Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)

1998-01-29 / 24. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1998. január 29., csütörtök Megkérdeztük Olvasóink érdeklődésére közöljük a megye települé­seire és a megyeszékhelyre megállapított kémény­seprő-ipari közszolgálta­tás díjtételeit: A kémények időszakos el­lenőrzési, tisztítási díja egyedi kémény esetében da­rabonként és évenként 394 forint; gyűjtőkémény díjté­tele ugyanennyi, de szinten­ként fizetendő; központi ké­mény díja 84 forint folyómé­terenként és esetenként; tar­talékkémény időszakos el­lenőrzési és tisztítási díja a vonatkozó díjtétel 60 száza­léka. A kémények időszakos műszaki felülvizsgálati díja egyedi kéménynél négy- évenként esedékes és dara­bonként 786 forint, a gyűjtő­kémény díjtétele szintenként - és szintén négyévenként - ugyancsak 786 forint; a köz­ponti kémény felülvizsgálata is négyévenként esedékes és 253 forint folyóméterenként. A kémények használatá­val összefüggő szakvélemé­nyezés díja: egyedi kémény esetében darabonként és esetenként 2360, a gyűjtő­kémény díja szintenként és esetenként ugyancsak 2360, a központi kémény szakvé­leményezési díja esetenként és folyóméterenként 843 fo­rint. Kis szolnoki séta A teljesség igénye nélkül tanácsot szeretnék adni an­nak a bel- és külföldinek, aki városunkba látogat, mit érdemes megnéznie. A városi művelődési központban mindig van va­lami, megéri betérni. Csak egy kis séta a csodaszép múzeumba a még csodála­tosabb kiállításaihoz; mel­lette a könyvtár, zenetár. Kellemes séta a Művészte­lep, a Zagyva-part, a vár­templom. Érdemes a Tisza- parton is végigmenni, a gyógyfürdőbe betérni. A színház gyönyörű; igazán ragyogó művészek játsza­nak, kiváló műsorral. A Ga­léria és a ferences templom is megér egy-két órát. S minden propaganda nélkül, meg kell keresni a Szapáry utcán egy patinás cukrászdát, hol jó fekete mellett fel lehet dolgozni a sok élményt. Szóval, a szolnoki séta nemcsak hasznos, de él­ménydús is lehet. Sőt abban is biztos vagyok, kis váro­sunkat nem lehet egy nap alatt „felfedezni”. Nem bánja meg, aki ide vissza­visszatér. Jupá A fizetés a betöltött tisztségnek szól Olvasván a polgármesteri fize­tésekről szóló cikksorozatot, majd az ehhez kapcsolódó jegyzetet, némileg én is elál- mélkodtam. No nem az össze­gek nagyságán - már ahol kide­rült -, hanem azon, hogy mi van ezen titkolnivaló? Nekem, mint a több mint háromezer la­kosú Jászjákóhalma polgármes­terének, bruttóban 95 ezer fo­rint a fizetésem, melynek érte­lemszerűen nettóban a kéthar­madát sem kapom meg. De mi­től kell ennek titkosnak lennie? Minden évben nyilvános ülésen dönt a testület erről is, eszem Vajon tudják-e közéleti személyi­ségeink, hogy a megjelenés, a külső, a viselke­dés az ember lelki alkatának szemléletes megjelenítése, kul­turáltságának szerves és termé­szetes kifejezése? Bizonyára nem, mert ha nem így volna, ügyelnének öltözködésükre, ápoltságukra és a választékos, szabatos beszédre; nem jelen­nének meg a nyilvánosság előtt szabadidőben használatos öltö­zékben, borotválatlanul, fésü­letlenül, fülkarikával - és so­rolhatnám. Groteszk látvány, ha egy közismert politikus a tévé kamerája előtt - a riporter­rel való beszélgetés közben - folytonosan „fészkelődik”, időnként az orrát „babrálja” vagy éppen a füstöt eregeti. De nevetséges az a politikus is, aki ágában sincs zárt ülést kérni. Ha valaki közszereplést vállal, akkor ebben az is benne van, hogy mennyi a fizetése. Egyéb­ként amikor a fizetésemet meg­állapították, a törvényben előírt minimum több mint 91 ezer fo­rint volt, tehát sokkal keveseb­bet már csak törvénysértés mi­att sem kaphattam volna. Szok­ták is kérdezni azok a kollé­gáim, akik esetleg jóval kisebb településeken 40-50 ezerrel többet kapnak, hogy talán ha­ragban vagyok a testülettel? Én nem azért vállaltam ezt a funkciót, hogy ebből megtolla­bohóchoz hasonlatos taglejtés­sel és természetellenes, „széles mosollyal” lép a nyilvánosság elé. A legelszomorítóbb azon­ban az, hogy mennyire nem tudnak vagy nem akarnak szé­pen és helyesen beszélni ma­gyarul. A legjobb példákat a nyilvános beszélgetések és az országgyűlési felszólalások szolgáltatják. De nem csak ezek. A közelmúltban közvetí­tett a helyi tévé egy hivatalos ülésről. Az ott látottak és hallot­tak fölülmúltak minden eddigi tapasztalatot. Az elnöklő sze­mély képtelen volt egy össze­függő és artikulált mondat ki­mondására. Beszéde közben fo­lyamatosan akadozott, kráko- gott és „őőő-zött”. A külső sodjak; akkor mással kellene foglalkoznom, és nem a „pol- gármesterkedéssel”. Megjegyzem, nálunk a testü­leti tagok sem vesznek fel egy fillér tiszteletdíjat sem - noha lehetőségük lenne rá -, és a bi­zottságok tagjainak sem jár jö­vedelem. A testületnek a köz­ségért kell dolgoznia, s ha be­kerül egy-két magának kaparó testületi tag, az úgyis kihullik - vagy saját jószántából, vagy a következő választáskor. Fodor István Ferenc (egy nem szupertitkos polgármester) szemlélőben azt a benyomást keltette, mint akinek fo­galma sincs arról, mit akar mondani, mintha csak azért be­szélt volna, mert ott beszélni kellett. Kínosan és kétségbee­setten kereste a szavakat. A tö­méntelen „őőő-zéssel” tűzdelt beszéd egyszerűen tragikus és kibírhatatlan volt. Tudják-e a szereplésre „kár­hoztatott” urak, hogy pedagó­giailag mennyire káros a fiatal nemzedék formálódó személyi­ségére, ízlésére és beszédkultú­rájára egy ilyen élmény? Tud­ják-e, milyen szerepet játszott a nyelv a nemzetté válás folya­matában és a nemzet fönnma­radásában? Ha nem, talán még nem késő megtanulniuk: „nyel­vében él a nemzet”. S. I., Szolnok Nyelvében él a nemzet Művészek és műkedvelők köre Összefog a kultúra és a turizmus A Béke-barálság nemzetközi képzőművészeti és zenei tábor hároméves eseménysorozatának gazdag kulturális és turisz­tikai tevékenysége keretében alkotóházakat avattak Ara­nyosapátiban, Olaszfaluban, Tihanyban és Szolnokon az Alcsi-szigeten. A közeljövőben Rákócziújfa- luban és Telkibányán is ha­sonló házak kialakítását ter­vezik. Az alcsi-szigeti Katalin Al­kotóház most képzőművészek és a képzőművészet iránt érdek­lődők jelentkezését várja a Ti­szai Képzőművészeti Kör meg­alakításához. A Falvak Kultúrá­jáért Alapítvány - amely töb­bek között e kör létrehozását és működését is támogatná - célja a művészek alkotói feltételei­nek javítása, képzési és bemu­tatkozási lehetőségek megte­remtése. Ezenkívül az Adrianus Galérialánchoz kapcsolt alko­tóházak hasznosításán, a kultu­rális és falusi turizmus fejlesz­tésén, valamint a nemzetközi művészeti kapcsolatok kiépíté­sén és ápolásán is fáradozik. Az érdeklődők jelentkezésüket a Falvak Kultúrájáért Alapítvány (1134 Budapest, Gidófalvy u. 29.) címére küldhetik el. Jubileumra készül Karcag zeneiskolája A karcagi zeneiskola idén ün­nepli alapításának ötvenedik évfordulóját. Az ünnepségso­rozat február 19-én M. Boldi­zsár Erzsébet karcagi amatőr festő kiállításával nyit, amely a zeneiskola nagytermében lát­ható majd 20-án, 11 órakor ün­nepséget rendezünk az iskola hangversenytermében, 26-án megyei fafúvósverseny lesz; március 2-án „Mesterek és ta­nítványok” címmel tanáraink és zenei pályán tanuló növendéke­ink közös hangversenyét hall­gathatjuk a művelődési köz­pontban; 9-én ünnepi növen­dékhangverseny az iskolában; március 14-én az iskola zene­karai adnak hangversenyt a művelődési házban. Az évforduló alkalmából szülői kezdeményezésre „Kar­cag Zeneoktatásáért” elneve­zéssel alapítvány született azzal a céllal, hogy támogassa a ki­emelkedő képességű növendé­kek tanulmányait. Fiatal zene­tanáraink február 7-ére jóté­kony farsangi mulatsággal kí­vánják az alapítvány anyagi forrását támogatni, s várják a segíteni kész karcagiak adomá­nyait is. Gyűjtjük és várjuk volt nö­vendékeink, tanáraink vissza­emlékezéseit, beszámolóit az iskolához fűződő élményekről, humoros, tréfás történeteiket, fényképeket. Az érdekesebb írásokat szeretnénk közölni az iskola „Zene Szó” lapjában. Szeretettel hívjuk és várjuk egykori növendékeinket, taná­rainkat, s kérjük, válaszukkal, részvételükkel tiszteljenek meg bennünket! Sipos Antal igazgató Küldjön egy képet! A labdarúgás dicsőséges napjaiból Úgy vélem, a főszereplőt, Nagy Öcsit - „polgári ne­vén” Nagy Ferencet - nem kell bemutatni a szolnokiaknak. Kiváló labdarúgó volt a ’70-es években. Többször hívták NB I-es csapatokba, de ő kitartott a Szolnoki MTE mellett. Ké­sőbb annak egyik vezetője lett. A felvételek a búcsújátékról készültek, a kép hátoldalán az egykori magyar válogatott - Göröcs, Vasas, Mátrai és a többiek - kézjegyével. Emlékeim­ben a riportfelvétel úgy él, mintha a Magyarország-Svájc mérkőzés előtt készült volna - amit l:0-ra nyertünk. Dr. Soós István, Szolnok A dkkiró absztinens A lap január 24-ei számában olvasom a Visszatérő „vendégek” a kijózanítóban című cikket; a legteljesebb mértékben egyetértek az­zal, hogy az emberségükből kivetkőzött részegeket nem a „normál” betegek között kellene elhelyezni. Felvetődik azonban bennem, hogy a cikkíró absztinens lehet, mert ha rendszeresen úgy leinná magát, hogy kórházba szállítanák, bizonyára revidiálná azt a mon­datát, miszerint „olyan döntés született, mellyel a Hetényi Géza kórház sürgősségi osztálya fogadja be a részegeket is.” Megyei ügyelet idején ugyanis a MÁV-kórház a részegek „házigazdája, s ugyanúgy gondokkal küzd. Gondolom, így van ez más kórházak­ban is. Ennek érdekében kellene egy „sürgősségi osztályt” létre­hozni az egészségügy irányítói körében. N. B., Szolnok Lám, így is lehet! Ezek a mai fiatalok! - hallhatjuk gyakran, ahogyan az idősebb korosztály tagjai elítélő hangsúllyal nyilatkoznak az ifjabbak- ról, mondván: tiszteletlenek, türelmetlenek, nem törődnek má­sokkal. A szolnoki 2-es busz ifjú sofőrje minap alaposan rácá­folt ezekre a vádakra. A szemben lévő buszváróból jól láttuk, hogy a temetői megálló helyett az orvosi rendelőnél fékez a busz; a vezető orvosért rohan, majd mire az orvos kiér, a sofőr már a karjában viszi fel a lépcsőn a nőt, aki rosszul lett utazás közben. Lám, így is lehet! A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tisz­teletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ba nekünk arról esetleg más a véle­ményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Svájcból nézve minket A közelmúltban a Munkáspárt szolnoki székházába látogatott Thürmer Gyula és két külföldi vendége az Olasz Kommu­nista Pártból. A képviselők a találkozón elmondták, hogy otthon a parlamentben milyen nagy támogatottságot élvez­nek, s többek között arról is szóltak, hogy a Munkáspárt számíthat segítségükre, hiszen hasonló célokért küzdenek - s ők nem is eredménytelenül. Sajnos itthon a Munkáspárt nem élvez olyan bizalmat, mint az olaszok pártja otthon. A közvéleményben tévesen él a nézet, hogy vissza akarná ál­lítani a múltat. A Munkáspárt nem a múltért küzd, hanem azért, hogy emberhez méltó megélhetést nyújtson a mun­kás embernek, a gyerekek ta­nulhassanak, ne legyenek éhe­zők s legyen az ország függet­len; nem hiányzik ide idegen katona, hiszen nem fenyeget minket semmi - csak a sze­génység. Miközben hallgattam az olaszokat, eszembe jutott egy • • • kellemetlen nyári élményem. Üdülésünk alkalmával meg­ismerkedtem egy hazájától el­szakadt magyar nővel, aki ál­lampolgárságát megtartva ma Svájcban él, de a nyarait itthon tölti. Szájtátva hallgattam, amikor arról szónokolt, hogy a magyar nép mennyire buta. Kijelentése mélyen bántott. Miben látja ezt? - kérdeztem. A válasz a következő volt: a magyarok elherdálják a va­gyonukat, és kézen fogva en­gedik vezetni magukat. Egy gyönyörű üdülő az övé; a fiának lakást vett a főváros­ban, s a gyerek résztulajdonosa is egy gyárnak. Miért is ne vette volna meg mindezt, hi­szen a magyarok alig kértek ezekért valamit?! Azóta is visszacsengnek szavai, s felidéződik gyermek­korom; milyen nehéz helyzet­ben is voltunk mi akkoriban - s most ugyanodajutnak unoká­ink. Szégyen, ahogyan az az asszony nyilatkozott rólunk. (Teljes név és cím) A tájékozottság a legfontosabb Vendégeket fogadott a törökszentmiklósi mozgássérültek cso­portja. Szlávik Jánosné, a polgármesteri hivatal munkatársa és Csabai Erzsébet, a megyei mozgássérültek egyesületének vezető­ségi tagja tájékoztatta az egybegyűlteket az őket foglalkoztató kér­désekről. Szóba került a közlekedési támogatás, a méltányosági nyugdíjemelés, a közgyógyellátás, az egyszeri rendkívüli segélye­zés, a gyógyászati segédeszközök és más támogatási lehetőségek. A kérdésekre is választ kaptak az érdeklődők. Az előadók hangsú­lyozták, a mostanihoz hasonló találkozók nagyon fontosak, mert sajnos nem mindig tudják az érintettek, mi az, ami jár, ami kérhető és ami adható. A „szomszédasszonytól” szerzett információ nem mindig valós, ezért el kell jönni minden összejövetelre, hogy joga­inkról, lehetőségeinkről pontos ismereteink legyenek. Mindazok, akik valami miatt nem tudtak részt venni az előadáson, írásos anyagot kaptak tőlünk. Ladányi Istvánná, Törökszentmiklós Szajoli családi nap A közelmúltban családi napot rendezett a nagycsaládosok szajoli csoportja. A gyermekek műsorral kedveskedtek szüleiknek, kicsik és nagyok jól szórakoztak. A vetélkedők, ügyességi versenyek iz­galmassá tették a játékot. Örültünk, hogy Szabó Zsigmond polgár- mester és Lengyel István plébános is elfogadta meghívásunkat. Támogatásukat köszönjük - s azoknak a kisvállalkozóknak is, akik felajánlásaikkal segítették a családi nap sikerét. Nagycsaládosok szajoli csoportja Köszönet orvosaimnak Betegségem miatt a MÁV-kórház reumatológiai osztályán kezel­tek. Ezúton köszönöm dr. Kormos Ildikó főorvos asszonynak, dr. Angyal Gyöngyi adjunktusnak, dr. Cifra Marianna doktornőnek és az osztály nővéreinek a lelkiismeretes, gondos törődést. Markovics András, Szajol A tiszakürti fiatalok verseléssel emlékeznek Tiszaújváros önkormányzata és a Magyar írók Nemzetközi Szö­vetsége versmondó versenyt hirdetett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. és Petőfi Sándor születésének 175. évfordulója tiszteletére. A felhívásra Kovács Istvánná, a könyvtár vezetője lel­kes szervezőmunkába kezdett. A jeles évfordulókra megkülönböz­tetett érdeklődéssel készültek a tiszakürti kis- és nagydiákok, szü­lők, pedagógusok egyaránt. A forradalom és szabadságharc eszmé­jét hirdető nagyszerű költőnk, Petőfi szellemét felidéző versek méltán arattak osztatlan sikert a diákokat kísérő szülők és pedagó­gusok alkotta közönség soraiban. A zsűri tizenegy versenyzőt hall­gatott meg általános, középiskolás és felnőtt kategóriában. Tovább­jutott Bartus Aranka, Illés Lászlóné, Mári Anita, Szathmári Erzsé­bet, Szöllősi Sándor, Tálas Judit. Az évfordulók alkalmából törté­nelmi és irodalmi értékeket méltató beszédet mondott Varga Antal tanár úr. A diákok felkészítése Kulcsár Tibomé és Rafás László ta­nárok érdeme. A kis közösség tiszaújvárosi utaztatásához segítsé­get ajánlott fel Tóth András polgármester, aki jelenlétével is meg­tisztelte a tiszakürti rendezvényt. Szathmári József, Kunszentmárton Miért kell nekünk vízben járni? A szolnoki Nagysándor József út lakói megszenvedik az esőt. Nem először szólok róla - és feltehetően nem is utoljára -, hogy az utca egyes szakaszain a csapadékosabb időszakban bokáig „tapicsko- lunk” a vízben. S mivel a cipők többsége nem vízálló, mire végig­érünk az úton, kívül-belül elázunk. Van-e gazdája, felelőse a rosz- szul tervezett, rosszul megépített munkáknak? Jelen esetben ugyanis nem hivatkozhatunk százéves múltra, mert a lakótelep há­zai huszonöt-harminc éve épültek, a járdák pedig csak az után ké­szülhettek. Egy vízelvezető árok megoldaná az itt lakók problémá­ját - aminek költségét vélhetően még elbírná a kassza - s azt is el tudnám képzelni, hogy valamelyik közmű cseréje alkalmával ösz- szehangolnák a két munkát. Molnár Ferencné, Szolnok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents