Új Néplap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-22 / 247. szám

2. oldal VlLÁGTÜKÖR 1997. október 22., szerda Vízumkényszer bevezetését fontolgatja London a cseh ál­lampolgárok számára, ha foly­tatódik a csehországi romák ki- vándorlási hulláma a szigetor­szágba. Kanada ugyanezen ok­ból október elején már kötele­zővé tette a vízumkérést. Veszély fenyegeti az ukrán ál­lam biztonságát - jelentette ki Valerij Muntijan. Az ukrán vé­delmi minisztérium főtisztvise­lője aggasztónak nevezte, hogy a szomszédos államok növelték védelmi kiadásaikat. Az ország biztonságára fenyegetést jelent az is, hogy „egyes államok terü­leti követelésekkel lépnek fel Ukrajnával szemben”. A KGB utasítására kíséreltek meg merényletet a pápa ellen 1981-ben - állítja a ZDF német televízió dokumentumfilmje. Az orosz levéltárakban folyta­tott legújabb kutatások szerint a Kreml hisztérikusan reagált arra, hogy a katolikus egyház fennállása óta először szláv fő­papot választottak pápává. Az új sorozatban a KGB volt tisztje is megerősíti, hogy And­ropov adott utasítást a II. János Pál pápa elleni merényletre. Súlyos áramhiány nehezíti a kárpátaljai lakosság hétköznap­jait. Az áramszolgáltató társa­ság azt kéri a lakosságtól, hogy fogja vissza áramfogyasztását, és fizessen az elhasznált ára­mért. Kárpátalján a lakosoknak közel a fele nem egyenlíti ki a villanyszámláját. Osztrák bűnügyi szakértők perdöntő bizonyítékot - egy gumikesztyűt - találtak arra, hogy a letartóztatott stájeror­szági férfinak, Franz Fuchsnak köze van az Ausztriát 1993 óta izgalomban tartó levélbomba­merényletekhez. 460 ember életét oltották ki a járványok, a szárazság és az éhínség Indonézia Irian Jaya tartományában. A legtöbb ha­láleset a tartomány felvidékén történt, ahol a szárazság elpusz­tította a termést. Japán aláírja a taposóaknák betiltásáról szóló szerződést. A tokiói vezetés, bár segédkezik a Kambodzsában telepített aknák felszedésében, mindeddig vo­nakodott a taposóaknák telepí­tését, gyártását, forgalmazását és tárolását tiltó szerződéshez való csatlakozástól. Sorozatgyilkossággal vá­dolnak egy dán nőt. A nyugdí­jasház ápolónője nyugtatósze­rek túladagolásával ölt meg 22 embert. Az esetre akkor derült fény, amikor csalás és lopás miatt a hatóságok vizsgálatot folytattak a nyugdíjasházban, amelynek lakói bizonyos „elő­segített öngyilkosságokról” be­széltek a nyomozóknak. Eredményesen zárultak a magyar-román tárgyalások Magyar egyetemet alapítanak Horn Gyula tárgyalásain több kérdésben született vagy kör­vonalazódott megállapodás. Döntést hoztak további két ha­tárátkelő megnyitásáról, a romániai privatizációban való magyar részvétel előmozdításáról és közös bank létesítéséről. Kijelölik a Budapest-Bukarest autópálya nyomvonalát is. A magyar kormányfő romá­niai látogatásának második napján megbeszélést folytatott az RMDSZ vezetőivel. Markó Béla, a romániai magyarok szervezetének elnöke beszá­molt azokról a pozitív lépé­sekről, amelyek az oktatás, il­letve a közigazgatás terén lét­fontosságúak a kisebbség számára. Ugyanakkor aggo­dalmának is hangot adott ami­att, hogy román nacionalista körök sorozatos támadásokkal megpróbálják megakadá­lyozni az előrehaladást. Horn Gyula és román tár­gyalópartnere, Victor Ciorbea román miniszterelnök megál­lapodott egy közös ro­mán-magyar ifjúsági alap lét­rehozásában, amely a fiatalok közötti kapcsolatokat segíti. Nagy érdeklődést váltott ki az a közlés, amely szerint a két miniszterelnök egyetértett egy új, önálló magyar egyetem alapításában. Erre azonban nem Kolozsvárott kerülne sor, mert ott meg akarják őrizni a több kultúrát szolgáló Babes- Bolyai Egyetem egységét. Emil Constantinescu román államfő a hivatalos tárgyalá­sok befejezése után a Cotro- ceni-palotában fogadta Hornt. A két politikus egyaránt ki­emelte a magyar-román kap­csolatokban bekövetkezett je­lentős változásokat. A megbe­szélés után Horn és kísérete Snagovba hajtatott, ahol meg­koszorúzta Nagy Imre emlék­művét, majd hazaindult. A román sajtó általában szűkszavúan számolt be a ma­gyar kormányfő látogatásáról. Az Adevarul vezércikke sze­rint Románia látványos gesz­tusokat tett Magyarországnak, elment az engedmények hatá­ráig. „Most Budapesten a sor, hogy teljesítse a kötelezettsé­geket és ígéreteket.” Feladatok a bővítésen túl A NATO alkalmazkodjék a realitásokhoz Az észak-atlanti védelmi szervezet kiszélesítése csupán csak az egyik, meglehet a leg­fontosabb feladat, amely a NATO előtt áll - véli két te­kintélyes amerikai politikus. Warren Christopher és William Perry volt külügy-, illetve vé­delmi miniszter a The New York Timesban közölt közös cikkükben leszögezik: a NATO-nak dönteni kell arról is, miként alkalmazkodjon a szövetség a világpolitika új rea­litásaihoz. A szervezet tagállamainak biztonságát már nem a terüle­tük elleni lehetséges agresszió veszélye fenyegeti, hanem azok a folyamatok, amelyek közös érdekeik ellen hatnak: a tömeg- pusztító fegyverek terjedése, az olajellátás esetleges elakadása, a terrorizmus, a népirtó erő­szak, az egész nemzetközi helyzetet megingató háborúk kirobbanása más térségekben. A NATO-nak ezért túl kell lépnie a kollektív területvéde­lem elvének elsődlegességén - vélekedik a két politikus -, és a hangsúlyt a közös érdekek megfelelő védelmére kell he­lyeznie a szövetség hagyomá­nyos tevékenységi területén kí­vül eső térségekben. A szövetség jövőbeli külde­tése szempontjából éppúgy nagy fontosságot tulajdoníta­nak a NATO és Oroszország közötti kapcsolatoknak, mint annak, hogy az észak-atlanti szövetség kapuját nyitva tartsák a békepartnerséget vállalt va­lamennyi ország előtt. Műholdak ellen - lézerágyú Ami a csillagháborús tervekből napjainkig megvalósult A Pentagon végre elkönyvelhette a sikert: az űrbéli objek­tumok ellen bevethető csodafegyver, a Miracl „lelőtt” egy műholdat. Ez a kísérlet korábban kétszer is meghiúsult. Az óriás acéllöveg csövéből izzó - szabad szemmel látha­tatlan - infravörös fénysugár lövell az ég felé. A lézersugár átmérője csaknem két méter, hatótávolsága pedig több mint négyszáz kilométer. Csaknem egy millió watt energia feszül benne, így a sugárnyaláb meg tudta semmisíteni a Föld körül keringő mesterséges holdat. A minapi sikeres teszt során nem az amerikai Misti-3 mű­hold megsemmisítése volt az elsődleges cél. Azt akarták ki­próbálni, hogyan lehet egyet­len másodpercig, majd tíz má­sodpercig lézerrel megtá­madni és működésképtelenné tenni a műholdat. A szakemberek szerint ugyanis nem mindig szüksé­ges a szatellit teljes elpusztí­tása, hiszen a lézersugár a mesterséges holdak hőérzé­keny elemeinek - napelemek, szenzorok - megsemmisítésé­vel bénaságra kárhoztatja, s ezáltal hasznavehetetlenné te­szi az égi-légi megfigyelőket. Az új fegyver még Reagan elnök csillagháborús tervei idején született. Akkor arra készültek, hogy ilyen lézersu­gárnyalábokkal védjék meg az ország légterét a behatoló el­lenséges rakéták elől. A módszer az új helyzetben elősorban azt célozná, hogy háborús válság esetén meg­akadályozzák az ellenfél fel­derítő műholdjainak behatolá­sát az USA légterébe. A költséges lézerteszteket 1985-ben betiltották. Ám két évvel ezelőtt az új, republiká­nus többségű kongresszus lel­kesen feloldotta a tiltást. Ferenczy Europress Nyomozás Belgiumban. Pándy András magyar-belga protestáns lelkészt legalább hat ember meggyilkolásával vádolják a brüsszeli hatóságok. A 80-as években eltüntette két fele­ségét, valamint megölt nyolc gyermeke közül négyet. A bizonyítékok között két külön test­hez tartozó maradványokat, illetve levélhamisításhoz használható eszközöket találtak. A lel­késznek magyar származású nőismerősei is voltak, akiknek sorsa ismeretlen, fotó: feb/reuter Az UNESCO programjai a következő két évre Tudomány és erkölcs Párizsban tartja közgyűlését az ENSZ oktatási, kulturális és tudományos szervezete. Az UNESCO-tagországok képvi­selői ezúttal főként a tudo­mányok és az erkölcs kapcso­latát vitatják meg. Szóba ke­rülnek a főbb kutatási témák. A napirenden szerepel többek között az emberiség génrendsze­rének védelme, a klónozás át­fogó szabályozása, a bioetikai oktatás, illetve az, hol húzódnak az idegrendszer kutatásának er­kölcsi határai. Az UNESCO szakértői az 1998/1999-es idő­szakra négy kiemelt program megindítását javasolják. Ezek:- az „egész életen át tartó ta­nulás”, azaz a változó munka­erő-piaci igényeknek megfelelő és folyamatos képzés,-a tudományok a fejlődés szolgálatában,- a kulturális fejlődés, az örökség ápolása és az alkotás támogatása,- kommunikáció, tájékozta­tás és informatika. A közgyűlés ülésszakán száznyolcvanhat tagállam mintegy kétezer képviselője, valamint a nem kormányzati szervezetek, illetve a kormány­közi testületek több száz meg­figyelője vesz részt. A tanács­kozásba bekapcsolódnak a tag­országok oktatási, kulturális miniszterei is. Magyar Bálint kultuszmi­niszter szerdán szólal fel, és várhatóan bejelenti, hogy Ma­gyarország 1999-ben örömmel rendezne Budapesten egy tu­dományos világkonferenciát. Csökkenő támogatások Bírálják az Európai Unió agrárreformját A mezőgazdasági miniszterek brüsszeli ülésén sorozatos bí­rálatok érték az Európai Unió mezőgazdasági politiká­jának megreformálására elő­terjesztett ajánlást. Elégedetlenek a tagországok mezőgazdasági miniszterei az EU agrárreformjának terveze­tével, mert a kilátásba helyezett támogatás- és árcsökkentés ke­vés jót ígér a termelőknek. Az elképzelések szerint csak fokozatosan reformálják meg a mezőgazdasági politikát, figye­lembe véve, hogy az újonnan belépők nagy részénél jelentős a mezőgazdaság súlya. A szak­értők úgy vélik, hogy az agrár­gazdaság jelenlegi kereteinek fenntartása a bővítés után az EU-nak több milliárd dolláros többletkiadást okozna. Emellett szociális feszültségeket kelt­hetne Kelet-Európábán, ahol a mezőgazdasági árszínvonal ma még elmarad a nyugatitól. Ä másik lehetőség a jelenlegi támogatás csökkentése. Ez a bizottsági javaslat végső célja, de a támogatottak nehezen en­gednek eddigi jussukból. Elemzők szerint mindenki számára kielégítő megoldást nehéz találni, hiszen az évi 90 milliárd ECU-s (100 milliárd dolláros) EU-költségvetésnek majdnem a felét a mezőgazda­ságra fordítják. Tornyok világbajnoksága A felhőkarcolók hatvanhat éves karrierje „Ez már a 21. század” - írta egy lelkes újságíró, amikor né­hány hete a Majna melletti Frankfurtban elkészült a 258,7 mé­ter magas felhőkarcoló, a Commerzbank pénzügyi központja. Ebben a hatszázmillió márkás üveg-acél monstrumban azóta 2300 ember dolgozik. S ez még nem a csúcs, toronyügyben alighanem újabb meglepetések érhetik a világot. Sanghajban jövőre lesz kész a Jinmao-torony, amely 421 méter magas és 88 emeletes. A malajziai fővárosban, Kuala Lumpurban a Petrona-torony 452 méter magas, de már épül ugyanott a 468 méteresre terve­zett Nina, 108 emelettel és 185 ezer négyzetméter iroda- és la­kóterülettel. Az 560 méteres Melboume- torony, 113 emelettel, 258 lu­xuslakással és egy háromszáz szobás luxushotellel 2003-ban készül el. De a japánok nem tö­rődnek bele abba, hogy más tartsa a magassági rekordot. Tokióban 2005-re tervezik a nyolcszáz méteres abszolút vi­lágrekorder tornyot. Építési költsége meghaladja a tizenkét milliárd dollárt. A 19. század közepéig ké­nyelmi okokból csak kivétele­sen építettek öt emeletnél ma­gasabb épületet. Amikor azon­ban Elisha Otis 1852-ben felta­lálta a felvonót, egy csapásra minden megváltozott. Ekkor honosodott meg a „felhőkar­coló” kifejezés. Főleg Ameri­kában, ahol először szabadult el a mérnökök fantáziája. Az első igazi óriás 1931-ben született meg: a New York-i, 381 méteres Empire State Buil­ding akkor afféle nyolcadik vi­lágcsodának számított. Ezt 1973-ban az ugyancsak New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornya szárnyalta túl, a maga 415 méterével. A chicagói 443 méteres Sears-torony vagy harminc mé­tert vert rá az előző bajnokra. A Sears-konstrukció egyik lele­ményes újítása a 16 ezer ablak (!) automatikus mosása. Ez a hatalmas munka mindössze há­rom nyolcórás műszakban el­végezhető. Harmat Endre Bizományi Kcrcskcdőlu'u és Záloghitel Ki A BIZOMÁNYIBAN BÍZHAT! BÁV RT. ZÁLOGFIÓKJA SZOLNOK, JUBILEUM tér 2. (A BÁV felvevőhelye) Nyitás: 1997. október 20. Vannak alkalmak, mikor hirtelen, gyorsan készpénzre van szüksége... ilyenkor bizalommal forduljon hozzánk. Az új helyen továbbra is változatlan, kedvező díjtételekkel várjuk régi és új ügyfeleinket. Zálogkölcsön nyújtás diszkrét és gyors. Zálogkölcsönt folyósítunk: aranyra, ezüstre, drágakőre, bőr­és szőrmeárura, kis terjedelmű műszaki cikkekre. Nyitva tartás: hétfő 7 -16, kedd-csütörtök 7 -15, péntek 7 -14 óráig. BÁV Rt. Zálogfiók - ahol : értékelik az értékeit! Ha Ön 1997. december 20-ig bármilyen < HAJDÚ készüléket vásárol, sorsoláson vesz részt, a készülék bolti elárusítójával együtt. Nyeremény: 3x2 db 100.00 Ft-OS Centrum vásárlási utalvány.^ A nyereményakcióban való részvételhez csak az alábbiakat kell tenniük: A HAJDÚ Rt. címére küldjék el a vásárolt termék számlájának és jótállási jegyének másolatát levélben vagy faxon, melyen ^ feltüntetik a vásárló és eladó nevét, címét, tefonszámát. Beküldési cím: HAJDÚ Hajdúsági Iparművek Rt. Piacszervezés, 4243 Téglás, Fax:52/384-126 Határidő: 1997. december 20. Sorsolás: 1997. december 22-én közjegyző jelenlétében.' A nyerteseket postán értesítjük. m Szolnok, Csaba utca 26, J Értékesítési Centrum M: 56/422-401 Diszkont Áruház Nyitva: li-p 8-18-Sg, u 8-O-ig, titan (ä\ mait dr&vimetAm ht?pi\\ www.titan.hvt JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Cofinec Hungary Rt. - Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1644 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kéijük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents