául. Jóllehet - bár két pofon is elcsattant - komolyabb következményei nem voltak az esetnek, a rendőrség mégis igen súlyos bűncselekmény miatt indított vizsgálatot. Csoportos rablás kísérletének alapos gyanúja miatt hallgatták ki annak a két lányból és három fiúból álló társaságnak a tagjait, akik az iskolából távozó 13 éves kislány nyomába eredtek. 15-16 éves - büntetőjogi felelősségüket tekintve már nem gyermekkorúnak minősülő - fiatalok között egy lány volt a hangadó. Állítólag egy korábbi iskolai sérelem volt az oka annak, hogy nem tágítottak a lányka mellől még akkor sem, amikor az a piacon beállt gyümölcsért a sorba. Sőt! A társak biztatására, hogy „úgy sem mered megütni”, ott csattantak el - ököllel vagy „csak” tenyérrel, ez most még erősen vitatott - a pofonok. Még az is a további vizsgálat kérdése, hogy tisztázzák, a második ütés valóban azért érte-e a kislányt, mert pénzt kértek tőle és ő nem adott. Tény, hogy végül úgy hagyott fel a molesztálással a csapat, hogy tőle nem vettek el semmit. Az erőszak megszeppent áldozata később édesanyjával ment a rendőrségre, illetve az orvoshoz. így vette kezdetét a rendőrségi eljárás. -htj középiskolával és kollégiummal gyarapodik nemsokára Jászapáti, hiszen a gimnázium szomszédságában már jól kirajzolódnak a most épülő intézmények körvonalai. Felvételünk bal oldalán a gimnáziumhoz tartozó, száz férőhelyes kollégium háromszintes, míg a háttérben a tetőtér-beépítéses új középiskola látható. Jelenleg mindkét épületen a belső szerelési és vakolási munkákat végzik. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Hetente kétszer meghosszabbított ügyfélfogadást tartanak Naponta százötven útlevélkérelem Naponta mintegy 150 útlevélkérelmet vesznek át a szolnoki városháza ügyfélszolgálati irodájában - tudtuk meg Vadászi Tibométól, a hatósági és ügyfélszolgálati osztály vezetőjétől, aki hozzátette, 1993-ban, vagyis öt éve volt az útlevélcsúcs. Akkor csak Szolnokon 20 ezernél több kérelmet továbbítottak a Belügyminisztériumhoz. Minthogy az útlevelek érvényessége öt év, ezért az 1993-ban kiállított útleveleket mostanában kell érvényesíttetni. Öt éve útlevélkibocsátási csúcs volt, ezért most Földszinti üzlethelyiségben, illetve lakásban lévő falrepedések és a falmozgás által áttört vízvezeték esete mutatott rá a gondokra. Az épület állapotáról eltérőek a vélemények. À Petőfi Lakásszövetkezet nem nyilatkozik, az elnök azzal utasít el, hogy a házban lakók intézik az ügyet. Horváth Ferenc geotechnikai szakmérnök, aki a szakértői vizsgálatot végezte, a következő is az van: naponta körülbelül 150 kérelmet postáznak Szolnokról a Belügyminisztériumba. Az útlevelek érvényesítéséhez útlevélkérő lap, két igazolványvéleményt fogalmazta meg: - A háznak az udvar felőli részén végeztük el a feltárást. Azt lehetett megállapítani, hogy az alap nem ér le elég mélyre, vagyis építkezéskor kilopták az alap egy részét. Szerencse, hogy a süllyedés a ház középső részét érinti: ezért nem életveszélyes. De annak lehetne nyilvánítani, ha ez a süly- lyedés a házsor végénél jelentkezett volna. Időközben a fal mozkép, a régi útlevél és a személyi igazolvány (kiskorúak esetében a születési anyakönyvi kivonat) szükséges. Es persze illetékbélyeg is: a 18 és 70 év közöttieknek négy-, míg a 18 év alattiaknak és a 70 éven felülieknek egyezer forintért. Az ügyfeleket hétfőn 17, szerdán 18 óráig hosz- szabbított munkaidőben is várják. (Folytatás a 3. oldalon) gása áttörte a vízvezetéket, és háromszáz köbméter víz folyt az épület alá, ami tovább rontott a helyzeten.- Mi a megoldás?- Meg kell erősíteni az alapot, amelynek költsége több millió forint lenne. Természetesen az összes lakástulajdonost érintené, aki a házban lakik. Egyébként javasoltam, hogy - ez nem kerül sokba - méressék a süllyedést, legyen arra vonatkozóan adatuk, hogy bizonyos idő - például egy hónap - alatt mennyit süllyed az épület. (Folytatás a 3. oldalon) Bizonyított a patkánytámadás Lapunk pénteki számában foglalkoztunk először a kunszentmártoni szeméttelep tőszomszédságában lévő kicsiny birkafarm megpróbáltatásaival, melyet a hulladéklerakóról oda menekülő patkányok okoztak. Természetesen a hatóságok is megtették a megfelelő lépéseket ez ügyben. A Kun- szentmárton kerületi főállatorvos személyesen is megvizsgálta a tetemeket. A boncolásról és a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv szerint a kunszenti gazda bárányainak elhullását a patkányok harapásai, valamint a mélyalomról átteijedő baktériumos fertőzés okozta. Az viszont még mindig nem tisztázott, hogy a rágcsálók irtását ki végzi majd el. A gazda ígéretet tett arra, hogy lehetőségei szerint méreggel védekezik, persze kérdés, meddig lesz pénze erre. Kun- szentmártonban az emberek még mindig tartanak a patkányok elszaporodásától, várják az önkormányzat lépését. PE Mi lesz a törökszentmiklósi szalagházzal? Még az épület süllyedését is vitatják Mint arról lapunkban már hírt adtunk, probléma van Török- szentmiklőson a szalagház néven ismert főtéri lakóépülettel. A jelek arra mutatnak, hogy az épület egy része süllyed. Főleg szennyvíztisztító berendezéseket és azok alkatrészeit gyártják Beseny- szögön, az Akvi Patent Rt.-nél. A dinamikusan fejlődő vállalkozás idén januártól alakult át részvénytársasággá. Képünkön egy szállítócsiga megmunkálása látható. fotó: mészáros A Mahonsz szervezésében, a megye és Szolnok város támogatásával Zeneakadémiai koncert a bajtársakért A Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetségét (Mahonsz) és a szolnoki székhelyű „Zounok” Nemzetközi Hadigondozott Alapítványt az a megtiszteltetés érte, hogy Szolnok városa, Jász-Nagykun-Szolnok megye világi, egyházi, katonai közéletének vezetői pártfogó támogatásával a fővárosban, a Zeneakadémia hangversenytermében a bajtársak tiszteletére jótékonysági koncertet szervezhetett február 28-ára. Mint dr. Leskó Ferenc, a Mahonsz (egyébként szolnoki) országos elnöke, a kuratórium elnöke a tagokhoz intézett levelében kifejti, e jótékonysági hangversennyel kívánnak tisztelegni a Kárpát-medencében, az anyaországban és az elcsatolt területeken élő magyar honvédek és a hősi halottak hátramaradottai előtt, legyenek azok magyarok, ruszinok, hor- vátok, bosnyákok, zsidók, románok, szlovákok, szlovének és így tovább. Ők azok, akik a magyar honvédségben élet- és véráldozatot hoztak a hazáért, a szülőföldért. Majd ötven éven keresztül megalázott, meggyalázott emberek, honvédek voltak, s akiknek hadigondozása és kárpótlása úgy az anyaországban, mint az utódállamokban rendezetlen. Ugyancsak ide tartozik a hadiözvegyek, hadiárvák és hadigyámoltak sorsának rendezése, a szociálisan rászorulók megsegítése. A koncerttel - amelyet az 1848-^19-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója, a Magyar Honvédség 150 éves honvédő tevékenysége idejére és államiságunk közelgő 1000 éves ünnepére időzítettek - a cél többek között az, hogy a hazai és nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjába állíthassák a bajtársak rendezetlen kárpótlását és hadigondozását. A hangversenyen 'meghívott vendégek lesznek állami és egyházi méltóságok, kormánytagok, országgyűlési képviselők, kiemelkedő közéleti személyiségek, tábornokok, főtisztek és természetesen az érdeklődő zenerajongók. A műsorban közreműködik a Honvéd Együttes, a MÁV Szimfonikus Zenekar és Ó. Szabó István színművész. A fővédnökök között megtalálható Falvai Sándor, a Zeneakadémia rektora, Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke és Végh Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka. B. Gy.