Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-05 / 30. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1998. február 5., csütörtök A gyógyvíz jótékonyan hat Szolnok sokat tesz a polgárság jó közérzetéért; a múzeum, a színház, a könyvtár, a Galéria, a városi és helyőrségi művelő­dési ház mellett szólni kell a fürdőkről is. Télen a Damjanich uszoda és a Tisza szálló üze­mel. Az orvosok sokat beszél­nek arról, milyen egészséges a víz, a fürdőzés. A Tisza szálló igen kulturált körülmények kö­zött várja vendégeit, a víz jód- és ásványisó-tartalma miatt egészségeseknek és betegeknek egyaránt hasznos. Tudja ezt jól, aki mozgásszervi betegségben szenved. Megfelelő körülmé­nyek között (zuhany, meleg víz, száraz és nedves gőz, masszázs, torna) a pihenést is szolgálja. Nem véletlen az sem, hogy a forrásvizet sokan innen hordják. Jótékony hatását ter­mészetesen csak azok érzik, akik rendszeresen fogyasztják. Jupá Megfontolandó A közelmúltban a szolnoki képviselő-testület foglalkozott a tervezett sétálóutcával is. A téma lehet új a fiataloknak, de nekünk, idős szolnokiaknak, nem. A Szapáry utca a Tiszá­hoz megy ki, sok látványossá­got, szórakozást kínálva az arra sétálóknak. A ’30—40-es évek­ben a „szagos” mise után (kölni illata) kész divatbemutató volt arrafelé, főként vasárnap. A Kádár cukrászda terasza - zöldsövénnyel elkerítve - csaknem mindig kicsinek bizo­nyult. A sétálóutcáról komo­lyan tárgyalni a tiszai gyalog­híd megépüléséig könnyelmű­ség, mert nem tudni előre, hogy milyen hatással lesz, nem viszi-e át a közönséget Tisza túlsó partjára? Mielőtt nagyobb kárt nem csinálnak az ötletgaz­dák, a közúti forgalom elterelé­sét is gondolják át, mert nem szeretnénk, ha úgy járnánk a sé­tálóutcával is, mint Szolnok gyöngyszemével, a Tabánnal (eltűnt a térképről). A képvise­lők bölcs ítéletében bízva, a megvalósítási sorrend betartá­sával, az idő és a szakértelem mindent megold. Id. Sándor János Szolnok Segítséget várnak Az Arany-Híd Érdekvédelmi Egyesület - nemzetiségi hova­tartozástól függetlenül - kéri mindazok segítségét, akik jóté­kony céllal áldoznának az önhi­bájukon kívül álló okok miatt nehéz helyzetbe került csalá­dokra, támogatnák azokat, akik általános iskolás korú gyerme­keik étkeztetéséről, a térítési dí­jak befizetéséről gondoskodni nem tudnak. A támogatást az egyesület OTP és Kereskedelmi Bank Rt. Szolnok, Baross úti fiókjában nyitott 11745011- 20409834 számú bankszámla- számára juttathatják el. Lukács Mihály Zsolt elnök, képviselő A kereskedelmi csatornák nem költöztek otthonainkba A válogatás csak egy szűk körnek adott A január 23-ai tévéjegyzet a megszokottól eltérően nem az előző hét műsorait értékelte. A jegyzetíró egy fiatal olvasó le­velére válaszolt, aki hiányolja a kereskedelmi csatornáknak szánt figyelmet, szubjektívnek érzi a jegyzetíró kötődését a közszolgálati tévéhez, s az a véleménye, hogy nem az átlag­ember szokása szerint történik a válogatás. Bár igazat tudnék adni a sorok írójának! Sajnos nem tehetem, mert a nagy elszegényedés miatt a kereskedelmi csator­nák nagyon sokunk lakásába nem költöztek be. A tévéné­zők egy jelentős rétege csak a közszolgálati tévé műsorait látja, mondhatni, vele élünk - és megelégedéssel. Az esti híradó például elénk tárja a nagyvilágot és hazánkról rész­letes híreket ad, történelmi és kulturális ünnepeinkről mél­tóképpen megemlékezik, nagy elődeinkről sem feledkezik meg. A tévé műsorvezetői, bemondói családtagnak számí­tanak a legtöbb otthonban. Természetesen előfordul, hogy nem minden műsor ta­lálkozik az én nézői elvárá­sommal. Ilyen volt nemrég az élettelen gyerekjáték-temető - még ha kereskedelmi céllal került is adásba, elrettentő volt. Felemelő élményt nyújtott viszont a közszolgálati tévé 40 éves évfordulójára megrende­zett vetélkedő, melyen Szol­nok versenyzői rangos helye­zést értek el. Nem múlhat el az új esz­tendő első napja úgy, hogy ne lássuk a 30 évvel ezelőtti Ki mit tud?-os győztes, a mi Ko­vács Józsink újévi gálaműso­rát. A mai napig is nagy nép­szerűségnek örvendő „Süsü” mese íróját, Kisújszállás szü­löttét láthattuk nemrég a Desszert műsorában. Elgon­dolkodtató az Ön dönt váloga­tása is. Szerencsések vagyunk, hogy nézői lehetünk a Frideri- kusz-show-nak. Sok érdekes embert ismerhetünk meg; szó­rakoztató, leleményes, semmi­féle bűnügyi filmmel nem cse­rélném fel, hibái ellenére sem. Szívesen nézem a játék- és szórakoztató filmeket, de na­gyon nem szeretem az er­kölcsromboló, durva, erősza­kos alkotásokat. Többet érne helyettük az új magyar fil­mekből vagy a régiekből vá­logatni. Mint látható, igen sok mű­sor gazdagítja a közszolgálati tévét. S hozzáteszem, csak azokról szóltam, amikről meg­jegyeznivalóm volt. A sok tévéadóról sajnos az a véleményem, egyik-másik életképtelenné válik majd. A jegyzetírásról pedig azt tar­tom, hogy amíg magyarul író­dik, addig mindenkinek szól, mondanivalójával sokan azo­nosulnak. F. Kálmánné, Szolnok Küldjön egy képet! A ’68-ban végzett diákok újra találkoznak Harminc évvel ezelőtt a szolnoki Abonyi Úti Általános Iskolában két nyolcadik osztály végzett. Az egykori nyolcadikosokat találkozóra hívják a régi társak, hogy megoszthassák az­óta átélt élményeiket, és felelevenítsék emlékeiket. A találkozó megszervezésében segítséget nyújt Dobos Jánosné Simon Rozika. Az „öregdiákokat” ezúton is köszönti egykori tanáruk: Ferencz Tiborné Hosszú hónapokig ku­porgottam, hogy régi álmom, egy rövid nyúl- szó'rbunda, beteljesüljön. Önmagam megaján­dékozását kedves családtagom esküvőjéhez időzítettem. Elmentem hát egy jó nevű áru­házba, hogy szétnézzek a kínálatban. Színben azonnal megtaláltam, amit kerestem, s a próba is azt igazolta, megvan, amire vágytam. Mivel akkor nem volt nálam pénz, félretették, s két nap múlva mentem vissza érte. Hogy a kollek­ció teljes legyen, vettem hozzá kalapot, táskát, szoknyát, sálat. Az esküvő napján útra készen álltam; egy zsebkendőt akartam még becsúsz­tatni a zsebbe, amikor fura nyílásra bukkantam. Levetettem „álombundámat”, hogy megvizsgál­jam. Döbbenten álltam: a zseb környékén és a hátán szakadásokat ta­láltam. Mentem az üzletbe, hogy kérjem a kártalanítást. Elküldik minőség- vizsgálatra - egyébként pedig a bunda hibátlan volt, amikor elvittem - mondták. A vizsgálat megállapította, hogy „a bunda elején és hátán szándékos rongálás nyomai lát­hatók. Keletkezésének ideje nem állapítható meg. Nem anyag- és nem gyártási hiba követ­kezménye. ” Az üzletben úgy mondják, biztosan én vágtam szét a bundámat! Megáll az ész! Kidobtam volna negyvenezret, hogy hülyére vetethessem magam? Kevesebbel is beérhettem volna! Nem kártalanítanak. (Név és cím a szerkesztőségben) Az ész megáll! A Himnusz születésnapján A magyar kultúra napján már hagyomány, hogy a Homoki Ál­talános Iskola szavalóversenyt hirdet. Január 22-én Cibaháza, Jászkisér, Kenderes, Kunhegyes, Kunszentmárton, Tisza püs­pöki, Tiszaföldvár általános iskolái és a helyi gimnázium vers­mondóit négy kategóriában értékelte a pedagógusokból és könyvtárosokból álló zsűri. Az ünnepélyes eredményhirde­tésen könyvjutalommal, emlék­lappal, oklevéllel és édességgel jutalmazták a versenyzőket. 1-2. évfolyamban helyezést ért el Perei Zsuzsanna, Pintér Béla, Sléder Renáta, Ipacs Ale­xandra; különdíjas lett Bállá Benedikta. A 3-4. évfolyamból Antal Ádám, Fodor Szabolcs, Szeles Szandra, Borbás Erzsé­bet és Szarnák Andrienn ért el helyezést, különdíjban Buko­venszki Orsolya részesült. Az 5-6. évfolyamból Benczúr Ka­talin, Szekrényes Máté, Tóth Anita értek el helyezést, külön- díjat Túrna Krisztina és Kasza Imre kapott. A 7-8. évfolyam­ból Türke Tímea, Szöllősi An­namária, Kupái Diána szerepelt a legjobban, különdíjat vehetett át Székely Szilvia és Gyuris Fe­renc. Vargáné Gémes Klára munkaközösség-vezető Szó benn akadt... Január 28-át írtunk azon a napon. Metsző hideg ereszkedett a városra. Este nyolc felé járt az idő, a helyi járatú 1 -es buszon többen igyekeztünk hazafelé. Időnként fuldokló köhögés törte meg a csendet. Egy hiányosan öltözött, hajléktalannak tűnő férfi küszködött a betegséggel. Nincs ebben semmi meglepő, ilyen zord időben... Nincs, csak abban, ami történt. A férfi mögött ült, bundájába gömbölyödve, egy fiatalosan öltözött nő. A dohányfermentálónál hirtelen felállt, bundáját le­vetette, s egy váratlan mozdulattal a beteg férfira terítette. Mint egy kicsi gyermeket, felöltöztette. Az asszony a fatelepi megál­lóban egy szempillantás alatt lelépett a buszról, és egy szál ru­hában, a mínusz 6 C-fokos hidegben elsietett. A meglepetéstől senki sem tudott szólni. A fatelepnél én is leszálltam. Csak bámultam a nő után... K. I., Szolnok A lánglelkű költő huncut barátját Festéssel gyanúsítják? E szívemhez nem messze álló vidék általam nem tegnap óta ismert és szeretett lapjának ja­nuár 6-ai száma szerint a tisza­füredi születésű Bernáth Gás­pár, lánglelkű költőnk huncut barátja freskóképeket is fes­tett. Puszta illendőségből tájéko­zódván ismételten arról győ­ződtem meg, hogy a megbe­csüléssel említett egykori asz­taltársaság jeles tagja sem freskófestés, sem más nemes szándékkal palettát nem fo­gott, ecsetet pedig csak beret- válkozáskor tartott kezében, a szóban forgott műalkotások pedig - bizony, irodalmiak lé­vén - korabeli almanachok- ban, naptárakban tekinthetők meg, nyomdai betűk olvasása által. Néhai Bernáth Gáspár uram freskóképei bizony ma is sajá­tos írói, irodalmi műfajt jelen­tenek, valahol a novella, a kar­colat, a humoreszk, az adoma határain. Mindez látszólag nemigen számít közérdeklő­désre, a gazsiádákról és szer­zőjükről szóló ismeretek áron privatizálhatok, piacképessé­gükről pedig a vélemények megközelítően egybehangzók, s a tapasztalatokhoz igazod­nak. Csakhogy, ha valaki és esetleg mégis, a Bernât utcá­ban lakna, vagy tisztes érdek­lődésből, netán merő kíváncsi­ságból -sa XIX. századi rész­letes magyar irodalomtörténet interneten még elérhető nem lévén - napilapból is tájéko­zódna a kék szemű, szőke, ro­mantikus író kedves, barátja, Bernáth Gazsi iránt, annak másodikként egy ifjú bölcsész pár éve készült diplomamun­káját kínálnám, továbbá pedig valamely valamirevaló köz­könyvtárat, legalábbis telefon­számát. Nem szétverésre, használatra. Mert a napilap tá­jékoztathat a száz-egynéhány esztendővel korábbi humorista életművéről egy évforduló kapcsán és adhat hírt tegnap­ról, holnapról, sorsdöntő kér­désekről. így már a festés is hi­telesség, ha úgy tetszik, hitel kérdése, s akkor üzlet egyfelől, szolgálat másfelől az írással próbálkozónak, aki most is csak a türelmet köszöni. Olva­sóét, szerkesztőét egyaránt. G. S., Tiszafüred * (A zavaró elírásért olvasóink elnézését kérjük. A szerk.) A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tisztelet­ben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvá­nosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Korai még sétálóutcáról beszélgetni Részt vettem egy fórumon, amelyre a megyei napilapon ke­resztül a szolnoki sétálóutca iránt érdeklődőket invitálták. Mint szolnoki „őslakos”, nagy érdeklődéssel vártam a tájé­koztatást, mivel eleddig csak néhány újságcikkből szereztem - s egyáltalán nem részletes - információt. Műszaki ember lé­vén, nem nagyon tetszett, hogy a javaslattévők (miután ők is az utolsó pillanatban értesültek a rendezvényről) nem hoztak magukkal kifüggeszthető tervrajzokat, sem más szemléltető­eszközt, amelyekből az összegyűlt, mintegy harminc-negyven érdeklődő láthatta volna az elképzeléseket. A szóbeli ismer­tető, majd azt követően a szolnoki tévében látottak és hallot­tak alapján számomra egyre gyűltek a kérdőjelek, amelyek közül néhányat közreadok. Vajon a megyeszékhely közle­kedésének legfontosabb meg­oldandó kérdése lenne egy sé­tálóutca? A válasz egyértel­műen nem. Gondoljunk csak a kiépítetlen utcák sokaságára, a már folyamatban lévő útépíté­sek mielőbbi befejezésére, a belváros forgalomcsillapítá­sára, néhány nagy forgalmú közúti kereszteződés baleset­veszélyességének csökkentése érdekében az átépítésre, a jár­dák állapotára, parkolóhelyek számának növelésére, a tö­megközlekedés korszerűsíté­sére, gyalogoshíd építésére - hogy csak a legfontosabbakat említsem. Miért a Szapáry utca lenne a legalkalmasabb a terv megva­lósítására? Azért, mert a város legfrekventáltabb utcája - ösz- szeköti a városközpontot a Ti- sza-parttal -, és itt található a legnagyobb közterület (mint­egy 9-10 ezer négyzetméter), amelynek hasznosítása vélhe­tően a legolcsóbban(?) szerez­hető meg. Mit oldana meg a Szapáry utca sétálóutcává tétele a város közlekedésében? Létrehozna egy kizárólag gyalogosok által használható városrészt, ahol a járműforgalmat (mozgót és ál­lót egyaránt) megszüntetnék és a közterület jelentős része a magánbefektetők céljait szol­gálná. A terv a közlekedés egyéb­ként sem habkönnyű kérdéseit tovább nehezítené, mivel nincs megoldási javaslat, de még el­képzelés sem arra, hogy mi­ként oldható meg e frekventált útszakasz lezárása esetében a városlakók tömegközlekedési igényének kielégítése, a na­ponta mintegy kétszáz gépko­csi várakozásának lehetősége. Foglalkozik-e valaki a város­képet meghatározó - meglévő - régi épületekkel és egynéhá- nyuk funkciójának változtatá­sával? Erre nem derült fény a fórumon. Egy sétálóutca kialakításá­nak egyik előfeltétele, hogy vonzó legyen a város lakos­sága számára. Úgy érzem, el­várható, hogy a városban már csak elvétve fellelhető, hangu­latos épületeinket óvják, s régi arculatoknak megfelelően azo­kat felújítsák. Érthetetlen előttem, hogy a XIX. század végén épült, patinás, hajdani Nemzeti Szálloda felújításával és funkcióváltásával miért nem foglalkoznak, ami a földszin­ten egy élelmiszerdiszkontnak és egy turkálónak ad most he­lyet. Éz szolgálná a sétálók vá­sárlási kedvének kiszolgálását? Sétálóutcáról van-e egyáltalán szó? Nem! A tévében látott makett a Szapáry utcába telepí­tendő pavilonokat mutatta be; az utca helyén egy új bevásár­lóközpontot terveznek, ami vajmi kevés felületet hagyna szabadon a közlekedők szá­mára. Az elképzelés teljesen megtöri a városképet, a régi épületek nyújtotta hangulatot (ami igazán vonzaná az ide lá­togatókat) megszüntetné. Végül - ahogyan a városi tévé adásában is elhangzott a műsorvezetői kérdés - kell-e nekünk sétálóutca? Ha így te­szik fel a kérdést, akkor a vá­lasz igen, hiszen főként a fiata­lok körében tapasztalható az igény, de ők is hangulatos kör­nyezetben képzelnék el. Ha azt is hozzáteszi a kérdező, hogy mikor, hol és hogyan, a válasz már nem ilyen egyszerű; akkor kell sétálóutca, amikor a meg­valósítás feltételei - a közleke­dési, területfelhasználási, jogi s nem utolsósorban finanszíro­zási (és a kapcsolódó beruhá­zások) megteremthetők. Sétálóutcának mindenkép­pen olyan területet kell keresni, ahol vásárlásra, nézelődésre, beszélgetésre, kulturálódásra és étkezésre alkalmas, színvo­nalas szolgáltatást nyújtó léte­sítmények alakíthatók ki oly módon, hogy az utca jellege megmaradjon, gyalogosan vagy kerékpárral lehessen köz­lekedni, ugyanakkor ténylege­sen szolgálja a sétát, a kikap­csolódást, a látványt. Úgy érzem, ma még nem időszerű a téma felvetése. Kádár György, Szolnok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents