Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-19 / 15. szám
TALLÓZÓ Kik most a legnépszerűbbek? 2. o, Elkelnek még beruházók Miklóson 3. o. Lapok a kertész noteszából 5. o, Sport 6., 7. o, Rákóczifalván a sportcsarnokban rendezték meg a hét végén a hatos lottó sorsolását. A színes műsorral egybekötött sorsoláson fellépett a helyi általános iskola néptánc- csoportja, Antal Kinga népdalénekléssel, valamint neves művészek és színészek, fotó: i. cs A doni katasztrófa 55. évfordulójáról megyénk több településén megemlékeztek a hét végén. Felvételünkön: a Szolnoki Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány a szolnoki vártemplomi szentmisén díszőrséggel és tisztelgéssel emlékezett a katonai áldozatokra. Az eseményen Baán Norbert őrnagy, a gyorsreagálású zászlóalj törzsfőnöke mondott beszédet. (A karcagi megemlékezésről szól tudósításunk a 3. oldalon) fotó: Illyés A kultúra napjára készülnek Gyermekjólét - egyelőre késésben A gyermekvédelmi törvény értelmében 1997. november 1-jé- től a településeken gyermekjóléti szolgálatokat kellett volna indítani. Országos tapasztalat, hogy a települések jelentős részében még nem történt meg. így van ez megyénkben is. Törökszentmiklóson például február második felére tervezik, a családsegítő központ létrehozásával párhuzamosan alakítják ki a szolgálatot. A családsegítő létrehozására a minisztériumtól kaptak pénzt, és az önkormányzat saját erővel is beszállt. Tiszasiilyön a tervek szerint a gyámügyi előadó feladatkörébe akarják vonni a szolgálat munkáját, amelyet a védőnő is segít majd. Az önkormányzat támogatta a nyugdíjasklubot abban, hogy mentálhigiénés előadássorozatot szervezzenek a községben, amely életvezetési problémákat is érint, így segítséget adhat az érdeklődőknek. A gyerekjóléti szolgálat létrehozásához még keresik a megfelelő mintát. Fegyvemeken előkészítés alatt van a szolgálat létrehozása. A gondozási központban másfél éve dolgozik egy családsegítő munkatárs. Ő tulajdonképpen már foglalkozik gyermekjóléti szolgáltatással. Gyakorlatilag tehát működik a szolgálat, de még nem tudták biztosítani a törvény által előírt formákat. Ennek előkészítése most van folyamatban, keresik a helyiséget és a megfelelő szakembereket. A volt gyógyszertárat fogják átalakítani erre a célra. A szolgálat várhatóan májusban indul. P. É. Mennyit visznek haza a polgármesterek és a képviselők? Önkormányzati „pénzügyek” Az országgyűlési képviselők úgy döntöttek, hogy 1998-tól nem emelik saját járandóságukat. Ezzel nem csak saját fizetésüknek parancsoltak álljt. Az önkormányzati képviselők tiszteletdíja és a polgármesterek illetménye idén már csak akkor emelkedhet, ha eddig még nem érték el az előírásban megszabott plafont. Ez esetben a korábbi felső határig maradt mozgásterük. József Attila születésnapján, január 22-én többek között rangos koncerttel is ünnepük a magyar kultúra napját Mezőtúron. Délután ötkor Dévai Nagy Kamilla „Magyarok Fénye” című dalestjét hallgathatják meg az érdeklődők a Móricz Zsigmond Közösségi Házban. Előtte ünnepi beszédet mond Tornyi Győző, a megyei ön- kormányzat külügyi referense. Tiszafüred térségéből kétség- beesett telefonhívásokat kaptunk. Az ok: az átképző tanfolyamokon részt vevő munka- nélküliek jóval kevesebb pénzt vehettek fel decemberben, mint azt a korábbi hónapokban megszokták. Különösen azoknál jelentett ez igen nagy problémát, akiknél lényegében ez a központi támogatás jelenti az egyetlen jövedelmet. Nem is beszélve arról, hogy a decemberi ünnepek és az évindítás a megszokottnál is nagyobb terheket ró a munka nélküli családok pénztárcájára. MegkérdezHárom kiállítást is meg lehet majd tekinteni. A honismereti kör bemutatkozó tárlata az emeleten lesz látható, míg a népi díszítőművészeti (hímző) szakkör a nagyteremben mutatja be legújabb alkotásait. A földszinti előtérben, illetve a folyosókon a közösségi házban működő művészeti csoportok utóbbi években szerzett elismeréseiből és díjaiból rendeznek kiállítást, ses tűk a megyei munkaügyi központ illetékeseit, mi is történt valójában, mert az érintett panaszosok szerint csupán egy számítógépes hiba okozta problémájukat. A megyei munkaügyi központban megtudtuk, hogy nem számítógép-meghibásodásnak, hanem egy központi program rossz technikájának „áldozatai” a panaszosok. Az APEH felkérésére ugyanis a munkaügyi központok - nem csak megyénkben, hanem az egész országban - december 20-ával kénytelenek voltak lezárni a munkanélküli-ellátással kapcsolatos adóíveket. (Folytatás a 3. oldalon) Kétrészes összeállításunkban annak néztünk utána, mi a jelenlegi helyzet megyénk néhány településének önkormányzatánál, mennyi pénzt visznek haza a polgármesterek, képviselők. Annyit elöljáróban meg kell említenünk, hogy volt, ahol nem adtak felvilágosítást a polgármesterek fizetéséről, hivatkozva arra, hogy zárt ülésen döntöttek annak idején az összeg nagyságáról. Emellett akadt, ahol a személyiségi jogokra hivatkozva nem járultak hozzá az összeg közléséhez ... Szolnokon 1995-ben állapították meg a polgármesteri, alpolgármesteri, képviselői tiszteletdíjak mértékét, amely idén sem fog változni. Eszerint a polgármester 182 520 forintot vehet fel. (Folytatás a 3. oldalon) Túrkevei ’48 Megalakult az emlékbizottság Túrkevén az 1848-as forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának méltó megünneplésére emlékbizottságot hívtak életre. Az elmúlt héten első ülésüket is megtartották, melyen részt vettek az oktatási intézmények, a művelődési otthon, valamint a Túrkevéért Alapítvány képviselői. Több programötlet elhangzott, mindezek időrendbe rakása egy újabb tanácskozás feladata lesz. Annyi már most bizonyos, hogy a megemlékezések a magyar kultúra napján, január 22- én kezdődnek majd. scsj Az ezüst is szépen csillog A perthi világbajnokságon eddig nyújtott játéka alapján a magyar férfi vízi labda-válogatottól idehaza szinte mindenki aranyérmet várt. A bravúr sajnos nem sikerült, mivel a döntőben válogatottunk 6-4-es vereséget szenvedett a spanyoloktól - ám azért a világbajnoki ezüstérem is szépen csillog. (Tudósításunk a 6. oldalon olvasható.) A munkanélkülinek minden pénz számít Meddig jár(hat) az adójóváírás? Megkezdődött a báli szezon. Első alkalommal rendezték meg az Egészségünkért Alapítvány jótékonysági bálját Szolnokon a VMK-ban (bal oldaü felvételünkön). A csodálatosan megterített svédasztalt a Restorante da Michele mesterszakácsai készítették. A műsorban Makrai Pál és Kovács Kriszta, valamint Ihos József humorista léptek fel, a tombolahúzás előtt pedig a debreceni divatstúdió mutatott be fehérnemű- és egyéb ruhakollekciókat. A tánczenét a Piki Group zenekar szolgáltatta. A gazdászok pedig az immár hagyományos gazdászbálon mulathattak szombaton este Szolnokon a Tisza Szállóban. A nagy sikerű bálon versenytáncosok is szórakoztatták a közönséget (jobb oldaü felvételünkön). fotó: illyéscsaba Jászjákóhalmán beköltözés, Budapesten kiköltözés Gazdaköri székházavató Baráti vacsorával és kellemes zenével fűszerezett összejövetellel avatták újra pénteken este a jászjákóhalmi Gubicz András Gazdakör székházát. Az elfogyasztott birkapörköltnek egy kicsit kesernyés ízt adott, hogy az avatáson megjelent országos gazdaköri vezetők fővárosi irodájukból való kilakoltatásuk hírével érkeztek a jász településre. Az újraavató ünnepséget Fodor István polgármester, a jákó- halmi gazdakör elnöke nyitotta meg. Az 1912-ben alakult gazdakör 1929-ben a tagok adományaiból és munkájával székházat épített magának, melyet 1950-ben a kör feloszlatásával párhuzamosan államosítottak. A hazánkban megindult politikai-társadalmi változások hatására a faluban ’91-ben alakult újjá a gazdakör. Mind többet esett szó az egykori székházról, míg végül a múlt év nyarán a jákóhalmi önkormányzat jelképes összegért, négyzetméterenkénti 1 forintért „eladta” (visz- szaadta) a gazdakörnek egykori épületét. Mostanra már minden tulajdonjogi papírmunkának a végére jutottak, az újraavatást ezért rendezhették meg a hét végén - idézte fel az eseményeket Fodor István. Nehéz helyzetben csak összefogással léphetünk tovább - mondta Jakab István, a Magyar- országi Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) társelnöke méltató szavaiban. Kijelentette, hihetetlenül nehéz időszak előtt áll a magyar mezőgazdaság. Az uniós csatlakozás csak akkor lehet sikeres, ha itthon is meg tudjuk teremteni a Nyugaton már létező feltételeket. (Folytatás a 3. oldalon)