Új Néplap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-17 / 294. szám

Elhalasztott döntés a ConAvis-ügyben 3. o. Remekeltek a mezőtúri nyelvészek 4. o. Európán át „szamaragoltak” a Tisza-tóhoz 10. o. Törökszentmiklós és környéke 11. o. MA SZÍNES OLDALAK az #NCplaP-ban! Ismét kirabolták a mezőtúri 4-es postát Alig néhány hete - egész pontosan november 26-án - történt, hogy a bevétel átadására kényszerítették Mezőtúron a 4-es számú, a vasútállomás közelében lévő postahivatal dolgozóját. Ismeretlen tettesek tegnap késő délután újra lecsaptak ugyanott. Még nem ismeretes, hogy ugyanazokról az elkövetőkről van-e szó, ugyanis egyelőre arról nincs hír, hogy meglen­nének a korábbi rablás elkö­vetői. Molnár András ezredes, a megyei rendőr-főkapitány­ság bűnügyi igazgatója lap­zártánk előtt még nem sokat tudott mondani az eset részle­teiről, mert a helyszínre ér­kező forrónyomos csapat épphogy megkezdhette mun­káját. Csak annyi a biztos, hogy a postarablás megtör­tént. Úgy tűnik, egyre na­gyobb divattá válik a bűnözők körében a postákat megtá­madni. Tény: a mezőtúri 4-es postát két éven belül immár harmadszor „látogatta meg” rabló . .. -hgy­Talajművelő és öntöző (Mező)gépek? A Szolnoki Mezőgép Rt. ez évi, várhatóan 5 milliárd 300 millió forintos árbevételéből 1,2 milliárd származik a hazai értékesí­tésből. A társaság méreteihez képest viszonylag szerény belpi­aci eredmény oka egyrészt a hiányos marketing, másrészt pe­dig az, hogy a kereskedők kevés kockázatot vállalnak. Többek között erről is szó esett tegnap a szolnoki Tisza Szállóban, a Mezőgép gyártó-kereskedő találkozóján. A rendezvényen dr. Sziráki András vezérigazgató tájékoz­tatta a cég meghívott 30 keres­kedőjét a társaság idei tevé­kenységéről, a privatizációról, valamint a jövő elképzeléseiről. Mint mondta, 1997 sorsfordító esztendőként vonul be a nagy hagyományokkal rendelkező cég történetébe. Az idei árbevé­tel eléri majd az 5 milliárd 300 milliót (ebből 1,2 milliárd származik a belföldi értékesí­tésből), a jövedelmezőség, az árbevétel-arányos nyereség azonban mindössze 1,2 száza­lékos, tehát igencsak javításra szorul. A magánosítást követően a műit héten döntöttek az új tulaj­donosok 600 millió forintos tő­keemelésről, mely jórészt hitel- törlesztésre szolgál. A társaság dinamikus pályára állását jelzi az is, hogy jövőre száz fővel (Folytatás a 3. oldalon) Állami gondozottak karácsonyvárója Jászberény és a környező telepü­lések hatvanhárom állami gon­dozott gyermekének kedvesked­tek karácsonyváró ünnepi műsor­ral és ajándékosztással tegnap délelőtt Jászberényben, a tanító­képző főiskolán. A Jászberényi Tanítóképző Főiskola, a Gyermek- és Ifjúság­védő Intézet helyi nevelőszülői, tanácsadó munkatársai, valamint a Vöröskereszt jászberényi szer­vezetének közös szervezésében rendezték meg az ünnepséget. Az óvodástól egészen a közép- iskolásig meghívót kaptak az ál­lami gondozottak. Mind a hat- vanhárman megkapták az édes­ségeket, hasznos használat tár­gyakat (zokni, harisnya), vala­mint a lakosság által gyűjtött könyveket tartalmazó ajándék- csomagokat. Az ünnepi ese­mény hangulatát emelte a taní­tóképző hallgatóinak furulya­szóval, vidám mesejátékkal fű­szerezett kultúrműsora. bcs Állandó agrárbíróság: gyorsabb eljárás Szolnoki elnök áll a testület élén Gyorsabb, szakszerűbb és olcsóbb eljárást ígér leendő ügyfele­inek a Magyar Agrárkamara mellé szervezett Állandó Válasz­tottbíróság elnöke, a szolnoki dr. Jancsó János. A választott bí­rák a rövidített eljárás során 30 napon belül kitűzik a tárgya­lást, s 60 napon belül jogerős elsőfokú ítéletet hoznak. Minder­ről a bírói kar számára rendezett kétnapos budapesti konzul­tációt követő sajtótájékoztatón számolt be az elnök. Jancsó János, aki január 1-jéig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Agrárkamara titkári tisztét viseli, elmondta: az agrárbírósághoz forduló ügyfelek mintegy 120 bíró közül választhatják ki a szá­mukra megfelelő szakembert. A bírák között jogászok, agrár-, pénzügyi és műszaki szakembe­rek is vannak. Az agrárbúóság- hoz nemcsak az agrárkamara tag­jai fordulhatnak. A potenciális ügyfelek már az üzleti szerző­désben kiköthetik, hogy vita ese­tén elfogadják a választottbíróság ítéletét, de a jogvita keletkezése­kor is fordulhatnak a testülethez. Várhelyi Péter, a választottbí­róság titkára arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a testület a rendes polgári bíróságnál jóval olcsób­ban működik. Az itt fizetendő il­leték legfeljebb egyharmada az állami bíróságokon fizetendő díj­nak. Komoly megtakarítást jelent a gyors ítélet is, hiszen évek he­lyett néhány hónap alatt eldől a vita. Ez hitellel összefüggő ügyekben jelentős kamatmegta­karítást eredményez. A jogász úgy véli, sok termelő eddig épp az állami eljárás drága volta miatt hagyta veszni jogosnak tartott, de csak peres úton behajtható járan­dóságát. A Mindenki karácsonya című rendezvénysorozat keretében tegnap a jászkiséri Csete Balázs helytörténeti szakkör látogatott a szolnoki Városi Művelődési Központba. A szolnoki óvodásokkal együtt készítettek karácsonyi népi játékokat, ajándékokat hagyomá­nyos módon, természetes anyagokból. fotó: csabai István A készletek nem „porosodnak” a polcokon Talán nem lesz vérhiány az ünnepek alatt Hosszú ünnepek előtt állunk, karácsonykor és szilveszterkor is több napig szinte megáll az élet. A terjedelmes munkaszünet természetesen jó, hiszen bőven lehet pihenni, de abból a szem­pontból már nem, hogy ha ne adj’ Isten kórházba kerülne az ember. Mert a betegség nem válogat, a beteg ember ünnepnap is beteg. Ráadásul ünnepek tájékán megnövekednek a balese­tek, az esetleges műtétekhez pedig több vér kell. Csakhogy - mint már említettük - ilyenkor megáll az élet. munkaszünet előtti pár napban kell „bespájzolni” az ünnepi vérkészletet. Csak igen kevés helyen lesz lakossági véradás, mint például 22-én Mezőtúron (ahol még 29- én is lesz), valamint Jászapátin és Szolnokon. Huszonharmadi- kán úgynevezett behívásos vér­adás lesz Szolnokon. (Folytatás a 3. oldalon) A Samsungnál csak morális kényszert jelent a koreai pénzügyi válság Jászfényszarun zavartalan a termelés A Koreában végbemenő pénzügyi válság nem érinti a jászfénysza- rui Samsung Rt. működését. A cég nem küzd pénzügyi, fizetési gondokkal, pláne nem kell gondolkodnia dolgozói elbocsátásokon - tudtuk meg Szikszói Barnabás gyárigazgatótól. Hazánk gazdasága mostanra már számtalan csatornán kap­csolódott össze a világ pénz­ügyi, ipari, mezőgazdasági pia­cával. Ennek egyik szembetűnő jele volt az ősszel bekövetke­zett budapesti tőzsdei rész­vényárzuhanás a hongkongi tőzsde összeomlása után. Mos­tanra Koreát is elérte a válság. A koreai Samsungnak jelentős érdekeltsége van a Jászságban, a jászfényszarui tévékészülék­gyár révén. Szikszai Barnabás érdeklődésünkre elmondta, a pénzügyi válság nem befolyá­solja a fényszarui Samsung Rt. működését, abban semmilyen fennakadást, visszalépést nem eredményez. Az igazgató hozzátette, a mostani helyzet egyedül morá­lis kényszert jelent az itteniek­nek, hogy gazdálkodásukat ta­karékosan folytassák, az általá­nos költségek leszorításával. Ez azt jelenti, hogy továbbra sem fognak feleslegesen nagy lábon élni. Nem kellett megváltoz­tatni az ősszel nyilvánosságra hozott tervüket sem, hogy 1998-ban a fényszarui gyár termelését a duplájára emelve több mint egymillió készülék gyártását tervezik. -banka­Lassan, de biztosan pusztít az alkohol Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetének egészségvédelmi programjaként több előadást hallgathattak meg a kábítószer­rel és a többi szenvedélybeteg­séggel kapcsolatban a szolnoki Gépipari, Közlekedési Szakkö­zép- és Szakképző Iskola diák­jai. Bár szó sincs arról, hogy a megyénket fenyegető drogve­szély nem létezik, dr. Raska László addiktológus főorvos el­sőként mégis az alkohol pusz­tító hatásáról beszélt. A drog gyors, az alkohol lassabb, de ugyanolyan biztos pusztítást végez az ember szervezetében - tudhatták mag a hallgatók. Mint elhangzott, a magyar népesség rossz egészségi álla­potáért elsősorban ez a szer és a dohányzás a felelős. A főorvos szerint hazánkban minden tize­dik ember fogyaszt nagy mér­tékben alkoholt. -h­Katonai pénzügyi központot avattak Egy évvel ezelőtt született meg a döntés arról, hogy a HM 3. Számú Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóságnak Szolnok lesz a székhelye. Kezdetben voltak, akik kételked­tek a tervek valóra váltásának sikerével kapcsolatban. A kényelmes és modern épület birtokbavétele a szalag átvágásával történt meg tegnap este FOTÓ: CS. l. Az intézmény új épületének tegnap esti átadási ünnepsé­gén Petoházi Antal ezredes, igazgató elmondta, végül olyan szakembergárdával si­került feltölteni a szervezetet, amely garantálja a minőségi munkavégzést. A Magyar Honvédségen belül zajló haderőreform je­gyében vált szükségessé a pénzügyi szolgálat átszerve­zése is. A Szolnokon létreho­zott intézmény a kelet-ma­gyarországi régió katonai ala­kulatainak számviteli biztosí­tására, igazgatására, valamint a központi intézkedések vég­rehajtására hivatott. A vegyes szállítórepülő ez­red laktanyájának területén át­adott új épület több mint száz embernek biztosít munkahe­lyet, ami önmagában véve sem elhanyagolható szempont szű- kebb hazánkban sem. H. Gy. Gyilkolt Tiszatenyőn az elkábított sertés Emberáldozat a disznótoron A csípős hajnali hidegek beköszöntével eljött a disznóvágás szezonja. Ilyentájban reggelente több falusi porta is hangos az utolsókat rúgó jószágok visításától. A legtöbb helyen egyben vidám családi eseményt is jelent a hónapokon át nevelgetett ál­lat étellé történő „átalakítása”, ám a minap Tiszatenyőn tragé­dia helyszínévé vált az ól és környéke. Bizonyára ott is jó hangulatban indult a nap, nyilván senki sem gondolt arra, hogy egy „halálra ítélt” sertés milyen bajokat okozhat. Egy disznóval már végeztek az emberek szombat hajnalban, már a másik állatot is elkábították a szögbelövő ké­szülékkel. Ez a poca azonban igen drágán adta az életét. A böllérek épp azon szor­goskodtak, hogy a vérét is ki­eresszék az áléit sertésnek. Az egyik fiatalember épp át akarta adni a szakembernek a műve­lethez szükséges hegyes kést, amikor az állat vonaglott egyet. A kést tartó ember először csak annyit érzett, hogy megrúgta a disznó, de aztán egyre rosszab­bul kezdte érezni magát. A töb­biek sem tudták, hogy a sebe­sült életveszélyben van. A sok ruhán keresztül nem látszott, hogy vérzik. Felsegítették a földről, támogatták addig, amíg csak össze nem esett. Csak később, amikor az or­vos is megérkezett, akkor derült ki, hogy a hegye felől fogott kés a 34 éves, háromgyermekes családapa combjába fúródott. Sajnos már túl késő volt. Az eszköz ütőeret metszett, az ál­dozat elvérzett. A tragikus bal­eset kapcsán a Törökszentmik­lósi Rendőrkapitányság folyta­tott vizsgálatot. -hgy­így van ez a megyei vértransz­fúziós állomáson is, ahol dr. Törnek Ágnes osztályvezető fő­orvos kérdésünkre elmondta, a

Next

/
Thumbnails
Contents