Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-24 / 274. szám
Csak szorossá tették a meccset Sporttörténelmet írtak a repülősök Diósgyőr szállította a meglepetést Kézen jártak a tornászgálán 9., 10., 11. oldal HÍVOTT MR BEMÜNKET? V / m TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL Amatőr „színjátszókat” lepleztek le A trükkös lopás új változatával ismertettek meg a minap két jászsági üzletet a Budapestről jött tolvajok. Módszerük talán annyiban méltányolandó, hogy erejük helyett más, kevésbé brutális képességeiknek vették hasznát. Először Jászberényben, majd Jászapátin vetették be „tudományukat”. Autóval érkeztek meg az üzlethez. Mindhárman bementek, majd rákezdtek a műsorra. A három jövevényből kettő addig addig hókuszpókuszolt, hogy az eladó kénytelen volt csak rájuk figyelni. Ezt használta ki a harmadik, aki egy óvatlan pillanatban besurrant a raktárba és magához vett annyi cigarettát, amivel köny- nyedén elillanhatott a raktár hátsó ajtaján keresztül. Közben az elterelő „hadművelet” részesei is lecsillapodtak, majd amilyen váratlanul jöttek, olyan hirtelen tűntek el az üzletből. A zűrzavarból felocsúdott eladó csak később nyugtázta a több mint 60 ezer forintos hiányt. Jászapátin már nem voltak ilyen szerencsések. Ott hamarabb felfigyelt a megtévesztő színjátékra a boltos, így - bár a módszer segítségével onnan is vittek el dohányárut -, a távozók autójának rendszámát gondosan feljegyezte. A jászapáti rendőrőrs munkatársai üldözőbe vették a jelzett autót, majd Heves környékén el is kapták a három férfiból és azok női segítőjükből álló társulatot. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek a kihallgatást végző nyomozóknak. horváth Átalakulóban az iskolarendszer Jövőre (majdnem) minden megváltozik Nehéz évek előtt áll a magyar oktatási rendszer. Az általános iskolától a felsőoktatási intézményekig forrongásban van minden, és a szakértők szerint csak 2004 körül formálódik ki többkevesebb szilárdsággal az oktatás új szerkezete. A várható változásokról Pereszlényiné Kocsis Évát, a megyei önkormányzat művelődési és népjóléti irodájának tanácsosát kérdeztük. Általános jelenség, hogy sokrétűbb, tagoltabb és ezzel együtt, különösen az első években, az eddiginél nehezebben áttekinthető lesz az iskolarendszer. Azonos profilú iskolák között jelentős különbségek lehetnek, és nem is csak a színvonalban, mint eddig, hanem az oktató-nevelő munka tartalmában is. Aki tehát iskolát választ, annak előtte célszerű lesz megismerni az intézet oktatási programját. Mindezt színezi, hogy a középiskolák között egyre élesedik a verseny a csökkenő létszámú általános iskolás korosztályokért, tehát igyekeznek különleges, a gyakorlati életben vagy a felsőfokú tanulmányokban előnyt nyújtó plusz képzési formákat biztosítani. (Folytatás a 7. oldalon) A Szolnoki Galériában rendezte meg hangversenyét a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a hét végén Szent Cecília, a zene és a zenészek védőszentje névnapján. A nagy sikerű műsorban Mozart C-dúr fuvola-hárfaversenye, majd Vivaldi Glória című szerzeménye hangzott el. (Zenekritikánk a 12. oldalon olvasható.) fotó: Illyés A jászberényi műjégpálya a kedvező időjárásnak köszönhetően az idei szezonban először nyitotta meg kapuit a hét végén. A látogatókat vasárnaptól péntekig 10-től 13 óráig, illetve 14-től 18 óráig, szonJbaton 14-től 18 óráig várják. fotó: illyés csaba Még zsellérekké válhatnak a saját földjükön Kihúzzák a gazdák talpa alól a földet? Négy év után sietős lett a szerződés Kácsz. Ezzel az egy szóval lehet a legjobban jellemezni azt, ami a föld körül jogi értelemben zajlik mostanság. Egyesek a nem teljesen egyértelmű törvénykezés miatt nyugodtan halászhatnak a zavarosban, semmi sem zavarja őket. Ilyen folyamat zajlik Kun- szentmárton térségében is, ahol az ember lépten-nyomon az egykori Körösmenti Mgtsz nyomaiba botlik. Tudni kell, hogy a téesz évekkel ezelőtt több társaságot alapított a korábbi szövetkezeti tevékenységek folytatására, amelyekben a Körösmenti Vagyonkezelő Szövetkezet meghatározó tulajdoni részekkel rendelkezik. (Folytatás a 12. oldalon) Testvérmegyei delegáció járt Abádszalókon Máramarosi faházak a Tisza-tónál Szombaton Abádszalókra látogatott testvérmegyénk, a romániai Máramaros delegációja. A máramarosi közgyűlés elnöke, Luputin Teodor által vezetett nyolctagú küldöttség az üdülőközség megtekintése után az esetleges együttműködési lehetőségekről tárgyalt a községházán. Bordás Imre, Abádszalók polgármestere elsősorban a kunság- Tisza-vidéki régióra jellemző agrárkultúrákat ajánlotta a vendégek figyelmébe, akik ígéretet tettek arra, hogy megvizsgálják a mezőgazdasági kooperáció lehetőségeit is. Román csereajánlatként felvetődött a fejlett máramarosi fa- és fafeldolgozó ipar termékeinek helyi hasznosítása. Mivel Máramaros megye jelentős hagyományokkal és tapasztalatokkal rendelkezik a thermál- és gyógyturizmus területén, természetesen felvetődött az idegenforgalmi együttműködés kérdésköre is: elképzelhető, hogy Abádszalók romániai faházakkal bővíti majd a jövőben szálláshelyeit. Ennek érdekében a máramarosiak várhatóan faházbemutató parkot létesítenének Abádszalókon. „Ellentételezésként” megyénk népszerű üdülőközsége ifjúsági és gyermekcsoportokat látna vendégül a Tisza- tó partján. Abádszalók jövő év elején viszonozza a látogatást, amikor tanulmányozzák a máramarosi thermál- és gyógyturiz- must, az agrár- és idegenforgalmi együttműködési lehetőségek hivatalossá tétele mellett. Ez utóbbiak előkészítését megyénk közgyűlésének elnöke, Iváncsik Imre „vállalta fel”, aki Abádszalókra is elkísérte a máramarosi küldöttséget, percze Ünnepelt nap Közel tíz éve ünnepük meg a Vöröskereszt szervezésében országszerte november 27-én a véradó napot. Ebben az évben egy héttel korábban gyűlt ösz- sze Jászberényben a város, és a környékbeli települések jó néhány véradója, területi véradó szervezője. Az összejövetelen a köszöntők után a 10-szeres, 20-szo- ros, 30-szoros, 40-szeres és 50 szeres véradókat tüntették ki, valamint átadták az önkormányzat, és a megyei Vöröskereszt felajánlásából biztosított vásárlási utalványokat is. Minthogy idén már lehetőség van szerény anyagiakkal elismerni a véradók szervezéséért végzett munkát, az ünnepségen 34, áldozatkész szervezőnek adtak át jutalmakat. Megújulnak a viharvert épületek A két héttel ezelőtti tornádó és az azt követő esőzések által kis híján tönkretett kunszentmártoni házak lassan visszanyerik eredeti állapotukat, köszönhetően az ország minden tájáról érkező segélyeknek és az áldozatos munkának. Épül, készül a tető ték a károkat. Mindazonáltal nincsenek könnyű helyzetben a viharvert házak tulajdonosai. Ha nem lennének a jó barátok, rokonok, akkor többen még itt sem tartanának, ahol most. Tábori Imre házának teteje teljesen tönkrement, ám hamarosan újra készen lesz.- Barátaim, rokonaim, ismerőseim segítenek - mondta a házigazda, pillanatnyi szünetet tartva a munkában. - A cserepek hamarosan rajta lesznek a tetőn, s akkor már csak a kéményt kell felrakni. Nem is mond többet, teszi a dolgát. Szemmel láthatóan a másfél héttel ezelőtt még panasszal teli emberek nem szívesen beszélnek. A sors kegyetlen játékát ha meg nem is értik, de azért megbékéltek már a gondolattal, hogy nekik újra kell kezdeniük valamit. Pókász E. A szolnoki Szigligeti Színházban a hét végén mutatta be Hernádi Judit most megjelent lemezét, A levetett blúz címmel. . fotó: i. cs. Bankszámlát nyitottak az anyagi hozzájárulások számára, szétosztották az állami gyorssegélyt. A biztosítók is kifizet-