Új Néplap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18 / 244. szám

Új módszer Mezőtúron Kihelyezett TIT-rendezvények Dr. Patkós István ny. egyete­mi tanár, amikor elvállalta sok éve a mezó'túri TIT szer­vezet elnöki posztját, számba- vette, hogy a hagyományos TIT munka mellett - amely a tudományos ismeretterjesz­tést tűzte a zászlajára - milyen korszerű módszerekkel lehet­ne az értelmiséget, a polgáro­kat szolgálni.- A világ tudományos dolgait ma már számos kommunikációs eszköz népszerűsíti - mondja az elnök. - Csak egy csatorna ma­radt a sok közül, amikor az elő­adó kiáll a pódiumra és szöve­gel.- Am ennek a varázsa úgy gon­dolom, pótolhatatlan.- Természetesen a személyes élményt nyújtó előadások iránti igényt is ki kell elégíteni. A hangsúlyt azonban az ismeret- terjesztésben abba az irányba kívánjuk elvinni, hogy olyan ér­telmiségi köröket nyerjünk meg, akik környezetükben pár­tolják az újat, a korszerűt, a tisz­tességes életvitelt, magatartást. Tehát az életvitelünk, a terme­lési kultúránk, az életminőség fejlődése érdekében az előadók szervezésén túl az értelmiségi csoportokat partnerként is igyekszünk bekapcsolni a mun­kánkba. Hiszen e réteg a több­lettudása révén jó eszméket, gondolatokat tud keleszteni a kevésbé iskolázottak körében.- Budapesten él. Ez hogyan hat a mezőtúri TIT-munkára?- Némi pluszt inkább az jelent, hogy a mezőtúri főiskolára já­rok le dolgozni, ahol többletin­formációhoz juthatok a könyv­tár, vagy az Internet-hálózat ré­vén, ami jól felhasználható a mintegy 100 tagú TIT-szervezet munkájában.- Megtartották első őszi elnök­ségi ülésüket. Milyen témák vannak most napirenden a túri TIT-berkekben ?- Létrehoztunk egy alapít­ványt, hogy különböző pályáza­tok révén anyagi eszközökre te­hessünk szert programjainkhoz. Ezt a munkát áttekintve megál­lapítottuk, a sikeresebb szerep­lés érdekében jobban elő kell készíteni dolgainkat, beleértve a személyes kapcsolatokat is. Ez létezik, nem érdemes tagadni. Másodikként arról döntöt­tünk, hogy Mezőtúr idegenfor­galmának fellendítését célzó fejlesztési programunkat hama­rosan átadjuk az önkormányzat­nak. Elhatároztuk továbbá, hogy minden második rendezvényün­ket olyan munkahelyekre visz- szük ki, ahol nagyobb létszám­ban dolgoznak értelmiségiek. Célunk ezzel, hogy nagyobb igényt keltsünk a közösségi gondolkodás, cselekvés iránt.- scsj ­Az újszászi patkolókovács A lópatkolás lassanként ritkaságnak számít és hova­tovább kihal a környeze­tünkből, hiszen egyre keve­sebb a négylábú, nyerítő iga­vonó, helyettük inkább négykerekű, dübörgő lóerők viszik a terheket, szállítják az árut. És ugye ezekre a patkók helyett inkább külső-belső autógumik szükségesek, amelyekhez egy kovácsmes­ternek nem sok köze lehet. Pedig az Új szászon élő, hetvenöt esztendős Kókai András életéből eddig már ötvenhét kapcsolódik a tüzes szikrák nagykalapácsok, ül­lő, fújtatok világához. Már hosszú idő óta nyug­díjas, az az asszonyé, s amit mellette keres, az övé. Szomorúan jegyzi meg: néha annyi havi bevétele sincsen, mint a kötelező ki­adása, hiszen háromnegyed évszázada, kora ellenére nagy a nyúzás, az ilyen­olyan fizetési elvonás. Ezért azt fontolgatja, „be­dobja a törülközőt”: részben e miatt, részben azért, mert a 75 esztendő sem kis úr. D.Sz.M. Kókai András kovácsmester egy boldogházi gazda lovát patkol- ja. Napjainkban egy gumis patkó ezer forint, és általában három hónapot bír ki. FOTÓ: Cs. I. Modem számítógépes rendszer Jászapátin / Újabb szakoktatás a középiskolában Jászapátin a Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskolá­ban, valamint a Somos András Mezőgazdasági Szakképzőben tegnap kezdtek hozzá az új számítógépes rendszer kiépítéséhez, a szolnoki Karakter Kft. munkatársai. Dr. Kalmár Pálné a Mészáros igazgatónője elmondta, az el­múlt évben a középiskolában végzett monitor vizsgálat ered­ménye azt mutatta, hogy intéz­ményük a legtöbb területen ki­váló eredményeket tud elérni. Ez alól a számítógépes, infor­matikai ismeretnyújtás volt a kivétel. A helyzeten az iskola vezetése változtatni kívánt, ezért a Somos András Mező- gazdasági Szakképző Iskolával benyújtott pályázaton 18,5 mil­lió forintot nyertek el a közös számítógépes rendszer kiépíté­sére. Az önkormányzattól ehhez még további 2,2 milliót kapott a két intézmény, így több mint 20 millió forinttal gazdálkod­hattak. Az új rendszerrel a Somosban lehetőség nyílik a mezőgazda- sági téren is egyre jobban elter­jedő komputerizált termelési folyamatok gyakorlati részének elsajátítására is. A Mészáros­ban tervezik, hogy 13. évfolya­mon számítógép-kezelői, szoft­ver-üzemeltetői szakképzést indítanak. Mindezek mellett lehetőség nyílik a számítógépes ismere­tek emelt óraszámban történő átadására is. Az Internet-kap­csolat kihasználtsága is emelkedhet. - bcs ­Mérleg szezon után Berekfürdőn Az idei időjárás nem igazán kedvezett a Berekfürdőbe érkező turistáknak, hiszen volt jégeső s hideg is egyaránt, ennek elle­nére mintegy 270-280 ezres volt a vendégforgalom - tudtuk meg Péter Dánieltől, a strand-kemping-szálloda vezetőjétől. A szezonnak vége, s mint az igazgató elmondta, panaszra nincs okuk. Bár a júniusi, júliu­si rossz időjárás többször elűzte a strandolókat, kempingezőket, ennek ellenére vendégforgal­muk hasonló volt a korábbi évekhez. Több turista már 2000-ig le­kötötte szállását. A kempingben a sátoros turis­ták a júliusi hidegben ugyan ke­vesebben voltak, de augusztus­ban nőtt a vendégéjszakák szá­ma. Tervezett árbevételét a kemping 102-105 százalékra teljesíti. Három év után idén si­került a megyei önkormányzat­tal megegyezniük, s rendezték a tulajdonviszonyt szezon köz­ben, és közel 1 millió forintos fejlesztést is végrehajtottak a vendégek jobb kiszolgálása ér­dekében. A strandon szezonkezdésre a vállalkozók segítségével elké­szült két új pavilonsor kulturál­tabb vásárlást biztosított. A női napozó felújítását megelégedés­sel fogadták a hölgy vendégek, s a júliusban átadott szauna a né­met vendégek szerint nyugat­európai színvonalú beruházás volt. A bereki önkormányzat sze­retné felújítani a termálfürdő épületét, de miután nem nyertek hozzá pályázati pénzt, a község költségvetéséből ez egyelőre sajnos nem megoldható.-daróczi­Egy létszámleépítés tanulságokkal A tanárnő holnap már be se jöjjön dolgozni! „Lehetőséget se kaptam arra, hogy lezárjam a gyerekek félévi jegyeit, mert közölték, hogy másnap már be se jöjjek tanítani. Ez fáj a legjobban, hogy el se tudtam búcsúzni a kollégáimtól és a gyerekektől.” Ami a fegy verneki általános is­kola volt tanárával, Rimóczi Imrénével történt, az sokakkal megesik az országban: létszám- leépítésre hivatkozva elküldték az iskolából. Ezt talán még el is tudta vol­na fogadni, de a leépítés mi­kéntje, hogyanja máig se hagy­ja nyugodni, pedig idén év ele­jén történt. Az esetet így mesél­te el:- Korábban az igazgatónő, dr. Vincze Lászlóné helyettesnek választott maga mellé. Két és fél évig láttam el a helyettesi te­endőket. Két év után megrom­lott a viszonyunk, úgy éreztem, nem ismeri el a munkámat. Volt egy csúnya szóváltásunk is, ami után tavaly év végén le­mondtam a helyettességről. Már akkoriban jelezte az igazgatónő, nem biztos, hogy a kötelező húsz órát meg tudja nekem adni, mivel csak egysza­kos vagyok. Személyes ellentét?- Ön miben látta volna a megol­dást?- Szerettem volna, ha megbíz­nak ebédeltetéssel, napközis munkával is. Januárban először arról volt szó, hogy csak félál­lásban tud foglalkoztatni, majd azt közölte velem, hogy nincs szükség a munkámra. Létszámleépítésre hivatko­zott, és azt is mondta, hogy a három hónapos felmentési idő­re nem tart igényt, tehát másnap már ne is jöjjek be.- Ön szerint mi állt elküldésé­nek hátterében?- Személyes ellentét. El kell még mondanom, hogy koráb­ban egy levél ment a polgár- mesterhez a tantestülettől, aminek az volt a lényege, hogy az igazgatónőt szakmailag és emberileg alkalmatlannak tart­ják. Én eleinte nem akartam alá­írni ezt a levelet, de később mégis megtettem. A polgár- mester úr azonban másképp ítélte meg a helyzetet, mint a tantestület.- Azt mondják, ön helyettes­ként olykor úgy lépett fel, mint­ha ön lenne az igazgató.- Én még helyettes sem akar­tam lenni, mint ahogy később le is mondtam róla.- A leépítésébe nem tudott be­lenyugodni, több fórumtól is vizsgálatot kért.- Mert nem tudok belenyu­godni abba, hogy itt az egysze­rű állampolgár nem számít! Amióta megszűnt a pedagógiai intézet, a pedagógusoknak nincs hová fordulniuk, ha sére­lem éri őket. Ez az ügy nagyon megviselt. Annak ellenére, hogy szerencsésen rendeződött az életem, most egy törökszent­miklósi iskolában vagyok nap­közis tanár. Megtudták, hogy munkanél­küli lettem, fölhívtak, és nekik köszönhetem, hogy visszakap­tam az önbizalmamat, a hite­met. Dr. Vincze Lászlóné, az iskola igazgatója másképp ítéli meg a történteket:- A leépítés szabályos volt. Miután az önkormányzat úgy határozott, hogy létszámfölös­legünk van, meg kellett kezde­ni a leépítést. A szakképesítés felülvizsgálatakor kiderült, hogy Rimóczi Imrénének nincs pedagógusi végzettsége, csak szakoktatói.- Nem volt tehát személyi el­lentétük?- Én nem mondanám így, an­nak ellenére, hogy ő sokmin­dent sérelmesnek érez. A veze­tőnek nem szabad a személyi ellentéteket belevinni a döntés­be, így ezt sem ez határozta meg.- Miért nem tartott igényt a felmentési időre az iskola?- Ezt a lehetőséget a törvény biztosítja. Mi változott meg?- Két évvel korábban egy kitün­tetés kapcsán Ön nagyon jó ajánlást terjesztett elő Rimóczi Imrénéről. Mi változott azóta?- Ő technikatanárként a mun­káját a legmesszebbmenőkig jól végezte. Munkatársaival jó volt a kapcsolata, ő egy hajtós kollé­ganő volt. Huber Ferenc polgármester véleménye szerint Rimóczi Imréné elküldésének az oka a személyes ellentét volt. Az igazgatónő továbbtanult, távol­létében helyettese látta el az igazgatói teendőket is, és szere­pet tévesztett. A polgármester szerint az igazgatónő is hibás abban, hogy ilyen helyzet kiala­kulhatott. A tantestület alkalmatlansági levelének kivizsgálásakor a polgármester nem találta meg­erősítettnek a levél tartalmát, így az önkormányzat nem lé­pett, az igazgatónő fölmentésé­re nem láttak elég okot. Happy end nincs. Bár Rimócziné másutt dolgozik már, és közben tanárképző főis­kolára is jelentkezett, hogy meglegyen a pedagógus vég­zettsége - még sokáig hordozza magában nehezen gyógyuló se­beit. Paulina Éva Folyik a héj nélküli tökmag betakarítása. Ezt az ügyes masinát Vezseny határában láttuk, mű­ködéséhez a vezetőn kívül két ember szükséges. Ennyi dolgozóval törő- és zúzószerkezete na­ponta két-, két és fél hektárnyi területen termett tök kimagvazását képes elvégezni. Haszon az egész családnak Yanette Cargo 5 üléses körablakos 2.390.000 » + áfától 2 üléses áruszállító 1.990.000 Ft + áfától El Rendkívül kedvező tartós bérleti konstrukciók El 3 év vagy 100.000 km garancia El 36 havi térítésmentes assistance szolgáltatás OMTEC Kft. Shell Szolnok, Abonyi út 63. Telefon: 56/423-530 NISSAN MINDEN RENDBEN

Next

/
Thumbnails
Contents