Új Néplap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-23 / 299. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1997. december 23., kedd A szolnoki Körösi Csorna Sándor Általános Iskolában már hagyomány, hogy minden évben karácsonyi ünnepséget és egyben óévbúcsúztatót rendeznek. Az iskola aulájában felállított karácsonyfa előtt mutatják be az osztályok a szeretet ünnepéhez és az óévhez kötődő produkciókat, amelyeknek természetesen mindig nagy sikerük van. A felvételen az alsó tagozatosok egy csoportjának előadása látható. Az emberség velünk született adottság? Nem az orvosokon múlik December 16-án jelent meg egy jegyzet Mégis, kinek a kórháza? címmel a Hetényiben uralkodó állapotokról. Jó lenne, ha folytatása lenne a témának, mert sok minden kimaradt belőle. Személyes tapasztalataim vannak, szeretném, ha ez is nyilvánosságot kapna: három hétig feküdtem a II. belgyógyászaton. Ahogy szokták mondani, kezdem a jó tapasztalatokkal: minden elismerésem dr. Sulyok László osztály- vezető főorvosé, dr. Hír Magdolna osztályos orvosé és a szakszemélyzeté. Fáradságos, odaadó munkát végeznek. Rossz tapasztalat: nagy a gyógyszerhiány. Az előírt adagoknak csak háromnegyedét kaphattam meg, mert nem volt. Néhány betegeknek csak pótágyon jutott hely, annyian voltunk. Kevés a személyzet. Tudomásom szerint addig, amíg benn voltam, szabadnap nem volt, de ügyelet több is. Az volt az érzésem, ezen az osztályon a szabadságot nem is ismerik. Meggyőződésem: nem az orvosokon múlik, hogy a kórház ide jutott. Mátyás János, Szolnok Már százhúsz évvel ezelőtt is 1877-ben írta Mikszáth Kálmán: „...emelik a különböző társulatok a tarifát.” Nos, és mit teszünk ellene? Azt tesszük, hogy fizetjük birkatürelemmel, mint ahogy fizetnők, ha még kétszer olyan magasra emelnék is, mint most. De elég volt a komoly szavakból ennyi, melyeket azért mondtam el e helyen e lap fiatal olvasóinak, hogy korán érdeklődjenek minden olyan ügy iránt, mi őket érdekli; vegyenek tudomást a nemzeties mozgalmakról és korán szokják meg, miszerint a társadalom legyen izgékony, eleven, ne pedig érzéketlen tetszhalott, mely kutyába sem veszi az apró tűszúrásokat, elégnek látván akkor riadni fel, mikor egész lándzsát döfnek szívébe, mikor már rendesen késő. Nem mondom én, hogy a magyar ember ostoba, ki föl nem bírja fogni az apró dolgok horderejét is, de lusta, s mindent mástól vár; mintha az egyszeri cigány lenne, ki ahol tenni kellett, a szomszédját döfte meg, hogy: „No, szólj már te is, more!...” Mintha megállt volna az idő! G. L., Törökszentmiklós A Törökszentmiklósról Szolnokra tartó, menetrend szerinti busz december 12-én, délután, durrdefektet kapott. Emiatt megállásra és várakozásra kényszerült. Többen gyalog indultak el Szolnok felé abban a reményben, hátha valaki felveszi őket. Az esős, nyirkos időben jó néhány utastársammal együtt az út szélén toporogtunk, és vártuk a jó szerencsét. Közülünk egy férfi kézzel-lábbal mutogatott az Szolnok felé tartó autósoknak, de senki nem figyelt ránk. Egy kocsiban felismertük a megye egyik országgyűlési képviselőjét is, de ő is nagyon siethetett, mert nem foglalkozott bajba jutott honfitársaival. Az autók jöttek sorra, s csodák csodájára, az egyik megállt: egy udvarias, megértő fiatalember, aki Szolnok központjáig hozott el négyünket. Hálásak vagyunk neki, hiszen ő is továbbhajthatott volna. De nem ezt tette. Készségesen segített, amit csak úgy tudunk meghálálni, ha nyilvánosan is köszönetét mondunk neki, Kökény Istvánnak, a CNK 737 rendszámú autó vezetőjének. • S nem álljuk meg, hogy ne üzenjük a sietős autósoknak: nem mindenki áll passzióból az országút szélén, nem biztos, hogy kalandvágyból ácsorog, kényszerhelyzet is adódhat. S ilyen velük is megeshet. Fehér Ferencné T örökszentmiklós Karácsony. A fák csupasz ágain didergő' zúzmara táncol. A lehullott falevelek békésen szenderegnek a fehér hólepel alatt, édes álmot álmodva a nyári ragyogásról, Hókabátba, hókendőbe burkolózva, kicsi fenyők bólogatnak a hegyoldalban. Emlékeikben feldereng egy dédanyáiktól hallott történet. Egymást kisegítve összeáll a legenda: szó esik Gábriel arkangyal jövendöléséről, beszélnek Máriáról és Józsefről, egy istállóról Betlehemben, egy új élet születéséről, Jézusról; nyájukat őrző pásztorokról, akik hírt kaptak a Megváltó világra jöttéről. Haraggal emlegetik Heródest. Felidézik a karácsonyról, az ünnepről, a fenyők végzetéről szóló történeteket, a marcangoló fűrészfogak éles hangját. Nekik azt mondták, nem is olyan fájdalmas, csak egy pillanat az egész... A dédmamák úgy mondták, ez egy fenyőnek igazából nem is végzet. Karácsonykor végképp nem az. Izgatottan várják, mikor jön el az a nap, amikor autóra, szánkóra fektetve eljutnak a színes piacokra, ahol csillagszemű kisgyermekek kiválasztják őket karácsonyfának. Képzeletben ágaikon csillagok ragyognak, diók pompáznak, piros almák mosolyognak, csillagszórók illatoznak. Érzik, hogy abban a pillanatban végtelenül szépek és boldogok lesznek, aranyhajjal ékesítve, az ablakon besurranó holdfényben ragyognak díszeik. Képzeletükben virgonc gyerekek örvendeznek boldogságtól kipirultam De az is lehet, hogy nem mindegyikőjüknek adatik meg a szerencse, hogy népes család karácsonyfájaként pom- pázza végig az ünnepet. Lesz, amelyik magányos, ősz hajú, idős nénike asztalára kerül, egyetlen önajándékként. A nénike gyertyát gyújt majd, a régmúltat siratva. Felidézi az egykori boldog, nagy családot, a szeretet, az összetartozás örömét, a szerelmet, a csalódást, a reményteljes jövőt, a rügyfakasztó tavaszt, a csodás nyarakat. A férj, a társ, a kedves, rég megpihent már. Egy elszürkült fotó emlékeztet reá, hiánya elviselhetetlenül fáj. Egy szál gyertya, egy hófehér virág emlékét örökké őrzi. Egy gyertya a fa alatt. Egy gyűszűnyi szeretet, amit bárkinek odaadna, de a gyerekek, az unokák mind máshol töltik az ünnepet. Lehet, hogy nála vannak gondolatban, de ő ettől még magányos marad. Most is, a szeretet ünnepén. A gyertyafényben megcirógatja a kis fenyőt; lám, lám, idén még erre is futotta, cukorra már nem. De így is gyönyörű. Morzsolgatja olvasóját. Imát mormol, kérve Istentől a bűnökre bocsánatot, szebb és boldogabb jövőt, könnyek, fájdalom, gyűlölet nélküli világot, kérve az Úrtól - talán utoljára - békességet, boldog ünnepet minden embernek, a jónak is, rossznak is. Forgácsné Fejes Mária Besenyszög • • Ünnep Templomi karácsonyi hangverseny A szolnoki Belvárosi nagytemplom adott helyet a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola rendezésében megtartott karácsonyi hangversenynek. A szereplők igyekeztek a legjobbat kihozni magukból, s a tapsokból ítélve ez sikerült is. Elsőként a rendező iskola elsős tanulói csaltak mosolyt énekükkel a közönség arcára. Őket a nagyobbak követték: a Fegyemeki Dózsa György Általános és Szakiskola kórusa, a megyei Karnagyok Kamarakórusa, a Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola énekkara s legvégül a II. Rákóczi Ferenc iskola énekkara. A templom és az előtér zsúfolásig megtelt hallgatósággal. A szebbnél szebb karácsonyi dalok ünneplőbe öltöztették a lelkeket. Köszönjük az élményt a szereplőknek és a közönségnek. Pintér János, a Rákóczi iskola igazgatója A varázsos Mikulás ajándéka A szolnoki Vasúti Csomóponti Művelődési Ház adott otthont Mikulás napján az Eötvös iskola kisdiákjai önfeledt kikapcsolódásának. Az „új” Lurkó Színpad kacagtató jelenetein jól szórakoztak, Klein Imre bácsi varázsos Mikulásnak öltözött, s a puttonyból nekünk is jutott az ajándékból. A művelődési ház a jelképes belépődíjtól is eltekintett, átérezve a nehéz sorsú szülők és gyermekeik helyzetét. Köszönet a vendéglátó szeretetért. Darabos Jánosné, a honismereti szakkör vezetője Köszönet a reményt adó, kedves mosolyért Egy kórházat belülről megismerni azt jelenti, feltétlenül orvosi segítségre van szükség. Én is ezért kerültem a MÁV-kórház nőgyógyászati osztályára, ahol több napot töltöttem el. Hálával gondolok a műtétet végző dr. Keller Emese főorvosnőre, dr. Krivácsy főorvos úrra, Tornyi és Szabó adjunktus urakra és az osztályon dolgozó nővérkékre. Kívánom, hogy sok-sok éven át maradjon meg arcukon a reményt adó, kedves mosoly, optimizmusuk, közvetlenségük. Ez a légkör a betegnek önmagában fél gyógyulást jelent. Munkájukhoz jó egészséget és hosszú évtizedekig tartó erőt kívánok. A betegtársak nevében is: F. F. Mária, Besenyszög Gyógyfürdőbe járó levélíróinknak üzenjük! A Tisza Szálló gyógyfürdőjébe járó vendégek észrevételét a szálló igazgatója személyes beszélgetés alkalmával szívesen fogadja. Szeretnénk, ha levélíróink alkalmat találnának e találkozóra. A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Levél a Kék Szigethez Drága „Aprajafalva”! Amikor megérkeztünk hozzátok, úgy éreztem, a csodák világába jutottam. Apró emberkék futkostak, a délutáni fény körberagyogta kicsiny fejüket, mint az angyalokét. Csak azután néztem a szelídülő asszonyszemekbe. Mosolyt ígérő arcok fordultak felém. A tiszasülyi anyaotthonba érkeztem. Nem tudtam, kell-e mondanom valamit, de azt igen, hogy körülvett a szeretet. Jelen volt mindenhol, minden apró zugban. Anyák és gyermekeik. Itt a hangok sem úgy rezdülnek, mint máshol. Itt zenélnek. Anya! Értelmet kap szó, az ősi hangok csengnek vissza. Anya - akihez hozzábújhattok, akit átölelhettek, aki biztonságban őriz, véd titeket. Szívetekben engedjetek helyet a szépnek, a szelídségnek, Éva mama karjába fűzve karotokat! Nagy dolog történik ott, nálatok. Valamennyien: kicsik, picik és ti, nagyok, olyat kaptok és olyat adhattok, amiről álmodni sem mernek milliók. Feltétel nélkül szeretnek benneteket és ti is szerethettek feltétel nélkül. Szívetek legyen hálatelt, őrizzétek meg a hitet, legyetek jók, mert a „tisztának minden tiszta”. Ebben a „nagy; puha fészekben" járjátok be újra múltatok útjait. Tanulságait tegyétek az élet tarsolyába, és szeretetheti öleljétek meg egymást. Drága Éva Asszony! Saját szavaim helyett fogadd Szent Pál apostol szavait: „Az a Föld, amely beissza a gyakori záporesőt, jó termést hoz művelőjének. ” Szívem minden melegével kérem rátok Isten áldását. Gönczi Eszter, Mezőtúr Kétpólusú világ: benn sétálóutca, kinn sártenger Olvastam a lapban, hogy a X. számú választókerület képviselői sokat tettek a kerületükért. Lehet, hogy így van, az is lehet, hogy segítették az említett alapítványt, de az is biztos, hogy 1993-ban az ország „legdrágább” önerős gázprogramja valósult meg a térségben. Kaptunk olyan ígéretet is, hogy rendbe hozzák az úthálózatot. Érdemes lenne megnézni, mi valósult meg ebből - például a Körösi út jobb oldalán, ahol negyvenhat utca van. Tény, hogy 1997-ben a szemetet már a Béke út végéről is elszállítják; ez azt jelenti, hogy körülbelül 150 méterrel növekedett a kukásautó útja. Negyvennégy utcából a szemétszállításra ma sincs mód, mert a sár miatt a kocsik nem tudnak behajtani. De járhatatlan az út a mentőnek és a hullaszállítónak is. 1996 második felében volt egy lakosági fórum, amelyen jelen volt Szolnok polgármestere is. Megkérdeztem, mikor tervezi az önkormányzat az úthálózat rekonstrukcióját. A válasz az volt - amit hírül adott a média is -, hogy 1997 őszén itt lesz az utcabálon a polgármester. Várjuk polgármester urat, de legyen előrelátó és feltétlen hozzon magával gumicsizmát, mert az út közepén szeretnénk megkérdeni, hová lett az elkülönített pénz, amelyet kerületünk útjaira szántak! Vagy talán összetévesztették a IX. kerülettel és oda vitték az anyagot? Ott ugyanis csak egy fél utcában hiányzott szilárd burkolat, mára már ott sem. De továbbmegyek: kerületünknek a csapadékvíz-elvezetés évtizedek óta súlyos gondot jelent. Igaz, a ’60-as évekig nem volt problémánk, mivel a kerület egyik feléből a víz a Járműjavító jelenlegi területére, a Lomb út melletti laposra, a másik oldalon pedig a Kőolaj kutató Rt. raktárainak helyére folyt el. Csakhogy ezeket a területeket több ezer köbméter földdel feltöltötték s a csapadékvíz visszaszorult a kertek és lakóépületek alá (1996-os belvíz). 1975-ben egy hatalmas felhőszakadás a kerület házainak 50 százalékát rongálta meg vagy tette tönkre. A Hant utca csatornázásával született ugyan egy részmegoldás, de ez a problémákat nem szüntette meg. A víznek körülbelül ötven százaléka ezen a csatornán keresztül a Görbeérbe távozott, de csak addig, míg különböző tulajdonosok, „vállalkozások” ezt a részt is fel nem töltötték. Hogy ki adott a feltöltésre és a csatorna betömésére engedélyt, sem mi, sem a Víz- és Csatornaművek Rt. vezérigazgatója nem tudja - sőt megtudtuk, hogy a csapadékvíz elvezetése nem a részvénytársaság feladata. 1997-ben már a kommunális csatornázás lett a sláger - csekély 100 ezer forintért - telkenként. Nem sok ez egy kicsit? Mi, akik a víztől már igen sokat szenvedtünk, szeretnénk végre tudni, ki ad választ arra kérdésre: mikor lesz rendben a csapadékvíz-elvezetés ezen a részen? A Körösi út vízelnyelő aknáinak fele eldugult, a vasrácsok helyenként balesetveszélyesen megsüppedtek vagy hiányosak. Helyzetünk megítélésében sokat segíthet a Csaba útról egykor közölt Új Néplap-fotó is, amely az első oldalon jelent meg egy nyári eső után. Elgondolkodtató, hogy míg a város közepén sétálóutca kialakítását fontolgatják, addig a megyei kórház mögött és a Körösi út mentén lakóknak az eső bő áldásától kell otthonaikat félteniük. A részletek megismeréséhez ajánlom a lakossági fórumokról készült feljegyzéseket. Orosz Pál, Szolnok A Tisza Coop Rt. egy gyönyörű, nagyméretű, feldíszített karácsonyfával ajándékozta meg a szolnoki, Kaán Károly úti Egyesített Szociális Otthon lakóit. Ezzel a szép gesztussal hagyományt szeretnének teremteni.
