Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)

1998-01-13 / 10. szám

1998. január 13., kedd 7. oldal Kunhegyes És Környéke Mi lesz a malommal? Megsárgult iratok a tanúim, hogy Hegyesen egykor tizenkét szélmalom, illetve később kilenc őrölte a gabonát. A szél­molnároknak megbecsült rangjuk volt a településen, szám­talan anekdotával. így a Tomaji út mellett is állott egy szél­malom, ahová a pityókás atyafi szamárral érkezett. Az új tulajdonos a hónap derekán nyilatkozik A jószág hátán átvetve hozta a zsák kölest, és jobb híján az álló vitorláshoz csomózta az iázó kötőfékét. Hogyan, ho­gyan nem, elindultak a motol­lák, és a derék szamár is légi útra kelt, majd a túloldalon ta­lajt ért. Tulajdonképpen azon kívül, hogy megdöglött, egyéb baja nem esett. Mára a szélmalmok egyet­leneggyé szelídültek, ahol már nem a szél, hanem a villany, az áram az úr. Hosszú hallgatás után ismét őrölni kezdett, majd afféle mendemonda keringett róla: csődbe ment. Ottj áriunk­kor láttuk: korpa kapható, meg állítólag egy kis liszt is van, és az új tulajdonos valamikor a hónap derekán érkezik. Helyet­tese szerint szívesen nyilatko­zik a malom távlati elképzelé­seiről, az esetleges fejleszté­sekről. Mit tehetnénk mindeh­hez? Élünk a lehetőséggel... Fogy a falu Tomajmonostorát ma 880 lélek lakja, és elmondható: fogy a falu. Csak az utóbbi néhány évben százhúsz-százharminccal csök­kent a létszám. Közülük néhá- nyan városba, de a legtöbben a kanyarban lévő örökös tanyára költöztek ki. Van vagy 25 lakat­lan ház. Itt bizony 3-500 ezerért már lakást lehet venni, közel egyholdas portával. Sajnos, hihe­tetlenül magas a munkanélküliek aránya, 40 százalék körüli. Raj­tuk kívül van 40 közalkalmazott, illetve 11 vállalkozó. Hogy kik ők? Főleg kereskedők, boltosok: akad három bolt, és a kocsmák száma is ennyi. Az önkormány­zat éves költségvetése 54 millió, és ennek az egynegyedét, sőt va­lamivel többet, segélyekre fordít­ják. Fejlesztés nem volt, de több­ször sikeresen pályáztak. Ebből az egyik segítségével a gyermekétkeztetést és az idősek ellátását javították, a másik se­gítségével pedig olyan modem számítógépeket vásárolhattak az iskolának, amelyek révén csatla­kozhatnak az Internetre is. A kiváncsi anyakocát a tomaji kultúrház előtt kap­tuk lencsevégre. Bizonyára megunta az ól egyhangúságát, és szét akart nézni a központban is. Kalendárium: a hónap derekára Úgy járt most a legfrissebb, legújabb kunhegy esi Nagykun Kalendárium, mint a messzi­ről érkező távolsági járat: ké­sik. Eredetileg karácsonyra kellett volna az asztalokra kerülni, amiből előrelátha­tóan január dereka lesz. Ahogyan hallottuk, a 280 olda­las kiadványt Szolnokon nyomtatják. Mintegy ezer da­rab készül belőle, és a példá­nyait 350 forintért kínálják. A kalendárium központi témája természetesen az 1848/49-es szabadságharc, de akadnak benne érdekes, színes oldalak a mai Kunhegyesről is. Lesz­nek írások a sportról, kultúrá­ról, helyi vállalkozásokról, sőt 1769-ből egy boszorkányper­ről is megtudhatnak egyet s mást, akik megvásárolják ezt a kiadványt. Hogy a hónap má­sodik felében hol lehet kapni? Az iskolákban, óvodákban, a lelkészi hivatalban, a könyv­tárban és természetesen a mű­velődési központban is. Rendőrtiszt, meteorológus, lemezlovas Jó kis társaság a Nagy László Gimná­zium és Híradástechnikai Szakközépis­kola IV. A osztálya, ahová 25 diák jár. Hogy honnan? Főleg helyből, azután Abádszalókról, Tiszaigarról, Tiszagyen- dáról, Tiszaörsről, Tiszabőről, Tiszabu- ráról. Huszonegyen tovább szeretnének tanulni: ki az egri tanárképzőben testnevelés sza­kon, azután matematika-informatika sza­kon, a közgázon, angol-francia szakon. Vígh Marianna például rendőrtisztnek, Gu­lyás Hajnalka viszont meteorológusnak ké­szül. Kiss Tibi pedig hivatásos disc-jockey- nak - magyarul lemezlovasnak. Az osztály, de talán az iskola legmaga- sabbja is Baranya Pali, a maga szolid 192 centijével. Egyébként unalmas a bizonyít­ványa, végig ötös, akár Szabó Kataliné'. A legjobb sportoló Vízi Friderika, aki remek tornász. Érdekesség: van már egy meny- nyasszonyuk is, és az osztály tagjai közül a képen láthatóak mindannyian évek óta ta­nulják a számítástechnikát. Most is ezen az órán zavartuk őket, amiért egyáltalán nem sértődtek meg. Sőt... A TV. A azon csoportja, akik számteket tanulnak. Azért állítólag nem mindig ilyen vidámak. Tar Istvánná Vona Mari méltán mondhatja el magáról, hogy a tava­lyinál csak jobb éve le­het. Nem véletlenül, hi­szen három családtagja is meghalt 1997-ben. Ja­nuár 20-án az édesanyja, február 16-án az édes­apja, majd július 20-án a bátyja. Mivel elvált, ma­gára maradt két lányával, aki közül az egyik 14, a másik 13 esztendős. Mari egyébként a vá­rosházán dolgozik mint vállalkozási ügyintéző. Neves gazdálkodócsa­lád sarja, apai nagyapja, Vona József kezdett alaposabban, komolyabban foglalkozni a gyap­jasokkal, és édesapjának, Vona Lászlónak szó szerint a juhászat lett az élete. Fénykorában há­romszázas falkája is volt, és értette ennek a Csapás csapás után szakmának a legapróbb részletét is. Szó szerint a munkában, a munkából halt ki, az udvaron lett rosszul. És többé magához sem tért. Nem könnyű napok szakadtak a tragédia után Vona Máriára. Bi­zony hetek, hónapok kellettek ah­hoz, hogy úgy-ahogy összeszedje magát. Szerencsére megértő főnö­kökkel áldotta meg a sors. Igaz, őt sem afféle nyafogós fajtából farag­ták, mert azért a gazdálkodásról sem mondott le. Csak éppen a falka lett 150-es, de akad földje is. Ha a sors úgy hozza, elvezeti a traktort, a bálázóval is. Szóval a munkáján kívül gazdálkodik. Most még bírja, jól bírja. Hogy azután később a két lánya közül ki veszi át a stafétabotot, senki sem tudja. Esetleg majd valamelyik veje? Úgy van vele ő is, mint vihar közben a gazda, amikor az égre néz: majd kiderül... Helyben fóznek a gyendaiaknak Bizony, nem kis dolog ez egy akkora faluban, mint például Tiszagyenda. Hajdanában az áfész-étteremben kosztolhat­tak azok, akik delente így ol­tották éhüket, majd a privati­záció után itt is elsorvadt a konyha. Egy ideig Kunhe­gyesről hordták ki a meleg ételt, ami végül is inkább át­meneti megoldásnak bizo­nyult. 1996. augusztus 15-e nagy nap az ottaniak életé­ben, mert az önkormányzat szomszédságában megnyílt az új konyha. Mégpedig úgy, hogy a hajdani, jobb napokat látott tűzoltószer­tárt átalakították, építettek mellé megfelelő, korszerű kiszolgáló- helyiségeket. Azóta naponta 90- 100 ebédadagot varázsol a két­tagú stáb. A „főnök” a 25 éves Koós Arnold, aki még nőtlen és a szüleinél lakik. Szolnokon végzett a keróban, és az izmait hetente ötször kondizással tartja rendben. Otthon azért az anyu­kája főz. Társa, jó cimborája a 30 esz­tendős, bajszos Sípos Károly. Ő már nős, két ifjú hölgy apukája, úgyhogy a párját is beleszámítva náluk többszörös a nőtöbblet. Húsfeldolgozó, magyarul hentes a szakmája, és a röfögök messze környéken ismert ellensége. So­kat eltett közülük eddig láb alól. Naponta 90-100 adagot főz­nek az óvodásoktól az örege­kig: akadnak, akik itt ebédel­nek, másoknak az önkormány­zat házhoz szállítja. Az árak sem csillagászatiak: az idősek­nek 90 vagy 112 forint a támo­gatás mértékétől függően, a vendégebéd 177. Mindketten vallják: a jó koszt, ebéd titka a józanság. Sem itt a konyhán, sem ha lagziba vagy disznótorra hívják őket, amíg még nem adják az étel ízét, tilos a gurgulázás. Ellenkező esetben vagy sós, vagy édes lesz a falat, ami reájuk nem jellemző. Elekgyuri Nyolc évig egy osztályba jár­tunk, egyforma csórók vol­tunk. Azután telt múlt az idő, és már jó húsz éve Gyuri az egyik legsikeresebb kun- hegyesi vállalkozó lett. Több házasság, több gyerek, több család. De valahogyan az ő igazi családja a boltja ma­radt, ott érezte igazán ele­mében magát: a számlák, nyugták, polcok, áruk kö­zött. Novemberben hívtam telefo­non: Gyuri, megírom az élete­det. Azt, amikor piásan bele­lőttél a rendőrbe, azt, hogy hadseregnyi fegyvered volt otthon, azt, hogy a hülyék közé zártak, azt, hogy elütött az autó, azt, hogy te mindig talpra álltái. Nevettél, azt felelted, várj egy kicsit, most Debrecenben kezelnek a klinikán. De ezt a menetet, ütközetet is megnye­rem, és akkor jöhetsz, január­ban. Mert pénzem van, mert rengeteg ismerősöm van, mert terveim vannak. Jó lesz így? Kényszeredetten helyesel­tem, mert hallottam, nagyon beteg ez a messze földön híres kereskedő. Azt is tudtam, pénze van, mindene van, hogy gyógyuljon. De a Halált nem tudta meggyőzni. Nevetett és vitte, vitte magával a másik világba. Fenn maradt az üzlet, bár Éva lánya koporsóban még egyszer kihozatta a boltja elé, ha már az volt a családja. Esett az eső, amikor kimen­tem hozzá. Egyformán verte a hantokat, a gazdag Elekgyu- riét éppúgy, mint a koldussze­gény Szűcs Gyuláét. Aki szin­tén osztálytársunk volt, és mint a templom egere halt meg. Milyen furcsa az élet, és milyen egyszerű a halál. Min­denkit magával visz, korra, nemre, vagyonra való tekintet nélkül. Bátyus halott nincs, te sem voltál az, én sem leszek majd. Nem tudom, kik és há­nyán hiányolnak, de szívem­ből kívánom: béke poraidra. Koós Arnold és Sípos Károly naponta 90-100 emberre főz Három nyugdíjas egy családban Görögh Sándor az egyetemet befejezve történelem szakos tanárként 1955-ben került Kunhegyesre, mivel idehe­lyezték. Gorzás Erzsébetet is abban az évben ismerte meg, majd esztendő teltével össze­házasodtak. Méghozzá úgy, hogy igazi grófnő, Sándor Zsófia mutatta be őket egy­másnak. A tanár úr nemze­dékeket tanított, megírta a község történetét, bélyeg­szakkört, honismereti kört vezetett, és a neve napján, 1988 tavaszán ment nyug­díjba. A párja, Erzsiké korábban dol­gozott a járási tanács oktatási osztályán, majd kereskedő lett. Kis boltjában kevés megszakí­tásokkal évekig szolgálta ki a Csökkent a számuk Korábban a vállalkozók száma jóval felette volt a há­romszáznak Kunhegyesen, bár a tavalyi, központi meg­szorítások után ez kétszázöt­venre csökkent. A sort a ke­reskedők vezetik, belőlük van a legtöbb. Vegyeskereskedők, büfések, kocsmárosok, ruhá­sok. A csúcs egy embernél az, amikor öt kocsmája volt, je­lenleg három van. Érdekes megfigyelni, hogy míg né­hány évvel ezelőtt a fuvaro­sok előkelő helyen álltak a sorban, napjainkra a számuk alaposan megritkult. Olyany- nyira, hogy szekérfuvarozó - szóval lovas kocsis - már nincs. Vagy ha igen, magának fuvaroz. Akad cipész, fod­rász, női szabó, kőműves, la­katos, ács, de a kútfúró visz- szaadta az ipart. Egyre gyako­ribb, hogy a legügyesebb vál­lalkozók többféle tevékeny­séget végeznek, és ahogyan mondják: az egyik hoz, a má­sik visz. Újfajta szolgáltatás is ke­letkezett tavaly. Egy hölgy végzi: a Kossuth utca Bán­halma felőli végén tavasztól őszig, amíg jó az idő. Állító­lag kétezer körüli egy menet, de ezt ne vegyék készpénz­nek, mert ugye az infláció itt is érezteti hatását... Az oldalt írta: D. Szabó Miklós A fotókat készítette: Illyés Csaba vevőket, ő is 1988-ban lett nyugdíjas. Gyermekünk nem született. Amikor Göröghné apja, Erzsikének meghalt az édes- ideig az anyukája még egy magában élt, majd ma­gukhoz vették Gorzás Imréné Molnár Erzsé­betet. Erzsiké néni már a 93-at tapossa, és el­mondása szerint enni, inni tud, szeret, így nincs nagy baj. A régi dalokra re­mekül visszaemlék­szik, és a lelkemre köti: okvetlen írjam a cikkbe, hogy a jó Isten nagyon jó vővel ál­dotta meg, és még jó lenne hosszú-hosszú évekig így hármasban élni. Hát, kérem, raj­tam nem múlhat, én megörökítettem a ké­rést . .. Görögh Sándor és a felesége. Középen a mama, Erzsiké anyja, aki 93. évébe lépett

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents