Új Néplap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18 / 244. szám

1997. október 18., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont Irgalom Bár ma már a daganatos betegségek jó része gyógyítható, mégis az emberek többsége halálos ítéletnek érzi a diag­nózist: rák. Nem kis lelki teherrel kell szembenéznie annak, aki megtudja, hogy rosszindulata daganata van. A rákos betegségek egyik legkriti- kusabbja a mellrák, amitől a nők szinte rettegnek. Nemcsak a betegség ténye miatt, hanem azért is, mert e testrész műtété sokuknak nőiességük odaveszését is jelenti. Ma már szervezetek, alapítványok segítik a betegeket, lelki támaszt adnak a legnehezebb pillanatokban. Az élet azonban abból is nyújt példát, hogy nemcsak hogy elmarad a segítség- nyújtás, hanem a legminimálisabb együttérzés, irgalom is hi­ányzik azokból az emberekből, akik „hivatalból” kapcsolatba kerülnek a beteggel. Egy szolnoki asszony rettegésben élt néhány hétig. A mun­kahelyén elintézte a helyettesítését, a családját is felkészítette a várhatókra, és próbálta sírás nélkül végigdolgozni a napokat, valahogy enyhíteni a pánikot. Egy vizsgálatnál ugyanis azt mondta az orvos, hogy meg kell operálni a mellét. Az asszony már megfelelő sebész után is érdeklődött, amikor az újabb, im­már gépi vizsgálat eredménye negatív lett. Ő „megúszta” a mű­tétet, de azt a néhány hét pánikot, amiben élt, nem felejti el sem ő, sem a környezete. , Egy másik szolnoki asszonynak nem volt ilyen szerencséje. Ő túlesett az operáción. Szerencséje a bajban, hogy nem kellett levenni a mellét, csak a csomót távolították el belőle. Alig tért magához a kórházi ágyon a műtét és a betegség okozta sokkból, amikor megjelent egy gyártó cég ügynöke, hogy felajánlja számára az általa nyilván legjobbnak vélt mellprotézist. E mell­bevágó jelenetnél mi mást tehetett volna az asszony, minthogy valamennyire uralkodva magán, közölje az ügynökkel: ön té­ved, nekem nincs szükségem protézisre, nekem nem operálták le a mellemet. Az ügynök tévedett, de ez a tévedés a betegnek ki tudja, hány ősz hajszálába került. Mint ahogy az előző esetben is a vizsgáló orvos tévedett, mégsem kellett megoperálni a pácienst, ám az asszonynak pokoli napokat kellett kibírni addig, amíg megis­merte a második, megnyugtató leletet. Hihető és nem is vitatható, hogy az egészségügyben dolgo­zók közül sokan elfásulnak az évek során, gépiesen kezelik a betegeket. Ők már elfelejtik, hogy a szavak is számítanak, amit a betegnek mondanak, hogy a hangsúly is ölhet, hogy rettegett betegségekről óvatosan, minden szót meggondolva kell a páci­ensnek beszélni, és hogy súlyos betegségben szenvedő, vagy e betegség közelében járó emberekkel szemben tévedni és a té­vedést még ki is mondani: ez nem csupán az irgalom hiánya. Ez egyszerűen embertelen ellenük. Min dolgozik H. Bathó Edit néprajztudós? Hogyan öltözködtek a jászok? Mottó: időről időre megkér­dezünk a megyében élő tudó­sokat, művészeket, hogy min dolgoznak. H. Bathó Edit néprajzkutató, a jászberényi Jász Múzeum igaz­gatója eddig többek között a jászsági méhészet és a szőlő­kultúra kutatásában ért el szá­mottevő eredményeket. Mint érdeklődésünkre elmondta, je­lenleg a jászok öltözködésének története foglalkoztatja.- Izgalmas ez a téma, mert keveset tudunk róla - mondta bevezetőben. - Széles körben elterjedt vélemény, hogy a já­szoknak nem volt saját népvise­letük, de ez nem igaz. A régé­szet támpontokat ad arra, ho­gyan öltözködtek a beköltözés­kor, a török kori oklevelek a későbbi változásokat jelzik, majd érdekes a redemptiót kö­vető gazdasági föllendülés ha­tása az öltözködésre. Ebből és a következő korokból már több dokumentumunk van, tárgyi emlékek is föllelhetők.- Hol tart ma a kutatómunka, és hol akarja publikálni az eredményeit?- Még vagy két évre van szükségem, figyelembe véve, hogy az állandó kiállításunk felújítása megakasztja ezt a munkát. Több résztanulmány már elkészült, magát a könyvet a Jászsági Füzetek sorozatban szeretném megjelentetni mel­lékletekkel, akár szabásmin­tákkal együtt.- Gondolja, hogy lesz, aki megvarratja magának a ré­gebbi jászsági népviseletet?- Már vannak, akik megvar­ratták, és hordják is ünnepi al­kalmakkor. Az első ilyen öltö­zetet magam készíttettem el, de már nem vagyok egyedül. Fia­talok is hordják a régi jász vise­letét, részben a táncmozgalom hatására. A hagyományok ápo­lása, a gyökerek keresése ebben is megnyilvánul. B. A Kétszer született: először 1914-ben, másodjára 1944-ben Túlélte a kivégzését Noha már sok földet bejártam, eddig még nem találkoztam olyan emberrel, aki elmondhatta volna magáról: akár hiszik, akár nem, de én túléltem a saját kivégzésemet is. Most ráakad­tam a jászalsószentgyörgyi Lajkó Jánosra, aki minden túlzás nélkül állíthatja magáról, hogy kétszer született. Az anyakönyv szerint először az első világháború első évében, 1914-ben, a má­sodik születésnapja pedig 1944. december 6-a, Miklós napja. És hogy nem múlt el nyomtala­nul ez a több évtized, az is bi­zonyítja, hogy népes családja körében Lajkó János a minap ünnepelte gyémántlakodalmát élete párjával, Bálint Margittal. Hideg, nyirkos, ködös, csú­nya idő ereszkedett 1944. de­cember 6-án Dunaföldvár kör­nyékére. A visszavonuló ma­gyar katonákat újra és újra be­vetették az oroszok ellen - ke­vés sikerrel. Hatan maradtak Lajkó János szakaszából, és ahogyan visszafelé vonultak, azt vették észre, hogy bekerítet­ték őket. Felesleges lett volna ellenállni; átadták a fegyverei­ket az oroszoknak és vártak. Azt értették, hogy „kaput”, mi­közben egy nádas felé hajtották őket. Elbúcsúztak egymástól, meg az élettől, mert tudták, ez az utolsó út. Megállították őket, és hátul­ról orosz géppisztoly-sorozat terítette le a hat fiatalt. Egy óra múlhatott, vagy sok­kal több, ezt fel sem fogta, ami­kor magához tért. Mindene fájt, fázott, bedagadt a szája, először mozdulni sem bírt. Hullák mel­lette, felette, és nagy nehezen préselte ki a szavakat:- Ész’-e Matyi? Bizony a jászberényi legény­től nem érkezett válasz, ő már a másik világba érkezett. Meg a többiek is. Lajkó János kivéte­lével, aki nem tudta, mitévő le­gyen. Gyanította, halottnak hit­ték, golyó ütötte át a tarkóját, az az arcán át távozott, ömlött a vér belőle. Sokáig feküdt moz­dulatlanul. Talán jobb lett volna meghalni, villant át az agyán, majd kínkeservesen feltápász- kodott. Bevonszolta magát egy nádasba, leült egy dombra, és elveszítette az eszméletét. Mire magához tért, másnap volt, és elindult a vakvilágba. Egy ta­nya került az útjába, oroszok lakták, puskatussal fogadták. Látták, súlyos sebesült, és ettől kezdve segítettek neki. Tűz mellé ültették, megitatták mé­zes borral, és még ágy is jutott neki. Azután az oroszok előre mentek, őt otthagyták. Duna- földváron gyógyítgatták, kö- tözgették egy hétig, majd haza­felé vette az irányt. Kínkeser­vesen ért Alsószentgyörgyre, akkor már december 19-ét mu­tatott a naptár. A fején óriási turbán, először nem ismerték meg, de aztán nagy öröm, sírás- rívás volt, hogy hazatért. Neki véget ért a háború. Az orvos hónapokig kezelte a szörnyű sebet, áldották szeren­cséjét, hogy fejlövését így megúszta. Titokban, estefelé járt hozzá a doktor, akkoriban nem számított jó pontnak egy sebesült magyar katona sérü­lése. Ekkor már volt egy fiuk, majd később született még egy. És haladtak, rohantak az évek, a munkás hétköznapok. Mindketten dolgoztak, János bácsi Pesten is, a postánál is, végül a Hűtőgépgyártól került nyugdíjba. Ma már öt unokával és ki­lenc dédunokával is dicseked­hetnek. Valahogyan úgy van­nak ezzel a szép nagy család­dal, hogy mindig a legapróbbak a legaranyosabbak. A minap megvolt a gyémánt­lakodalom, jelezve, hogy hat­van esztendeje jóban-rosszban hű társai egymásnak. Mindket­ten szerettek dolgozni. Nem sokat rágódtak a múlton, Mar­git néni szavaival élve: „Ked­ves, el voltunk foglalva az élet­tel.” János bácsi mindig szeretett énekelni, nótázni, és úgy van vele, neki olyan élet jutott, amelyikben jóval több jó akadt, mint rossz. Szerencsére gyógyszerre nem költenek, csak hát közben elszálltak az évek. A papa 83 éves, a mama öttel kevesebb. Hízókkal már nem bajlódnak, de aprólék még akad most is a rendezett ház körüli portán. Azon, amelyik ajtaja soha nem reteszelt, elvégre mindig várnak valakit. Nagy a család, népes a rokonság, és jönnek is elég sűrűn: megnézni a renge­teget dolgozó Margit mamát, és azt a János papát, aki arról ne­vezetes, hogy a kivégzését is túlélte. D. Szabó Miklós Lajkó János és párja, Bálint Margit az idén ünnepelték házasságkötésük hatvanadik évfordulóját. fotó: Cs. i. Bistey András: Lángok a víz fölött Az Új Néplap újságírójának hetedik könyve Új könyv jelent meg az Új Nép­lap újságírójának, Bistey And­rásnak a tollából, immáron a he­tedik. Gondos, szép könyv, kézbe venni is jó. Fedelén har­cos vitéz lovon, karddal a kezé­ben, fölötte a kötet címe: Lán­gok a víz fölött. A kép múltat idéz, a cím drámát sejtet.- Könyvem címadó írása, mely kisregénynek tekinthető, a távoli múltba, a XVII. századba visz. Cselekménye a nagy had­vezér, Zrínyi téli hadjáratának idején játszódik. Ebben az érte­lemben történelmi regénynek is felfogható - lenne. Ám itt a his­tória csupán csak háttér, ko­rántsem főszereplő.- Akkor nem is róla, a kiváló hadvezérről és költőről szól a történet?- Egyáltalán nem, Zrínyi jó­formán csak felvillan, aztán a történet szereplőiben él tovább. Egyébként sem volt szándé­komban a históriát jeles szemé­lyiségek rajzában ábrázolni, vagy akár holmi történelmi ké­peskönyvet adni az olvasó ke­zébe. Áz én szereplőim teremtett alakok, a képzelet szülte őket.- Kangur Mátét is, aki a kis­regény középpontjában áll? S akinek egyébként neve kun származására vall?- Őt is. Benne olyan, kezdet­ben kicsit kalandos vérű, kicsit könnyelmű természetű legényt akartam felmutatni, aki Zrínyi katonái közé keveredve átvere­kedvén magát különböző meg­próbáltatásokon - találkozás szerelemmel, halállal - válik ha nem is hőssé, de mindenképp érett férfivá, derék emberré. Kü­lönben „hősöm” annyiban nagykunsági, hogy innen, erről a tájról indul útra marhacsordát hajtván társaival Velencébe, s útközben támadják meg a törö­kök, majd kerül Zrínyi seregébe.- A történelmet többnyire arra használják az írók, hogy vele a mának üzenjenek.- Az én üzenetem, ha beszél­hetünk erről, pusztán emberi. Korántsem történelmi, netán va­lamiféle rejtetten politikai. Csu­pán szerettem volna megmu­tatni, hogyan alakul ajellem kié­lezett drámai helyzetekben.- A kötetben az említett kisre­gény mellett néhány elbeszélés szerepel. Azok is kapcsolódnak valamiképp a históriához?- Ha megírásuk, illetve meg­jelenésük időpontját vesszük, bizonyos értelemben igen, hisz felölelik az utóbbi negyven esz­tendőt, annak jellegzetes konf­liktusai kapnak he­lyet bennük. Elbe­széléseim hatalmas ívet írnak az időben.- A könyv a Zrí­nyi Kiadónál jelent meg.- Régi, jó kap­csolatom van a Zrí­nyivel. Másfél évti­zedes. De jelent meg már munkám a Magvetőnél is, no- velláskötet, a Koz­mosz-sorozatban.- Első könyve csaknem 20 éve lá­tott napvilágot. Akár ünnep is lehet ez a mostani, jubi­leum.- Valóban, sze­retnénk kissé ünne­pélyessé tenni könyvem megjele­nését, Könyvpre­mier címmel a szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban mutatjuk be október végén, pontosan 28-án délután 5 óra­kor, melyre mindenkit szere­tettel várunk. V. M. Képviselői mérleg a ciklus utolsó évében Nem kilóra mérik a munka eredményét Dr.Czuczi Mihály az SZDSZ képviselője az országgyűlés­ben. Arra kértük, vonja meg eddigi parlamenti tevékeny­ségének mérlegét.- 1996. november 18-án kerül­tem a Parlamentbe országos lis­tán, Rajk László megüresedett helyére. Örömmel vettem ezt a lehetőséget, elsősorban azért, mert úgy éreztem, ez a Tisza­zugnak is szól. Ez elég elmara­dott térség. A munkanélküliség átlagban 20 százalék körül van, de egyes településeken eléri a 38-40 százalékot. A munkaügy területén dolgoztam korábban, és nem bürokrataként. Jártam a területet, ügyfélfogadásokon vettem részt, közeli kapcsolat­ban voltam az emberekkel, is­mertem a gondjaikat.- Önnek úgynevezett listás képviselőként a helyi ügyeken kívül egyebekkel is kell foglal­koznia.- Azt hiszem, a képviselőnél nem kilóra mérik a beadványo­kat, a felszólalásokat, hanem az ügyek fontossága és a kezde­ményezés eredményessége számít. Egy év alatt tizennégy­szer szólaltam föl, legtöbbször a szakterületembe vágó vagy ahhoz közel álló témákban. Ä foglalkoztatási törvény vagy a köztisztviselői törvény módosí­tása, munkavédelem, a fiatalok és a kábítószer; ezek voltak azok a témák, amelyekben vé­leményt nyilvánítottam. Vol­tam az SZDSZ vezérszónoka is a megváltozott munkaképessé­gűek, rokkantak témájában. Az alkalmi munkavállalói könyv­vel kapcsolatban kifogásoltam, hogy a mezőgazdasági munká­sok helyzetét nem veszi kellően figyelembe, és drága a közte­herjegy. Ezt csökkentették is, 900-ról 500 forintra.- Egy országos listán megvá­lasztott képviselő milyen formá­ban tartja a kapcsolatot a vá­lasztókkal?- Igyekeztem nem elvenni a lehetőséget Farkas Imrétől, a térség kerületben megválasztott képviselőjétől, de sokan megke­restek a környék lakosai és az önkormányzatok közül, ami be­vallom, jólesett, és nem is uta­síthattam vissza, aki segítséget kért. Ilyen téma volt a Kun- szentmárton-Tiszaföldvár- Martfű közötti útszakasz ügye, ami szélesebb réteget érintett. De említhetném a telefont, a gázt is.- A Tiszazug szinte túl repre­zentált az országgyűlésben, hi­szen három képviselő is ott él, és képviseli ennek a viszonylag kis tájnak az érdekeit. Ami­kor a Ti­szazug ér­dekeiről van szó, akkor ösz- sze kell fognunk, és nem is csak azért, mert a kormánykoalíciós összefogás erre kötelez. Együtt adtunk be indítványt Jauernik Istvánnal a kunszentmártoni volt MHSZ- székházról, Farkas Imrével is volt több közös kezdeményezé­sünk.- Kíván-e indulni a következő választásokon?- Az SZDSZ szervezetei ja­vasoltak, ha a párt országos ta­nácsa elfogadja ezt, akkor indu­lok a jövő évi választásokon. Bistey A. Elhunyt a Tisza-táj festője 76 eves korában kedden el­hunyt Botos Sándor, Mun- kácsy-díjas festőművész. Az 1921-ben Szolnokon szüle­tett Botos Sándor elemi iskoláit követően a Verseghy Ferenc Gimnáziumban folytatta tanu­lóéveit, és már kezdetben kitűnt rajzkészségével. Szerencsére Brossai Károly rajztanár és fes­tőművész tanította akkoriban a a rajzot és művészettörténetet. Ä tavaszi és őszi időkben a felsőbb osztályosok már a sza­badban dolgozhattak, s rend­szeresen látogathatták a mű­vésztelep nyárvégi tárlatait. Bo­tos számára ez is élményt jelen­tett a pályainduláshoz. A Képzőművészeti Főisko­lán mesterei Aha Novák Vil­mos, Kosztuly Béla és Elekfy Jenő voltak, de fejlődésére Gáborjáni Szabó Kálmán is nagy hatással volt. 1944-ben fe­jezte be tanulmányait. Művészi bemutatkozása Szolnokon 1947-ben a megye­házán rendezett kiállítás volt; itt többek között Baranyó Sándor­ral együtt szerepelt. Botos Sándor 1951-től kezdve részt vett az országos képzőművészeti kiállításokon. 1953-ban és 1954-ben országos tájkép pályázatokon díjat is nyert. 1959-ben Botos Sándor­nak sikeres gyűjteményes kiál­lítása volt az Érnst Múzeum­ban, s azóta művészi pályája Budapesthez kötődött. Szolno­kon azonban ezután is mindig szerepelt műveivel. Botos Sándor népi jelenetei­vel, a Tisza-táj ábrázolásával meghatározó alakja lett a Szol­noki Művésztelepnek. Több dí­jat nyert. A változatos, gazdag művészeti hagyományok for­manyelvének felhasználási le­hetőségeit kereste. Temetése október 20-án a szolnoki re­formátus temetőben lesz.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents