Új Néplap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-29 / 252. szám
1997. október 29., szerda Sport 11. oldal Ismét oldalvonalon kívül a tiszakécskei ballábas bombázó Egy év alatt háromszor műtötték Talán csak Bállá Mihály előzi meg őt egy hajszállal Tiszakécs- kén a népszerűségi listán. Félelmetes bal lábára nem szívesen emlékeznek vissza az NB Il-es kapusok, de Koszta sem örült annak, amikor egy jó hónappal ezelőtt már a negyedik percben zörgött a BVSC-Zugló hálója Török Lászlónak köszönhetően. Pedig az utóbbi egy esztendőben csak az idei tavaszi szezon hozott maradéktalan sikert a kécskei támadó számára, tizennégy mérkőzésen eggyel kevesebbszer talált be az ellenfelek nagy bánatára. Tavaly ősszel sérvműtétje miatt hagyott ki hosszú heteket, aztán a nyáron egy „áthúzódó” eltiltás miatt nem lehetett ott a Megyeri úton az NB I-es nyitányon. Mire játékra jelentkezhetett volna, jött a perforált vakbél, máris megint a műtőben kötött ki. Felépülve Siófokon debütált az első osztályban, a Stadler ellen kihagyott két nagy ziccert, mígnem a fővárosi vasutasokkal szemben már úgy tűnt: vége a balsorsnak. Nem úgy történt, mert a Haladás-meccsen már a nyolcadik percben megroppant a bal térde, s azóta vissza sem térhetett. Egy hónapos huzavona után végül térdszalagot pótoltak a ballábas bombázónál. Ki mulasztott?- Azért tartott ilyen sokáig a döntés, mert az orvosok nem akarták addig felnyitni a térdemet, amíg nem voltak biztosak a szakadás mértékében - emlékezik vissza a lábadozó labdarúgó. Az orvosi vizsgálatok eredményeinek késedelme viszont hátráltatta a beavatkozást.- Rossz nyelvek szerint a vendéglátóegységének megnyitása miatt halasztotta az operációt.- Mondtak nekem már durvábbat is az utóbbi hetekben. Úgy látszik, Tiszakécskén még nem elfogadott, hogy az aktív játékos a jövőjére is gondolni merészel. A Fradinál senki nem bántotta ugyanezért Simon Tibit vagy az MTK-ban Híres Gabit. Nem tudom, miért baj az, ha egy 28 éves futballista ott akar a magánéletben is boldogulni, ahol pályafutásának legjavát töltötte. Számítva persze azokra a szurkolókra, akiknek sok örömet próbált szerezni, s akiktől nem akar elszakadni. Én igenis profi játékos vagyok, hozzátéve azt, ha lehetett volna, már a sérülésem napján felfekszem a műtőasztalra. Nekem soha nem a pénz, inkább a játék volt a fontos. Fél év múlva játszhat- Mivel biztatják az operátorok?- Mivel a porcom nem sérült, három hónap múlva kezdhetem a lassú futásokat, fél év elteltével várható a teljes gyógyulás és az erő visszaszerzése. Addig marad a rendszeres gyógytorna az elsorvadt, elgyengült izmok megerősítésére, a keringési rendszer stabilizálása.- Egyéni balszerencséje mellett csapata sem dicsekedhet az utóbbi fordulók eredményeivel.- Úgy éreztem kintről, hogy a Békéscsaba ellen kezdődött egy hullámvölgy, ami az MK- kieséssel folytatódott és a Videotonnál tetőzött. Tartom olyan jónak a csapatomat, hogy a Honvéd ellen már javítani fog. Előfordult velünk az NB II.-ben is, hogy padlót fogtunk, de mindig sikerült onnan feláll- nunk.- Bár még korai róla beszélni, de az aggódóbb hazai drukkerek már ismét a második vonalban látják a Tiszakécskét.- Ha a télen megint olyan alapozásunk lesz, mint az elmúlt két esztendőben, akkor nem félek. Miért is tenném, hiszen nagyszerű stadionunk mellett nyugodt a háttér, a szakmai munka elsőrangú, tehát minden adott az osztályozó nélküli bentmaradáshoz. (néder) Stadler József a bíróság előtt Az utóbbi évek egyik legszövevényesebb büntetőügyének tárgyalása kezdődött meg kedden Kecskeméten, a megyei bíróságon. A Bács-Kis- kun Megyei Főügyészség több ezer oldalt kitevő nyomozati anyag alapján emelt vádat a sportmecénásként országszerte ismert akasztói vállalkozó, Stadler József és társai ellen. A pernek kilenc vádlottja van. Az elsőrendű vádlott Stadler József, a nevét viselő kft. igazgatója és ügyvezetője, a Szerdán négy világbajnoki pótselejtező első mérkőzéseit rendezik meg Európában. Az 1998-as franciaországi labdarúgó-világbajnokságon való szereplés jogáért még nyolc válogatott van harcban; köztük Magyarország is. A pótkvalifikációk rangadója egyértelműen az olasz-orosz párharc. Szerdán Moszkvában vendégszerepeinek Cesare Maidini szövetségi kapitány tanítványai. Az oroszok bevallották, hogy a legfőbb segítség számukra a hideg moszkvai időjárás. Az orosz fővárosra lehullott fehér csapadék meglepte az itáliaiakat, mivel azonban a másodrendű vádlott a cég főkönyvelője. A további vádlottak közül öten a Stadler Kft.-vel kapcsolatban állt gazdasági társaságok vezetői, illetve tulajdonosai - egyikük szíriai állampolgár -, ketten pedig a vállalkozás gépkocsivezetői. A főügyészség Stadler Józsefet több, egyaránt folytatólagosan elkövetett bűncselekménnyel és vétséggel vádolja, egyebek között különösen nagy kárt okozó csalással, gazdasági előny jogosulatlan megszerzésével, adócsalással, magánokirat-haDinamo-stadion pályája fűthető, biztosan nem lesz fagyott a gyepszőnyeg. Az olasz válogatott mindenesetre arra kérte a Nike sportszergyártó céget, hogy biztosítson számára „téliesített” futballcipőket. Érdekesség még, hogy az olasz válogatott orosz földön még soha nem tudott gólt lőni a házigazdáknak. Cesare Maidini 1963- ban játékosként fordult meg a Szovjetunióban, és kellemetlen élményekkel távozott, tudniillik 2-0-ra kikaptak. Az olaszok huszonkét éve nem tudtak gólt lőni az oroszoknak. A pótselejtezők 1. mérkőzései: Oroszország-Olaszország, Moszkva, 18.30. Horvátmisítással és a számviteli fegyelem megsértésével. A vádirat ismertetésével megkezdődött bírósági tárgyalás - a büntetőtanács vezetője, Arvay Árpádné vezetőbíró megítélése szerint - előreláthatóan a jövő év márciusáig elhúzódhat. A főügyészség nem kevesebb mint 45 tanú meghallgatását indítványozta. Várhatóan több napot vesz igénybe az elsőrendű vádlott, Stadler József bíróság előtti meghallgatása is, amely szerdán kezdődik. ország-Ukrajna, Zágráb, 18.00. MAGYARORSZÁG-Jugo- szlávia, Üllői út, 20.00. íror- szág-Belgium, Dublin, 20.30. Jegyek a meccsre! A Magyar Labdarúgó Szövetség értesíti a szurkolókat, hogy a szerdai Magyaror- szág-Jugoszlávia világbajnoki pótselejtező mérkőzés jegyárusítási ideje megváltozott. Ezek szerint a találkozó napján már csak 10 és 14 óra között lehet belépőket vásárolni a Ferencváros stadionjának Üllői úti oldalán levő pénztáraknál. Ajegyek 1500, 2200 és 2500 forintos árakon még kaphatók. Kosárlabda Műsorváltozás Két női és egy férfi bajnoki kosárlabda-mérkőzés időpontja megváltozott. A férfiaknál a Marc-Körmend és az Alba- comp-SZÜV körmendi összecsapása az eredetileg kiírt helyett egy nappal később, november 2-án lesz, 11.05 órakor. Ami a nőket illeti, a bajnok FTC-Diego a Soproni Postással szerdán 19.00 helyett 17.45 órakor játszik a Népligetben. A Ferencváros november 1-jére tervezett DKSK-BorsodChem elleni mérkőzése 2-án, 14.30- kor kezdődik. A Szolnoki Olaj KK együttese szombaton este a Pécs Matáv SE legénysége ellen lép pályára. A nagy érdeklődéssel várt találkozót a pécsi sportcsarnokban 18 órától játsszák. Fiatalok a medencében Az országos vízilabda-utánpót- lásbajnokság soros fordulójában a szentesiek ellen szálltak vízbe a szolnoki csapatok. De közülük csak az ifjúságiak tudták megverni a Kurca-partiak hasonló korú pólósait. Gyermek: Szolnoki MTE- Szentes 6-13, gólszerzők: Zso- vák 1, Hamzi 2, Süveges 3. Serdülő: SZMTE-Szentes 5-8, gólszerzők: Mráz 3, Kucser 1, Orosz Cs. 1. Ifjúsági: SZMTE-Szentes 6- 3. gólszerzők: Mohi A. 3, Hajas 1, Balogh 1, Hajdúi. Labdarúgás: „pótselejteznek” Európa-szerte Négy helyért nyolcán harcolnak Régi-új fiúval erősít a Titász RK Totya, a nagy visszatérő Az idén tavasszal Tóth Gábor, a Titász röplabdacsapatának frontembere bejelentette egyesületének, hogy felhagy az aktív játékkal. A napokban azonban újra elkezdte az edzéseket, készül a visszatérésre.- Rendszeresen kijártam a meccsekre, úgy éreztem, hasznára tudnék lenni az együttesnek. Beszéltem Su- rányi Márton edzővel, aki Tóth Gábor azt mondta, ha van kedvem hozzá, nyugodtan menjek le tréningezni, és ha komolyan gondolom az újrakezdést, szívesen lát csapatában. Hiányzott a mozgás, a Titász- nak pedig szüksége van egy rutinos centerre. A napokban megcsináltatom az orvosi igazolásomat, és ha elintéződik a játékengedélyem, akkor talán már a következő fordulóban beszállhatok a fiúk közé - mondta a Totya becenévre hallgató röplabdás. Természetesen megkérdeztük Surányi Márton edzó't is, vajon mit szól ahhoz, hogy a játékos a visszatérés mellett döntött?- Megmondom őszintén, örülök, hogy Gabi meggondolta magát, hiszen a fizikumát látva, még pár esztendőt eltölthet a sportágban. Ráadásul hiányzik a csapatból egy nagy tapasztalad, minden hájjal megkent középjátékos. Holnap el in-* tézzük a játékengedélyét, és amint visszanyeri régi formáját, helye lesz a keretben - zárt a tréner. (varga) Női labdarúgás NB I., NB II. Remiztek a szalókiak Jászdózsai NFC- Bp. Femina 0-4 (0-2) Jászdózsa, 100 n., vezette: Sebestyén. Jászdózsa: HORVÁTH - Hortiné, Maticza, ANTAL, KIRÁLY, Bolya, Lengyel, Bereczki, MOLNÁR, ÓCSAI, Faragóné. Csere: Pálszabó, Dorók. Edző: Juhász István. Juhász István: - Ha a lányok így játszanak a gyengébb csapatok ellen is, akkor nem lesznek kiesési gondjaink. Abádszalók Juventa- Győri NFC 1-1 (1-1) Abádszalók, 100 n., v.: Szabó. Abádszalók: OLÁH CZICE, Pál M., KUPÁI, Tar (Csonka), Kontra, ÁCS, Ha- vellant, Kovács (Ábel), Varga, Borbély. Edző: Pál Antal. Gólszerzők: Borbély, ill. Tóközi. Pál Antal: - Jól küzdöttek a lányaim, de ma hasonló felfp- gású ellenféllel találkoztak. Fókuszban az edzőképzés Instruktorképző tanfolyammal megkezdte munkáját az MLSZ edzőképző központja. Ismert, az MLSZ elnökségének határozata alapján, a szövetség edzőbizottsága javaslatára jött létre az edzőképző központ. A megnyitón Czékus Lajos, a szövetség főtitkára és dr. Me- zey György mondott rövid beszédet. Hangsúlyozták: az MLSZ hozta létre a központot, amelynek technikai feltételeiben, megvalósításában elévülhetetlen érdemeket szerzett Sá- rosi Ferenc, a Liga igazgatója is. Az edzőképző központ a Testnevelési Egyetemmel együttműködési szerződést írt alá. Annak alapján a közeljövőben a TF-en labdarúgótanszék jön létre. Erről várhatóan november elején tárgyal az egyetemi tanács. Megkezdődött ezzel a megyei instruktorképzés. Megjegyzendő, akadtak olyan megyék, ahonnan még válasz sem érkezett a központba. Budapest, Komárom- Esztergom megye. Fejér megye és Veszprém megye nem érdeklődött a képzés iránt. Régiónk képviseletében Néder István szakedző, lapunk sportrovatvezetője vesz részt a kurzuson. Jönnek a jugoszlávok! Jönnek a csehszlovákok... - skandálta az éterbe Szepesi György, aki a pálya széléről közvetítette Marseille-ből a csehszlovák-magyar világbajnoki futball-pótselejtezőt. Mindez 28 éve történt, ma már sokan csak a Rádiókabaréból ismerik ezt a szlogent. Akkor félelmében üvöltött a mikrofonba a népszerű rádióriporter. Tudniillik rendesen lerohanták válogatottunkat, 4-1-es fölényes győzelmükkel északi szomszédaink kerültek ki a mexikói világbajnokságra. Most újabb pótselejtező előtt áll nemzeti csapatunk. Ma este Jugoszlávia legjobbjaival harcolnak a franciaországi vébé-dön- tőbe jutásért. Sokan már előre temetik focistáinkat, mondván, nincs semmi esélyük a sztárokkal teletűzdelt vetélytársukkal szemben. Valóban annyira félnünk kell a jugóktól? Egy biztos, több jó játékosa van Szantracs kapitánynak, mint kollégájának, Csank Jánosnak, de ettől még nem dőlt el a továbbjutás. Igaz, nekik van Mihajlovicsuk, Mijatovicsuk, Jugovicsuk, de korántsem olyan acélos a gárdájuk, mint azt sokan tartják róluk hazánkban. Megszenvedtek ők a csehek ellen Belgrádban, a szlovákokkal szemben Pozsonyban, a spanyolok pedig egyszerűen jobbak voltak náluk. Játékosaik közül Djukics, Jokanovics, Szavicsevics és Pixi Sztojkovics túl van pályafutása zenitjén. Emlékezzünk csak a szerb-horvát Proszinecskire, mennyit futott az MTK elleni derbin? Keveset, és azt sem bírta végig. Ráadásul Szantracs mester, amolyan szövetségi edző, a válogatott előtt nem vezetett klubcsapatot. A hírek szerint nagyon ragaszkodik a sztárokhoz, annak ellenére, hogy némelyikük tudása már megkopott az évek alatt. Természetesen mindezekkel nem azt állítom, hogy a jugoszlávok nemzeti tizenegye gyengébb a mieinknél, sőt egyéni képességekben biztos, hogy jobb. De nem kell őket isteníteni. A mai futballban a jó csapatszellem, az elszántság sok mindent képes legyőzni, még a jugókat is. Talán a belgrádi rádióban is szlogenné válik: Jönnek a magyarok... (vécsé) Férfi kézilabda NB II. Bravúr a javából Egri Tanárképző- Abony KC 24-25 (10-12) Eger, 100 n., vezette: Be- rente, Lukács. Abony: TAJTHY - Bárány N. 2, CSUTI 10, Takács 3, PETREZSELYEM 7, Bárány J. 2, Zsemlye. Csere: Sinka (kapus) Nagygyőr 1, Bárány S. Edző: Kocsis Lajos. Az azonos pontszámmal rendelkező együttesek mérkőzését végig hatalmas küzdelem jellemezte. Sokáig az abonyiak irányították a játékot, de a második félidő közepén már a hazaiak vezettek. A Csuti Gyula által vezérelt abonyi legénység azonban nem hagyta magát, előbb kiegyenlített, majd a folytatásban háromgólosra hizlalta előnyét. Az óriási izgalmakat hozó végjáték után megérdemelten nyerte meg a preztízscsatát a jobban koncenentráló vendégalakulat. Kocsis Lajos: - Csapategység, fegyelem. Eredménye: győzelem. Jégkorong Észak-Amerikából. Vancouver Canuks-Detroit Red Wings NHL-mér- kőzés, első negyed: a Detroit első gólja. fotcVfeb/reuters