Új Néplap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-24 / 248. szám
2. oldal Körkép 1997. október 24., péntek A kormány döntött a nyugellátmányok emeléséről Plusz tizenkilenc százalék A szerdai kormányülésen a jövő évi nyugdíjemelésekről döntött a kabinet. Ha az infláció a tervezett szinten belül marad, úgy néz ki, végre a nyugdíjasok is érzékelhetik a gazdasági helyzet javulását. A kormány rendeletet alkotott a nyugdíjak, valamint a nyugdíjszerű szociális ellátások 1998 januárjában végrehajtandó emelésének számítási szabályairól. Eszerint a nyugellátásokat egységesen 19 százalékkal emelik. A nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások szintén 19 százalékkal növekednek, míg a kiegészítő jellegű ellátások fix összeggel, de legalább a várható inflációval azonos mértékben nőnek - jelentette be Kökény Mihály népjóléti miniszter. A nyugdíjszerű ellátások évenkénti meghatározása a kormány hatáskörébe tartozik. A kabinet követte eddigi gyakorlatát, amikor úgy döntött, hogy az átmeneti járadék, az egészségkárosodási járadék, valamint a politikai rehabilitációs ellátások a nyugdíjemeléssel azonos mértékben, szintén 19 százalékkal növekedjenek. Ugyanennyivel emelkednek azok az ellátások is, amelyek kiszámításához az öregségi nyugdíj legkisebb összegét veszik alapul. E körbe tartozik a nemzeti gondozási díj, a katonai családi segély, valamint a gyermekgondozási segély is. A rendszeres szociális járadék összege a nyugdíjkorhatárt betöltötték esetében havi 2000, míg a korhatár alattiaknál havi 1300 forinttal nő. A házastársi pótlékot egységesen havi 8000 forintra, míg a házastárs után járó jövedelempótlékot 5500 forintra, a vakok személyi járadékának alsó határát pedig egységesen 6000 forintra emelik. Kökény Mihály aláhúzta, hogy az emelések az 1998. január elseje előtt megállapított járandóságokra vonatkoznak. Tudatta továbbá, hogy a jövő évi költségvetés megteremti az emelések fedezetét. A népjóléti miniszter végezetül az újságírók érdeklődésére elmondta, hogy a családi pótlék növelése nem szerepelt a mostani kormányülésen. A tájékoztató további részében Kiss Elemér miniszter- elnökségi államtitkár bejelentette, hogy a kormány a Mól Rt. felajánlásával azonos összeget, 350 millió forintos támogatást juttat az Energia Alapítványnak a gázáremelés hatásainak kompenzálására. Amennyiben a 700 milliós összeg nem változik, ebből a keretből a legrászorultabb családoknak 3000 forintos jóváírást lehet biztosítani. Ha több felajánlás érkezik, az alapítvány döntésétől függően vagy a támogatási összeget emelik, vagy pedig a rászorulók körét bővítik. Rendeletben módosította a kabinet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás jelenlegi rendszerét. A biztosítók jövőre 5, majd 10, végezetül pedig 15 százalékkal térhetnek el a pénzügyminiszter által meghatározott alapdíjtól. Éles ellentétek a kormánypártok között Vita az egyházi törvényekről Az Országgyűlés szerdán az úgynevezett „egyházi törvénycsomag” általános vitájával folytatta munkáját. A legélesebb ellentétek a két kormánypárt véleménye között feszültek. Avarkeszi Dezső igazságügyminisztériumi államtitkár a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény módosításának és a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény módosításának főbb célkitűzéseit ismertetve expozéjában elmondta: az állam, a társadalom és az egyházak közös érdeke, hogy az egyházi tevékenység gazdasági háttere kiépüljön, s az egyházak politikai befolyásolási lehetősége megszűnjék. Kovács László külügyminiszter a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti megállapodásról szóló expozéjában hangsúlyozta: az Ország- gyűlés által jóváhagyott kormányprogram rögzíti, hogy a kabinet nagy fontosságot tulajdonít az egyházi tevékenység anyagi háttere kiépítésének és az egyházak anyagi függetlensége megvalósításának. Fodor Gábor (SZDSZ) hangsúlyozta: az egyházakat hála és köszönet illeti mindazért, amit történelmünk során a kultúra, az irodalom, a művészetek ápolásáért és megmaradásáért tettek. Ma azonban jövőbe mutató, modern megoldást kell találni működésük garantálására. A beterjesztett javaslatcsomag a képviselő szerint nem felel meg ennek a követelménynek: sérti a vallások egyenlő kezelésének igényét. Végül bejelentette: a javaslatok a kisebbik kormánypárt számára nem elfogadhatóak, mivel nem felelnek meg az állam és az egyház szétválasztása évszázados alapelvének. Még nem valósultak meg ’56 céljai Koalíciós és ellenzéki politikusok a forradalom örökségéről, tanulságairól Kettős ünnepet ült az ország: az 1956-os forradalom 41. és a köztársaság kikiáltásának 8. évfordulóját. Központi és helyi megemlékezések sora idézte a szabadságharc napjait, a hősök tetteit és a megtorlás áldozatainak emlékét. Zászlófelvonás, kitüntetések, koszorúzási ünnepségek, emlékműavatások, gyűlések, felvonulások tették sokszínűvé a nemzeti ünnep programját. A forradalomnak közvetlenül egyik célját sem sikerült megvalósítania, de minden célja valós és hiteles volt. Utóbb majdnem valamennyit megvalósította az idő - ha nem is úgy, ahogyan elképzeltük - mondta Göncz Árpád, az operaházi díszünnepségen. A forradalom szereplőire emlékezve az államfő hangoztatta: többségük mélységesen csalódott ember, életerejüket felőrölték a hosszú börtönévek, s mindenekelőtt az, hogy a nemzet közösségétől nem kapták meg az áldozatukkal arányos erkölcsi elégtételt. országot tagjai közé. Ha a NATO betölti békefenntartó feladatát, a magyar népnek nem kell jövendő hadiözvegyek, -árvák, hadirokkantak tömegeivel számolnia. Szekeres Imre, az MSZP parlamenti frakcióvezetője egy emlékünnepségen azt fejtegette: Magyarországnak 1956- ban nem volt esélye arra, hogy megteremtse a maga számára a függetlenséget és a demokráciát. Most azonban megvan erre a valós lehetősége: megalapozhatja fejlődését, megvalósíthatja a nemzeti egységet.- Legyenek a pártok korZászlófelvonás a Kossuth téren FOTÓK: FEB/DIÓSI, KALLUS Nőtüntetés a hátrányos helyzetűek megsegítéséért Göncz Árpád figyelmeztetett arra, hogy ’56 roppant erkölcsi tőkét jelent Magyarország számára.' Ám ez a tőke ib lékony és nagyon könnyen eljátszható -• s ezt különösen most, a választások előtt mindenkinek tudatába kell vésnie. Azt az aurát, ami a magyar nevet ma világszerte övezi, bármiféle időleges belpolitikai előny kedvéért szétfoszlatni halálos bűn. Ezzel épp azt veszítenénk el, amit vereségünk árán 1956-ban megnyertünk: a szabadságot és a demokráciát élete árán is védelmezni kész nép és nemzet jó hírét. Az államfő emlékeztetett rá: egyetlen nagyhatalom sem erősítette meg azt a semleges státust, amit Nagy Imre nyilvánított ki ’56-ban utolsó, kétségbeesett kísérletként. Hazánk biztonságának és belső békéjének akkor meghiúsult célja ma a megvalósulás küszöbéhez ért: az Észak-atlanti Szövetség meghívta Magyarmányon vagy ellenzékben, a mostani esély megragadásának felelőssége oszthatatlan. Az eredmények kiküzdéséért a presztízsszempontokat, a taktikázásokat félretéve minden értelmes politikai erőnek össze kell fognia, s ennek szintén megvan a realitása. A Magyar Szocialista Párt - alkotmányos és törvényes felelősségéből kiindulva - e célért fog cselekedni. És akkor is ezt teszi, ha ebbéli szándékával egyedül marad a politikai színtéren - jelentette ki Szekeres. Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője azt hangsúlyozta: a mai Magyar- országnak erőt kell merítenie 1956-ból és követnie kell az akkori eszméket. A forradalom egyik nagy tanulsága ugyanis az, hogy ha a nemzet - miként azt tette négy évtizeddel ezelőtt - összefog, valóra válthatja álmait. A jövőt, a biztonságot garantálhatja az Európához tartozás, a majdani NATO- és uniós tagság.- A csatlakozás eléréséhez félre kell tenni az értelmetlen pártcsatározást, felül kell emelkedni a napi politikai érdekeken, nem szabad választási megfontolásoknak alárendelni, kockáztatni a kettős tagságot - szögezte le. Pokorni Zoltán, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője kijelentette: ma még, amikor Ünnepség a tabáni ’56-os emlékműnél együtt élnek 1956 áldozatai és az egykori gyilkosok, a bebörtönzöttek és a börtönőrök, a közelmúlt történelmét többféle módon magyarázzák, értelmezik. De megbocsátást csak azok hirdethetnek, akik vérüket hullatva küzdöttek a szabadságért - nem pedig azok, akik számára november 4-e hozott boldogulást. ’56 céljaiból még korántsem valósítottunk meg mindent. Erkölcsi kötelességünk, hogy ezekből ne engedjünk el semmit. Torgyán József, az FKGP elnöke arról beszélt, hogy az ’56-os célok megvalósítása még mindig várat magára. Elfogadhatatlan, hogy ma olyan politikus áll a kormány élén, aki a forradalom és a szabadságharc leverésén munkálkodott és olyan emberek akarják az euroatlanti integrációt véghezvinni, akik gyilkoltak. A Kisgazdapárt azonban nem akar megtorlást, csupán a hatalmon levő kommunisták nyugdíjazását szeretné elérni. Hatalomra kerülése esetén pedig nem rombolni, hanem építeni akar. Lezsák Sándor, az MDF elnöke egyebek közt rámutatott: Nem lehet ez a nap a felszabadító öröm közös élménye mindaddig, amíg a nemzet emlékezetében nem kapnak elégtételt mindazok, akik életüket kockáztatták a nemzet szabadságáért, függetlenségéért, jövőjéért. Nem lehet szó megbékélésről addig, amíg Magyar- ország miniszterelnöke olyan ember, aki a megtorlásban részt vett. A Magyar Demokrata Néppárt október 23-át nemzeti ünnepnek és nem pártünnepnek tekinti, a pártrendezvények szervezése ebből az alkalomból az MDNP ízlése ellen való. Ezt Szabó Iván pártelnök hangoztatta. Washingtoni látogatáson a pátriárka. Clinton amerikai elnök és I. Bartolomai- osz konstantinápolyi ökumenikus ortodox pátriárka tárgyalásán a vallási türelemről, az egyházak közötti viszonyról és környezetvédelmi kérdésekről esett szó. fotó: feb/reuter Hírek röviden Két magyar túsz Groznijban Csütörtökön fegyveresek törtek rá a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat grozniji képviseletére. A tíz támadó megkötözte az őröket, feldúlta az irodát és magával hurcolta Dunajszky Gábor irodavezetőt és munkatársát, Oláh Istvánt. Nyilvános lesz a Nyírfa-jelentés Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága felkérte Kuncze Gábor belügyminisztert és Niko- lits Istvánt, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert, hogy hozzák nyilvánosságra a Nyírfa-jelentést. Erről Kónya Imre, a bizottság elnöke tájékoztatta szerdán a közvéleményt. Gömöri Endre kitüntetése Göncz Árpád köztársasági elnök újságírói munkássága elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából, Gömöri Endrét, a MÚOSZ tiszteletbeli elnökét a Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem elismerésben részesítette. Robbanásveszélyes helyzet Feszült hangulat uralkodik Montenegróban. A kommunista szövetség vezetői szerint ezért Djukanovics eddigi miniszterelnököt terheli a felelősség, mert választási csalással és „médiaterrorral” biztosította győzelmét. Orosz főtiszt a NATO-ban Az észak-atlanti védelmi szervezet és Oroszország nem tekinti már ellenségnek egymást - erősítették meg a NATO katonai bizottságának tagjai és Anatolij Kvasnyin orosz vezérkari főnök brüsszeli találkozójukon. Háború készül Boszniában? Zágrábi értesülések szerint a boszniai muzulmánok a Bosznia-Hercegovinába vezényelt nemzetközi erők kivonása után katonai erővel meg akarják semmisíteni a boszniai Szerb Köztársaságot. Washingtoni szakértők úgy tudják, hogy a muzulmánok Horvátországon keresztül csempésznek fegyvereket Boszniába. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczl Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Cofinec Hungary Rt. - Petőfi Nyomda. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír" Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7, • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény. Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton. Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959,35, mellék vagy 06-60-454-865. Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1644 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni, • ISSN 0865-9133