Új Néplap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-01 / 280. szám

1997. december 1., hétfő Sport Extra 9. oldal Záróra után a labdarúgó megyei I. osztályban Öt-öt csapat küzd tavasszal a bajnoki címért, illetve a kiesés elkerüléséért Babella Attila a félidei gólkirály Már az elmúlt évben is szá­molni kellett a védelmeknek az akkor még törökszentmiklósi színekben futballozó gólérzé­keny támadóval, Babella Atti­lával. Bár a „trónra” nem sike­rült felkapaszkodnia, mégis több egyesület „kívánságlistá­ján” szerepelt a nyáron a fiatal csatár. Végül a ^zajoliak lettek a befutók, s hogy nem kellett megbánni tettüket Tóth Mihá- lyéknak, bizonyítja, 15 mécs­esén 16 gólt szerzett új szerze­ményük. Ennél jobb vásárt nem igazán csinálhat futballklub. A góllövőlista élmezőnyének őszi végeredménye 16: Babella Attila (Szajol), 13: Bese Rómeó (Kunhegyes), 12: Vona Ferenc (SZVSI), Lencse Zsolt (Jászapáti), 11: Feldri- chán (Homok), 9: Csikós (Alattyán), Faragó Zs. (Fegy­vernek), Tóth Cs. (Jánoshida), 8: Kiss (Martfű), Bohács (Fegyvernek), 7: Mosonyi Cs. (Alattyán), 6: Rimóczi (Abony), Mosonyi Zs. (Alaty- tyán), Horváth, Szőke (mind­kettő Kunhegyes), Ramos (Me­zőtúr), Peszeki, Sipos (mind­kettő Szajol), Barabás (Török- szentmiklós), Rimóczi Z„ Ri­móczi Cs„ Szarnák (mindhá­rom Vegyiművek SK). Az 1997/98-as bajnokság őszi végeredménye 1. Szajol 15 10 2 3 40-10 32 2. Mezőtúr 15 9 4 2 24- 6 31 3. Jászapáti 15 10 1 4 24-15 31 4. SZVSI 15 8 4 3 33-14 28 5. Vegyiművek SK 15 8 3 4 34-23 27 6. Abony 15 7 4 4 18-17 25 7. Fegyvernek 15 7 3 5 25-17 24 8. Kunhegyes 15 6 4 5 30-20 22 9. Alattyán 15 6 4 5 28-25 22 10. Tószeg 15 5 5 5 24-28 20 11. Martfű 15 5 4 6 25-27 19 12. Jánoshida 15 3 4 8 18-35 13 13. Homok 15 4 1 10 22-42 13 14. Törökszentmiklós 15 3 1 11 12-32 10 15. Kenderes 15 2 3 10 15-40 9 16. Cibakháza 15 1 5 9 9-30 8 Már a nyári átigazolási időszak végén látszott, hogy az őszi szezon egyik meglepetéscsapata a szajoli gárda lehet, mely ala­pos bevásárlást tartott a szünetben. Mint az számtalan helyen bebizonyosodott, ennyi új fiú beépítése nem megy egyik napról a másikra, ám az idény közepére végleg összeállt a legütőképe­sebbnek tartott tizenegy, mely aztán sorozatban szállította a szakvezetés által elvárt eredményeket. Csak azok számára vá­ratlan a Törökszentmiklós látványos visszaesése, akik nem kö­vették figyelemmel a játékoskeret változását. Nyolc(!) megha­tározó ember távozott nyáron a TSE-től, így nem véletlen, hogy az új edző elsődleges feladatának a kiesés elkerülését tekinti. Az újoncok közül az abonyiak és a fegyvernekiek remekül sze­repeltek, míg a homokiak - amint az várható volt - a mezőny hátsó felében találhatóak. Említést érdemel még az előző baj­nokságban gyengélkedő Mezőtúr és Jászapáti szárnyalása, va­lamint a Cibakháza kipukkanása. Az 1996/97-es bajnokság tavaszán szárnyalt a Martfű 1. Kunszentmárton 15 13 2 38- 7 41 2. Rákóczifalva 15 11 2 2 44-14 35 3. Vegyiművek SK 15 10 2 3 42-20 32 4. Martfű 15 8 3 4 31-22 27 5. Jászapáti 15 8 2 5 26-22 26 6. Törökszentmiklós 15 7 4 4 35-11 25 7. SZVSI CFC 15 8 1 6 21-18 25 8. Cibakháza 15 7 3 5 24-26 24 9. Mezőtúr 15 6 3 6 29-19 21 10. Alattyán 15 6 3 6 26-23 21 11. Jánoshida 15 6 1 8 35-19 19 12. Kunhegyes 15 5 '2 8 24-28 17 13. Szajol 15 3 5 7 20-18 14 14. Tószeg 15 2 2 11 13-35 8 15. Kenderes 15 2­13 14-44 6 16. Jászalsószentgyörgy 15 — 1 14 15-81 1 Érdemes összehasonlítani az 1997. tavaszi és őszi idény félidei állását. A KUTE tavasszal rátett még egy lapáttal, csupán János­hida és a Vegyiművek volt képes pontot rabolni a listavezetőtől. Bár csak jobb gólkülönbségének köszönhette végül bent maradá­sát Martfű, teljesítménye előtt kalapot kell emelni. A korábban bajnokesélyesnek kikiáltott TSE és SZVSI alig 50 százalékos eredménye azonban csalódást okozott. Három klub - Tószeg, Kenderes, Jászalsószentgyörgy - kimondottan gyenge szezont tudhatott maga mögött. Szentgyörgy esetében nem is a búcsú té­nye a legfájdalmasabb, hanem ahogyan ez megtörtént: átlagban több mint 5 gólt kaptak mérkőzésenként, melyekre csupán eggyel tudtak felelni! Rákóczifalva NB III-ba történt besorolása miatt Kenderes megragadhatott a megyei I. osztályban. A jelek szerint azonban mindez nem hozott változást a település sportéletében, hiszen változatlanul kiesésre áll csapata. Leg, leg, leg... Legtöbb Győzelem: Szajol, Jászapáti 10-10, Mezőtúr 9 Vereség: TSE 11, Homok, Kenderes 10-10 Döntetlen: Tószeg, Cibakháza 5-5 Rúgott gól: Szajol 40, Vegyi­művek 34, SZVSI 33 Kapott gól: Homok 42, Kende­res 40, Jánoshida 35 Legkevesebb Győzelem: Cibakháza 1, Ken­deres 2, TSE, Jánoshida 3-3 Vereség: Mezőtúr 2, Szajol, SZVSI 3-3 Döntetlen: TSE, Homok, Já­szapáti 1-1 Rúgott gól: Cibakháza 9, TSE 12, Kenderes 15 Kapott gól: Mezőtúr 6, Szajol 10, SZVSI 14 Fordulónkénti gólok száma 35 gól - hatodik forduló, 31: hetedik és kilencedik forduló, 30: harmadik forduló, 29: nyolcadik forduló, 28: tizen­harmadik forduló, 26: negyedik forduló, 25: második és tizen­ötödik forduló, 24: első és ötö­dik forduló, 21: tizennegyedik forduló, 19: kilencedik forduló, 17: tizenkettedik forduló, 16: tizedik forduló. OTTHON Hárman azonos pontszámmal 8 6 1 1 23- 5 19 7 6 1 - 19- 2 19 7 6 1 - 18- 2 19 8 5 2 1 15- 3 17 7 5 - 2 19- 8 15 8 4 3 1 15- 7 15 7 5 - 2 11- 5 15 8 4 3 1 12- 8 15 7 4 2 1 23-13 14 8 4 1 3 12- 9 13 8 4 2 3 18-22 13 8 3 3 2 12-14 12 7 2 2 3 8-11 8 7 1 4 2 6- 9 7 8 2 1 5 9-15 7 7 2 1 4 9-19 7 A hazai mérkőzéseken szerzett pontok mindig sok mindent el­árulnak, hiszen az a gárda, amelyik az élmezőny tagja kíván lenni, esetleg bajnoki álmokat szövöget, nem nagyon téveszthet lépést otthon. Ezzel szemben az a csapat, amelyik saját pályáján sorra betlizik, általában a kisesés rémétől fenyegetve játssza végig a szezont. Ebből következően a hármas holtversenyben telelő SZVSI-Szajol-Mezőtúr trió számít egyértelműen favo­ritnak a tavaszi végelszámolásnál. Külön ki kell emelni az utóbbi két gárda teljesítményét, hiszen nem csak veretlenek maradtak odahaza, de mindössze kétszer sikerült kapujukat be­venniük az ellenfeleknek. Hozzájuk csatlakozhat ugyan még a Jászapáti legénysége, de az SZVSI és a Vegyiművek ellen el- hullajtott hazai hat pont nagyon hiányozhat a végén. Ami a se­reghajtókat illeti, itt is hárman azonos pontszámmal állnak. Bár Cibakháza mindössze két vereséget szenvedett otthon, de mint a táblázat is mutatja, a döntetlenek nem igazán érnek sokat. 1. SZVSI 2. Szajol 3. Mezőtúr 4. Fegyvernek 5. IVtartfű 6. Kunhegyes 7. Jászapáti 8. Abony 9. Vegyiművek SK 10. Alattyán 11. Homok 12. Tószeg 13. Jánoshida 14. Cibakháza 15. Törökszentmiklós 16. Kenderes Pénzbüntetések 1. forduló: Martfű 6500 fo­rint 2. ford.: Abony 5200, Ken­deres 5200, Törökszentmiklós 7800 3. ford.: Kenderes 5200, Vegyiművek 7800 4. ford.: Jánoshida 5200, Fegyvernek 5200 6. ford.: Vegyiművek 6500 8. ford.: Kenderes 6500, Ci­bakháza 5200 9. ford.: Törökszentmiklós 5200 10. ford.: Kenderes 5200, Jánoshida 6500, Jászapáti 5200, SZVSI 7800 14. ford.: Jánoshida 7800 „Sportszerűtlenségi rangsor” a pénzbüntetések alapján 1. Kenderes 22.100 Ft 2. Jánoshida 19.500 Ft 3. Vegyiművek 14.300 Ft 4. Törökszentmiklós 13.000 Ft 5. SZVSI 7800 Ft 6. Martfű 6500 Ft 7. Abony 5200 Ft Cibakháza 5200 Ft Fegyvernek 5200 Ft Jászapáti 5200 Ft A megyei labdarúgó-szövetség irányítása alá tartozó bajnoksá­gokban szereplő csapatok ösz- szesen 283.200 forint pénzbün­tetést fizettek a sárga és piros lapok nyomán. Ebből a tekintélyes összeg­ből a megyei I. osztály tizenhat együttese 104.000 forintot „vál­lalt” magára, míg a Jászság csapatai 103.000, a Kunság gárdái 76.200 forinttal járultak a szövetség pénztárához. Kilencvenperces gólparádé Két mérkőzés magasan kiemel­kedik az ősz 120 találkozójá­ból. A második fordulóban a Kenderes-Alattyán (3-7) ösz- szecsapáson, a nyolcadik kör­ben pedig a Vegyiművek-Ken- deres (6-4) meccsen átlag ki­lencpercenként!) voltak kény­telen maguk mögé nyúlni a ka­pusok. Nem lehetett okuk pa­naszra - legalábbis a gólok száma alapján - a Ho­mok-Kunhegyes (2-6), Martfű-Jánoshida (7-1), Tó- szeg-Szajol (1-7) és a Vegyi- művek-Cibakháza (6-2) mér­kőzések nézőinek sem. Az oldalt írta és szerkesztette: Géléi József IDEGENBEN Hat csapat gólkülönbsége pozitív 1. Jászapáti 8 5 1 2 13-10 16 2. Szajol 8 4 1 3 21- 8 13 3. Vegyiművek SK 8 4 1 3 11-10 13 4. Mezőtúr 8 3 3 2 6- 4 12 5. Abony 7 3 1 3 6- 9 10 6. SZVSI 7 2 3 2 10- 9 9 7. Alattyán 7 2 3 2 16-16 9 8. Tószeg 7 2 2 3 12-14 8 9. Kunhegyes 7 2 1 4 15-13 7 10. Fegyvernek 7 2 1 4 10-14 7 11. Jánoshida 8 1 2 5 10-24 5 12. Martfű 8 4 4 6-19 4 13. Törökszentmiklós 7 1 _ 6 3-17 3 14. Kenderes 8­2 6 6-21 2 15. Cibakháza 8 — 1 7 3-21 1 16. Homok 7 — — 7 4-20 0 Ha Jászapáti csak egy kicsivel is jobban szerepel hazai pályán, mondjuk a két vereséget döntetlenre hozta volna, most simán vezetné a táblázatot, s jó eséllyel pályázhatna a bajnoki címre. A szajoli gárda idegenben szerzett góljainak száma bizonyítja, vendégként is lehet eredményes futballt produkálni. Mezőtúr azzal a különleges teljesítménnyel büszkélkedhet, hogy nyolc meccsen szerzett hat góljával is tizenkét pontot sikerült begyűj- tenie. Sőt négy kapott gólja is csak két csapat - Jászapáti (3) és Szajol - rovására írható, hat ellenfele képtelen volt bevenni ka­puját. Amennyire jól szerepelt hazai környezetben a martfűi legénység, legalább annyira gyengén idegenben. A sereghajtók mellett egyedül ők nem tudtak nyerni egyszer sem idegenben. A hátsó hármas cseppet sem lehet büszke teljesítményére, mind pontjaik, mind kapott, illetve rúgott góljaik száma messze el­marad az ideálisnak mondhatótól, az újonc Homok pedig egye­nesen kétségbeejtő eredménytelenséggel lepte meg szurkolóit. A szomszédvárak rangadói, mint például a Kunhegyes-Fegyvernek összecsapáson készült felvételünk is bizonyítja, mindig parázs csatát hoztak fotók: Illyés A szajoli (félidei) gólkirályt, Babella Attilát (fehérben) nehezen tudták tartani az ellenfelek védői, időnként kétségbeesetten próbálták meg elkanalazni előle a labdát.

Next

/
Thumbnails
Contents