Új Néplap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18 / 244. szám

1997. október 18., szombat Sport 11. oldal Labdarúgás, NB I/B., a 13. forduló előtt Fényűzés lenne a pontajándékozás Remélhetően nem babonások a szolnoki futballisták, és a 13. for­dulót inkább a szerencsével próbálják összekötni. Felhasználni az alkalmat arra, hogy eloszlassák azokat a kételyeket, amelyeket maguk után hagytak az elmúlt egy hónapban. A salgótarjániakat itthon nem illik annyira tisztelni, hogy nagyvonalúan pontot ado­mányozzunk nekik. Persze ha el tudják venni, akkor tényleg be­szélhetünk a MÁV Neusiedler betegségéről, ellenkező esetben csu­pán egy múló „rosszullét” kerül a diagnózis rubrikájába. A mai napig népszerű Stécé nem a jelenlegi szereplők telje­sítménye okán kapták az or­szágszerte (el)ismert becene­vet. Jóval inkább a Szojka, Kmetty, Szalai, Répás, Básti- féle korosztály szolgált rá arra, mint ahogy arra is, hogy az 1920-ban alapított egyesület harminchét alkalommal szere­pelhetett az NB I-ben. Először az 1935-36-os baj­nokságban bizonyíthatott a fe­kete-fehér gárda, aztán 1940- 46-ig, később 1947-63-ig, azt követően ’65 és ’77 között vív­tak ki komoly nevet maguknak, egy évvel később még két esz­tendőre visszakapaszkodtak, de 80-tól már nélkülük rendezik az elsőosztályúak küzdelmeit. A mélypont után 94-ben fia­tal csapatukkal megnyerték az NB III-at, egy osztállyal feljebb ezüstérmet szereztek, míg az idén nyolcadikként ragadták meg az NB I/B. üstökét. Nyá­ron csupán Győri érkezett Vác- ról a csapathoz, távozott vi­szont Stark a Cukor FC-hez, Schumann pedig a Mélykúthoz. Vendéglátójuk sok mindent letudott a szerdai Stadler elleni kupavereséggel. Főleg a sárga­laposaknak jött jól a hétközi tétmérkőzés, de a sérültek is nyalogathatták sajgó sebeiket, így aztán Szecsei - aki talán már nem is léphet pályára az idén - kivételével mindenki hadra fogható. Szatmári János nem is csinál titkot kívánságá­ból: régóta nagy küzdelmet ví­vunk a Salgótarjánnal, de most már nem engedhetjük meg ma­gunknak azt a luxust, hogy ne nyerjünk. Úgy legyen! így kezdenek: Géléi - Major L.- Draskóczi, Balogh, Ko- hári - Bontovics, Horváth, Li- linger, Ludasi - Major S., Fe­dor. Sérült: Szecsei (részleges combizomszakadás) Eltiltva: ­NB I. a szomszédban Mi tagadás, a szomszédban sincsen hurráhangulat az utóbbi fordulók eredményei­nek hatására. Öt fordulóval az őszi szezon befejezése előtt még nem rukkolt ki a Tisza- kécske egy „jóképű” idegen­beli bravúrral. Szurgent Lajos edző amondó: - A bajnoki szünetet megpró­báltuk arra felhasználni, hogy pihenjünk, illetve felfrissül­jünk és a kisebb sérüléssel bajlódó játékosainkat meg­gyógyítsuk. Igaz, a Vác elleni kupameccsen ennek nem vol­tak látható jelei, de annál azért mindenképpen többre vagyunk képesek. Ellenfelünk hasonlóan hoz­zánk, a játszó futballt képvi­seli, tehát érdekes, színvona­las összecsapásra számítok. Gondot az okoz, hogy a két gyors fehérvári szélső, Takács és Korsós semlegesítésénél nem számíthatok Bállá Lász­lóra, sárga lapjai miatt, he­lyettese minden bizonnyal Gábor lesz. Törököt porccal megoperálták, Maczkónak most vették le a lábáról a cinkcsizmát, tehát csak a kö­rülményekhez képest tudunk a legjobb együttesünkkel ki­állni. Ettől függetlenül jó lenne már egy idegenbeli bra­vúr, már csak azért is, mert a hátralévő öt fordulóból ez a találkozó pontszerzőnek tűnik a mi szemszögünkből, így kezdenek: Nagy Zs. - Gábor, Barna, Thaly (Mike), Vidákovics - Unya- tinszki, Nagy L., Molnár, Szántó - Besserman, Bállá Mihály Sérült. Török (a térdét ope­rálták), Maczkó (bokaszalag- húzódás). Eltiltva: Bállá László (három sárga lap miatt). Lilingertől is joggal elvárható a hálózörgetés Férfi vízilabda, Medicor Magyar Kupa Győzelemmel rajtolt az MTE A vízilabda-szövetség egy percig sem titkolta, hogy jó pénzt hoz a konyhára a Medi­cor támogatása, hiszen a szponzor kedvéért még a baj­nokságot is félbeszakította, így az elkövetkezendő két hét végén a Magyar Kupa küz­delmeiben vesznek részt a honi pólós alakulatok, meg­spékelve két szlovák csapat­tal. Az utóbbiakból egy - az UK Bratislava - a szolnoki csoportnak lett aktív részese, a Vasas Piákét a Bertók Szen­tes és a házigazda Szolnoki MTE társaságában. Közülük két csapat kvalifikálhatja ma­gát a negyeddöntőbe. A torna nyitó meccsén a tavalyi kupadöntős Vasas és a szlovák bajnok, Slavia Bratis­lava találkozott. Az első ne­gyedben még úgy nézett ki, szoros lesz az összecsapás, ám hét perc után nagyobb se­bességre kapcsoltak a piros­kékek, és váratlanul biztos 11—1 -es győzelmet arattak. A folytatásban a Szolnoki MTE, könnyedén 19-11-re verte a famíliás Kárász Zénóval megerősített NB I/B-s szen­tesi legénységet. (v.cs.) Kosárlabda férfiak NB I A-csoport A bajnok otthonában az Olaj KK A felsőház soros fordulójának kiemelkedő eseményének ígérkezik a Honvéd-Olaj KK ma délutáni összecsapása. A két fél az eddig 28 meccset vívott egymással, ebből a fővá­rosiak 20-szor diadalmaskodtak a mieink felett. A Honvéd ott­honában egyszer „tört fel” az Olaj, mikor a ’96-’97-es baj­noki évad rájátszásának első derbijén drámai hosszabbítás után négy ponttal nyertek Ale- xéék. Talán érdekesség, hogy azt találkát mindössze 100 néző látta, senki sem bízott a szolno­kiak sikerében, akkor. Most annál nagyobb a vára­kozás, ugyanis az utóbbi fordu­lókban jó formát mutattak Go­rám Miljkovics tanítványai. Ráadásul meglehetősen nehe­zen formálódik vendéglátó ala­kulat, különösen az amerikai McMahan nem találja a helyét náluk. Igaz, az előző szezonban is botladoztak egy darabig, majd sorozatban 17 mérkőzést, a végén pedig bajnoki címet nyertek Sitkuék. Szolnokon nagy a győzni akarás, de egy esetleges vere­ségtől sem lesz pánik, hiszen nem ebből az egy meccsből áll a bajnokság. (vécsé) Tippel a szurkoló Katona Miklós, a Tisza Szálló felszolgálója:- Tudom jól, mostanság elmaradtak a jó eredmények, ennek el­lenére én bízom a csapatban, és 2-0-as győzelmet várok. Össze­szokott, masszív együttes a MÁV Neusiedler, főleg hazai pá­lyán veszélyes. Bár a Salgótarján sem lebecsülendő csapat, az mindenképpen a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy Szecsei - akit a magam részéről nagyon sajnálok - kivételével a legjobb összetételben szerepelhetnek kedvenceink. Nagyon bízom ab­ban is, hogy a hűvösre fordult időjárás ellenére a nézőszám nem lesz kevesebb, és egy szép győzelem születésében ismét egy­másra talál majd a szurkolótábor és a csapata. Bállá Mihály, a Tiszakécske NB I-es csatára:- Személyesen csak a Major Sanyi barátomat ismerem a szol­noki csapatból, ezért talán nem bánják a többiek, ha neki kívá­nom azt, hogy legalább kétszer találjon be a Stécé hálójába. Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy csak a „mesterlö­vész” kollégámnak fogok szurkolni vasárnap, hanem azt: min­den szolnoki játékos és szurkoló érezze meg ismét a győzelem utánozhatatlan ízét. Férfi kézilabda NB I., 5 forduló Nagy taktikai csata volt Mól Szolnok KK - Pécsi Mecsek KC 27-20 (15-10) Szolnok, 300 néző, vezette: Rózsa, Szabó. Mól KK: DOBOS - SZÉP KISS 7, MAKAI 5, Szloska 5, Golovin 4, Tímár 2, Csillag. Csere: Erdélyi (kapus), Soós 3, Bagdi 1, Szörnyi, Csele. Edző: Nagy Károly. Pécs: Jandó - Serfel 1, TISLERICS 6, Szögi, Hor­váth 4, NÉMETH 6/2, Ko­vács. Csere: Barabczi (ka­pus), Becskei 2, Frey J.l, Frey T., Boldog. Edző: Koleszár György. Kiállítás: 6 ill. 8 perc Hétméteres: 2/0 ill. 3/2 Stabil, kemény védekezésből indított gyors ellentámadások­kal szerzett vezetést a Szolnok, a vendégek kezdetben a bal ol­dalra, Némethre játszották ki a figurákat. Később Tislerics ega­lizált kétszer távoli lövésekkel, a másik oldalon azonban Szép Kiss elfutásai és Soós góljai je­lentették a hazai előnyt. Hatos fallal szemben nehezebben boldogult a Tisza-parti gárda. ám ekkor az irányító, Golovin vállalt szerepet a gólgyártás­ban, Makaival egyetemben. Védekezésben is zártabbá vált a pályaválasztó, amelynek sorai­ban Dobos kapus is sokat tett a nyugodt pihenő érdekében. Szünet után lassúbbnak lát­szott a Pécs, körülményes tá­madásaikat könnyedén leha­lászta a hazai gárda, amely a vezetés birtokában türelme­sebbé, tervszerűbbé vált. Éppen ezért érthetetlen, hogy miért ment bele abba a rohanásba, amelyet ellenfele kezdeménye­zett. Miután lecsillapodtak a szolnokiak kedélyei, Szép Kiss még jó néhányszor szétfutotta a vendégek alakzatait, így biztos hazai győzelemmel zárult a ta­lálkozó. Nagy Károly: - Nagy taktikai csatában, rutintalanságunk mi­att megszenvedtünk a győze­lemért. Koleszár György: - Valamit ugyan előreléptünk, de még önmagunk árnyéka vagyunk. Tímár Csaba beállóban állítja megoldhatatlan feladat elé a pécsi kapust. fotó: csabai Szombaton rajt az ökölvívó-világbajnokságon / Eremről álmodik az újszászi fiú Egykoron nagy hagyományai voltak megyénk ökölvívásának, ám ma már leginkább csak az elszármazottakat, illetve a tehet­séges fiatalokat emlegetik szurkolói berkekben. Most, hogy Magyarországon rendezik meg a IX. amatőr ökölvívó világ- bajnokságot, egy újszászi fiúnak, Gáspár Sándornak köszön­hetően azonban ismét reflektorfénybe kerültek bunyósaink. Az Új Néplap hasábjain tavasszal már bemutattuk a félnehézsúlyú bokszolót, a vb nyitánya előtt azért ismét szóra bírtuk.- Amikor utoljára beszélget­tünk, még csak mint egy kül­honból hazatelepült sportoló adtad a témát. Azóta azonban megnyerted a magyar bajnok­ság 81 kg-os súlycsoportját, s tiéd az a megtiszteltetés, hogy Magyarországot képviselheted a budapesti világbajnokságon.- Hiába voltam bajnok Svédországban, ott nem kaptam meg az esélyt, hogy világverse­nyen a kötelek közé léphessek. Elkeseredésemben három évvel ezelőtt szögre akasztottam a kesztyűt, s tavaly még Stock­holmnak is búcsút intettem, ha­zajöttem, illetve a családommal jöttünk Újszászra a nagyma­mámhoz. Nem sokkal később lelátogattam Klein Csaba csa­patának edzésére, ott ragadtam, újra elkaptam a ritmust, és most talán életem legjobb formájá­ban vagyok.- A válogatott vezetó'i az utolsó sajtótájékoztatóra azo­kat a versenyzőket hozták el, akiktől az éremremények meg­valósítását várják. Kokó, Erdei és Lakatos mellett sokak meg­lepetésére te voltál a negyedik.- Olyan igazi „fekete lónak” tartom magam - nem szeretnék a vb után fekete báránnyá vál­tozni -, a harminc fős mezőny­ből szinte senki sem ismer. Azt nem mondom, hogy világbaj­nok leszek - szeretnék az lenni -, de egy esetleges vereség ese­tén is emelt fővel akarok ki­jönni a szorítóból.- Mikor jártál utoljára ott­hon, Újszászon, s egyáltalában ismernek ott téged az emberek?- Az edzőtábor előtt, bő egy hónapja voltam a nagyma­mámnál, azóta az összetartás­nak köszönhetően a budai he­gyekbe költöztem. Mivel 12 éves koromig Új szászon lak­tam, sokan ismernek, emlékez­nek rám. Tisztában vagyok vele, kicsit értük is bizonyíta­nom kell, hiszen én vagyok a város első válogatott verseny­zője, aki világbajnokságon képviseli a települést. Azt már mi tesszük hozzá, nem csak Újszászt, de Jász- Nagykun-Szolnok megyét is képviseli, így részünkről, szur­kolóktól, csúnya dolog lenne, ha cserbenhagynánk, s nem a helyszínen, a Budapest Sport- csarnokban szurkolnánk neki. Mivel az iskolákban a jövő héten tanítási szünet lesz, s a diákok - valamint katonák és nyugdíjasok - az elődöntőkig ingyen tekinthetik meg a vb összecsapásait, talán Gáspár Sanyinak is lesz külön tábora, melynek buzdítása plusz támo­gatást adhat a nehéz percekben. Az ökölvívó világbajnokság eseményeiről folyamatosan be­számolunk. (Géléi) Hét végi sportműsor Szombat Kézilabda. NB I/B. férfiak: Alföldi Gabona TSE-Mizse KC, Szolnok, Olaj-csarnok, 18.00. NB II.: Abony -Eger, 18.00. NB II. nők: Abony-Kis- kunmajsa, 16.00. Kosárlabda. NB I. A-cso­port, férfiak: Danone Honvéd- Szolnoki Olaj KK, Budapest, Dózsa Gy. út, 16.00. Vízilabda. Medicor MK: Szolnoki MTE-Bratislava, 16.30, Szentes-Vasas, 18.00. Szolnok, Damjanich uszoda. Labdarúgás. NB /.. Békés- csaba-ZTE, 14.30., Stadler FC-Gázszer FC, Vác-Kispest, Videoton-Tiszakécske Euro- busz, Vasas-Diósgyőr, FTC- Győri ETO, (MTV2) 17.00. NB III. Mátra-csoport: Jászbe­rényi SE Vasas-Füzesabony, Ballassagyarmat-Újszász, 13.30. Megyei I. osztály: Fegyvemek-Törökszentmik- lós (Heves m.), Kunhegyes- Alattyán (Szabari), Cibak- háza-Kenderes (Vígh), János- hida-Jászapáti (Munkácsi), Vegyiművek-Martfű (Csong- rád m.), Abony-SZVSI (Mihá­lyi J.), 13.30. Megyei II. osz­tály: Kunmadaras-Szelevény (Németh Z.), Kengyel-Tisza- püspöki (Szabó Gy.), Nagy­körű-Kun FC (Tóth B.), Ti­szaszentimre-Tiszajenő (Ka- polcsi F.), Abádszalók-Öcsöd (Lakatos J.), Cserkeszőlő- Túrkeve (Tóth S.), Jászla- dány-Jászágó (Varga EL S.), 13.30. Vasárnap Lövészet. MTTOSZ Kelet- magyarországi bajnoksága: Szolnok MÁV lőtér, 9.00. Kézilabda. NB I/B., nők: Debreceni Sl-Jászberényi TKF DSE, 10.00. NB II., fér­fiak: Martfű-Hódmezővásár- hely, 11.00. /Vők.Spartacus- Gyömrő, Olaj-csarnok, 15.00. Kosárlabda. Nők NB I/B.: PVSK Alapítvány-Szolnoki MÁV, 17.00. Röplabda: Férfiak NB !.: Szolnoki Titász RK-Honda Babos, Olaj-csarnok, 11.00. Nők, Extraliga: JRK-Szegedi DRE, Jászberény, 16.00. Vízilabda: Medicor MK: Bratislava-Szentes 12.00, Szolnoki MTE-Vasas 13.30, Szolnok, Damjanich uszoda. Labdarúgás. NB /.. DVSC- UTE, (Duna TV) 14.30, BVSC-Siófok, 17.00. NB I/B.: Szolnoki MÁV Neusied- ler-Salgótarján, 14,30. NB II. Keleti csoport: Demecser-Ti- szafüred,14.30. NB III. Alföld­csoport: Mélykút-KUTE, Ki- sújszállás-HFC, 14.30. Mátra­csoport: Salgó-Rákóczifalva, 11.00. Tisza-csoport: Püspök- ladány-Karcag, 13.30. Megyei 1. osztály: Homok-Tószeg (Tűhegyi), Szajol-Mezőtúr (Békés m.) 13.30. II. osztály: Rákócziújfalu-Tiszatenyő (Varga) Tiszaföldvár-Tisza- gyenda (Pál) Jászkisér-Szász- berek (Pest m.), Jászszentand- rás-Kőtelek (Földi), Puszta- monostor-Jászboldogháza (Gyenge) Jászdózsa-Beseny- szög (Somogyi) Jásztelek-Já- szalsószentgyörgy (Csányi) Zagyvarékas-Jászfényszaru (Tóth) Jászárokszállás-Jászjá- kóhalma (Szabari) 13.30. Fegyelmi határozatok! 1 mérkőzéstől eltiltva: Len­gyel Endre (Martfű), Nyilasi Péter (J.dózsa), Tóth Sándor (K.madaras), Sándorfi János (Szelevény) 2. mérkőzéstől: Herbály Zoltán (K. madaras), Csornán Ferenc (Cs.szőlő), Bíró Zoltán (T. földvár). 3 mérkőzéstől: Tó vízi György (Cibak.) Kökény Ferenc (Alattyán, Csömör Gyula (J.dózsa). 4 mérkőzéstől: Fe­hér Sándor (Alattyán). A Túr- keve-Tiszagyenda meccs há­rom pontját, 3-0-ás gólkülönb­séggel a Túrkeve javára írták. Pénzbüntetések: TSE 5200 Ft., Kun FC 6000 Ft.

Next

/
Thumbnails
Contents