Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-21 / 272. szám

1997. november 21., péntek Megyei Körkép 3. oldal Regionális Nat.-nap Jászberényben Szemléletváltásra van szükség A „Negyven nap a Nat.-ról” című országos rendezvénysoroza­tának 26. állomásaként tegnap regionális napot tartottak a Nemzeti alaptantervről (Nat.) Jászberényben, ahol a házigazda a tanítóképző főiskola gyakorló általános iskolája volt. Megnyitójában a város polgár- mestere, dr. Magyar Levente re­ményét fejezte ki, hogy az intéz­ményekben kidolgozott pedagó­giai programok mellé a fenntar­tók - legtöbb esetben az önkor­mányzatok - oda tudják tenni a megvalósításhoz szükséges anyagiakat. Rámutatott azonban, hogy az új programoknak nem az egyes iskolákban meglévő peda­gógusok számához, azok vég­zettségéhez kell igazodnia, ha­nem a gyermekek igényeihez. Ha ez nem így lesz, akkor az elkö­vetkező évtizedek társadalmának óriási problémákkal kell szembe­néznie. Gál Ferenc, a művelődési mi­nisztérium közoktatás-fejlesztési főosztályvezető a sajtótájékozta­tón aláhúzta: a Nat.-ról szóló programsorozat egyik legfonto­sabb tapasztalata az, hogy a pe­dagógusok az új rendszerrel kap­csolatban már nem azt kérdezik, hogy „mit?”, hanem azt, hogy ..hogyan?”. Az új rendszer szem­léletváltást, koncepcionális vál­tást követel meg a gyakorló pe­dagógusoktól, hisz az eddigiek­kel ellentétben csak a tanítandó minimumszintet határozzák meg központilag. Az anyag többi ré­szét magának a pedagógusnak kell kidolgoznia, kitöltenie. A ki­dolgozott új anyagok felvetnek anyagi természetű kérdéseket is. A megvalósításhoz a fenntartó­kon túl egyre inkább igénybe kell venni az éves rendszerességgel „feltöltésre” kerülő, több száz millió forinttal rendelkező közok­tatási alapítványok forrásait, bcs A Karakter Kft. standján tegnap bemutatták a Psion Series 5 mini számítógépet a harmadik Szolnoki Jászkun Office ’97 kiállításon. A 35 dekagramm súlyú be­rendezés személyi számítógépre adatátvitel-kompatibilis, és képernyőn át kezelhető. fotó: csabai istván A 30-40 év közötti férfiak jelentős része eltűnik a munkaerőpiacról Bruttósított és adózott nyugdíjak A Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetének munkaügyi szakosztályában tegnap előadást tartott dr. Rózsa József kandidátus, az Országos Munkaügyi Módszertani Központ főtanácsosa. Dr. Rózsa József bevezetőben arra hívta föl a figyelmet, hogy meg kell ismerni a nyu­gati tapasztalatokat a munka­ügy területén is, de azok nem vehetők át kritikátlanul, hiszen meghatározott gazdasági és személyi föltételek között ala­kultak ki. A bérek alakulásában meg­említette azt a nehezen érthető jelenséget, hogy az Érdek­egyeztető Tanács ajánlásánál gyorsabban emelkednek a bé­rek a nem állami szektorban is, 16-17 százalék helyett 24 százalékkal. Fölhívta a fi­gyelmet arra, hogy azonos munkakörben egyes ágazatok dolgozói között akár 100 szá­zalékos béreltérés is lehetsé­ges. A foglalkoztatásról szólva megjegyezte, hogy miközben csökken a munkanélküliek száma, a foglalkoztatottaké nem növekszik, a 30-40 év közötti férfiak jelentős része pedig eltűnik a munkaerőpiac­ról. A munkajogban jelentős lé­pések történnek az EU-irány- elvekhez igazodásban, de ez sem megy minden téren. Nagy a zűrzavar a szabadságok nyilvántartásában és kiadásá­ban, ezen a téren a Munka tör­vénykönyvében változás is várható. Hangsúlyozta a nyugdíjrendszerről szólva, hogy a korhatáremelés 2009- ben fejeződik be véglegesen, és 2013-ban fizetnek először tőkefedezeti nyugdíjakat. Hogy érdemes-e ezt válasz­tani, ahhoz jó volna tudni, hogy a bér vagy a tőkehoza­dék növekszik-e gyorsabban, ezt azonban ma még nem lehet tudni. Jelezte, hogy a nyugdíj- rendszer átalakítása során vár­ható a nyugdíjak bruttósítása és adóztatása. Végezetül a rokkantnyugdíjasok felemás helyzetéről beszélt, megem­lítve, hogy jelentős részük dolgozik. Ézen a téren a fog­lalkozási rehabilitáció fejlesz­tése a cél. Változások 1999. ja­nuár elsejétől várhatók. B. A. Benzinkút a téeszközpont helyén Úgy tűnik, utolsó teljes évét éli Kunhegyesen, a főutcán lévő, Kossuth út 76. számú hosszú szalagház, de a mellette lévő koc­kaépület, illetve az udvar boltjai, üzemi konyhája is. Ugyanis hamarosan a helyükön benzinkút épül. Kevesen kérték Mégsem lesz kábeltévé Nagyivánon? Az ősz elején írtunk arról, hogy Nagyiván község önkormány­zata elkezdte felmérni a kábel- televíziót igénylőket, miután egy Budapesti Kft. hajlandó lett volna 25 ezer forintos lakáson­kénti költségenként kiépíteni a rendszert. A feltétel csupán az volt, hogy legalább 200 jelent­kező kell. Nos, a napokban befejező­dött felmérés szerint csak 39-en igényelték a kábeltelevíziós rendszer kiépítését portájukra. A nagyivániak többsége tehát nem igényelte az „égi csator­nák” szolgáltatásait. Az okok között két alapvető indoklást lehet találni: akinek már Van parabolaantennája, az azért nem ruház be újra. Ők vannak kevesebben. A többség az idős lakosság az amúgy is elöregedő faluban. Róluk pedig tudjuk, hogy nyugdíjuk nem nagyon engedi meg ezt a „lu­xust”. így jósolható, hogy a kö­zeljövőben nem épül kábelhá­lózat a településen. Hacsak nem jön egy olyan vállalkozó, aki­nek 39 lakás bekötése is üz­let. -pm­A tőzsdére készül... (Folytatás az I. oldalról) Észak-Amerikába már konkrét rendelésük van rendfelszedőre és érdeklődés mutatkozik bálá­zóikra is. Dél-Amerikában pe­dig tovább folyik egy közös gyártási lehetőség kidolgozása. A cég jövő évi kapacitása 60 százalékban már lekötött. 1998- ban már 6 milliárd forint az ár­bevételi terv, szemben az idei 5,2 milliárddal. A terv a 8,5-9 milliárd mielőbbi elérése. Ugyancsak nagyra törő elkép­zelés az, hogy a céget bevezetik a tőzsdére, talán 1999-ben. Tóth András A mára kissé fényét, mázát veszí­tett parasztház 1903-ban épült a korábbi nádfedelű, gémes kutas, apró porták helyére. Az egyik leggazdagabb helyi család tulaj­dona lett, majd a tagosítások után a Vörös Október Tsz központja. Napjainkban ez a hatalmas porta a rajta lévő épületekkel együtt - egyet kivéve - a jogutód Kunság Népe Szövetkezethez tartozik. Hátul húsboltot is létesített a szö­vetkezet, meg egy olyan üzemi konyhát ebédlővel együtt, amelyben naponta 80-90 emberre főztek. Noha közkedveltek vol­tak ezek a szolgáltatások, most mégis megszűnnek, hiszen éves üzemeltetésük mintegy kétmil­liós ráfizetést jelentett a Kunság Népének, amit néhány évig vál­laltak. Végül olyan határozat szü­letett, hogy eladják a területet. Egy befektető cég vásárolta meg 15 millióért. A szerződésben az áll, hogy a területet a jövő esz­tendő első felében a szövetkezet­nek teljesen üresen kell átadnia. A nyugdíjasoknak a mostani székházban, a Kossuth út 42.-ben alakítanak ki egy helyiséget. Ahogyan hallottuk, a lekopaszí- tott óriás portára pedig egy ben­zinkútegyüttes kerül, amelyik a legkorszerűbb igényeknek, kör­nyezetvédelmi előírásoknak is megfelel. D. Sz. M. Volt gazdaház, téeszközpont, és lesz benzinkút fotó: m. j. Elfogták az idős jászapáti asszony támadóit Egy rabló meg egy rablópalánta Mint arról hírt adtunk, hétfőn ismeretlen tettesek rontottak rá lakásán egy egyedül élő idős asszonyra. Bár a támadók kezdetben előnyben voltak, a nyomozók egy napon belül mégis a nyomukra akadtak. A két fiatalember éjszaka törte be a ház ablakát. A 74 éves asz- szonyt bántalmazták, pénzt akartak tőle. Arra akarták rá­kényszeríteni, hogy mutassa meg, hol tartja lakásában az ér­tékeit. A mohó rablók, úgy tű­nik, nem voltak eléggé elővi­gyázatosak, mert az asszony el tudott menekülni, és a szom­szédok segítségével a rendőr­séget is értesítette. A herényi kapitányságra érkezett bejelen­tés nyomán a zsaruk azonnal munkához láttak. A forró nyo­mon üldözők bizonyára jó nyomon indultak el, mert csak­hamar egyre több olyan adatra bukkantak, amelyek egy helyi legényke ellen szóltak. A ház­kutatás és a gyanúsított kihall­gatása is eredményt hoztak: az elrabolt holmi egy része előke­rült, a 15 éves fiú pedig beis­merő vallomást tett. Társa azonban, aki életkora alapján már fiatal felnőttnek számít, időben észbe kapott. Olajra lé­pett, mielőtt a rendőrök rátalál­hattak volna a városban. A szökésben lévő gyanúsított ellen elfogató parancsot adtak ki. Idő kérdése tehát, hogy ő is kézre kerüljön. -ügy­ök már „élesben” is gyakorolták a közelharcot Cserebere az amerikaiakkal Az már nem számít újdonságnak a szolnoki felderítő zászlóaljnál, hogy külföldi katonák tanulmányozzák munkájukat, kiképzési módszereiket. Most azonban rendhagyó küldöttség járt az alaku­latnál: az amerikai vendégek ezúttal nem magas rangú vezetők, hanem a vendéglátóikhoz hasonlóan maguk is beosztottak voltak. Ráadásul olyanok, akik már nem­csak a gyakorlópályákon próbál­ták ki a közelharc mesterfogásait, hanem „éles” bevetéseken is küzdöttek, valódi ellenségekkel. Nem csoda, hogy árgus szemek­kel nézték a szolnoki felderítők szerződéses és sorállományú ka­tonáit, akik száz százalékos telje­sítményt nyújtva igyekeztek kö­zelharc-bemutatójukkal az Olaszországban állomásozó csa­patoktól érkezett vendégekre po­zitív benyomást tenni. A jelek szerint sikerült is. Az Öböl-háborút is megjárt amerikai főtörzsőrmester csak jót mondha­tott a látottak alapján. Alexander főhadnagy pedig lapunk kérdé­sére elmondta, szívesen látná a szolnoki zászlóalj fiait saját ala­kulatuknál. A bercsényisek parancsnoka, Nagy István alezredes elmondta, együttműködési szerződés meg­kötésére készülnek az amerikai­akkal. A vezetők már jártak a Rékasi úti laktanyában, ezúttal a kiképzésben közvetlenül érintett katonák jöttek el kifejezetten a szolnokiak híresen színvonalas közelharcismereteik miatt. Már­ciusban az ejtőemyőstáborba is ellátogatnak majd, és várhatóan májusban úják alá az együttmű­ködési dokumentumokat. H. Gy. Adóegyetem ’98 konferencia Szolnokon Kettős szorításban az APEH Kettős szorításban tevékenykedik az adóhatóság, miután a tár­sadalom és a központi költségvetés egyaránt nem elégedett a szervezet munkájával. A hatékonyság növelésére van lehetőség, ehhez azonban javítani kell a hivatal működésének feltételeit - fejtette ki tegnap a megyeházán Kékesi László, az APEH elnöke az Adóegyetem '98 rendezvény egyik előadójaként. A Janus Pannonius Tudomány- egyetem, az Adótanácsadó Egye­sület, a Magyar Közgazdasági Társaság, valamint és a szolnoki Incoterms Bt. által életre hívott, immár hagyományos kétnapos rendezvényen a jövő évi adó- és tb-jogszabály okkal kapcsolatos tudnivalókat ismerhetik meg a résztvevők, akik többnyire cégek, vállalkozások e témában jártas szakértői. Kékesi László előadásában rámutatott: hiába történt az APEH-nél az idén jelentős lét­számbővítés, a technikai feltéte­lek csak részben adottak a haté­konyabb munkához. Pedig az adóhatóságra költött egy egység­nyi befektetés - a nemzetközi és hazai tapasztalatok alapján - öt egységnyi bevételt hoz az állam­nak. Példa erre a PM-jövedelem- küszöböt el nem ért vállalkozók esete, ahol a 15 milliós többlet- költség csak az önellenőrzések révén már busásan megtérült. Szükség van a hivatal belső struktúrájának megváltoztatására is, hiszen az APEH - módszerei és túlszabályozottságának követ­kezményeként - nehézkesen „mozdul”, nem érzékeny az idő­faktorra - mondotta az adóható­ság első embere, aki szerint a leg­fontosabb azonban a közterhek beszedésével megbízott szerveze­tek hatékonyabb együttműkö­dése, távlatilag pedig az integrá­ciója. A hatósági feladatok közös elvégzésére már vannak példák, így az APEH ellenőrzi a napok­ban a tb-bevallásokat és befizeté­seket. L. Z. Utcára pakolták a nagycsaládot A szegényes ingóság a szabad ég alatt fotó: takács (Folytatás az L oldalról) A Reményi szülők azonban a gyerekektől nem kívánnak megválni. E szándékukról a köztársasági elnököt is értesí­tették a 19-én, szerdán megírt levelükben: „Tisztelt Elnök Úr! Kérjük, bárhol az ország­ban részünkre szíveskedjék szükséglakást biztosítani. Tu­domásunk van arról, hogy Me­zőtúron több üres lakás van, de ebből sajnos nekünk egyetlen­egy sem jut. Három általános iskolás korú gyermekünk rendkívül jó képességű, né­metből kiváló tanulók. Egy gyermekünk óvodába jár. A mai napon a gyámhatóságon azt közölték, a gyermekeket ál­lami gondozásba veszik, fele­ségemet anyaotthonban helye­zik el, én mehetek, ahová aka­rok. A segítés eme módját éle­tünk tragédiájának fogjuk fel.” Dr. Németh Pál, Mezőtúr jegyzője a rendőrségről szer­zett először tudomást az eset­ről, Reményinével azután ta­lálkozott a városházán. Javas­latát a helyzet ideiglenes meg­oldására a szülők nem fogad­ták el. Elmondták, a feleség nővére - miután ott is van há­rom gyerek - ha csak egy-két napra is, de befogadta őket, a félje albérletet keres a vá­rosban.- Az érvényes bérleti szer­ződés mellett jogszerűen tette utcára a főbér lő a családot? - kérdeztük a jegyzőt.- Amit a tulajdonos elköve­tett, nem más, mint önbírásko­dás. Neki még bírósági végzés birtokában sem szabad más holmijait kipakolni. Erre csak a bírósági végrehajtó jogosult. A család kérhet birtokvédelmet, ez azonban hosszadalmas eljá­rás. Éppen ezért javasoltam a fenti megoldást az ügy lezárá­sáig a családnak. *- Nézze, pogácsán élek - húzza ki kabátja zsebének bé­lését Reményi Sándor, az apa. - A feleségem bement szülni a mezőtúri kórházba.- Es a gyerekek?- Bevitték őket is a gyerek- osztályra. Nincs hová men­nünk. Keresem az albérletet, de a sok gyerek miatt nem adnak.- Meg tudná fizetni?- Igen. Harmincezer körül van az összjövedelmünk. A fő­állású anyasági, a jövedelem- pótlóm meg a családi pótlék.- Tudja, ugye, iskolában lenne a gyerekek helye.- A tankönyveik is az albér­letben maradtak. Nem merek visszamenni, félek, megvernek.- Összevesztek, hogy el kel­lett jönni az albérletből?- Kannaszámra kellett vin­nem a bort a főbérlőnek, La­josnak. Meguntam.- Boroztak is együtt?- Előfordult.- Lajos szerint maga meg­lopta.- Nem igaz. Ő lopott tőlem.- Most mi lesz?- Karcagra kellene költözni. Ott van ismeretségem. A nővé­rem belgyógyász. Nagyon fáj, hogy rám küldték a rendőröket tegnap a kórházban, amikor a gyerekeimtől búcsúztam.- Rosszul viselkedett?- Egyáltalán nem.- Esetleg ittas volt?- Egy kicsi volt bennem. * Krisztián, Nikolett, Brigitta és Melinda iskola helyett a mező­túri kórházban van. Itt legalább fedelet és ételt kapnak. Az édesanyjuk a szülőágyon vajú­dik. Az apuka a város utcáit rója albérlet után, és kérésemre fogadkozik, e kritikus napok­ban megpróbál nem inni. A gyámügyi főelőadó, a védő­nők, a polgármesteri hivatal vezetői a fejüket törik, mi lenne a megoldás, hogy a csa­lád együtt maradhasson. Az idő a Reményi család számára egyelőre reménytelenül telik. Simon Cs. József

Next

/
Thumbnails
Contents