Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-08 / 6. szám
4. oldal 1998. január 8., csütörtök A Szerkesztőség Postájából Közös karácsony Hagyományainkhoz híven, méltó keretek között tartottuk meg a karácsonyt a szolnoki, Egyesített Szociális Intézmény 5. sz. gondozási központjában. A kertvárosi klubtagok meghívására kellemes, jó hangulatú délelőttöt tölthettünk együtt. Ünnepségünkön megjelent az intézmény igazgató főorvosa, dr. Szabó Julianna is, aki kedves szavakkal, ajándékokkal tette emlékezetessé, meghittebbé a szeretet ünnepét. A nap további részét saját klubunkban, a Radnóti úton töltöttük, ami számunkra az év minden napján a második otthont jelenti. A szandaszólősi idősek klubjának tagjai Az adott szó hitele Egy választópolgár az önkormányzati képviselő munkáját azon méri, mennyit sikerült megoldania a térség problémáiból. Szolnok 1. sz. körzetének képviselője dr. Nagy Rózsa. Pártja ígéretéhez tartozott többek között, hogy az úgynevezett kisgyepi rész fejlesztésére nagyobb gondot fordít. Az eddig eltelt ciklus alatt lakókörnyezetünkben hat utca útalapjait zárták le aszfalttal, több utcában a gyalogjárdákat is helyreállították. Elértük, hogy Szolnok ezen részét is bemutathatják bárkinek, beleillik a városképbe. Az itt lakók meg is becsülik, amit kaptak. Képviselőnk nem szakadt el körzetétől; állandó közvetlen vagy közvetett kapcsolatot tart velünk. Azt is tudjuk, nagyon sok embernek segített problémája elintézésében: tanácsadással, beadványa szerkesztésében és sorolhatnánk tovább. Rászolgált bizalmunkra, nem csalatkoztunk benne. Szmetana Alfréd, Szolnok Úton, útfélen... Olvastam a lap december 22-ei számában, hogy az idén a benzin megemelt árából literenként 4 forint jut az M7-es autópálya felújítására, az Ml5-ös befejezésére, valamint az M3- as és M5-ÖS autópálya meghosszabbítására. Engem és a hozzám hasonló jászsági autó- tulajdonost - akik Jászberény és Farmos között, a 3117-es útszakaszon közlekedünk - ez a hír egyáltalán nem dob fel. Az említett úton ugyanis - azon kívül, hogy a kigödrösö- dott lyukakat betömködik - tizenöt éve semmi nem történik. Pedig igen nagy a forgalma Cegléd, Jászberény, Árokszál- lás, Gyöngyös érintésével a 3- as autópályára. Nekünk nem telik örömünk az autópályák és autóutak építésében. De nagyon meghálálnánk az említett útvonal megjavítását, aszfaltozását. Talán a mi utunk is elérné akkor az oly sokat emlegetett európai színvonalat! Kerekes László, Portelek A jutalmazást a sportkoncepció szabályozza A lap december 22-ei számában jelent meg Valaki hiányzott a táncból! címmel egy cikk. Mivel úgy érzem, nem fedi kellőképpen a valóságot, kiegészítésre szorul, s ezért szükségesnek tartom vázolni az eseménnyel kapcsolatos szervezési feladatok hátterét. Szolnok önkormányzata december 20-án - immár hetedik alkalommal - fogadta és jutalmazta ünnepi keretek között a város kiemelkedő eredményeket elért sportolóit és szakembereit. Az idén először a városi sportkoncepció már egyértelműen szabályozta, hogy ki, milyen eredmény alapján részesülhet jutalomban. A kritériumok szerint nem volt lehetőség mozgássérült sportolók díjazására, ami nem azt jelenti, hogy más alkalmakkor az érintettek ne kaphatnának méltó figyelmet és elismerést. Maradva Fehér Zoltán személyénél: tavaly, a mozgássérültek fekvenyomó-világbaj- nokságán szerzett aranyérme után, különdíjazásban részesült. De említhetnénk példaként asztaliteniszezőnket is, akinek a paralimpián való szereplése utáni köszöntése, erkölcsi elismerése a Samsung futófesztiválon több ezer ember előtt történt. Szeretném megjegyezni, hogy a jutalmazás mindig az egyesületek által közölt, illetve igazolt eredmények alapján történik, reményeink szerint ez teszi az eseményt komollyá és hitelessé. Ebben az évben Fehér Zoltán klubjától semmiféle jelzés nem érkezett. Úgy érzem, a sportolókat köszöntő ünnepi rendezvényt kellő figyelemmel, a teljesség igényével próbáltuk előkészíteni és az eredményekhez méltó színvonalon megrendezni. Sajnálatosnak tartom, hogy az újságcikk ezt a munkát, a szervezőket, s így az egész rendezvényt rossz színben tünteti fel az olvasók előtt. Talán az objektivitás és a fair play érdekében - ami nemcsak a sportversenyek, hanem az újságírás jellemzője is kell, hogy legyen - elvárható lett volna, hogy Fehér Zoltán panaszainak meghallgatása után a másik két fél (az Apolló-Vénusz Erőemelő és Testépítő Klub, illetve a város polgármesteri hivatala) illetékeseit is megkeressék. Úgy gondolom, a cikk utolsó mondatának alapgondolata jelen esetben is igaz: az erkölcsi sérelmet nem könnyű, vagy nem is lehet napokkal később pótolni. Rózsa József sportfőmunkatárs * Tisztelt Rózsa Úr! Úgy vélem, nem kelló' odafigyeléssel olvasta el a magyar bajnokok köszöntéséhez fűzött soraimat, hiszen abban sehol sem állítottam, hogy egyértelműen a városházi illetékes lenne a feleló's Fehér Zoltán távolmaradásáért. Célom nem is az volt, hogy kiderítsem, ki hibázott, csupán hiányérzetemet fejeztem ki. Mégpedig azért, mert 1996-ban ugyanezt a sportolót megjutalmazták mint bajnokot, 1997-ben pedig egyszerűen elfeledkeztek róla. Pedig egy évvel korábban is mozgássérült volt a fiatalember, tehát indoklása igencsak sántít. (géléi) Szilveszteri buli a Pletykafaluban Első alkalommal szervezett szilveszteri mulatságot a szolnoki, Abonyi Úti Általános Iskola nevelőtestülete a városrész lakóinak. Az év második felében az intézmény több programot is kínált az itt lakóknak, megpróbálta felvállalni a Pletykafalu kulturális igényeinek kielégítését; a szüreti mulatság, a Katalin- és Erzsébet-bál után ez volt a tanév harmadik rendezvénye a szülők és a környék lakói számára. A szervezők nem is mertek bízni abban, hogy ilyen nagy sikere lesz az óévbúcsúztatónak, hiszen kétszázan töltötték együtt az év utolsó napját. Vacsora után házaspárbaj (a felvételen annak egy vidám pillanata látható), „szilveszter szépe” választás és tombola tette izgalmassá az estét, Kasza József és barátai gondoskodtak a nosztalgiazenéről. Köszönet Bodnár Andrea tanárnőnek a szervezésért, köszönet a „házigazda” Huri házaspárnak és Kapás József- nének, Kéri Tamásnénak, Horváth Ferencnének az ízletes vacsoráért. Vargáné Vígh Veronika Judit iskolaigazgató * Köszönet az iskola igazgatónőjének és a szervezőknek, hogy a téli iskolai szünetben is gondoltak a szülőkre és a gyermekekre. Köztudott, hogy a Pletykafalu eléggé elhagyatott, elhanyagolt része a városnak. A pedagógusok felismerték, hogy az iskola az egyetlen olyan hely, ahol kulturális programokat, rendezvényeket lehet szervezi, s az itt élő embereknek erre van is igényük. Jó hangulatban, együtt búcsúztattuk az óévet. A kispénzű emberek jól szórakoztak. Kézér Imréné és a vendégek Ilyen jó iskolába járni? A cikk szerzője is nagyot sóhajthatott, amikor megírt lapjukban január 5-én Milyen jó iskolába jámi(!?) címmel egy esetet. Egy adalékkal én is szolgálhatok, milyen iskolába járni; ismeretségi körömből két család is megkeresett, hogy gyermeküknek segítsek megoldani a szünidőre feladott százötven - nem tévedés, 150! - fizikapéldát. A pedagógusi?) azzal fenyegette meg a gyerekeket, hogy aki nem készíti el, az a beadás napjáig mindennap kap egy egyest. A gyerekek szerint azt is kijelentette, hogy őt ezért az egészért fel lehet jelenteni, majd elmegy a bíróságra, s bebizonyítja igazát. Állítólag már azt is tudja, hogy csak két tanulót enged át év végén. A pedagógust nem ismerem, de kizártnak tartom, hogy egy ilyen kis városban, mint Szolnok, két ugyanolyan diákgyűlölő tanár legyen (vagyis egy emberről beszélhetünk)! Nem vagyok szakmabeli, de szűkebb körben segítek néhány diáknak felkészülni fizikából, matematikából és kémiából, s ebbéli minőségemben megkövetem minden, oktatással foglalkozó nevében az ügyben érintett tanulók mindegyikét! (Teljes név és cím) Az iskolai téli szünetben játékdélutánt rendeztek a jászjákóhalmi gazdakörben a közösségi ház gyermekcsoportjai. Vetélkedőkkel, rajzversennyel, táncházzal töltötték az időt, majd bemutatták az Andersen meséjéből színpadra áhított A kis gyufaáruslány című darabot. A felvétel a szereplőkről készült. A napot diszkó zárta. (beküldött fotó) Későn jött a számla A napokban kézhez kapott számlákon a november 25-e és december 22-e közötti időben fogyasztott villamos energia befizetési határidejeként ez év január 2-a szerepel. A baj csak az, hogy Szolnokon jó néhá- nyan január 5-én, 6-án kapták meg a számlát, így azt a legjobb jóindulattal sem tudták kifizetni határidőre. Horváth Bélától, a Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. osztályvezetőjétől érdeklődtünk arról, lesz-e ennek következménye, hisz a fogyasztók a késésről nem tehetnek. A kézbesítés pár napos csúszását belső átszerzés és az év végi zárás okozta - tudtuk meg -, amiért az érintettek szíves elnézését kérik. Nem kell következményektől tartaniuk azoknak, akik a megadott határidőhöz képest 30 napon belül befizetik a számla összegét. Modem „határfoglalás”? Jászjákóhalma nevének első említése 1357-ben, egy határperhez kötődik; a herényiek a Horgaséren túli területeket vitatták el a jákóhalmiaktól. Az 1600-as években aztán többször is vita tárgya lett a Horgas-ér; herényi uraimék elvittek 16 szekér szénát a jákóhalmi határból, és „hatalmasul ott járt az körcsordájuk”. A jákóhalmiak azonban mindig megvédték határukat, merthogy nekik volt igazuk. Ma már más a módi a határfoglalásban. Ezúttal jászapáti uraimék a tettesek. Más a módszer is, modernebb. Történt pedig, hogy két apáti polgár földet vett a jákóhalmi határ Kapitányrét nevű tanyavilágában, aztán bediktálta a telefontársaságnak, hogy lakcíme: Jászapáti-Kapitányrét. Ennek okán a telefonszámuk is a Jászapátit idéző 441-gyei kezdődik, s nem a jákóhalmi 438- cal. Szóvá tettem a társaságnak, hogy nem lenne-e ildomos a jákóhalmi határban lévő telefonokat Jászjákóhalmánál feltüntetni? Ők természetesen nem tudták, hogy a Kapitányrét melyik településhez tartozik, nem is feladatuk, azoknak viszont, akiknek haszonszerzés szempontjából jó a jákóhalmi határ (de amúgy restellik, hogy a község előfizetői között szerepeljenek), illenék tudni. És az érdekesség most következik: azt mondja a telefontársaság, hogy a szám megváltoztatása a két érintett személy számára anyagi vonzatokkal járna. Félrevezették a társaságot a valótlan adatokkal, s ahelyett, hogy megbüntetnék őket, még sajnálkoznak! Mondani sem kell, hogy az új telefonkönyvben is Apáti része a Kapitányrét. Vajon mit szólnának az apátiak, ha mi Jákóhalmához csatolnánk a Pethes-dűlőt? Fodor István polgármester Jászjákóhalma A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Sorsdöntő esztendő Nem állhatom meg, hogy ne adjam közre a december 27-ei Uj Néplap-beli Nézőpont olvasásakor támadt gondolataimat; pártonkívüli vagyok, nem személyes érdek, hanem a meggyőződés diktálja soraimat. A cikk a választás évéről szól, most dől el, hisz-e a magyarság a propagandának vagy végre a mindennapi valóságra hagyatkozva dönt sorsáról. A tét nagy, úgy is fogalmazhatnék „szélsőséges, populista” modoromban: szabadság vagy halál. Az MSZP, vagyis a volt kommunisták privatizátorszámya megfelelő összeköttetéseivel, kiterjedt sógor-koma klientúrájával, pénzes támogatók hadával s főleg a sajtó támogatásával ismét képes a választásokat megnyerni. Az SZDSZ a magyar polgárság liberális rétegének kozmopolita szárnyán igyekszik beevickélni a magyar törvényhozásba. E két párt kampánystratégiájából csak néhány ízelítő: önmagukat az egyetlen lehetséges alternatívának és programjukat az egyedül üdvözítő útnak állítják be. Megtévesztő, csendes modoruk ravaszságukat leplezi. E szelíd, eurokonform „honfiak” csak a megvetést válthatják ki szolgai magatartásukkal, mert hol a Kelet, hol a Nyugat fizetett szolgái, s képtelenek a magyar érdekek képviseletére. Mindkét párt célja az ellenzék megosztása és a választók tudatos megtévesztése. Átlátszó kampányfogásokat és engedményeket tesznek, mint például a minap a nyugdíjasoknak. Az MSZP erkölcsi, szellemi és anyagi züllést hozott a népnek. Választási ígéreteit rég elfelejtette; korrupciómentes kormányzást, szocialista szakértelmet és a Kádár-korszak langymelegét kínálta a népnek. Ehelyett a pártot hatalomba segítő, pénzéhes külföldi és hazai lobbik kezére játszotta a még megmaradt állami vagyont. Ha engedjük, a következő ciklusban a föld következik. A „rendszerváltás” megvolt, de az elszámoltatás elmaradt. Első miniszterelnökünk klikkje (lásd: most MDNP) paktumokkal sikkasztotta el a magyar forradalmat. Nem történt meg a főbb kommunista vezetők elszámoltatása és felelősségre vonása sem. Mindehhez hozzájárult még sikertelen, liberális gazdaságpolitikája, amely elhanyagolta a nemzeti ipar fenntartását, fejlesztését. Nem tudta elérni, vagy nem is akarta, az államadósság csökkentését, pedig azt az előző rendszer képviselői vették és élték fel. Kísérletet tett viszont a megcsorbult magyar öntudat helyreállítására (többkevesebb sikerrel). Ez volt az Antall- kormány egyik legnagyobb érdeme és ezért is érte a legtöbb támadás a szocialista és a liberális oldalról. No, ezt a hibát az MSZP és az SZDSZ nem követte el. Magyarság iránti közönyösségükkel, „sikeres" alapszerződéseket kötve a hazánkat körülvevő „baráti” országokkal lejáratták a nemzetet a külföld előtt. Szabotálták a magyar millecentenáriu- mot is, amely számukra csak két „tocsi- kot” ért. Korrupciók sora kíséri működésüket, s mióta a magyar termőföld védelméért szervezett tüntetést kommandósokkal szétverték, joggal pályázhatnak a „megvetésre méltó kormány” megtisztelő címre. Azt pedig arcátlanságnak tartom, hogy az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ünnepén a forradalom leverői koszorúzzanak! Ami pedig a gazdaságpolitikát illeti: a 4-5 százalékos GDP-növekedéssel nem dicsekednék - ’94-ben is ugyanez volt a helyzet. Azt már tudjuk, hogy a kormány szerint 1996 a stabilizáció, 1997 a fordulat éve volt; kérdés, mi lesz 1998? A magyarság érdekében együtt reméljük, hogy ez az esztendő a kormány távozásának az éve lesz. Ennek a kormánynak csak alternatívája van! A jobb-, illetve a baloldali pártok hamis mítoszát pedig jobb, ha kitöröljük a fejünkből egyszer s mindenkorra; a magyar történelem nagyjai nem bal- és nem jobboldali tudósok, hadvezérek és államférfiak voltak, hanem egyszerűen magyarok. A legmegdöbbentőbb furcsaság az, hogy egy olyan kormány, amelynek sok tagja a diktatórikus rendszer kiszolgálója volt, most demokratának, eurokomform polgárnak mondja magát, s eközben nacionalistának, szélsőségesnek állítanak be olyan igaz hazafiakat, akik már a kommunizmus alatt is demokrácia mellett tettek hitet. Egy kormány sikeressége nem csupán a gazdaságpolitika félremagyarázott mutatószámaiból áll, hanem főleg abból, miféle tervei vannak a jövőre. Az iskolák bezárásából, a kórházak „korszerűsítéséből”, a felsőoktatás leépítéséből - és még számtalan tényből - úgy tűnik, kormányunknak önpusztító, nemzeti öntudattal nem rendelkező fo- gyasztó-világpolgárságra van szüksége s nem egy történelmi hagyományokból építkező, erős és emelkedő nemzetre. A globális europolgárrá nevelés fő célpontjai a fiatalok, akiknek többségét nem a magyarságért való tenni akarás, hanem a szórakozás, a diszkó villanyoz fel. A szülők a kommunizmus gyermekeiként nem tudják - sokan nem is akarják - az egészséges nemzeti tudatot átörökíteni. Az értelmiség hallgat vagy idegen érdekek szolgálatába áll. Megalkuvásaikkal, alaptalan hiszékenységükkel a talajt húzzák ki lábunk alól s így beleegyezésünkkel lopják el a magyar múltat és a jövőt. Csak egy megoldás lehetséges: fiatal és idős, értelmiség és paraszt, az egész magyar társadalom vállalja fel közös múltunkat és egyszerre utasítsa el azt a kormányt, amely az életére tör. Ilyen egyszerű lenne az egész. E gondolatokkal zárom soraimat s kívánok további jó elmélkedést, minden szeretett magyar testvéremnek kormányváltásban gazdag új évet! P. T., Szolnok