Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-12 / 264. szám

6. oldal Gazdasági Tükör - Műsorajánlat 1997. november 12., szerda Magyarország legsikeresebb terméke 1997-ben Csúcson a Dreher 1997 legsikeresebb termék bevezetése Magyarországon a Dreher termékcsaládé volt. A Dreher Sörgyárak Rt. termékei a kereskedelem, a nagy üzletláncok vezetői, a kiskereskede­lem és az italnagykereskedők szavazatai alapján nyerték el a fenti díjat, amelyet a cég vezetői ünnepség keretében vehet­tek át a közelmúltban a Marriott Szállodában. Szorosabb gyeplőn a Hetényi kórház „A díj rangját az adja, hogy nem egy szűk körű zsűri dön­tött arról, hogy mi sikeres, és mi nem, hanem maguk a keres­kedelemben dolgozó szakem­berek, akik egyúttal a fogyasz­tók véleményét is közvetítik.” - jelentette ki a díjátadáson megjelent Alan Richards, a Dreher Sörgyárak Rt. elnöke. A Dreher megújult öltözete, sikeres reklámkampánya, ki­váló kereskedelmi támogatása példátlan sikert hozott a cég, és egyúttal a kereskedelem szá­mára. „Mindennek az alapja az volt, hogy a fogyasztók min­den várakozásunkat meghala­dó mértékű pozitív fogadtatás­ban részesítették a Dreher ter­mékcsaládot.” - mondta Alan Richards. A Dreher már most is piacve­zető a minőségi sörök kategó­riájában. Az egyetlen magyar prémium sör, a Dreher közel 25 %-os piaci részesedéssel maga mögé utasítja a Kaisert, és az Amstelt. A Dreher Sörgyárak Rt. kö­zel 10 milliárd forintot fordí­tott technológia fejlesztésre az elmúlt években. Ennek ered­ményeképp a budapesti és a nagykanizsai gyárakból kike­rülő termékek minősége nem­zetközi színvonalúvá vált. A cég dél-afrikai tulajdono­sa, a South African Breweries ■(SAB-) - a világ 4. legnagyobb sörgyártója - továbbra is jelentős összegeket áldoz a gyárak korszerűsítésére. 1998 és 2000 között újabb 10 milli­árd forintot meghaladó nagy­ságrendű összeget fordít beru­házásra. 1998-ra a Dreher Sörgyárak Rt. 32 milliárd forintos forga­lomra, és közel 800 milliós üzemi nyereségre számít. Ez lesz az első év, hogy a Dreher Rt. - 1993 óta folyamatosan ja­vuló üzleti tevékenysége ered­ményeképpen - nyereséget re­alizál majd. A cég törekvései és eredmé­nyei egyértelműen megmutat­ják, hogy a Kőbányai és Kani­zsai Sörgyár privatizációja rendkívül sikeres volt, s a hosszú távon gondolkodó szakmai befektető jelentős összegeket fordított arra, hogy a Dreher színvonalas márkák­kal és termelési háttérrel ren­delkezzen, s így továbbra is munkahelyet biztosítson a Dreher Rt. 1800 dolgozójának. (PR) (Folytatás az 1. oldalról) Az intézmény adósságállomá­nyának elemi nem tartalmazzák azokat az elmaradt vagy hibásan finanszírozott tételeket, amelye­ket visszamenőlegesen 1996 márciustól 1997 áprilisig az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénz­tár (OEP) nem biztosított bevé­telként, és tételes kimutatással je­lenleg megigényelte a kórház. A benyújtott támogatási igény 39 millió 526 ezer forint, amely fi­nanszírozó tételeket és hibás számításból eredő teljesítmé­nyelmaradást tartalmaz. Az adósságban szerepet játszó okok között a jelentés felsorolja azt, hogy az intézmény a vizsgált időszakban döntő mértékben sa­ját forrásból eszközölte a beszer­zéseket, illetve felújításokat, a céltámogatásokhoz a tulajdonosi önrészt is az intézmény biztosí­totta sajátforrás-átadással. A gaz­dálkodási helyzetet vizsgálva a jelenlegi pénzügyi helyzet kiala­kulásához hozzájárult, hogy 1997-ben az intézmény bevételei több mint 20 százalékkal nőttek az időarányoshoz viszonyítva, azonban a kiadások folyamato­san meghaladják a bevételeket, csaknem állandó mértékű, mint­egy 300 millió forintos többlet­felhasználással, annak ellenére, hogy ezekben az években két­szer, összesen 290 millió forint finanszírozási előleggel szállítói tartozáscsökkenés történt. Ebből 146 millió forintot már visszatör­lesztettek. Az eladósodásban külső ok­ként közrejátszott az intézmény alulfinanszírozottsága; az összes finanszírozás elmaradásából származó közel 40 millió forintos összeg; az adósságtörlesztést be­folyásoló kedvezőtlen makro­szintű hatások; az egészségügyet terhelő, átlagot meghaladó árin­dexváltozás. A tulajdonos me­gyei önkormányzatnak róható fel, hogy a fenntartás-felújítási kötelezettségeinek (pénzügyi helyzete miatt) a szükségesnél ki­sebb mértékben tudott eleget tenni. A helyi okok között meg­említik a kényszerrel fenntartott szolgáltatások (serdülőkori pszi­chiátria, alkohológia) kiadásokat növelő hatását; a kialakult egész­ségügyi szolgáltatási gyakorlat­ból és rendezetlen szerződéses kapcsolatból fakadó aránytalan pénzügyi teherviselést a MÁV Kórházzal. Az önkormányzati biztos több konkrét intézkedést kezdeménye­zett. így működésének időtarta­mára a kötelezettségvállalás, az utalványozás, az ellenjegyzés és az érvényesítés szabályait rögzí­teni kellett, ezzel egyidejűleg a kórház főigazgató-főorvosát fel­kérte az önkormányzati biztos, hogy a hatályos jogszabályokkal és a kórházban fennálló tényleges jogi helyzettel ellentétes szabály­zatokat módosítsa, illetve he­lyezze hatályon kívül. Emellett a biztos október 10-től kezdődően létszámfelvételi és béremelési ti­lalmat vezetett be, és megkezdő­dött a kórház által használt gyógyszerek körének, hatásköri mechanizmusának felülvizsgá­lata, a helyettesítő szerek körének meghatározása. Kató Gábor tájékoztatást kért a ki nem fizetett, peresített készen­léti és ügyeleti díjak pénzügyi és jogi kihatásaira is. Eszerint a kö­vetelt összeg 19 millió 858 ezer 792 forint, valamint 20 százalé­kos kamat. A biztos összeállította az esetfinanszírozás körébe tar­tozó, OEP-pel szembeni kórházi követelést, melyet el is küldött. A kórház követelése az OEP-pel szemben 39 millió 526 ezer fo­rint, melynek kedvező elbírálása jelentős mértékben növelné a kórház pénzügyi pozícióit. Emel­lett tájékoztatást kért és kapott a kórház vezetőségétől az Argenta lízingszerződésekkel (a nagy port felvert, úgynevezett műszervissz- lízinggel) kapcsolatban. Az írás­beli válasz alapján elismerték a kórház érintett vezetői, hogy az ügyletek kapcsán nem kértek és ennek megfelelően nem kaptak engedélyt annak lebonyolításá­hoz. Választ adtak az ügyletüket indokoló pénzügyi helyzetre, va­lamint mellékelték a lízingszer­ződések alapját képező tárgyi eszközök listáját. (Mint a jelen­tésben áll, a lízingszerződések a kórház, valamint a tulajdonos önkormányzat számára hátrányo­sak, mert a kórház meglévő adós­ságállományát terhesebbé tették. Az Argenta Rt.-nek fizetendő díjban megjelölt kamattartalom magasabb, mint ha vállalkozói hi­telt vett volna fel a kórház, amennyiben lett volna rá módja. Kató Gábor megjegyezte, hogy szóbeli közlés alapján utóbb ju­tott tudomására, miszerint létezik olyan megállapodás, amelyben az Argenta Rt.-nek azonnali be­szedési megbízás kibocsátására van jogosítványa arra az esetre, ha a kórház a részleteket nem fi­zetné. A megállapodásról a kór­házban nem tudtak példányt adni.) Az adósságválság a kórház je­lenlegi belső forrásaiból nem oldható meg - fogalmaz a jelen­tés. A válság kezelése az alábbi konkrét lépéseket igényli: a tulaj­donos önkormányzat az 1998. évi költségvetésében biztosítsa a kórház számára az 1996. és 1997. években önkormányzati saját részként a kórháztól elvont 66 millió 355 ezer, valamint az 1997. évben még várható 13 mii- hó 750 ezer, azaz összesen 80 millió 105 ezer forintot. Tárgya­lásokat kell folytatni a stratégiai jelentőségű szállítókkal, fel kell nekik ajánlani, hogy a bevont külső forrásokból a kórház egy összegben megfizeti a lejárt tar­tozásokat, és el kell érni, hogy a fennmaradó tartozások törleszté­sére egy-másfél éves futamidőt biztosítsanak. Az előzőek miatt nélkülözhetetlen 80 millió forint hitel felvétele. Annak érdekében, hogy az adósság rendezését ne kövesse újabb eladósodási hullám, nem halasztható lépéseket kell tenni az eladósodás belső okainak fel­tárására és felszámolására, már a rendezéssel párhuzamosan - hangsúlyozza az önkormányzati biztosi jelentés. B. Gy. Mai Tévé- és Rádióműsor-ajánlat MTV 1 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.05 Bor és hatalom 192/10. 9.35 Helló, világ! (ism.) 70.20 Civil kurázsi (ism.) 11.00 Milliós örökség 4/3. 12.05 Népzenei összeállítás (ism.) 14.00 Slovenski utrinki 14.25 Ecranul nostru 14.50 NAT-tól tartok 15.25 Bor és hatalom 192/11. 75.55 Zenelánc 76.30 A szerelem jogán 160/30. 77.00 Alfa szolgálat 77.70 Életjel 17.45 Körzeti híradók 18.00 „Magyarország apostola és tanítómestere” Prohászka Ottokár portréja 18.35 b pampák királya 130/15. 20.00 Csupa tűz, csupa láng (francia film) 103' 27.50 VilágKép 22.20 Kenő 22.25 Függetlenek éjszakája Férfi nélkül (amerikai film) 97’ 0.05 Híradó MTV1,20.00 Csupa tűz, csupa láng. Pauline az édesanyja halála nyakába veszi a család gondjait. Leginkább édesapja felelőtlensége aggasztja. TV2 5.58 Jó reggelt, Magyarország! 6.00 Reggeli információs magazin 6.20 Faluvilág 8.30 Marienhof 26. 9.00 Délelőtt a TV2-vel 70.05 Egy kórház magánélete 28. 72.00Tények. Időjárás 72.05 Stádium 12.30 Gazdagok és szépek 29. 13.00 Csupa-csupa élet 27. 73.30 Guldenburgok öröksége 28. 14.30 Marienhof 27. 76.30 Aki bújt, aki nem 27. 17.30 Csupa-csupa élet (német sorozat 28.) 18.00 Az Acapulco öböl (mexikói sorozat 28.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 79.30 Gazdagok és szépek 30. 20.00 Addams Family - A gálád család (amerikai film) 101' 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues (amerikai sorozat 7.) 24.00 Egy kórház magánélete (amerikai sorozat, ism. 18.) 7.00 Hajnaltól napestig tv2, 20.00 Addams Family. Az imádnivalóan rosszindulatú, gálád család a karácsonyt ünnepli. Csak a kedves Fester bácsi nincs köztük... RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 8.30 Candy, Candy 11. 9.00 Randevú Edittel (ism.) 70.30 Sweet Valley 11. 11.00 b farm, ahol élünk 11. 72.00 Sliders (ism. 11.) 73.00 Randevú Edittel 74.00 Klip klub 14.30 Davy Crockett 12. 15.00 b pálya ördöge 12. 15.30 Candy, Candy 12. 76.00 Sweet Valley 12. 76.30 A farm, ahol élünk 12. 77.30Sliders (am. filmsorozat 12.) 18.27 Meri vagy nem meri? 76.30 Fókusz 18.57 Meri vagy nem meri? 79.00 Híradó 79.30100-ból egy (játék) 19.57 Meri vagy nem meri? 20.00 Zsaruzsenik (német filmsorozat, 2.) Gyilkos becsvágy 21.00 b kapcsoló (amerikai film) 104' 22.40 Egy másik asszony (amerikai film, ism.) [ 0.70 Fókusz (ismétlés) RTL KLUB. 20.00 Zsaruzsenik. Egy fiatal sportoló váratlanul meghal. A nyomozók eljutnak abba az edzőte­rembe, ahol halála előtt járt. DUNA TV 9.05 Képes krónika 70.50 Héthatár (ism.) 7 7.25 Gazdakör (ism.) 72.00 Déli harangszó Vers. Lapozó 72.25 Esti kérdés (ism.) 12.40 Néptánc 12.50 Popeye, a tengerész 13.20 Kína történelmi városai 14.10 b tenger nomádjai 14.40 b csillagok 6/1. 75.05 Győztesnek születtek 18. 15.20 Kicsoda a micsoda (ism.) 75.50 Váratlan utazás 13/10. 16.40 Felelet az életnek 17.20 Babar: Megkettőzött őrség 18.00 Híradó 18.20 b demokrácia születése 79.20 Vidéki élet 20.05 Régiók 20.40 Esti kérdés 27.00 Híradó 27.20 Sportpercek 21.30 Kegyelemlövés (francia-német film) 23.05 Újratemetési szertartások Magyarországon (dok.-film - 2/2.) 23.55 Híradó DUNA TV, 73.20 Kína történelmi vá­rosai. Új, tizennégy részes sorozat in­dul útjára. Az első adás Peking, Csang Csou és Hohhot városaiba kalauzol. MTV 2 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 75.35 Szenes Andreával... Vendég: Tabajdi Csaba 16.20 Palackposta Válogatás a határon túli magyar műhelyek műsoraiból 76.50 Híradó. Időjárás 17.05 40 éves a Magyar Televízió Vassza Zseleznova (tévéjáték, ism.) 76’ 18.20 Időjárás 18.25 Csízió 18.30 Magyarország ma 79.75 Madárparádé (szlovák rajzfilmsorozat, ism.) Gryllus Vilmos daloskönyve 19.30 Az Onedin család (angol tévéfilmsorozat) Örökkön örökké 20.00 40 éves a Magyar Televízió Vetélkedő 8/7. 27.75 Klip-mix 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Aktuális 22.25 Híradó 22.45 40 éves a Magyar Televízió Verdi: Othello (opera, ism.) MTV2, 22.45 Verdi: Otelló. Az opera címszerepében viszontláthat­juk Simándy Józsefet. Partnerei: Melis György, Pitti Katalin. HBO 5.45 Út a szeretet felé (am. filmdráma) 113' 7.45 A nagy ugrás (am. vígjáték) 116’ 9.35 Véres feszület (amerikai krimi) 100’ 7 7.20 Kisasszonyok (amerikai film) 119' 13.15 National Geographie 14.10 Kerge kacsák (am. vígjáték) 103' 75.55 Gombháborü (angol film) 91’ 17.30 Animánia 18.00 Egyről a kettőre 78.35 Aranyláz (am. némafilm) 82' 20.00 Jó étvágyat, televíziócska! (lengyel vígjáték) 89’ 21.30 b U2 (zenés dok.-film) 22.20 Idétlen Időkig (am. vígjáték) 102' 24.00Tuti balhé (am. akciófilm) 105’ 1.45 Drakula (am. horror) 128’ 3.55 Meztelen tangó (amerikai film) 90’ HBO, 20.00 Jó étvágyat, televízi­ócska! A tévémániás szülőket el­nyeli egy készülék. Gyerekeik örül­nek a hirtelen jött szabadságnak... TV 3 SZOLNOK TV MR SZOLNOK AKTÍV RÁDIÓ RÁDIÓ 2000 MOZI 77.00 Cinema - a mozi világa 17.30 Alf (am. sor. 13.) 78.00 Hegylakó (am. sor. 13.) 79.00 Ki a főnök? (am. sor. 13.) 19.30 Hír3 20.00 Dinasztia (am. sor. 13.) 27.00 Atlantisz 2. (francia film) 85’ 22.40 Egy rém rendes család (amerikai sorozat 11.) 23.70 Zöld Pont (ismétlés) 75.00 Képes képújság 19.00-20.00 Fórum a NATO-ról Élő vitaműsor a Városházáról 20.00 Hírösszefoglaló 20.15 Bemutatkozik a Rethmann Rt. 20.30 Csók, anyu! (magyar film) 22.05 Aktuális. Hírmagazin (ism.) 6.00 Kossuth krónika 6.30 Alföldi krónika 1. - Napló 7.00 Kossuth krónika 7.20 Előjel 7.30 Alföldi krónika 2. 7.45 BBC világhíradó 8.00-11.00 Az adás azonos a Calypso műsorával 77.00-78.00 Alföldi magazin 76.00 Kossuth krónika 17.30 Alföldi krónika 3. 72.00 Délutáni mix 73.00 Nagy slágerek 14.00 Piaci körkép 74.05 Sportpercek 74.75 Egyből három 14.35 Játsszon velünk! 75.00 TOP-Less! 76.00 Bazár 77.00 Matróz Jam 78.00 Ami kimaradt 79.00 Kvízözön 5.00 Kávé helyett 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00, 6.30, 7.00 Hírek, Időjá­rás 7.30 BBC-világhíradó 7.45 He­lyi információk 8.00 Napról - napra. Benne: 8.75 D. J. Service ajánló­műsor 70.00 Kívánságműsor. Köz­ben: 70.30 A nap menüajánlata 7 7.45 Időjárási és közlekedési in­formációk 72.00 Műsorzárás Szolnok, Nemzeti BEAN (angol) 16.30, 18.30, 20.30; Tisza A Ember a felvevő­géppel (orosz) 16; Jackie Chan első csapás (am.) 18,20; Tallinn Con Air (am.) 18,20; Jászberény Rómeó és Jú­lia (am.) 18,20; Törökszentmiklós Gomolygó felhők (finn) 17; Az elnök kü- löngépe (am.) 19; Tiszajenő Meglesni és megszeretni (am.) 19 óra; Kun- szentmárton Trainspotting (francia) 10; Az ötödik elem (francia) 19; Alan Richards, a Dreher Sörgyárak Rt. elnöke a díjnyertes Dreher termékekkel. Fotó: Mészáros

Next

/
Thumbnails
Contents