Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-16 / 39. szám

1998. február 16., hétfő Hazai Tükör 5. oldal Ellenzéki pártok az oktatásügyről Kulcsszó: az esélyegyenlőség Az ellenzéki pártok a rend­szerváltás legnagyobb veszte­sének érzik a hazai iskola­ügyet. Legalábbis ez derül ki abból az összesítésből, ame­lyet három hétvégi pártkon­ferencia megállapításai alap­ján készítettünk. Az iskolarendszer legfőbb hi­bája az, hogy konzerválja az esélyegyenlőtlenséget - hang­zott el a Fidesz oktatási konfe­renciáján. Pokorni Zoltán frak­cióvezető aláhúzta: az oktatás gondjainak nem mindegyike miatt hibáztatható a Horn-kabi- net. A problémák a rendszervál­tás idején kezdődtek, amikor az iskolák a vagyontalan és hozzá nem értő önkormányzatokhoz kerültek. A NAT bevezetését Pokorni szerint már nem lehet megakadályozni. Ha a májusi országgyűlési választások után kormányzati szerepet kap a Független Kis­gazdapárt, akkor rövid idő alatt kétszeresére emelik a pedagó­gusbéreket - jelentette ki Bárá­ny i Károly, az FKGP oktatási kabinetjének vezetője. A kor­mány mai gyakorlatáról pedig kijelentette: az SZDSZ a szoci­alistákra erőszakolta saját okta­táspolitikai elképzeléseit, s most azokat kell korrigálni. A rendszerváltás óta az állam egyre kevesebbet áldoz az okta­tásra és a művelődésre, s ezért esett az oktatás színvonala, eredményessége - áll a Mun­káspárt szombati pedagógus­tanácskozásán elfogadott nyi­latkozatban. A dokumentum le­szögezi: az új törvények és re­formok rontották az esély- egyenlőséget. Nálunk előítélet sújtja az epilepsziásokat Nem rokkant, csak beteg 300 milliárd forint közbeszerzésekre Éppen két esztendeje, hogy hatályba lépett a Közbeszerzési Törvény, amely szigorú paragrafusaival azt igyekszik elérni, hogy a közpénzeket minél gazdaságosabban és főleg nyíltan, átláthatóan kezeljék. A tanulóév utáni esztendő tapasztala­tairól a Közbeszerzési Tanácsnál érdeklődtünk. Magyarországon ötven éven át nem volt sem közbeszerzési törvény, sem közbeszerzési el­járás, ellentétben a piacgazda­ságban működő országokkal, ahol ennek több évtizedes, év­százados gyakorlata van. Ha erre tekintettel vagyunk, már­pedig tekintettel kell lenni, akkor elégedettek lehetünk: a közbeszerzés szereplői vi­szonylag gyorsan alkalmaz­kodtak a törvény hozta új helyzethez. A tanács titkárságán meg­tudtuk, hogy a tavalyi 4338 el­járás 1100-zal haladja meg az 1996. évit, a közbeszerzések értéke pedig megkétszerező­dött és elérte a 292 és fél mil­liárd forintot. Ez azt jelenti, hogy a közpénzekből gazdál­kodó költségvetési szervek, a több mint 3200 önkormányzat, a közüzemek és más olyan in­tézmények, amelyekre a tör­vény hatálya kiterjed, mintegy 300 milliárd forintot nyilváno­san, versenyeztetéssel, pályáz­tatás révén költöttek el. Az összeg 44 százalékát árube­szerzésre, 31 százalékát épí­tési beruházásra, 25 százalékát szolgáltatásra fordították. A törvény a közbeszerzé­seknek három módozatát - a nyílt eljárásokat, a meghívásos és a tárgyalásos pályázatokat - különbözteti meg. Tavaly 2778 nyílt, 241 meghívásos és 1319 tárgyalásos pályázatot bonyolítottak le. A nyílt pá­lyázatok az összes eljárásnak mintegy kétharmadát képez­ték, ám értékük elérte az ösz- szes közbeszerzés 71 százalé­kát. A tárgyalásos eljárások aránya az előző évi 24-ről 30 százalékra nőtt, és noha össz­értéküket tekintve részarányuk 33-ról 25 százalékra csökkent, számuk még mindig nagyobb a kívánatosnál. A törvény előírásának meg­felelően minden pályázati kií­rásnak meg kell jelennie a Ta­nács hivatalos lapjában, a Közbeszerzési Értesítőben. A pályázat lezárása után az eredményt is - részletes in­doklással - ugyanott közzé kell tenni. Természetesen fel­lebbezésnek is van helye. A Közbeszerzési Döntőbizott­sághoz tavaly 243 ügy miatt fordultak panaszosok, ez 165- tel több, mint egy esztendővel korábban. Gyakran egy-egy pályázat miatt többen is fel­lebbeznek. A döntőbizottság a vizsgálatok lefolytatása után végül 81 panaszt ítélt jogos­nak, a kiszabott bírságok ösz- szege pedig meghaladta az 50 millió forintot. (koós) Szakadások a Metészben Jobboldali parasztáldozat? A Metész vezetőinek politi­kai ambíciói szétfeszíteni látszanak a mezőgazdasági érdekképviseleti szervezetet. A hét végén kizárásokkal kezdődött folyamat a jelek szerint a bíróságon folytató­dik majd. A Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége szombaton tartott elnökségi ülésén felfüggesztették Zsikla Győző alelnök és Thirring Ákos elnökségi tag tagságát, s a to­vábbiakban nem tölthetik be tisztségüket. Thirring Ákos a hír hallatán elmondta: sem ő, sem Zsikla nem kapott meghívót a szom­bati tanácskozásra, ezért fonto­lóra veszi, hogy peres úton kérje a tanácskozás és a döntés érvénytelenségének kimondá­sát. Úgy vélekedett: ezzel a lé­péssel Kosa Gyula „a ME- TÉSZ-ben történt súlyos gaz­dasági törvénysértéseket”, és a G. Nagyné Maczó Agnes ve­zette egyesületben betöltött al­elnöki posztja miatt előállt ösz- szeférhetetlenséget kendőzi. Egy neve elhallgatását kérő ismert metészes személyiség felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy míg Kosa Gyula az Új Szövetség Magyarországért nevű formáció alelnöke, addig Zsikla kisgazda-, Thirring pe­dig MIÉP-es színekben kíván indulni a májusi parlamenti vá­lasztásokon. Az epilepsziában szenvedők 75 százaléka mentesíthető a betegségével járó rohamok­tól, mégis a velük szembeni előítéletek miatt munka nél­kül maradnak és rokkant- nyugdíjasként kénytelenek élni - hangzott el a II. epilep­szia nap alkalmából rendezett konferencián. Hazánkban a WHO, a Nemzet­közi Epilepsziaellenes Liga és a Nemzetközi Epilepszia Iroda kezdeményezéséhez kapcso­lódva második alkalommal rendeztek epilepszianapot. Az ez alkalommal összehívott kon­ferencián elhangzott: az epilep­szia a leggyakoribb krónikus idegrendszeri betegség, világ­szerte a lakosság 3-6 százalé­kát érinti. Hazánkban minden századik gyermek és minden kétszázadik felnőtt, mintegy 60-70 ezer ember szenved e kórtól. A felvilágosításban és a kor­szerű terápia elterjesztésében, a háziorvosok oktatásában jelen­tős szerepet játszhatnak az epi­lepsziacentrumok, amelyekből a szakértők szerint ötmillió la­kosonként legalább egyre min­den országban szükség lenne. Magyarországon egyelőre egyetlen ilyen központ sincs. A Magyar Épilepsziával Élők Szervezetének rendezésé­ben a Műcsarnok Törley-ter- mében jótékonysági koncertet rendeztek szombaton. Az elő­adás teljes bevételét egy komp­lex rehabilitációs központ, az úgynevezett Epiház építéséhez ajánlották fel a résztvevők. Csoportos lakodalom. Először tartottak csoportos Valentin-napi esküvőt hazánkban. Az alkalomhoz méltó habősrózsaszín pompába öltöztetett Magyar Nemzeti Galériában 68 je­gyespár kézfogójára került sor, négy anyakönywezető eskette őket. fotó: feb/diósi imre Kökény szerint a költségvetés nem spórolhat az egészségügyön Az orvosok magánrendelőt akarnak Az egészségügy átalakításának a jövőben nem lehet az a ve­zérlő elve, hogy a költségvetés minél többet spóroljon az egészségügyi ágazaton - jelentette ki Kökény Mihály. A népjóléti miniszter a vállal­kozó háziorvosok országos konferenciáján tartott elő­adást. Szerinte semmi nem in­dokol olyan takarékosságot, amely rontja az egészségügyi szolgáltatások minőségét. A rendelők privatizációjá­ról, mint a háziorvosokat leg­inkább érintő kérdésről szólva a miniszter hangsúlyozta: a tárca támogatja a privatizációt, de ennek m^g kell teremteni a törvényi és anyagi garanciáit. A háziorvosok azért sürge­tik a privatizációt, mert szerin­tük tarthatatlan az a helyzet, hogy az önkormányzatok tu­lajdonosi státusuk és ellátási kötelezettségük ellenére sem gondoskodnak az épületek ál­lagmegóvásáról, miközben jókora bérleti díjat szednek a vállalkozó orvosoktól. A következő egy-két évben meg kell születnie az egész­ségügyi intézmények működ­tetését szabályozó törvénynek. Bankkölcsönökkel és lízing- konstrukciókkal lehetőséget kell adni a háziorvosoknak az önálló egzisztencia megterem­tésére - hangoztatta végül Kökény Mihály. Arculatváltás. A KDNP az utolsó pillanatig nem mond le a lehető legszélesebb, az egyen­lőség alapján létrejövő ellen­zéki együttműködésről - jelen­tette ki szombati kampányin­dító sajtótájékoztatóján Giczy György elnök. A tájékoztatón bemutatták a párt új, alapvetően a korábban használt elemekből építkező emblémáját. Új jel­mondatot is választott magának a párt: „Hit, tisztesség, erő”. Orbán üzenete. A magyar de­mokráciában válság van: in­tézményei mögött nem áll erős és tudatos polgárság - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz el­nöke a Bibó István üzenete című szombati emlékülésen, Szegeden. Orbán szerint egyébként „nincs bibói érte­lemben vett magyar értelmiség, nincs elitje a társadalomnak”. Behajthatatlan tartozás. La­kossági társadalmi adósságkon­szolidációra van szükség - hangoztatta Szabó Iván, a Ma­gyar Demokrata Néppárt el­nöke Balatonkenesén, a párt le­endő képviselőjelöltjeinek kon­zultációján. Az MDNP szerint felesleges átvinni a következő évezredre olyan kintlevőségek - lakáshitelek és közműtartozá­sok - könyvelését, amelyek be­hajtásának esélye egyenlő a nullával. Torgyán halálbüntetést ígér. Ezen az úton nem haladhatunk tovább, és a változás a közbiz­tonságra is ki kell, hogy terjed­jen, mert a Független Kisgaz­dapárt nem a rablóknak és a gyilkosoknak akar országot épí­teni - mondta Torgyán József, az FKGP elnöke szombaton, egy dunaföldvári nagygyűlé­sen. A pártelnök szerint a köz- biztonságot nagyon gyorsan és határozott eszközökkel kell megszilárdítani, és ha ennek érdekében átmenetileg vissza kell állítani a halálbüntetést, akkor az FKGP ettől sem fog visszariadni. .... *7 B udapesti emlékezŐk. X fővá­ros ostroma alatt és az 1945. február 11-i kitörés során el­esett magyar és német kato­nákra emlékeztek szombaton a Budai Várban álló Kapisztrán- szobornál a Magyar Nemzeti Arcvonal rendezvényének résztvevői. A mintegy öt-hat- száz szélsőjobboldali meghall­gatta Györkös Istvánt, aki sze­rint „most az erkölcstelenség, a reménytelenség és a hazugság halálos gyűrűje ellen kell fel­venni a küzdelmet”. Kisebbségi párt. Szombathe­lyen vasárnap megalakult a Nemzetiségi Fórum nyugat­magyarországi szervezete - je­lentette be Zielbauer György akadémikus, a német, szlovák és horvát kisebbségeket tömö­rítő szövetség vezetői nevében. A Szonda Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatása Kelet-Magyarországon Szétszakadt a pártok mezőnye Nem találják Fenyő gyilkosát Nagy erőkkel, egyelőre újabb fordulat nélkül folyik tovább a nyomozás a szer­dán meggyilkolt Fenyő Já­nos ügyében. Mint Dézsi Mihály, az ORFK bűnügyi sajtórefe­rense vasárnap elmondta, az eddig rögzített adatok sorá­ban jélentős támpontot je­lenthetnek majd a gyilkos által viselt sapkában talált hajszálak, de csak akkor, ha a rendőrségnek lesz hozzá gyanúsítottja. Dézsi arról is szólt: ked­den kezdi meg munkáját az a speciális nyomozócsoport, amelyik kimondottan a Fenyő-üggyel foglalkozik majd. A csoport vezetője Németh László, a KBI fő­osztályvezetője lesz. Kelet-Magyarországon a megkérdezett választópolgá­rok véleménye alapján, janu­árban megőrizte vezető helyét a Magyar Szocialista Párt, miközben valamelyest rom­lott a vetélytársak pozíciója. Az MSZP támogatottsága vál­tozatlanul 22 százalék, s ezzel a Fideszt 8 ponttal, a Független Kisgazdapártot 9 ponttal előzi meg. Egy évvel ezelőtt még épp fordítva volt: 1997 márciusá­ban mindkét versenytárs 6-6 ponttal állt az MSZP előtt. Tovább folytatódik a kisebb pártok leszakadása. A Szabad Demokraták Szövetségének népszerűsége jelenleg 4 száza­lékos. A Magyar Demokrata Fórum és a belharcok nyomán meggyengült Keresztényde­mokrata Néppárt egyaránt 2-2 százalékot tudhat magáénak a keleti országrészben. Az MDNP tábora 1 százalékos. A keleti országrész választó- polgárainak növekvő hányada, 64 százaléka állítja, hogy bizto­san részt venne a parlamenti képviselőválasztáson, ha azt most vasárnap tartanák. A biz­tosan részt vevő, s valamilyen pártot már támogató szavazók véleménye alapján az MSZP 40 százalékkal győzne, s csaknem kétszer annyi szavazatot kapna, mint a második helyre esélyes Fidesz-MPP (21 százalék) és a harmadik FKGP (20 százalék). A Független Kisgazdapárt az utóbbi öt hónapban 14 százalé­kot vesztett, míg a Fidesz hely­zete viszonylag stabilnak mondható. Az SZDSZ 7 száza­lékot kapna, a többi párt nem kerülne be a parlamentbe. Az ellenszenvlistát a Függet­len Kisgazdapárt vezeti 24 szá­zalékkal, mögötte az MSZP 14 százalékkal. E lista végén az SZDSZ áll 1 százalékkal. Ferenczy Europress A kérdezés ideje: 1998. január 16-25. A kérdezés módja: sze­mélyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, ál­landó kelet-magyarországi la­kóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 484 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonos­nak tekinthető. Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, Ön melyik pártra szavazna? országos adatok: a keleti országrész adatai: nem szavazna, bizonytalan VÁRJUK ÖNT hétközben 7” - 1 óráig Szolnokon: hirdetési szalonunkban, a Kossuth téri I. sz. irodaházban. Levélben: AS-M Kft. 5001 Szolnok, Pf. 105. Telefaxon: 56/421-766 Telefonon apró- és kiskeretes hirdetését: 56/424-924 Terjesztési ügynökségünkön: Szolnok, Magyar út 9.1: 56/375-620

Next

/
Thumbnails
Contents