Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-18 / 41. szám
1998. február 18., szerda Villanófény 9. oldal Ha dolgozik a sorozatgyilkos, ha lelövik a sajtómágnást, nála szólal meg a telefon vés volt a bizonyíték. Máskor másképp, jobban kell dolgoznunk. Nagyon önkritikus. Nem lehetek más. A tényeket tudomásul kell venni! A hibákat pedig ki kell javítani. Megfelelőnek tartja azt a mai magyar jogrendszert, ami sokszor csak néhány évvel bünteti a gyilkosokat? Ahol jó magaviselet esetén korábban lehet szabadulni, ahol az életfogytiglan csak 25 (!?) év? Nem. De jelenleg ez van. Felesleges vita bárki részéről, mert komoly döntéseket és változtatásokat igényel a háttérből. Mi a véleménye a halálbüntetés visszaállításáról? Magánemberként és rendőrként is visszaállítanám, mert meggyőződé1 sem, hogy igenis visszatartó erő nagyon sok ember számára. Aki bizonyíthatóan - és hangsúlyozom, hogy bizonyíthatóan - gyilkosságot követett el, azzal felesleges más módon próbálkozni. Mivel lehet megszerezni és megtartani azt a fizikai állóképességet, fáradhatatlanságot, önfegyelmet és kitartást, ami ehhez a munkához szükséges? Sporttal. Gyerekkorom óta karaté- zom, hetente kétszer futok. Kedden délutánonként hivatalosan is lehet edzeni a BRFK házi konditermében. És a pszichikai erőnlét? Sok kávét iszom, de nem dohányzóm és nem iszom. És ha valaki másfél órákat fut hegyen-völgyön, eléggé stresszmentessé válik. Segít a korábban magammal hozott mérhetetlen kiegyensúlyozottság is. Boldog, nyugodt gyerekkorom volt. Édesapám hivatásos katonatiszt, édesanyám védőnő. Köztiszteletben álló család, akiket mindenki ismer Tápiószecsőn. Megnyugtató számomra, hogy a gyerekeim is ebben a szeretetteljes családi környezetben nőnek fel. A családi háttér nagyon fontos az ember életében. Henyei Helga Tünde A szuperzsaru magányossága Ez szenvedély, munkamánia, megszállottság vagy karriervágy? Imádom csinálni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám a hobbim is. Csak annak nem jó, aki körülöttem él. Sokszor csodálkozom, miért is vagyunk mi rendőrök nős emberek? De talán mindenkinek kell egy hely, ahová hazamehet, ahol várják. De nem tagadom, a siker is örömmel tölt el. Soha nem bánta meg, hogy ezt a munkát választotta? Soha nem csap az asztalra, hogy hagyjanak békén, nem akarok több telefont, több lezáratlan ügyet, több hétvégi túlórát, több gyilkosságot? Nagyon ritkán. Ha sok a gond, akkor sem mutatom. Tudomásul veszem, hogy az ügyek folyamatosan követik egymást és nincs megállás. Állandó készültségben vagyunk. Ha egy információ fontos, rögtön ellenőrizni kell a hitelességét. És ha a végén nem is érünk vele semmit, sokszor éjfél van, mire kiderül ez. És ez így mehet hetekig. Meddig lehet ezt hosszú távon bírni? A főnököm harminc éve ezt csinálja, és még bírja. Néha nem örülök, hogy tízéves rendőri múltammal egy olyan életvédelmi egységet vezetek, amely a legkomolyabb az országban. Csoportvezetőnek kéne lennem, aki felett „öreg”, tapasztalt nagyfonökök állnak, akiktől tanácsot, döntéseket lehet kérni és kapni, és akivel meg lehetne osztani azt a hatalmas felelősséget, ami most a vállamra nehezedik. Korábban nevelőként szerzett emberismeretét, élettapasztalatait mennyire tudta felhasználni a kihallgatások során, a bűnözők ellen folytatott harcban ? Semennyire. A gyerekek tiszta lel- kűek, egyszerű gondolkodásúak. Könnyű kiismerni őket, nincs szükség praktikákra, sem agyafúrt megoldásokra. Csodálatos emberkék, és ha van még valami, ami igazából meg tud rázni, az a gyerekek elleni erőszak. Még a tévében sem nézem meg ezeket a kegyetlenségeket. Tízéves munkája során része volt minden elképzelhető és elképzelhetetlen emberi gonoszságban, kegyetlenségben, érthetetlen és megmagyarázhatatlan tragédiában. Van még olyan szörnyűség, amit nem élt át? Már nincs. Azért sajnos néha még mindig meg tudnak lepni újabb és újabb brutalitásokkal. Nem fél? Egy egészséges félelem mindenkiben megtalálható, de ez természetes dolog. Szerencsére még nem ért komolyabb atrocitás. Sokszor megfenyegetnek, de egy esetleges támadásra úgysem lehet felkészülni. Ha az ember így élne, beleőrülne. Persze kialakul egy bizonyos „gyanakvórendszer”, egy fokozottabb óvatosság, de ez a munkánkkal jár. Soha nem kért önmaga számára védelmet, védőőrizetet egy komplikáltabb ügy kapcsán? Elvileg kaphatnék, kérhetnék, fel is ajánlották már, de nem éltem ezzel a lehetőséggel. Mennyire van veszélyben egy ismert nyomozó családja? Nem félti őket az esetleges zaklatásoktól? íratlan szabály bűnözők és rendőrök között, hogy egymással harcolunk, de egymás családját békén hagyjuk. Mennyire lehet megszokni az egyre erősödő erőszakhullámot, a kemény brutalitást, a vér látványát? Nem szoktam kiborulni. Megszoktam már. Ha valami mégis-idegesít, akkor mem megyek oda és nem nézem meg. Kívülállóként tekintem a dolgokat, másképp nem megy. Annyi az ügyünk, úgy pörögnek az események, hogy nincs is idő rá, hogy komolyabban foglalkozzam a tragédiákkal. Talán majd húsz év múlva lesz annyi időm, hogy összegezzem az elmúlt időszak sikereit és kudarcait. Nincsenek lidérces álmai? Nem álmodom. Ha végre lefekszem, rögtön elalszom. Négy-öt óra folyamatos alvás jut általában, amit ki kell használni. Melyek a rendőri munka legunalmasabb és legbosszantóbb velejárói? Világéletemben komoly gondot jelentett az irodai adminisztrációs munka elvégzése. Nem vagyok körmölős típus, a kinti munka a lényeg. Terepen lehet gyilkost fogni, s a kihallgatásokra is felkészülni. Persze, ha az elkövetőt a bíróság bizonyíték hiányában felmenti, az nagyon bosszantó. Pláne, ha meggyőződésem, hogy ő volt a gyilkos. Ugyanakkor ez a döntés minősíti a mi munkánkat is. Talán túl lezseren dolgoztunk, talán valóban keDoszpot Péter őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztályának vezetője. Minden gyilkos az ő gondjait szaporítja. A 35 éves szuperzsaru irányítja a sorozatgyilkos felkutatását, de ő nyomoz a VICO-birodalom tulajdonosának merénylője után is. Többszöri nekifutásra kerül a magnószalagra a beszélgetés alapanyaga, mert az állandóan csörgő telefonok minduntalan kizökkentik, az események elszólítják. Még a sorozatgyilkos volt gondolatai középpontjában, amikor azt gondoltuk, hogy pontot tehetünk a beszélgetés végére, aztán eldördült a Margit utcai sorozat is. Másnap hiába kértem újabb időpontot, nem állt kötélnek. „Higgye el, meghalni sincs időm” - hárította el idegesen a folytatást. De íme az előzmények: Doszpot Péter, a zsaru, a magánember.-A Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán tanultam, és képesítés nélküli nevelőként dolgoztam Tápiószecsőn, amikor rendőrnek jelentkeztem a nagykátai rendőrkapitányságra. Két falubéli barátom, akik bűnügyi nyomozóként dolgoztak, izgalmas dolgokat meséltek a rendőri munkáról. Ifjúságvédelmi nyomozó akartam lenni, s a tanítói diploma ehhez pont megfelelő volt. Később elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskolát is, és Nagykátán maradtam bűnügyi nyomozóként négy évig. 1990-ben kerültem a Pest Megyei Rendőrkapitányság gyilkossági csoportjához, majd hat év múlva a Budapesti Rendőrkapitányság Életvédelmi Alosztályának élére. A hetedik emeleti irodaablakból gyönyörű kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre, ahol futni szokott. A szobában süppedő szőnyeg, modern bútor, televízió, a gyerekek fényképei és hatalmas aktakötegek. A nyugodt falusi életforma után hogyan lehet megszokni a városi zajt, a zsúfoltságot, a rossz levegőt? Nagy traumát nem okozott. Korábban is mindennapos voltam Pesten, igaz, a mai napig sem költöztem el Tápiószecsőről. Onnan járok be naponta, s ha a gyerekeimre gondolok, csak örülhetek, hogy olyan helyen laknak, ahol nem kell félnem, ha gyalog mennek haza, nem kell arra gondolnom, hogy van-e kábítószer az iskolában, nem kell idegeskednem, ha nem tudok értük menni este az edzés után. Hogyan lehet bekerülni a gyilkossági csoportba? Jelentkezés vagy gyakorlat útján? Kiválasztás útján. Nem elég, ha valaki ott akar dolgozni, komoly feltételeknek is meg kell felelnie. Ez a rendőri szakma csúcsa. Meggyőződésem, hogy a problémás emberek a legjobb nyomozók. Szabadabbak, fegyelmezetlenebbek az átlagnál. Én is ilyen voltam. A mostani csapatom - kollégák, barátok - 30 év alatti fiatalokból áll, akiknek a 90 százaléka diplomás, sőt sokan két diplomával is rendelkeznek. Nagyon jól lehet velük dolgozni. Büszke vagyok arra, hogy az itt töltött két év alatt kialakult egy olyan „mag”, akire lehet építeni és számítani. Mennyire változtatta meg a lelkivilágát, a gondolkodásmódját az a sok kegyetlenség, amit nap nap után lát? Nagyon! Hogy ez jó vagy nem, nehéz eldönteni. A hozzátartozókat, a környezetemet kéne megkérdezni, ök jobban érzékelik. Hazaviszi a munkahelyi problémáit, vagy képes függetlenüeni a gondolatait, kikapcsolódni és kikapcsolni a napi kerékvágásból? A magánéletben megpróbálunk nem zsaruk lenni, bár be kell vallanom, az „igazi” élettársam a telefon. Állandóan velem van, éjjel-nappal csörög. A szilveszter éjszakáját munkával töltöttem, karácsony délutánján átadtam a családnak az ajándékot, elrohantam, és nem tudtam megmondani, hogy mikor jövök haza. Nehéz ezt tolerálni. A család háttérbe szorul és gyakran sérül. „Harcolunk, de egymás családját békén hagyjuk...”
