Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-05 / 258. szám
10. oldal Sport 1997. november 5., szerda XVII. Szolnok Kupa nemzetközi kyokushin karateverseny Magyar fölény a tíz nemzet küzdőit felvonultató viadalon A szolnoki Banzai Európa-bajnoki bronzérmes karatékája, Telek Gyula (balról) bár az első fordulót sikerrel vette, a második körben vereséget szenvedett a későbbi győztes litván Tankeviciustól, így nem jutott a legjobb négy közé fotók: csabai István Jász-Nagykun-Szolnok megyében a küzdősportok rangsorában minden bizonnyal előkelő - ha nem a legelőkelőbb - helyen tanyáznak a kyokushin kara- tésok. Sőt, akár létszámukat, akár versenyeik nézettségét tekintve az országos - mi több, az európai - átlagot is meghaladják. Jól bizonyítja ezt a hét végi Szolnok Kupa nemzetközi viadal, mely a szokásoknak megfelelően telt házat vonzott a Tiszaligeti Sportcsarnokba. A nézők ezúttal sem csalódtak, s bár a szolnoki és martfűi kyo- soknak mindössze két (női) érem jutott, azért a magyar „csapattársak” - 36 hazai klubból - kitettek magukért a tíz nemzet versenyzőit felvonultató viadalon. A külföldiek közül elsősorban a litvánok hívták fel magukra a figyelmet, de egy-egy román, svájci vagy horvát „verekedő” is letette névjegyét. (géléi) Magyarország legfiatalabb fekete öves mestere, Mészáros Henrietta (balról) az elődöntőben a hosszabb kihagyás után most visszatért csapattársát, a sokszoros magyar bajnok Király Gabriellát győzte le Az ökölbe szorított kéz hűen fejezi ki azt az erőt, mely a kyokushin jellemzője Cselgáncs, diák B és C korcsoportos ob Debrecenbe kéne menni... A (sorozatos) combrúgás igen fájdalmas, így gyakran élnek ezzel a fegyverrel a karatékák A legjobb nyolc között már ököllel, kézéllel és könyökkel is aprítják a deszkákat a férfi versenyzők Kizárás fenyegette Rákócziújfalu futballistáit Saját zsebből fizetett az elnök A megyei labdarúgó-szövetség fennhatósága alá tartozó egyesületeknek 20.000 forintos éves tagdíjukat idén február tizenötödikéig, míg az 1997/98-as bajnokság nevezési díját július 31-ig kellett (volna) befizetni. Egyetlen klub, mégpedig a megyei másodosztály Kunsági csoportjában szereplő, egykor szebb napokat megélt Rákó- cziűjfalu azonban többszöri felszólításra, időpont-módosításra sem tudta rendezni fennálló adósságát.- Sajnos odáig fajult a helyzet, hogy kénytelenek voltunk „komolyan megfenyegetni” az újfalusiakat, amennyiben november harmadikáig nem fizetik be a hetvenezer forintot, kizárjuk a klubot a bajnokságból, s eddigi eredményeiket töröljük - kaptuk a felvilágosítást a szövetség titkárától, Ur- bán Attilától. Hétfőn a hivatali idő lejártakor, délután négy órakor még híre-hamva sem volt a pénznek. Este aztán sikerült elérnünk Beke Lajost, az egyesület elnökét, edzőjét, mindenesét: — Megnyugodhatnak a kedélyek, saját zsebből, fél órával ezeló'tt, postán rendeztem het- venezres adósságunkat, az igazolószelvényt pedig kedden bemutatom a szövetség illetékes vezetőinek. Mindez természetesen azt jelenti, a hét végi fordulóban annak rendje és módja szerint megrendezik az Öcsöd-Rákó- cziújfalu megyei másodosztályú, kunsági csoportbeli ösz- szecsapást. Tiltakozik a Kun FC edzője A Kengyel-Kun FC megyei másodosztályú mérkőzést követően Kolláth Béla, a hazaiak edzője elmarasztalta kunhegyesi kollégáját, Szabó Andrást, mondván, inkább játékosaival kellene foglalkoznia, mint sem a bíróval vagy éppen vendéglátóival. Mivel a találkozó tudósítója is „fekete báránynak” tüntette fel a vendégek mesterét, nem véletlen, hogy szót kért a Kun FC trénere: „En a játékvezetőkkel soha nem foglalkoztam, róluk soha nem nyilatkoztam. Most sem. Mondandómban a következőket tartottam tragédiának: a kengyeli gyerekek egész mérkőzés alatt név szerint, kórusban, trágár szavakkal szidták játékosainált, majd a szünetben a játékvezetőt és engem. A kiszáradt, rendkívül göröngyös kengyeli pályán bokáig ért a falevél, egyszóval méltatlan helyszín volt labdarúgó-mérkőzés lejátszására. ” Különösebben nem akarunk belemélyedni a két klub, illetve edző vitájába, ám azt zárszóként megállapíthatjuk, Kengyel nem tűnik a béke szigetének ebben az évben. Tavasszal félbeszakadt a Rákócziújfalu elleni mérkőzés, szeptember 13-án ugyanezen ösz- szecsapás botrányos véget ért, egy héttel később pedig Túrke ve távozott keserű szájízzel a településről. (Géléi) Bajnokok Ligája A Debreceni Dózsa dzsúdó- csarnokában harminc egyesület 180 versenyzője lépett tatamira a diák „B” korcsoportos (11 éves) fiúk magyar nemzeti bajnokságán. A gyerekeknél bevezetett kvalifikációs versenyrendszer ezúttal is kitűnőre vizsgázott, hiszen a régiókból csak a legjobbak vehettek részt a rangos megmérettetésen. A kilátogató közönség igen színvonalas mérkőzéseknek örülhetett, és a gyerekeknek sem kellett késő estig csatározniuk, hogy eldöntsék a bajnoki címek sorsát. A Szajol-Mátyus Judo Klub versenyzői közül a +58 kg-ban Kun István szerzett indulási jogot az őszi selejtezőkön. Ezúttal első ellenfelét, az esztergomi Tillman Zoltánt tíz másodperc alatt, ippont érő váll- dobással győzte le. A legjobb négy között az újpesti Cseh Amikor nyáron 17.3 millió dollárt fizetett érte az olasz Juven- tusnak a spanyol Atletico Madrid, sokan elkerekedett szemmel figyeltek. Christian Vieri még nem volt oly nagy név spanyol földön, hogy megértették volna, mi szükség lehet rá az Atletico Madrid színeiben. Most már kezdik érteni. A meglehetősen furcsa stílusban futó Vieri eleinte számos élces megjegyzést kapott „galoppja” miatt. Amióta lövi a fontos gólokat, egyre többen tisztelik. Kilenc spanyol bajnokin nyolc találatra büszke. Olasz vélemények szerint a gyerekkorának jelentékeny részét Ausztráliában eltöltött csatáré lehet a megtisztelő Pichici- cím. Ez a mindenkori spanyol gólkirályt illeti meg. Vieri olyan Norberttel szemben óriási csatában, vitatható bírói döntéssel maradt alul. Veresége azt jelentette, hogy a debreceni Bimbó Mihállyal kellett megküzdenie a bronzéremért. Jól begyakorolt válldobása ismét meghozta az eredményt, tíz másodperc alatt véget is vetett a küzdelemnek. A szajoli legény boldogan, ám némi csalódottsággal állt fel a dobogó harmadik fokára, teljesítménye azonban mindenképpen dicséretes. A Szolnok VSI cselgáncso- sai közül a „C” korosztályban tíz - Budapesten léptek tatamira -, a B-ben hat fiatal szerzett indulási jogosultságot az idén bevezetett szűkített országos bajnokságra. Eredmények - 58 kg: 3. Gyöngy László, 49 kg: 5. Varga Viktor, 36 kg: 5. Bata Zsolt. 30 kg: 5. Bakter András, 35 kg: 7. Rézműves Viktor, 38 kg: 7. Farda Ákos, névsorhoz csatlakozhat, mint Alfredo di Stefano, Puskás Ferenc, Mario Kempes, vagy éppen Bebeto, Romário és Ronaldo.- Egy dolog nem megy a fejembe - mondta a 24 éves olasz labdarúgó. - Amikor a Real Ra- úlja rúg egy gólt, három napon keresztül másról sem esik szó, csak erről. Az én góljaim után alig tűnik fel érdemi méltatás a spanyol sajtóban. Pedig Vieri tényleg klasszis; legutóbb Moszkvában az oroszok elleni vb-pótselejtezőn olyan gólt lőtt, ami a jövő évi döntőbe repítheti a „squadra azzurrát”. Mindamellett arra is büszke lehet, hogy a Moldova elleni korábbi selejtezőn, márciusban, Triesztben újoncként ő szerezte meg az olasz válogatott ezredik gólját. Könyv Barcs Sándorról November tizedikén ünnepli 85. születésnapját Barcs Sándor, az MLSZ tiszteletbeli elnöke, egykori országgyűlési képviselő, az MTI nyugalmazott vezérigazgatója. A Magyar Labdarúgó Szövetség e napon ünnepi vacsorán köszönti a magyar sportdiplomácia jeles képviselőjét, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tiszteletbeli tagját. A születésnap alkalmából jelenik meg Dlusztus Imre Barcs Sándorról írott könyve is. Szerdán este, háromnegyed kilences kezdéssel rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek újabb, immár negyedik körét, mely nagymértékben tisztázza majd az erőviszonyokat. íme a párosítás A-csoport: Borussia Dortmund (német) - Parma (olasz), Gala- tasaray (török) - Sparta Praha (cseh). B-csoport: Feyenoord (holland) - Manchester United (angol), Juventus (olasz) - FC Kosice (szlovák). C-csoport: Barcelona (spanyol) - Dinamo Kijev (ukrán), Newcastle (angol) - PSV Eindhoven (holland). D-csoport: Olympiakos Pi- reus (görög) - Real Madrid (spanyol), Porto (portugál) - Rosenborg (norvég). E-csoport: Göteborg (svéd) - Besiktas (török), Paris SG (francia) - Bayern München (német). F-csoport: Lierse (belga) - Monaco (francia), Bayer Leverkusen (német) - Sporting Lisboa (portugál). Kispályás focitomák Karácsony Kupa A megyei LSZ és a Kelet-magyarországi Kispályás Labdarúgó Liga közös szervezésében - Karácsony Kupa ’97 néven - pénzdíjas - 20.000, 12.000, 8000 forint - megyei teremlabdarúgó- tornára kerül sor 1997. december 14-én (vasárnap) Szolnokon az Olaj-csarnokban, illetve a Rákó- czifalvi Sportcsarnokban. Az 5+1-es, hagyományos szabályok szerint sorra kerülő mérkőzéssorozatra - ajátékidő 2x15 perc, 12 játékos nevezhető - december 3- ig lehet jelentkezni (nevezési díj: 6000 Ft) az alábbi címen: Keletmagyarországi Kispályás Labdarúgó Liga, 5000 Szolnok, Sajtó u. 20. Érdeklődni az 56/425-011, illetve 06/20/417-831-es telefonszámon lehet. Teremtorna Abonyban Bár Abony nem Jász-Nagykun- Szolnok megyéhez tartozik, kispályás focicsapataink rendszeres résztvevői a szomszéd település szabadtéri és teremtornáinak. Nyilván nem lesz ez másként 1997. november 21-23-án sem, amikor is a helyi sportcsarnokban kerül sor a már hagyományos nagyszabású rendezvényre. A szervezők 24 csapat (hétezer forintos) nevezését tudják elfogadni, s abban az esetben 25, 20 és 15 ezer forintos díjazásban részesítik az első három helyezett gárdát. Maximum 15 játékos nevezhető a hagyományos, 5+1-es szabályok szerint lebonyolítandó tornára. Nevezési határidő 1997. november 15. (cím: Földi Antal, 2740 Abony, Dugonics u. 3.), érdeklődni a 06/53/361-389-es telefonszámon lehet. A sorsolásra két nappal később, november 17-én (hétfőn), 18 órakor kerül sor a helyszínen, azaz az Abonyi Sportcsarnokban. Tarsolyban lesz a Pichid?