Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-14 / 38. szám
1998. február 14., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont Szemünk fénye? Megkérdezi a tanár äz osztályt (ti- zennégyéves gyerekekről van szó), hogy kit vernek meg a szülei. A társaság felének a keze a levegőben van. A pedagógus így summázza: „A többit is verik, csak nem meri megmondani.” Lehetne meditálni azon, melyik a megdöbbentőbb: az, hogy ennyi kéz a levegőben van, vagy az, amit a pedagógus „megállapított”. Mégis inkább maga a szemlélet, a szemlélet „üzenete” a riasztó: miszerint a gyerek verve jó. Eltűnt már az a plakát az utcákról, amely bájos gyermek portréját ábrázolta „Szemünk fénye” felirattal. Nem is baj, hogy nincs kint, minek olyan dolgot kiplakátolni, amiről hallgatólagosan tudjuk, hogy nem igaz? Persze kimondva, megfogalmazva nincsen, hogy a gyermek egyáltalán nem a szemünk fénye, de a hétköznapi élet egyre inkább erről szól. Nagyon okosak, intelligensek, tájékozottak a mai gyerekek, - mondja egy óvónő tapasztalata alapján. Ugyanakkor nyugtalanok, idegesek, igénylik a türelmet, a jó szót. Zaklatott, felgyorsult világban élünk, ahol a szülő helyzete nagyon nehéz. Ha munkanélküli, azért ideges, ha munkája van, akkor azért, mert túlhajtott. Fáradtan hazamenve, vacsora után leülnek a tévé elé, és a gyerekre legfeljebb verés, dorgálás szintjén marad energia. így történhet meg az, hogy a tizennégy éves korosztályból (amelynek tagjai intelligenciából, tudásból, világszemléletből olykor a felnőtteket megszégyenítő színvonalat képviselnek) a fele ismeri be, hogy olykor eljár a szülő keze. Pedig ebben a korban már nem érteden „kölykökkel” áll szemben a szülő, hanem a felnőttkorhoz közelítő értelmes fiatallal, akinek a belátására, a gondolkodására, a jóérzésére, az erkölcsére kellene hatni. De ez időigényes, így marad a pofon, mint „nevelési módszer”. Visszafelé követve az életnek e torzult egyenletét, íme az eredmény: a szülő nem ér rá foglalkozni a gyerekével, mert másodállásban is hajtja a pénzt (vagy azon töri a fejét, hogyan szerezhetne több pénzt), amiből gyerekének meg tudja venni a CD- játszót, az Adidas cipőt, a „nemtudommit” - a legújabb kívánságlista szerint. így tulajdonképpen a gyerek miatt történik meg, hogy nincs idő törődni vele. Csak közben elmarad a szó, a beszélgetés, szülő helyett „nevel” a tévé esti krimidömpingje. Aztán ha a gyerek nem úgy viselkedik vagy tanul, mint ahogy azt agyonhajtott szülő elvárja, jön a pofon, mint a meggyőzés, a jobb útra térítés eszköze. Mintha csupa megrögzött, elfajzott gyerekkel lenne dolgunk, akik már csak az erőszak szavát értik. Az egészben az a legszomorúbb, hogy a gyerekeket soha nem kérdezik meg arról, hogy mi is történjék az ő érdekükben. Egyszer föl kellene már tenni nekik a kérdést: elmenjen apuka, anyuka este is maszekolni, vagy maradjon többet otthon és beszélgessenek? Hogyan hívják a szolnoki hidat? Nem vállalkozók, nem alkudhatnak, de mindennap szembenéznek az eladósodottakkal • • Ot év is kell egy-egy kilakoltatáshoz Önálló bírósági végrehajtók vallanak magukról, munkájukról A végrehajtó és az ügyfél sem alkudozhat egy-egy ügyben, függetlenül attól, hogy idén már negyedik éve végzik a végrehajtók önállóan a tevékenységüket. Am ez korántsem vállalkozás, így a bevételeket sem ó'k határozzák meg. Mindent jogszabály ír elő. Az ügyek száma is évente mintegy 40 százalékkal csökken, a behajtandó összegek pedig egyre kisebbek. De milyen is ez a munka? Huszonöt név közül választhat a szolnoki önkormányzati közgyűlés a Tisza Szolnok városi szakaszán átívelő közúti híd elnevezésére. A javaslatok között nem egy érdekes is található. Mint ismert, tavaly a közgyűlés felhívást tett közzé, hogy várják a lakosság, a civil szervezetek névadói javaslatait. A határidőre, ’97 december 15-ére összesen huszonegyen éltek véleményalkotási javaslatukkal. A legtöbben közülük Damjanich János nevét adnák a hídnak, hiszen a szolnoki csata révén az ő személye kapcsolódik leginkább a hídhoz. Környékén található a Damjanich-szobor, a Damjanich uszoda, a Damjanich múzeum. De vannak érdekesebb elnevezések is. Egyesek Várhegyi Attila polgármesterre utalva Attila- hídnak, de a NATO-ra hivatkozva NATO-hídnak neveznék, de egy javaslat a hidak öngyilkossági helyére célozva Sors- hídnak „keresztelné” a műtárgyat. Természetesen történelmünk nagyjai is szerepelnek a listán, úgy mint Béla herceg-híd, Deák Ferenc-híd, Dózsa György-híd, Széchenyi István- híd és még sorolhatnánk. Természetesen nem feltétlenül kell elnevezni a hidat. Dr. Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgató például arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szolnoki Tisza-híd jelölés nem más, mint a híd elnevezése. Ugyanis a Szolnok (Zounok) név családnév, tehát már van neve a hídnak. A közgyűlés február 19-én dönt az elnevezésről (vagy az el nem nevezésről). ta Hivatali - válaszolja tömören Hartinger István, két kollégája pedig sűrűn bólogatva fejezi ki egyetértését. Az 1995. januártól életbe lépett változás ugyan önállóvá tette a bírósági végrehajtókat, ám ez az önállóság csak az adózás tekintetében következett be. A bevételeket sem vállalkozóként szerzik. Még az ügyek között sem válogathatunk - fűzi mindehhez László László, aki szintén a Szolnoki Városi Bíróság illetékességi területén dolgozik. S persze más jellegű jövedelemszerző tevékenységet sem végezhetnek. „Leosztás” név szerint Az ügyeket, amelyeket a bíróság oszt ki, az adósok neve szerinti „leosztásban” kapják. Szintén a bíróság felügyeli azt is, hogy lehetőleg minden végrehajtó közel azonos ügymeny- nyiséget kapjon. A díjazást miniszteri rendelet szabályozza. Az összeg attól függ, hogy mennyi a pertárgy érték, azaz mekkora a behajtandó összeg. Ha viszont az adós nem a végrehajtón keresztül teljesíti tartozását, akkor a végrehajtó futhat a pénze után.- Az ügyek nagyobbik hányada eredménytelen, mert az adóstól nem, vagy csak hosszú idő alatt tudjuk behajtani a tartozást - ecseteli a munkát Bevíz István. - Általában ennek az az oka, hogy a tartozásra nincs meg a fedezet semmilyen formában sem. Persze ekkor is jár(na) a díj a végrehajtónak, melyet viszont már nem az adósnak, hanem a végrehajtást kérőnek kell(ene) megfizetni. Sokszor azonban megfeledkeznek ezen kötelezettségükről az ügyfelek. Nem lehet alku kérdése sem a díj, mely a végrehajtóé, sem pedig a tartozás rendezése. Magyarul a végrehajtó nem bújhat ki feladata alól, nem egyezhet meg a hitelező háta mögött az adóssal. Semmilyen mértékben és kérdésben sem. Munkájukat szigorúan ellenőrzik, minden üggyel el kell számolniuk, az egy-egy ügyhöz kapcsolódó valamennyi „papír” a bíróság irattárának részét képezi. Egyre kevesebb ügy, egyre kisebb pénz Manapság nem örvendeznek a végrehajtók. Az új „megrendelések” száma évről évre drasztikusan csökken. Az arány eléri a 40 százalékot is - mondja Hartinger István. A számítások szerint egy végrehajtó megélhetéséhez évente átlag ezer ügy szükséges. Ezzel szemben megyénkben már tavaly is alig haladta meg a 900-at az új végrehajtási ügyek végrehajtónként száma. Bár így az eredményesség javulhat, ám a követelések nagyságrendekkel kisebbek. Megszámlálhatatlanul nőtt a pár ezer, néha pár száz forintos követelések száma. Ilyenkor már többe kerül a pénz behajtása érdekében végzett munka, mint amennyit maga a követelés ér. Márpedig a végrehajtó nem tud árengedményt adni. A birkanyáj esete... A végrehajtás az utolsó stádium és lehetőség a hitelező számára, hogy pénzéhez jusson. Addigra minden lehetséges utat bejárt. Igen ám, de olyan hiányosan megadott információkkal kérnek végrehajtást egyesek, mintha nem is akarnák azt, hogy pénzükhöz jussanak. Hogy milyen ügyek vannak? Ha például egy magánszemély adott egy másiknak majd egymillió kölcsönt, s nem kapta vissza, végrehajtást úgy kér, hogy csak nevet és címet tud. Mondjuk egy tömbházban Kiss vagy Nagy néven, emelet nélkül. Végrehajtó legyen a talpán, aki megtalálja az adóst. Érdekes eset volt, amikor valaki egy birkanyájra három helyről vett fel hitelt. A végén kiderült, hogy a birkanyáj a helyi téeszé volt. A csoda elmarad A tapasztalat szerint az emberek többsége fizet, még erején felül is. Azt azonban politikai demagógiának tartják a végrehajtók, hogy sok kilakoltatás van, illetve lesz. Ráadásul saját tulajdonú ingatlanból még eddig senkit sem lakoltattak ki! Az, hogy valakinek ki kell költöznie egy lakásból, akkor következik be, amikor az már nem az övé. A tartozások fejében árverezik az ingatlant, s ha az új tulajdonossal nem egyezik meg az immár bérlővé vált régi tulaj, akkor jöhet a kilakoltatás. A kilakoltatások 95 százalékát az önkormányzatok „rendelik meg”, miután bérbe adott lakásuk után évek óta nem fizet a bérlő. A lakbérhátralékok pedig nem kis összegek már ilyen esetben, több százezer forintra rúgnak. A kilakoltatás egyébként egy 3-5 éves folyamat végén következik be. Még ekkor is sokan bíznak a csodában, pedig ez rendre elmarad. A végrehajtó is ember, empátiával rendelkezik, ám munkáját el kell végeznie. Általában nincs olyan eset, hogy gyerekeket ne érintene egy-egy kiköltöztetés. Őket sajnálják a legjobban, hiszen az egészről nem tehetnek semmit, szenvedő alanyai a helyzetnek. Ilyenkor már a legtöbb adós csendben beletörődik a megváltoztathatatlanba. A végrehajtó pedig végzi az adminisztrációt, ami ’95 óta a többszörösére nőtt. A napi 10- 12 órás munkaidőt végighajtva fel sem merül bennük a félelem érzése. Persze a kesztyűt sem szabad felvenni - vallják. Kívülállóként vannak jelen, a bíróság szerveként, nem a hitelező megbízottjaként. De mindennap ők néznek szembe azokkal az emberekkel, akik saját vagy mások hibájából sodródtak az anyagi csődbe. ein Egy könyvtár története A häjtokl>an 'jelent ;hwlè','à karcagi önkormányzat és a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány kiadásában a Györffy István Általános Iskola könyvtárának története. Akárcsak a könyveknek, a könyvtáraknak is egyedi a sorsuk, hol zökkenőmentes, hol gondoktól terhes történetük van. A karcagi Györffy István Általános Iskola könyvtárának históriája ösz- szefonódik a Kálvin út 2. szám alatti volt református fiúiskola, ma Nagykun Református Általános Iskola történetével. Ezt ismerheti meg az olvasó dr. Kasuba Jánosné könyvéből. A szerző napjainkig dolgozza fel a könyvtár történetét, bemutatja azokat a könyvritkaságokat, melyek az intézmény tulajdonában vannak. Szól azokról a hagyományőrző rendezvényekről is, melyeket az iskolai könyvtár szervezett. Ötnapos agrárszeminárium kilenc nemzet képviselőivel Európa ismét Szolnokon Áz Éurópa-nap után akár Európa-hétnek is nevezhetnénk azt a nagyszabású rendezvényt, amelyet február 20-tól 25-ig rendez meg Szolnokon, valamint Abádszalókon az Agrár és Falusi Ifjúsági Körök megyei egyesülete. Az európai régiók fiatal mezőgazdászainak első fórumára eddig kilenc országból jelezték részvételüket, az előadók között pedig rangos hazai és külföldi szakembereket, sőt diplomatákat is találunk. A rendezvény címe - Zöld úton kelet és nyugat között - önmagáért beszél, célja pedig nem más, minthogy sajátos eszközeivel elősegítse a magyar agrárium integrálódását az Európai Unióhoz. A rendezvényre Belgiumból, Hollandiából, Spanyolországból, Lengyelországból, Ausztriából, Franciaországból, Németországból, Svájcból, Romániából, Szerbiából, no és persze hazánk több tájáról érkeznek résztvevők, hogy meghallgassák az előadásokat, kifejtsék véleményüket a szekcióüléseken, megosszák egymással tapasztalataikat. A fórumon, amelyet az Európai Unió soros elnökségre tekintettel várhatóan a brit nagykövet nyit meg, előadást tart többek között a francia és a dán mezőgazdasági attasé, Benedek Fiilöp földművelésügyi államtitkár, dr. Varga Gyula, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgató helyettese, dr. Vajda László, az FM EU harmonizációs főosztályának vezetője, dr. Orosz Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke, a franciaországi vidékfejlesztési szervezet vezetője, valamint a brandenburgi agrárminisztérium tisztségviselője. A megyeházán, illetve a Technika Házában megtartandó előadások, szekcióülések témái felölelnek szinte minden kritikus és kényes területet a hazai agrárium integrációjával kapcsolatosan, tehát a résztvevők minden bizonnyal gazdag tapasztalatokra tehetnek majd szert. A rendezvényen a közösségi agrárpolitika reformja, ezzel összefüggésben a hazai esélyek és remények mellett szó lesz a falusi- és agroturizmus lehetőségeiről is, mégpedig megyénk idegenforgalmi fellegvárában, Abádszalókon. Az előadásokon túl marad idő több megyei mezőgazdasági és élelmiszer- ipari üzem meglátogatására, valamint szórakozásra is, a borkóstolástól a kulturális programokig. L. Z. — .... 1 " A Á rva gyerekként akna tépte le a kezét, lábát Mindezek ellenére: diplomás lett Olykor-olykor elkeseredünk, szidjuk a meredeken emelkedő árakat, az éppen hatalmon lévő kormányt, a fűtés költségeit, a kenyér árát, az iskolát, a vasutat, mert manapság olyan drága a világ, hogy élni sem érdemes. Nem tudom, mit szólnának akkor, ha netalántán olyan sors jutott volna valakinek, mint a ma Kunhegyesen élő Misányi Sándornak. Kétévesen árva lett, később elvesztette az egyik karját és a lábát, az égvilágon egy rokona sincs, és mégis egyetemi diplomát szerzett. Az is igaz, néha ő is megvonja a vállát: fogalma sincs, mi adott erőt az élethez, az életéhez. Ahhoz, hogy végigcsinálja, s ne fejezze be valamelyik teherbíró eperfán. Hatvankét éve Pilisen született. Az apjáról mit sem tud, nem kellettek neki, az édesanyja nagy szeretettel nevelte. Fájdalom, kétéves, amikor őt is elveszítette, és távoli rokonok vették magukhoz. Ideig-óráig, mert úgy tűnik, láb alatt volt, lehetett a kis árva, mert beadták a menhelybe. Örkényen talált otthont: az akkori körülmények között jó nevelőszülei voltak. 1945 decemberében kilencéves, mo- kány kislegény. Túl a háborún, túl sok nehézségen. Kis társa nógatja, ebéd után menjenek ki a határba megjáratni a teheneket. Nem akaródzott neki ez a túra, de hatott a rábeszélés, így kihajtották a jószágokat. Gyenge volt a tél, még imitt- amott haraptak is a négylábúak. Hogyan, hogyan nem, de az ő tehene messzebbre elkóborolt. Utána rohant és még visszaszólt: jövök, jövünk rögtön, csak ide terelem. Ahogy az út mellett, a füvön szedte a bocs- kort, egyszer óriási robbanás, füst - és ő lenn fekszik a hideg, nyirkos füvön. Egy német gyalogsági akna sajnos pontosnak, megbízhatnak bizonyult: összeroncsolta a kis testet. Észnél volt, de érezte, mindenhol folyik a vére. Rohant a kis társa a segítségért, de nem kellett, mert jött egy orosz teherautó. Felemelték, bevitték Örkénybe a faluba, ott úgy ahogy bekötözték, és irány Kecskemét, a kórház. Levágták a legénykéről a gúnyát, meztelenre vetkőztették. Mindenre emlékszik, arra is, hogy az egyik orvos így szólt:- Úgy látom, nem nagyon lesz belőle ember ... Mire ő elhaló hangon még annyit ki tudott préselni a fogai között:- Én doktor bácsi még élni akarok . . Itt elakadt a film, semmire nem emlékszik. Ahogyan később elmesélték, ötórás műtét következett, és mivel vér nem volt, cukros vízzel, mással pótolták. Három hétig mit sem tudott a világról, és amikor magához tért, majd kinyitotta a szemét, észrevette: könyéktől hiányzik a jobb karja. Viszketett a Misányi Sándor a jobb keze és a bal lába nélkül is kezelni tudta a világ meg ön- nönmaga kihívásait, bajait. FOTÓ: CS. I. lába, kereste, kereste a balt, de bizony semmit sem talált, később derült ki, combtőből el kellett távolítani. A másik is be volt bugyolálva bokától végig. Nem sírt, hiszen kinek a vállán sírhatta volna ki magát, nem volt őneki senkije. Éjszakákon azon járt az esze, most már örökre így kell élnie. Zuglóba vitték, hasonló, háborús sérült gyerekek közé. Akadt, akinek egyik keze, és egyik lába sem volt meg, ott maradt, úgy maradt, ahogy lerakták. És akkor rájött, még szerencsés, hiszen neki van egy lába, és fél katja. Elvégezte az általánost, nem is akármilyen eredménnyel, majd 1958-ban, 22 évesen érettségizett. Felvették a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemre, ahol 1962-ben diplomát kapott. Mint százszázalékos rokkant, azonnal nyugdíjas lehetett volna, de ő nem azért tanult. Esztergomban két helyen dolgozott, majd 1970-ben megnősült. Két remek fiuk született, de ’76-ban elváltak. 1978-ban került Kunhegyesre, a Vízgépészeti Vállalathoz. 1982-ben újra nősült, azóta is jól megvannak a nejével, aki még dolgozik. Büszke arra, hogy közben úgy megtanult asztaliteniszezni, hogy Esztergomban üzemi bajnokságot is nyert. De sakkozni is szeret és tud. Arról nem is beszélve, hogy eddig hatvanszoros véradó, számtalan kitüntetés tulajdonosa. Á gyerekek Pesten élnek, eddig ő is látogatta őket, de hát már nem vállalkozik a hosszú útra, inkább várja, várják őket. Bevásárol, segít a feleségének, rejtvényt fejt, tévét néz, a ház, a lakók ügyeit intézi, szóval nem unja magát. Olykor eszébe jut, ki tudja hányszor kezdte újra az életét, és soha nem hagyta el magát. Pedig apátián, anyátlan árvaként, félkezű, féllábú fiatalként lett volna elég oka rá. Bezárkózás, begubózás helyett inkább az emberek felé, az élet felé fordult. Hogy mást ne mondjak, a 62 éves Misányi Sándor következő véradására készül... D. Szabó Miklós
