Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)

1998-01-03 / 2. szám

1998. január 3., szt Sport 11. oldal Tiszaföldváron komolyan gondolják a feljutást Sipos és Csuti az új szerzemény Remek szezont zárt, hiszen pontveszteség nélkül vezeti a tabellát, a férfi kézilabda NB II. Délkeleti csoportjában szereplő Tiszaföldvári VSE.- Tényleg nagyon kijött a lé­pés az ősszel - mondta szakosz­tályvezetőjük, Cseuz György. - Nem sok esélyt adtunk ellenfe­leinknek, három pont előnnyel várjuk a tavaszi folytatást. Ja­nuár 14-én kezdjük a felkészü­lést a tavaszi szezonra. Eddig két új szerzeményünk van Si­pos Attila Törökszentmiklósról és Csuti Gyula az Abony KC- tól került hozzánk, mindketten megjárták már a legfelsőbb osz­tályt is. Egyaránt másfél éves szerződést kötöttünk velük. Terveinkben szerepel egy ruti­nos kapus megszerzése is, de a kiszemelt hálóőrrel még nem állapodtunk meg. További erő­sítésnek számít, hogy a sérülé­séből felépült Fekete Jóska alias „Schwarcz”, tehát ő is Bo- zsó Béla edző rendelkezésére fog állni a felkészülés kezdetén.- A két Nagy Józsefnek, apá­nak és fiának mi lesz a sorsa? Sipos is „földvári” lett A Barceloi először a legj A labdarúgósport tőit kutató, statisztikáit ö. lító német szervez; IFFHS elkészített! 1997-es záró listáját, zai bajnoki és kupas lés, a nemzetközi kúp; tállás figyelembevéti a spanyol FC Bare 1997 legjobb futballk A magyarok közül az ' FC a huszonkilencedi Ferencváros is helyet tosított magának a lej száz között, a zöld-1 gárda a nyolcvanegy helyezett. A magyarok zül az ÚTÉ (134.) é BVSC-Zugló FC (143.) lyezése vált még ismert Az IFFHS megszól éves értékelésében a ki Ián legénység most vég; az első helyen első ízb az 1996-os harmadik pc cióját fölváltva ezzel. KEK-győztes spanyol megelőzték a Bajnokok 1 gájában éllovas német E russia Dortmundot, mel) Bundesligában nem szei pelt túl előkelőén; ez a ír sodik hely magyarázata, dortmundiak óriásit javi tak, 1996 végén még csal 31. helyen tűntek föl. , 1996-ban végső első ok Juventus most harmad: ként „finiseit”. Az NB I-es „elitkeret” tagja, Az MTK FC az 1996-í Varga Sándor a huszonnégy ér- 312. helyéről a huszonktékelt sípos között a tizenegye- lencedikre futott be. G;dik helyen végzett. Az „első rami József vezetőedzéves újonc”, NB I/B-s Farkas gárdája a bajnoki címmel,György ragyogó átlagot hozva honi kupasikerrel, a Bajncaz előkelő ötödik helyen fejezte kok Ligájában és az UEFAie az évadot (a Nemzeti Sport kupában fölmutatott erecrangsora alapján listavezető! - ményekkel érdemelte ki ea szerk.), míg az új nemzedéket a nagyon előkelő helyezécép viselő Kormos Gábor rutin- sét. alansága miatt csak a közép­A Ferencváros is előréb’nezőny végén (18.) „ért célba”, lépett: 1996-ban 88. volfizek a száraz tények, de vajon most hét hellyel jobbamként értékeli a „bizonyítvá- zárt. Az ÚTÉ és a BVSCiyokat” a megyei főnök? Zugló FC 1996-os helyezé­sét nem közölte az MTI-ve a**#FHS f ■ A „Top-l()0”-as me­zőnyben Franciaország i legjobb, kilenc klubját jegyzi a német szervezet az első száz között. Ezután a német (8 csapat), majd az olasz, argentin és brazil klubfutball (6-6 együttes) jön a sorban. Az IFFHS 1997. január] elseje és december har­mincegyediké közötti sze­replés alapján összeállított klubsorrendje: 1. (1996-os helye: 3.) FC Barcelona] 346.0 pont, 2. (31.) BV Bo­russia Dortmund 308.0, 3. (1.) Juventus 306.0, 4. (11.) FC Internazionale (olasz) 273.0, 5. (40.) Colo Colo (chilei) 265.5, 6. (45.) Schalke 04 (német) 256.0, ...29. (312.) MTK FC 189.0, ...81. (88.) Ferenc­város és Kilmarnock (skót, 319.) 133.0, ...134. ÚTÉ 101.0, ...143. BVSC-Zugló FC 96.0. Értékelt a Játékvezetői Testület Felemás bizonyítványok Ki szeret játszani? Nagy lehetőséget szalasztottlagyar Kupa legjobb nyolc közé jutásáért lejátszott találfaz OB II-es Jászberény '11 jégkorongcsapata. A rutinos,álogatott játékosokat felvo­nultató, OB I-es győri Arvityanis közel sem nyújtottak meggyőző teljesítményt a tál; során. Bár az első harmad­ban háromgólos előnyre tettrt a vendégek, könnyedén megfordíthatták volna az eret a házigazdák, ám tíz per­ces emberelőnyük alatt mind:gyetlen alkalommal vették be az ellenfél kapuját, így vé4-re kikaptak. Azon túl, hogy a jászberécsak magukat okolhatják a vereségért, akadt még érthetorténés a hűtőgépgyári pá­lyán. Néhány hazai játékos egcülönös ok miatt nem lépett jégre ezen a találkozón. Pedizve volt! A szabályzat ki­mondja, hogy 1974-ben vagpvetően született játékosok csak rácsos vagy plexis fejvt játszhatnak, azaz arcukat védeni kell. A jászberényi csénerének fia, ifjabb Havrán Péter nem volt hajlandó plevédőben pályára lépni - a győrieknél volt, aki így játszi ezzel hátrányos helyzetbe hozta csapatát. Volt, aki az elierc után öltözött fel - Oláh -, mert Havrán mester csak keátszatott. Igen furcsa játék­felfogás ez egy amatőr csapahol ugyanúgy az edző a fő­nök, mint a profiknál. Az ösás kapcsán talán lehet vele vitatkozni, de a vita megoldái az, hogy a csapattársakat hagyjuk cserben. Ez a megállarmészetesen igaz arra a já­tékosra is, aki nem hajlandó ayok által előírt felszerelést magára ölteni. Azt a védőszertmely ráadásul a testi épsé­gének védelmét szolgálja. A kérdés ezek után szinte magától adódik: ki szeret itt játszani... ? Szántai- A idősebbik Nagy József megvált csapatunktól, ezentúl csak az NB I/B-s Gyömrőiek mellett dolgozik majd. Fia is édesapja után szeretne menni a Pest megyei város csapatába, ám az anyagiak tekintetében még nem tudtunk megegyezni velük. Sőt legújabban hallani, hogy a játékos vissza akar térni hozzánk. . . Milyen változások várhatóak még a klub háza táján ?- Szurkolótáborunk és játé­kosaink kérésére, ezentúl szombaton este hat órától játsz- szuk majd a bajnoki találkozó­inkat. Jó hír, hogy még ebben az esztendőben megkezdődik egy igazán reprezentatív sport­csarnok építése az ószőlői is­kola szomszédságában, tehát tovább javul majd létesítmény helyzetünk - közölte örömmel a szakosztályvezető. (vécsé) Nincs pauza a palánkok alatt Búcsúzott az Olaj ifi Bár mindkét nemnél szünetel a kosárlabda-bajnokság, ennek ellenére nem maradtak ese­mény nélkül a a sportág hívei. A két ünnep között hazánk négy városában bonyolították le az Országos Ifjúsági Kupa elődöntőinek küzdelmeit. A Szolnoki Olaj KK fiú csa­pata Debrecenben próbált sze­rencsét, de nem volt neki. Négy csapat körmérkőzése után csak az utolsó helyen vé­geztek, tehát nem kerültek to­vább. így hosszú idő után az olajosok nélkül rendezik meg a döntőt, bár mentségükre le­gyen mondva, mindhárom el­lenfelükkel szemben - Debre­cen, Baja Nyíregyháza - csak kis különbséggel maradtak alul. Ráadásul a srácok nagy része még csak most szokja ezt a korosztályt. A csoport végeredménye: 1. Debreceni Sí 6 pont, 2. Bajai Honvéd 5, 3. Nyíregyházi Sí 4, 4. Szolnoki Olaj KK 3. Az első két helyezett jutott a nyolcas döntőbe. Itt a „Cantona-utód” A francia Mickael Madar - aki a spanyol Deportivo La Coruna labdarúgócsapatától igazolt az angol Evertonhoz - lehet a ta­valy visszavonult Eric Cantona utóda.- Varga Sanyi az egyik leg­rutinosabb hazai bírónk, idén azonban sajnos már az utolsó esztendejét kezdi az országos keretben, hiszen eléri a felsó korhatárt - lapozott bele az „el­lenőrzőbe” Farkas György. - Hogy nem végzett eló'rébb, köszönhető' annak, hogy szinte kivétel nélkül a legnehezebb ka­tegóriába sorolt mérkőzéseken kellett közreműködnie. Kormos Gábor remek képességekkel megáldott fiú, aki még sokra viheti. De... Egyeló're túl gyerek még, emberileg le kellene hig- ■gadnia, hogy megfeleld' tekin­télyt vívjon ki magának. Az osz­tályzatai lehetnének jobbak, s bár újonc mivolta miatt egy­eló're nem kap figyelmeztetést, tavasszal jobb teljesítményt vá­rok tóle. Saját magáról senki nem mond szívesen véleményt, s ez alól Farkas György sem kivétel, ám jelen esetben felesleges ál- szerénységnek tűnhetne hallga­tása: - Valóban jól sikerült őszt tudhatok magam mögött, hiszen mind az országos sportláptól, mind a Játékvezetői Testülettől jó bizonyítványt kaptam. Ha a tavasz is hasonlóan sikerül, ta­lán jogosan reménykedhetek az NB I-es tagság kivívásában. (Géléi) Nem lesz Belga Nagydíj? lámokat betiltó törvény ellen be­nyújtott fellebbezést. A mostani bírósági határozat következmé­nyeként már alig van remény arra, hogy Spa-Francorchamps- ban vb-futamot rendezzenek. Asztalitenisz Kisújszálláson szeretik a spor­tot. A futballisták és súlyeme­lők mellett az utóbbi időben egyre többet hallatnak maguk­ról a kaucsuklabda szerelme­sei. Népszerű sportág lett az asztalitenisz. Bizonyítja ezt a tény az is, hogy az új esztendő kezdete előtt egy nappal Szil­veszter Kupa pingpongver­senyt rendeztek a kunsági vá­rosban. Az amatőr és igazolt játékosok baráti találkozója az év utolsó előtti napján szép számú résztvevőt vonzott. Sportszerű, látványos mérkő­zéseket láthatott az, aki kiláto­gatott a csarnokba. Eredmények - férfi egyéni: 1. Ágaston István, 2. Himer, 3. Varró és Szűcs. Férfi páros: 1. Varró-Himer, 2. Fidei-Fe- renczi, 3. Szűcs-Tóth és Belu- kács-Bognár. Akadt egy női induló is a népes férfi mezőnyben. Tóth Anikó nem vallott szégyent, hiszen egyéniben az erősebb nem számos tagját megelőzve a hatodik helyen végzett. Jégkorong Veretlenül, csoportgyőze­lemmel jutott a legjobb hat közé a magyar válogatott a Lengyelországban zajló B- csoportos junior jégkorong világbajnokságon. A csoportmérkőzések zárófordulóinak eredmé­nye A-csoport: Lengyelor­szág - Norvégia 5-4, Uk­rajna - Fehéroroszország 2-2. B-csoport: Magyaror­szág - Japán 5-5, Lettor­szág - Franciaország 5-2. A kiesés elkerüléséért a két csoport utolsó helye­zettje, Norvégia és Japán játszik. A hat között Magyaror­szág és Fehéroroszország 3-3, Lettország és Len­gyelország 2-2, míg Uk­rajna és Franciaország 1-1 ponttal várja a folytatást. Fehéroroszors-zág ejlen az­tán elszenvedte első veré­ségét válogatottunk (8-0), mely szombaton Ukrajna, vasárnap pedig a házi­gazda lengyel válogatottal mérkőzik. A csatár azonban egyelőre nem játéka, hanem inkább a honfi­társához hasonló heves vérmér­séklete miatt tarthat igényt az „utód” jelzőre. Madártól azért szabadult meg ingyen a La Co­runa, mert a labdarúgó az edzé­sek alatt igen durván játszott, minősíthetetlen hangnemben beszélt játékostársaival és a brazil edzővel, Carlos Alberto Silvával. Madar egyébként igen „jó” társaságba került, ugyanis az Evertonnál az a Duncan Fergu­son lesz a csatártársa, akit ko­rábban 12 mérkőzésről eltiltot­tak, amikor lefejelte a skót Glasgow Rangers egyik játéko­sát. Cantona annak idején maga is igen öntörvényű emberként érkezett Angliába. Emlékeze­tes, hogy egy Crystal Palace- szurkolót „szabályos” karate rúgással próbált leteríteni. A Manchester Unitednél eltöltött öt sikeres év alatt azonban Can­tona a szurkolók kedvence lett, és a botrányok is elmaradtak. Madar egyébként január 10-én, a Crystal Palace ellen mutatko­zik be új csapatában. Ismét kispadon a sikeredző Udo Lattek Iránba tart? Elképzelhető, hogy Udo Lattek a német válogatott ellen készíti fel csapatát. A 62 éves vezetőe­dző nemrég ugyanis titokban kétnapos iráni látogatáson vett részt, ahol sportvezetőkkel tár­gyalt. A téma pedig a világbaj­nokságra kijutott ázsiai ország labdarúgó-válogatottja volt. Ezek után könnyen elképzel­hető, hogy a franciaországi vb- n Lattek irányítja majd Irán nemzeti tizenegyét. Lattek minden idők egyik legsikeresebb klubedzőjének számít: összesen tizennégy kü­lönböző címet nyert csapatai­val. Nála csak az osztrák Ernst Happel (18), az ukrán Valerij Lobanovszkij és az olasz Gio­vanni Trapattoni (17-17) volt eredményesebb. Lattek a Bayern Münchennel hatszor, a Mönchengladbach gárdájával pedig kétszer végzett az élen a német bajnokságban, a Bundes­ligában. Az iráni válogatott a brazil Valdeir „Badu” Vieira vezeté­sével jutott ki a világbajnok­ságra, ahol egy csoportba került az Európa-bajnok németekkel. Elindult a huszadik Parizs-Dakar-verseny. A végcélt január 18-án éri el a befutó mezőny. feb/reuters MEGRENDELŐLAP Új Néplap Kiadója, Szolnok, Kossuth tér 1. Megrendelem az Új Néplapot, ..........példányban ............................................... hó 1 -jétől a következő címre: Név:.... Cím: .utca .hsz. 1 hónapra 650 Ft «J 3 hónapra 1950 Ft Hl 1 6 hónapra 3900 Ft «J 1 évre 7800 Ft B&aÜ Az előfizetési díjat a fenti címen igazolvánnyal és számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban _J készpénzzel, „J folyószámláról fizetem ’98. 01.03. aláírás ;yre kevesebb esély van arra, gy 1998-ban Belgium For- i-l-es autós gyorsasági vb-fu- not rendezzen. A veviers-i bí- ság ugyanis elutasította az or- ágban meghozott, a dohányrek­1 rkas György az NB I-be ílyázik A téli uborkaszezon a statisztikák készítésének, értékelésének i az ideje a labdarúgásban. Az MLSZ irányítása alá tartozó Já- k tékvezetői Testület is elvégezte szokásos idényvégi munkáját t és az osztályzatok alapján közzétette őszi rangsorát. Ezen há- a rom Jász-Nagykun-Szolnok megyei bíró neve is szerepel.

Next

/
Thumbnails
Contents