Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-08 / 261. szám
1997. november 8., szombat Sport 15. oldal Labdarúgás, NB I/B, a 16. forduló előtt Ki emel kalapot a Kalap utcában? „Hajrá, Kerület, első a becsület!” - szól az óbudaiak ősi rigmusa. Ha annak szellemében zajlik le a mérkőzés is, akkor igazán egyik félnek sem lehet panasza a hármas sípszó után a Kalap utcai futballpályán. Ott, ahol a Szolnoki MÁV Neusiedler lesz az óbudaiak ellenfele vasárnap 13.00 órától. A Hl. Kerületi TVE a magyar sportegyesületek között a legrégebbiek közé tartozik, hiszen az alapítók 1887-ben rögzítették a rendszeres testmozgás kereteit, fogalmazták meg alapszabályukat. Eddig 26 idényben szerepeltek az NB 1-ben, bár az is igaz, a tavalyi bajnokságot megelőzően utoljára 1937-ben rúgták a bőrt a legjobbak között. Ebből is kiderül, a kerületiek dicső menetelései a világháború előtti korszakra tehetők, de a nagy világégés után nehezen talált magára az együttes, megjárta a poklok poklát, még a BLSZ első osztályig is lesüllyedt. 1988-ban az átszervezés tartotta meg őket az NB II-ben, de aztán fokozatosan léptek előre, ’96-ban már azt ünnepelhették, hogy 59 esztendő után ismét a legjobbak közé sorolták őket. Ott a 13. hely „tulajdonosaiként” osztályozóra kényszerültek, amelyen a Diósgyőr 2-1- es összesítéssel jutott tovább ellenük. Az NB I/B-be visszacsúszott csapattól Szamosi az MTK-ba távozott, Aubel a BVSC-t választotta, Krecska Malajziában folytatja pályafutását, a helyükre Tóth érkezett Vácról, Kiss Pilisvörösvárról, Pál pedig a Palotástól. Emellett a Vasas NB I-es gárdája a fejlődés érdekében kölcsönadta a kerületieknek Morváit. A Szolnok játékereje valamelyestjavulhat a hét végén, hiszen a két eltiltott labdarúgója közül a középpályás Bontovics újra játszhat, ellenben Major Sanyinak még egy meccset a lelátóról kell végignéznie. Minden valószínűséggel a múlt vasárnapi kezdőcsapatból Dorcsák marad ki, akitől, valljuk be, a Stadler elleni MK-mérkőzésen nyújtottak alapján joggal vártunk többet a Kaposvárral szemben, összjá- tékban és gólveszélyben egyaránt. Szatmári János: - Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy a „Kerület” tudásával kiemelkedik a mezőnyből. Abban bízom, hogy a jó csapatok ellen mindig sikerül magunkat „felszívni”, ám ebben az esetben nemcsak lelkesedésből kell többletet nyújtanunk, hanem a minőséget képviselő játékból is több kell Óbudán. így kezdenek: Géléi - Major L. - Draskóczi, Szecsei, Kohári - Horváth, Balogh, Li- linger, Ludasi - Bontovics, Fedor. Sérült: Fegyelmi büntetések A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága az alábbi eltiltásokat szabta ki: 1 mérkőzés Veréb (Rákóczifalva), Polgár (SZVSI, ifi-B) 2 mérkőzés Römer (Mezőtúr), Tóth (Kunhegyes), Oláh (Jászapáti), Lovas (Szelevény), Túri (Jászalsószentgyörgy) 3 mérkőzés Tóth (Szajol), Répási (János- hida), Molnár (Kun FC) 4 mérkőzés Öllé (Fegyvernek), Berényi Z. (Besenyszög), Szabó J. (Szászberek) 6 mérkőzés Tcrdik (Pusztamonostor) Zagy varékas edzője, Rácz Dezső három bajnoki mérkőzésen nem ülhet a kispadon, míg a Jánoshida SE a soron következő hazai találkozóját szövetségi ellenőr is megtekinti. Sárga és piros lapok miatt Szelevény 5000 forintot köteles befizetni a szövetség pénztárába. Nemzetközi kupavisszavágók Csütörtökön este rendezték meg a labdarúgó KEK második fordulójának visszavágóit. FC Köbenhavn (dán)- Real Beds (spanyol) 1-1 (0-0) Gólszerzők: Nielsen (60.), illetve Urena (80.). Tj.: Betis Kocaelispor (török)- L. Moszkva (orosz) 0-0 Tj: Moszkva VfB Stuttgart (német)- G. Ekeren (belga) 2-4 (2-2) Gólszerzők: Verlaat (13.), Poschner (35.), ill. Ankeren (43., 83.), Geneugden (45.), Karagianis (73.). Tj.: Stuttgart Slavia Praha (cseh)- OGC Nice (francia) 1-1 (0-0) Gólszerzők: Labant, ill. Vandecasteele. Tj.: Praha A szolnoki Fedort éppen a Kerület csábította a nyáron Tippel a szurkoló Sulyok István, a MÁV MTE egykori támadójátékosa:- Régi csapatom idegenbeli eredményeit és kapott góljait figyelve azt érzem, hogy ezúttal nem sikerül a pontszerzés, és 2- 1-re kikap a Szolnok. Mondom ezt azért is, mert a III. Kerület egy jól felépített, jól felkészített együttes, megbízhatóan egyenletes a teljesítménye, és főleg otthon kevés esélyt ad ellenfeleinek. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a szívem ne azt diktálná, hogy sikerüljön egy bravúros döntetlent kiharcolniuk a fiúknak. Hajdú Gábor, a Vegyiművek SK labdarúgóinak trénere:- Szervezett, fegyelmezett játékkal talán pótolni lehetne Major Sanyi kiesését. Ha így történne, akkor azt hiszem, az 1-1 nem elérhetetlen pontrablási manőver. A legutóbbi hazai mérkőzésen nagyon tetszett a szolnokiak töretlen küzdőszelleme, viszont a játékuk igencsak akadozott. Azt gondolom, a döntetlen csak abban az esetben sikerülhet, ha a MÁV nem áll be bek- kelni, mert akkor nagyon magára húzza ellenfelét. Hozzátéve még azt is, hogy a támadójátékból mindenképpen több kell a jobb csapatteljesítményhez. Eldltva: Major S. (kiállítás miatt) NB I. a szomszédban A Tiszakécske gárdája Vácra utazik azok után, hogy néhány hete a Duna-partiak éppen Kécskén ütötték el a továbbjutástól Balláékat a Magyar Kupában. Szurgent Lajos: - Nem tévesztjük szem elől azt, hogy szombati vendéglátónk zsinórban ötször nyert bajnoki mécsesén. Meg kell mondjam, szép fegyvertény. Valójában elég jól ismerjük a váciakat, hiszen évek óta rendszeresen edzőmérkőzéseket vívunk egymással, s az utóbbi időben fokozatosan csökken közöttünk a különbség a pályaválasztó javára. Tudjuk jól, ennek ellenére még mindig ők az esélyesebbek, de azt sem titkolom el, szeretnénk megszakítani a Vác nagyszerű sorozatát. Erre az is alapot adhat, hogy legutóbb a Honvédmeccsen, bár még nem játszottunk igazán jól, de küzdeni tudásunkkal nyertünk, és azt láttam, túl vagyunk a hullámvölgyön. A további javuláshoz nagy szükségünk lenne arra, hogy „külföldön” is kijöjjön a lépés. Nagyon örülnék, ha ez alkalommai nem maradna el a másokat meglepő eredmény. így kezdenek: Nagy Zs. - Balia L., Barna, Thaly, Vidá- kovics - Bagi, Molnár, Nagy L., Mike - Balia L., Szántó. Sérült: Török (térdműtét után lábadozik), Besserman (izomhúzódás), Bujáki (agyrázkódás). Eltiltva: Maczkó (kiállítás miatt). Férfi kosárlabda, NB I. A-csoport Kaposvár bevétele következik? Nemzetközösségi játékok Jövőre Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban rendezik meg a 16. brit nemzetközösségi játékokat. A versenyeket 1998. szeptember 11-22. között tart- - ják. A nagyszabású sportver-, senyre az eltiltott Nigéria kivételével 68 ország számára küldtek meghívót a szervezők, s eddig 53 nemzet jelezte részvételi szándékát. Legutóbb 1994-ben, a kanadai Victoriában rendezték meg lujátékokat, ahol 63 ország képviseltette magát. Ma este ismét idegen környezetben, nevezetesen Kaposváron lépnek pályára az Olaj kosaras legényei. Goran Miljkovics tanítványai nem titkolják, a Pécsett elért huszáros győzelem után Kaposvárt is meg akarják hódítani. Somogyország fővárosának csapata évek óta a felsőház tagja, de az 1-8. helyezések valamelyikébe képtelenek beleszólni, ugyanis az alapbajnokságban elért eredményeiknek köszönhetően, rendre csak alsóháziak közötti rájátszásban vehetnek részt. Igaz, eddig minden alkalommal kiharcolták az A-csoportban maradást. Ez azonban .közel sem azt jelenti, hogy gyenge együttese lenne Kaposvárnak, különösen otthonukban veszélyesek, ennek leginkább Takácsék a megmondhatói, hiszen több mint négy éve annak, hogy utoljára nyertek az Arany János úti körcsarnokban. Most sem ígérkezik könnyű prédának a kaposvári legénység, ugyanis az idei szezonban hazai pályán már a Körmendet is megleckéztették Turcsánék. De korántsem verhetetlenek, mert a Honvéd és az Atomerőmű is nyerni tudott náluk. A piros-feketéknél a 125. bajnoki derbije előtt álló Alexe betegsége okoz némi gondot, de mindenki reméli, hogy a pontgyáros is parkettre tud lépni a kaposvári katlanban. Ahol ma este ötkor kezdődik az összecsapás. A két sípmester: Szabó IV. Gy. és Parádi lesz. Képernyőn az Olaj KK Mint azt már híreltük, a szolnokiak majd csak tavasszal játsz- szák le az Albacomp, illetve a ZTE elleni hazai találkozójukat. Legközelebb az Atomerőmű gárdájával szemben meccseinek a Tiszaligetben, viszont annak az időpontja is módosult: december 15. hétfő, 19.00. A nagy érdeklődéssel várt rangadót az MTV2 is műsorára tűzi - tudtuk meg Kékesi Istvántól, az Olaj KK klubigazgatójától. (vécsé) Roda Kerkrade (holland)- Ajdovscina (szlovén) 4-0 (1-0) Gólszerzői: Luer (45.), Pee- ters (50.), Zavarin (74.), Valga- eren (85.). Tj.: Roda Chelsea (angol)- Tromsö IL (norvég) 7-1 (3-1) Gólszerzők: Petrescu (13., 86.), Vialli (24., 60., 76.), Zola (43.), Leboeuf (55.), ill. Johansen (39.). Tj.: Chelsea Vicenza (olasz)- Sahtyor D. (ukrán) 2-1 (1-0) Gólszerzők: Luiso (25.), Vi- viani (71.), illetve Atelkin (59.). Tj.: Vicenza Sturm Graz (osztrák)- AEK Athén (görög) 1-0 (0-0) Gólszerző: Spiteri (82.). Tj.: Athén Hét végi sportműsor Szombat Kézilabda. Férfiak, NB II.: Gazdagréti KK-Abony KC, Budapest, 15.00. Kosárlabda. Férfiak, NB I/A: Klíma Vili Kaposvár- Szolnoki Olaj KK, Kaposvár, Körcsarnok, 17.00. Nők NB I/B: Ikarus KC-Szolnoki MÁV, Székesfehérvár, 13.00. Röplabda. Férfiak NB /.. Castellum SC-Szolnoki Titász RK, Keszthely, 17.00. Vívás. Általános iskolák bajnoksága, Véső út, 9.00. Vízilabda. Férfiak, OB I.: Kontavíll Szentes-Szolnoki MTE, Szentes, 18.00. Labdarúgás. NB /.: Kis- pest-Zalahús ZTE, Békés- csaba-UTE, Debrecen-MTK, 13.00, Vác FC-Tiszakécske Eurobusz, Vasas-Gázszer FC, Stadler FC-BVSC Zugló, Vi- deoton-Győri ETO FC, Fe- rencváros-Diósgyőr, 17.00. NB I/B Dorog-Csepel, Nyíregyháza-Soproni FAC, Tisza- újváros-Paks, Matáv Sopron- Tiszavasvári, Rákóczi Kapos- cukor-Érd, 13.00, Szeged Do- rozsma-Kecskeméti TE 19.00. NB III. Alföld-csoport: Kunszentmártoni TE-Mezőbe- rény, Szegedi VSE-Kisújszál- lási SE, 13.00. Megyei I. osztály: Alattyán- Homok (Pest megyéből), Mezőtúr-Cibakháza (Kormos), Martfű-Kunhegyes (Békés megyéből), Tószeg-Vegyiművek (Csongrád megyéből), 13.00. Megyei II. osztály: Be- senyszög-Jászkísér, 14.00., Kőtelek-Szászberek (Deák), Jászalsószentgyörgy-Jászszen- tandrás (Nagy II. I.), Jászágó- Zagyvarékas (Földi II. I.), Ti- szatenyő-Cserkeszőlő (Szabó Gy.), Tiszapüspöki-Szelevény (Csányi), Öcsöd-Rákócziúj- falu (Urbán), Túrkeve-Abád- szalók (Molnár A.), 13.00. Vasárnap Kézilabda. Férfiak, NB II.: Tiszaföldvári VSE-Tisza Volán, 11.00, Mól Szolnok II- Gyula, Olaj-csarnok, 17.00. Nők, NB II: Szolnoki Spartacus-Yogo Abony KC, Olaj- csarnok, 15.00. Kosárlabda. Férfiak, NB //..Békés-Szolnoki Olaj KK II, Békés 15.00. Sakk. Megyei I. osztály: Martfű-Túrkeve, Mezőtúr- Szekuritás II, Keviterv Akva II- Karcag II, Újszász II-Tö- rökszentmiklós, 9.00. Vízilabda. Férfiak, OB /.: Szolnoki MTE-Vasas Piákét, Damjanich uszoda, 11.00. Labdarúgás. NB I/B.: III. kér. TVE-Szolnoki MÁV Neusiedler, Budapest, Hévízi út, Dunaferr-Pécsi MFC, Komló-Nagykanizsa, Kaba CFC-Salgótarján, 13.00. NB II. Keleti csoport: Tiszafüredi VSE City Gas-Eger FC, 13.00. NB III. Alföld-csoport: Békés-Gyula, Dömsöd-Tótkom- lós, Makó-Szarvas, Örkény- Mélykút, 13.00. NB III. Mátra-csoport: Újszász-Salgó Öblös, Rákóczifalva-Jászbe- rény, 13.00. NB III. Tisza-cso- port: Karcag-Balmazújváros, 13.00. Megyei I. osztály: Szolnoki VSI-Törökszentmiklós (Tóth I.), Szajol-Jánoshida (Major L), Jászapáti-Abony (Heves megyéből), Kenderes- Fegyvernek (Pintér B.), 13.00. Megyei II. osztály: Jászbol- dogháza-Jászladány (Csató M.), Jászárokszállás-Jásztelek (Pernyész), Jászjákóhalma- Jászdózsa (Markóth K.), Jász- fényszaru-Pusztamonostor (Bózsó), Tiszaföldvár-Tisza- szentimre (Kiss Z.), Tisza- gyenda-Nagykörű (Balogh K.), Tiszajenő-Kengyel (Hagyó Gy.), KUN FC-Kunmada- ras (Agócs J.), 13.00. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: St. Martin Fésűs Kornélia, a sikeres beugró Az új tv2 és RTL Klub műsora! Savannah „angyalai” Jockey két keréken Tordai Teri figyel a muskátlira is Nicole Kidman nem panaszkodik Tvr-hét - a műsorújság Evander Holyfield unokaöccsével, William Holyfielddel edzett, mivel készült a mai, Michael Moorer elleni mérkőzésre. fotó: feb/reuters