Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-16 / 39. szám

1998. február 16., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Meglepetésszerü jegyzői béremelés Túrkevén Ki a béremelés tényét, ki az összegét vitatja A legutóbbi testületi ülés végén, a napirendi pontok lezárása után került elő a jegyző béremelésének kérdése Túrkevért. A rövid szavazási procedúra után 36 ezer forintos emelést sza vaztak meg a városatyák a törvényesség helyi őrének. A szabályokat bevezetés előtt tesztelni kellene Nem minden vállalkozó „fekete” % A kis, egyéni vállalkozók többsége eleget akar tenni a kötele­zettségeknek, ezt tudom sül kellene venni a jogalkotóknak és -alkalmazóknak tm a terhek növekedése, s az azzal párhuza­mos fenyegetettség, a gyakorlatban technikailag kivitelezhetet­len szabályok összességében rendre sújtják ezt a réteget - vála­szolta kérdésünkre Temesvár.' Lajos, a Kisosz megyei szerveze­tének titkára. A bérrendezést a fiatal háza­sok első lakáshoz jutási tá­mogatásának tárgyalása után „vették elő”, mely a jegyző előterjesztése alapján került a képviselők elé. Már azoknak, akik megkapták, mert az ügy­rendi bizottság a határozati javaslatot nem tudta vélemé­nyezni, mivel azt nem postáz­ták ki. Kevi városatyák mond­ták el véleményüket a bér­emelésről.- Bár a jegyző ilyen mérvű béremelésre nem szolgált rá - mondotta az egyik munkás­párti városatya -, a testület­nek erre a lépésre lehetősége volt. Az aljegyző tevékeny­sége alapján megérdemli a magasabb fizetést, azonban ha a jegyzőét nem emeltük volna, az övé is a régi szinten marad. Oszlánszki Zsolt független (Folytatás az 1■ oldalról) Nem a foci létjogosultságát ki­fogásolták, hanem a diák- és szabadidősport, az utánpótlás­nevelés tömegbázisához jobban igazodó pénzügyi szemlélet „jövőalakító” fontosságára hív­ták fel a figyelmet. Mindezeken túl még a legszél­(Folytatás az I. oldalról) A budapesti vállalkozók egyre kisebb mértékben tudják felvál­lalni, hogy az útiköltséget meg­térítsék az árokszállásiaknak. Szikra Ferenc polgármester elmondta, az autópályadíj be­vezetésével várhatóan mintegy százzal emelkedik majd Árok- szálláson a munkanélküliek száma, mivel csak kevesen lesznek képesek kigazdálkodni a megnövekedett költségeket. Ezért csatlakozott a város a tiltakozó településekhez. képviselő szerint maga az elő­terjesztés is furcsán került terí­tékre, hiszen a kiadott és elfo­gadott napirendi pontok után, szóban hangzott el a javaslat az ügyrendi bizottság elnökétől. Más helyeken mindössze 14-16 százalékos az idei emelés. A képviselő nem az emelést, hanem a mögötte álló munka minőségét kifogásolta. Dr. Szabó Zoltán szocialista képviselő ugyanakkor nem az összeget, hanem az emelés té­nyét tartja felháborítónak. Erről ugyanis a kiadott napirendben nem volt szó. A jegyzőt amúgy sem tartja alkalmasnak a betöl­tött posztjára. Ha a miniszterek bérére mo­ratóriumot hirdettek, ami a pol­gármesterek bérnövekedését is akadályozza, ezt érvényesíteni kellett volna a jegyző járandó­ságára is. ses sőségesebb megnyilvánulások is jegyzőkönyvbe kerültek, megvá­laszolva vagy a válaszadás ígére­tével. Hogy ezek milyen súllyal jelennek meg majd a városi költ­ségvetésben, az a képviselők - közülük tizenketten vettek részt a közmeghallgatáson - keddi belá­tásán is múlik. -p­Jászárokszállásnak - mint ar­ról beszámoltunk - ebben az évben 14 millió forintos műkö­dési hiánnyal kellett elfogadni a költségvetését. Ha növekszik a munkanélkü­liek száma, az nem csak a szo­ciális kiadások emelkedésével járhat együtt, de a városnak ed­dig visszajuttatott személyijö- vedelemadó-rész kiesése után - az amúgy is kevés - bevétele még tovább csökkenhet, ami maga után vonhatja a hiány nö­vekedését. Banka Csaba A kereskedelmi és vendéglátó­ipari tevékenységet végzők ér­dekképviseleti szerve - a tagok véleménye szerint is - egyetért bizonyos adójogi és társad.: lombiztosítási változásokkal. Sajnos azonban a technikai ki­vitelezés lehetőségei már egyál­talán nem adottak, vagy jelen­tős mértékben korlátozottak, így volt és van ez a mostani tb- bevallással is. A titkár folyama­tosan sorolta a buktatókat. Pél­A kirendeltség illetékességi te­rületén legjobb a helyzet Be­rekfürdőn, majd Karcag, Kisúj­szállás, Kunmadaras a sorrend. Tavaly a karcagi 8796, gazda­ságilag aktív korú lakosból 994 kért munkanélküli-járadékos el­látást. A térség 879 munkálta­tója összesen 805 dolgozóra je­lentett be igényt, a felajánlott reálbér szellemi foglalkozásúak esetében 26 ezer 410 forint, fi­zikai foglalkozásúaknál 23 ezer 013 forint volt. Karcagon és környékén alacsonyan képzet­tek a munkanélküliek, fiatalok, és hosszú ideje munka nélkül lévők, akik között tavaly 215 pályakezdő is volt. Év végén 2086 helyi lakos állt valami­lyen formában - például elő­/laként a nyomtatványhiányt, a bonyolult és rossz programot e> h'tette. Ám a vállalkozóknak tűzi 1-vízen át kell teljesíte­niük, különben büntetnek. A fenyegt “ttség immár teljes - hangsúlyozta Temesvári Lajos. Szerinte vállalkozók több­sége be akarja tartani a szabá­lyokat, csak az ált ndó változta­tások miatt nem koranyű még erre is figyelni, az azonosító szám pedig már annyi, hogy.' nyugdíj, közhasznú munkás - kapcsolatban a kirendeltséggel, és december 31 -én 557 személy kapott jövedelempótló támoga­tást Karcagon. A munkáltatók elsősorban takarítókat, segéd­munkásokat, bolti eladókat ke­restek. A kirendeltség több átképző tanfolyamot indított 1997-ben, a legnépszerűbb a biztonsági őrök képzése volt. A három tanfolyam hallgatói vizsga után állást is kaptak. A más átkép­zést végzetteknél is 60-70 szá­zalékos volt az elhelyezkedési arány. A tartósan munka nélkü­lieket is igyekeztek aktivitásra „serkenteni”, csoportos beszél­getésre, tájékoztatókra hívták őket. Közülük 33 szinte zakla­szinte kezelhetetlen. Ráadásul változnak az elnevezések. Szin­tén felvetik tagjaik a már mű­ködő törvények és előírások be­tartatásának hiányát. Példaként a külföldiek árusítását említette a titkár, mely tovább folyik, nem szűnt meg, hiába van vég­rehajtható jogi előírás. Számtalan szabály készül vé­leményezés nélkül. A megjele­nést követő ellenállás kisebb lenne, ha azokat a bevezetés előtt tesztelnék vagy az érdek- képviseletek véleményét kikér­nék. Mindebben az egyik legna­gyobb baj az, emelte ki, hogy a mikro- és kisvállalkozók is egy óriás cég adminisztrációs rend­szerét kell, hogy működtessék. Erre pedig alkalmatlanok, ein tásnak tartotta, hogy aktívabb együttműködést várna el tőle a kirendeltség. 176-an jelezték, hajlandók erre. Közülük 92-nek segítettek is rövidebb-hosszabb időre pénzkereső foglalkozás­hoz jutni. Sokan igénybe vették a köz­pont munkajogi és munkaválla­lási tanácsadását is. Itt a szak­emberek azt tapasztalták, hogy nemcsak a munkavállalók, de a munkaadók is járatlanok a munkajog világában, így több esetben nem az emberi rossz szándék, hanem a tudatlanság volt az oka a munkajogi vitá­nak. A munkaügyi központ karcagi kirendeltségén 1998- ban is fontosnak tartják az át­képző tanfolyamokat, melyeket a helyi munkáltatói igényeknek megfelelően indítanak majd, és folytatni kívánják a tartósan munka nélküliek reintegrációs programját is. de Tízéves egyesület Megelőzni a szívzűröket Tízéves az idén a Magyar Szív Egyesület, és a kerek évszámhoz fűződő programokat főként arra szeretné kihasználni, hogy az ed­diginél szélesebb körben kapja­nak ismereteket az emberek a szívbetegségek megelőzéséről. Dajka Miklós az egyesület szolnoki elnöke elmondta: a fo­lyamatos és hatékony ismeretter­jesztő munka érdekében a Nem­zeti Egészségvédelmi Intézet, a TIT és a Magyar Népfőiskolái Társaság segítségével létre kí­vánnak hozni egy olyan előadói kört, amelynek tagjai szívesen vállalnak előadásokat a sokszor tragikus kimenetelű kór megelő­zésének lehetőségeiről. Ezen túl a háziorvosoknak is szerepet szán­nának a felvilágosításban, te­kintve, hogy ők találkoznak elő­ször a szívükre panaszkodókkal. A prevenciót azért tekintik mindennél fontosabbnak, mert bebizonyított tény, hogy ezáltal például az USA-ban 30 százalék­kal csökkent a betegek száma. Mindez nem jelenti azt, hogy elfeledkeznek a szívbetegségen átesettekről: számukra a tagszer­vezetek rehabilitációs klubjai kí­nálnak alkalmat a gyógyulást elősegítő testmozgásra. Az egyesület alapításának ti­zedik évfordulóját április 18-án ünnepük majd Budapesten, és ezt a rendezvényt használják fel a szívbetegek napjának meghirde­tésére és tavaszi-őszi szíves na­pok megnyitására. Az utóbbiból jelentős részt vállal a szolnoki tagszervezet is, amely az egyesü­let egyik legjobban működő kis egysége. lj Lesz gimnáziumi osztály Negyedik a Ványai Egyik országos hetilapban megjelent értékelés szerint a vegyes középiskolák kategó- : piájában a továbbtanulási felvételi arányszámok alap­ján negyedik helyre „futott be” a túrkevei Ványai Amb­rus Gimnázium és Közleke- .désgépészeti Szakközépis­kola. Az itt v .gzó'k 66,4 száza­léka- tovább tanul. Az igazgató. Cseh Sándor büszke az ele i ek í helyezésre, hiszen rit­kaság, hogiy egy kis alföldi vá­roska iskolába ilyen eredményt ér­jen el. A tanárok mindent meg­tesznek azért hogy a tanulók magas tuddssZ intteí kerüljenek ki, és a diákok pa rtnerek is ebben. A Ványaiból a tov ábbtanulás két­irányú. Az intézmény keretein belül is tovább bőví thetik az itt végzők a tudásukat, as ónban igen sokan jelentkezne!, felsőoktatási intézményekbe is. Ugyan 1997-ben a kevés je­lentkező miatt gimnázium i osz­tályt nem tudtak indítani, ez a gond idén megoldódni látszik, hi­szen már most látható, a szűk sé­ges létszám biztosított lesz. A h.at évfolyamos oktatásra irányúiéi kezdeményezésük tavaly ku­darcba fulladt, egyelőre ezt a képzési formát nem erőltetik, ses Támadás a „hiány” ellen A város lakóit érdekelte a költségvetés tervezete fotó: szerb Az útdíj sújtja az ingázókat (is) Egyeseket az aktívabb közreműködésre is fel kell szólít;*' Népszerű a biztonságiőr-képzés A megy ében a munkaügyi központ karcagi kirendeltsége munka- nélküliség tekintetében a 4. helyen áll a térség 14,9 százalékos rátá­jával. 1997-ben havonta átlag 1700-2000 ember fordult meg a ki- rendeltségen - tudtuk meg dr. Vincze Imre kirendeltségvezetőtől. A hagyományos orvos-fogorvos bál a szakma összetartozását jelenti Akár zene nélkül is találkoznának Tizenötödik alkalommal rendezték meg szombaton a szolnoki Tisza Szállóban az orvos-fogorvos bált, amely a szórakozáson túl a szakmabeliek összetartozását is erősíti. Ma már egyre kevesebb az a fó­rum, ahol találkozhatnak egy­mással az orvosok, fogorvosok. Pedig a szakmabelieknek igé­nyük lenne ezekre a találkozá­sokra - derült ki a bál néhány résztvevőjével folytatott beszél­getésből. Dr. Csordás József, a bál rendezőbizottságának elnöke ti­zenöt éve töretlen lendülettel végzi a szervezőmunkát.- Az igény, hogy évente leg­alább egyszer találkozzunk, egy fogorvoskongresszuson szüle­tett. Később az orvosok is csatla­koztak hozzánk, majd Várhegyi Attila polgármester támogatásá­val még inkább megerősödött a bál. Ma már a megyei közgyűlés elnöke, Iváncsik Imre is megtisz­telte védnökségével rendezvé­nyünket. Ennek a bálnak egyre nagyobb a jelentősége, mert már egyszer sincs lehetőségünk arra, hogy összejöjjünk, nincs megyei, városi értekezlet. Ha senki nem képes összehozni az orvostársa­dalmat, mért ne hozzam össze én? Ezzel a bállal egyúttal azt is reprezentáljuk, hogy egységes társadalmi réteg vagyunk. Dr. Kocsis Kálmán :- Visszatérő vendége vagyok a bálnak. Mindig tudom, hogy jó társaságba jövök, barátok közé, családias hangulatba, és ez jó ér­zés, erre szükség van. Az az igaz­ság, hogy ilyenkor egy kicsit „vi­gasságba fojtjuk bánatunkat”, megpróbáljuk felejteni az egész­ségügy nehéz helyzetét. G rósz Jánosné:- Egész évben várunk erre a bálra, ami az összetartozást je­lenti, mivel egész évben nem találkozunk egymással, mert mindenki rohan. Ugyanakkor a kollektív érzés ott van minden emberben, hiába próbálja eltün­tetni az új életforma. Szeren­csére Csordás doktor évről évre nagy szeretettel munkálkodik a szervezésen. Dr. Hauk Tibor:- Ezekben a bálokban az a csodálatos, hogy őszintén lehet beszélgetni egymással és a szakmáról is, ami előbb-utóbb szóba kerül. Sokan említették ma is, hogy szívesen találkoz­nának többször, akár zene nél­kül is. Mert verkliben élünk, pedig közben beszélgetni kel­lene a tapasztalatokról, de a be­szélgetések mára kimentek a divatból. P. É. Hagyományteremtő farsangi gálát tartottak tegnap Szolnokon a Városi Művelő­dési Központban Mozsonyi Albert balettmester tanítványai. A színpadon bemutatott színes előadás után a növendékek farsangi táncos mulatságban vehettek részt a művelődési ház au­lájában. FOTÓ: ILLYÉS A Szand'aszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai tegnap tartották a hagyományos farsangi bált. A több mint 350 jelmezes gyermekkel együtt a szülők is részt vehettek a mulatságban. foto: illyés

Next

/
Thumbnails
Contents