Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-23 / 45. szám
Simkó Andrea hirdette a hihető igét Három arany a tarsolyban Kovács Attila tiszta lapokat osztott Sztrájkveszély a Mól KK-nál Sayonara Salt Lake Cityben 7-9. oldal Porszívógyárat avat a svéd kormányfő Horn Gyula meghívására hétfőn kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik Gorán Persson, Svédország miniszterelnöke. A stockholmi kormányfő magyarországi programját hétfőn Jászberényben kezdi, ahol felavatja az Electrolux új porszívógyárát, és megtekinti az üzemet. Az őstermelők városa: Karcag Karcagon tavaly mintegy háromezer őstermelői igazolványt váltottak ki a mezőgazdasággal foglalkozók. Mint Molnár Pál gazdajegyzőtől megtudtuk, a legtöbben sertéshizlalásra, valamint gabona és olajos növények termesztésére igényelték az okmányt. Erre az évre eddig az igazolványok egyharmadát érvényesíttették a karcagi gazdák, és mintegy száz új őstermelői igazolványt is igényeltek. A gazdajegyző érdeklődésünkre elmondta, jelentős a 250 ezer forintos bevételt túllépő, adóbevallásra kötelezett gazdák száma is. A megyében az egyik legnagyobb taglétszámmal, 580 fővel Karcagon rendelkezik a kamara mezőgazdasági bizottsága, így nem meglepő, hogy sokan felkeresik ilyen ügyekben is az irodát. Sokakat érint a gázolaj fogyasztási adójának folyamatban lévő visszaigénylése. A márciustól induló, 17 aranykoronánál rosszabb minőségű földek után járó támogatás szintén több mint száz termelőt érint majd. Lángoló Zagyva-part Számtalan, gondatlanságból okozott tűzhöz riasztották a tűzoltókat az elmúlt napokban. Ilyen - vélhetően eldobott csikk által okozott - tűzeset történt vasárnap késő délután Szolnokon is, amikor a Zagyva mindkét partján, a Városmajor úti 18 emeletes lakóház mögött leégett a fű. Szerencsére nagyobb kár nem keletkezett, de legközelebb talán hasonló, hanyagságból okozott tüzet kényszerülnek eloltani a tűzoltók, miközben máshol emberéletet kellene menteniük ... ELŐFIZETVE ■ ■ ■ ■ j 3 fali mm fill! WÊIÊÊÊtiPWê MEGRENDELŐ A 11-12. OLDALON! Európai régiók fiatal mezőgazdászainak fóruma Partnerek vagyunk, nem versenytársak Üzemlátogatás a szalóki szolgáltatószövetkezetben A határokat az emberek fejében kell lebontani annak érdekében, hogy a felépítendő közös Európa-ház mindenkinek boldogulást hozzon - hangsúlyozta szombaton a megyeházán Benedek Fülöp földművelésügyi államtitkár az európai régiók ifjú mezőgazdászai első fórumának 12 országból érkezett mintegy 120 résztvevőjét köszöntve. Az államtitkár elismerően szólt a szervező AGRYA megyei egyesület kezdeményezéséről, és reményét fejezte ki, hogy a fórum előnyére szolgál valamennyi ország mezőgazdászainak. Az Unió tagállamai és a csatlakozni kívánó országok kapcsolatáról kifejtette: szeretné, ha nem versenytársakat, hanem együttműködő partnereket látnánk egymásban. Az Európai Unió közös agrárpolitikájának (CAP) történetét, egykori és mai céljait, valamint a jövő kihívásait vázolta fel előadásában Alain Bothorel, az EU budapesti missziójának első titkára, valamint Christophe Colin de Verde, a Francia Nagykövetség mezőgazda- sági attaséja. A két diplomata a plenáris ülés népes hallgatósága előtt elmondta: az 1992-ben (Folytatás a 3. oldalon) A munkaszerződés számtalan helyen hiányzik „Megöltem az élettársam” Egy újabb gyilkosságról érkezett hír szerkesztőségünkbe, mely szerint egy férfi megölte élettársát Szolnokon, a Kombájn úton, egy bódéban. A hír igaz, mint ahogyan azt a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnökétől, Lengyel György alezredestől megtudtuk. Sz. István 51 éves szolnoki hajléktalan alaposan gyanúsítható azzal, hogy tegnap, a kora reggeli órákban, megölte élettársát, a 41 éves B. Kálmánnét. Az esetre úgy derült fény, hogy Sz. István tettének elkövetése után azzal az elhatározással indult a városba, hogy felkeresi a rendőrséget és feladja magát. A He- tényi Géza kórháznál találkozott egy közlekedési rendőr járőrrel, akivel közölte: „Megöltem az élettársam”. Az eset előzménye volt, hogy a pár előző este italozott, majd valamin összevesztek, előbb veszekedés, majd verekedés tört ki közöttük. Reggel 6 óra körül jutott el odáig Sz. István, hogy egy kábellel megfojtotta a nőt. A bejelentést követően a rendőrség a Kombájn úti helyszínen megállapította, hogy Sz. István igazat mondott, ugyanis megtalálták a nő holttestét. A gyanúsítottat, aki beismerő vallomást tett, a rendőrség őrizetbe vette. H. Gy. A beruházások éve Kunszentmártonban Több pénz jut fejlesztésre Több komoly beruházás is vár a kunszentmártoni önkormányzatra 1998-ban. A legnagyobb ezek közül a már tavaly elkezdett regionális hulladéklerakó. Miután a tartozásait kifizette a település, így az idén jóval több pénz jut fejlesztésre. Két héten belül kiírják a pályázatot a kivitelezésére, hamarosan eldől tehát, ki nyeri el a 432 millió forintos munkát. Szintén komoly összeget emészt fel a szennyvízhálózat további bővítése, valamint kilenc belterületi út aszfaltozása. Az önkormányzat pályázatot ad be a még hiányzó 18 millió forint előteremtésére. A tervek szerint 1500 méternyi új csatornával gazdagodik a város, és folytatódik a zsinagóga felújítása és átalakítása. A romos épületből galéria és koncertterem lesz. A külterületen élők számára jó hír, hogy a Károly-te- lepi és az Istvánházi út április 31-ig szilárd burkolatot kap. A Penny Market szintén elkészül az idén, és lassan hozzákezdhetnek az új rendőrkapitányság építéséhez is. P. E. A minimálbér felett zsebbe fizetnek Az írásos munkaszerződések főként az építőipari, a kereskedelmi és az egyéb szolgáltató vállalkozásoknál hiányoznak. A Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség (MMF) azt is megállapította, hogy a magas bérjárulékok miatt számtalan vállalkozásnak megéri zsebből zsebbe fizetni. Az MMF vizsgálatai során megállapította, hogy az egyéni vállalkozóknál elterjedt szokás a minimálbéres foglalkoztatás. Minden rendben történik, van munkaszerződés, fizetnek járulékot - a minimálbérig. Az ezt meghaladó összeget azonban már zsebből fizetik alkalmazottaiknak. Arra, hogy a minimálbérnél többet kap az alkalmazott, csak közvetetten lehet rájönni, ráadásul ezt a tényt a felügyelőség nem is tudja kimutatni - mondotta Horváth Károly megyei felügyelőségvezető. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy az adott munkát minimálbérért senki sem vállalná, mert például komolyabb szakképesítés szükséges hozzá. Vannak esetek, amikor a vállalkozás délutáni vagy éjszakai műszakban foglalkoztatja az alkalmazottat, ugyancsak minimálbérért. Ekkor már büntet az MMF, mert bizonyíthatóan „elmaradt” a műszakpótlék kifizetése. A vállalkozások mindezt azért vállalják, mert igen magasak a bérek után fizetendő járulékok, bár a munkaügyi bírság bevezetése bizonyos mértékig visz- szatartó erőt jelent - jegyezte meg Horváth Károly. Rendkívüli munkavégzésre is számtalan esetben akadnak. Példaként a felügyelőség vezetője egy jászberényi kft.-t említett, ahol az egyik személy 1592 órát túlórázott, míg egy tiszafüredi szövetkezetnél 1154 órát. Ez akkor válik érdekessé, mikor mellé újuk az éves munkaidőkeretet: ez 2012 óra. A kiszabott munkaügyi bírságok összege 1997-ben meghaladta a 14 millió forintot. Ennek 55 százalékát a foglalkoztatásra, illetve a munkabérre vonatkozó szabályok megszegéséért rótta ki az MMF. ein Több százan voltak kíváncsiak pénteken este a kisújszállási művelődési házban megrendezett Árvácska-gálára, melyen a helyi néptáncegyüttes (képünkön) mellett a szolnoki Ötkölök is fellépett. fotó: bartha A szolnoki Napsugár Gyermekház idén is megrendezte hagyományos télbúcsúztató napját. A kézügyességet igénylő foglalkozások után a jelmezesek a Zagyva-partra vonultak, hogy tűzbe vessék a betegségeket, rontást szimbolizáló bábokat, jelképeket, fotó: cs. i. Havonta nincs annyi a jövedelem, mint amennyi a rezsi El kell innen menekülni! El kell innen menekülni! - gondolhatja ki tudja hány család a szolnoki Széchenyi-lakótelepen, mert oly nagy a rezsi. Közülük ezt négyen már meg is fogalmazták. Helyzetük egyre kilátástalanabb. Fizetnék ők a fűtés és a meleg víz díját, de a havi majd 11 ezer forintos számla a jövedelmük felét jelenti, s akkor még nem szóltunk a többi költségről.- Egyszerűen képtelenség, amit kérnek tőlünk. Lehetetlen teljesíteni - fakad ki Némethné, miután negyedmagával fogadta munkatársunkat a lakótelepi lakásában. Felháborodásának az adott okot, hogy nemrég nyilatkozott lapunknak a hőszolgáltató szolnoki vezetője, aki elmondta: mindent megtesznek a tartozások behajtására, ám kellően humánusak is.- Nem tudom, hogyan lehet humánusnak nevezni azt az eljárást, amikor már válaszra sem méltatnak, pedig több kérelmet is írtam. Csak hangosan ordítoznak, ráadásul nem is velem, hanem a gyerekemmel - folytatja idegesen. A problémát az jelenti, hogy több tízezer forint a tartozás összege, ám a szolgáltató minimum a felét kéri ahhoz, hogy a többire részletfizetést adjon. Pedig a tartozás sem azért gyűlt össze, mert nem akart fizetni. Akar ő, de a havi jövedelme egyszerűen nem elég a rezsire és a megélhetésre. Ha mégis megkapná a részletet, akkor is gondot jelentene egyszerre fizetni a törlesztést és a havi díjat.- Egyáltalán miért ilyen sok a díj? Most meleg van kinn, mégis meleg a radiátor - teszi fel magának a kérdést. A férjek munka nélkül töltik napjaikat, néha akad valami plusz pénzszerzési lehetőség.- A szüleimtől megtanultam, hogy a munkát nem szabad szégyellni, bármilyen legyen is az. Amit csak lehet, elvállalok, ám még így sem tudjuk fizetni a havi rezsit. Mi már majd egy éve melegítjük a vizet, mert elzárták - ecseteli helyzetét Vi- rágné. Három gyermeket nevelnek. Férje ugyan elhelyezkedhetne, de az orvosok nem engedik a szakmájában dolgozni, mert magas a vérnyomása. Naponta körbejárják a környéket, hogy hol kaphatnak legolcsóbban kenyeret. A megtakarítás naponta egy liter tej árát hozza be. (Folytatás a 6. oldalon)