Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-03 / 205. szám
1997. szeptember 3., szerda 5. oldal Hazai Tükör Borfesztivál. Jó bornak is kell - múzeum. Tegnap a VI. budapesti nemzetközi borfesztivál alkalmából a budai Várban Göncz Árpád köztársasági elnök megnyitotta A magyar borok házát, húsz magyar történelmi borvidék termésének reprezentatív bemutatóhelyét. fotó: feb/diósi imre Az ország új szakaszba lépett Magyarország 1997 nyarán a NATO és az Európai Unió döntésével új szakaszba lépett: megteremtődött a feltétele az ország felzárkózásának - jelentette ki Horn Gyula miniszterelnök. Az MSZP elnöke a szocialisták keddi kibővített frakcióülésén azt is hangsúlyozta, hogy az integrációnak nincs ésszerű alternatívája. Mintegy másfél órás bevezető előadásában a pártelnök rámutatott: a politikai ciklus végéig az határozza meg az MSZP viszonyát a többi politikai erőhöz, hogy azok miként képviselik a nemzet közös érdekét a felzárkózásra. A gazdasági helyzetről szólva adatokkal támasztotta alá, hogy az eredmények valósak: az év végére nettó 13 milliárd dollárra csökken az ország külső adóssága, a GDP 69 százaléka alá süllyed a belső államadósság, a külföldi tőkebeáramlás pedig az első félévben meghaladta az 1000 millió dollárt. A kormány 1997 helyett csak jövőre kívánja befejezni a privatizációs folyamatot. Tervezik továbbá, hogy a Miniszterelnöki Hivatal mellett stratégiái tervezőintézetet hoznak létre egy 2000-ig, valamint egy 2010-ig szóló országfejlesztési program kidolgozása végett. A politikai baloldal helyzetét elemezve Horn Gyula kifejtette, hogy az MSZP-nek ugyanazzal kell szembenéznie, mint a többi baloldali pártnak: elérkezett az idő, amikor semmi értelme foglalkozni a régi munkásmozgalmi jelszavakkal és törekvésekkel, mivel megváltoztak a boldogulás feltételei. Az MSZP-nek most a foglalkoztatási, a szociális és a munkajogi kérdésekre kell nagy hangsúlyt helyeznie. Japán műszer rákvizsgálatra. Nagy teljesítményű, a daganatos betegségek megállapítására alkalmas berendezést adtak át tegnap az Országos Onkológiai Intézetben a japán nagykövetség képviselői. A 75 millió forintot érő, izotópvizsgálatokra is képes SPECT-készüléket az intézet pályázat útján nyerte el. fotó: feb/diósi imre é Parlamenti párviadal a percekkel Rövidebb időkeret napirenden kívüli szócsatákra Törvényhozói feladatok sokasága várja a honatyákat a jövő hétfőn kezdődő őszi ülésszakon. A benyújtott - és egyelőre parkolópályán levő - törvényjavaslatok fölfokozott munkatempóra késztetik a Házat. A folyamatos időzavar enyhítése, a tárgyalási idő jobb kihasználása érdekében a Házszabály jó néhány előírását módosították. Ennek jegyében például a kétnapos ülésszakoknak csak az első napján, a három- vagy többnapos plenáris tanácskozásoknak pedig csak az első két napján lesznek napirend előtti felszólalások. E soron kívüli megnyilatkozásokra eddig 5 percet biztosított a Házszabály, a jövőben csak 2 perc lesz az időkeret. A korábbi gyakorlat szerint a napirend előtti fölszóla- lásokra 2-2 perces időtartamban reagálhattak a témában érintett bizottságok elnökei, a parlamenti frakciók vezetői, továbbá a személyükben érintett honatyák és a kormány tagjai. Hétfőtől kezdve leszűkül azok köre, akik bekapcsolódhatnak a szópárbajokba: a napirend előtti fölvetésekre csak a kormány képviselője reagálhat - legfeljebb 5 percben -, továbbá a személyében érintett törvényhozó - legfeljebb két percben. Csökken az interpellációk időtartama is. Eddig a képviselő 3 percet kapott interpellációja ismertetésére, s 5 percben válaszolhatott a megszólított. A képviselőnek újabb két perc adatott arra, hogy megindokolja, miért fogadja el, vagy nem fogadja el a választ. Az interpelláció elmondására továbbra is 3 percet enged a Házszabály, de a válaszra már csak 4, az el- vagy el nem fogadásra csupán egy percet. A számítások szerint a módosítások révén egy-egy kétnapos ülésszakon legalább három órával többet tudnak a képviselők érdemi munkával foglalkozni. Koós Tamás Költségvetési tili-toli a tb körül Az egészségügyi ellátások szűkítésétől nem kell tartani A Gazdasági Kabinet 30 milliárd forintos hiányt tart elfogadhatónak a tb-alapok idei pótköltségvetésében, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakértői szerint azonban kérdéses, hogy teljesíthető-e ez a követelmény. A Gazdasági Kabinet legutóbbi ülésén a pénzügyi szakemberek kifejtették: abban bízva javasolják a 30 milliárdos hiány elfogadását, hogy az egészségbiztosító a jövőben nagyobb energiát fordít a járulékok beszedésére és a befizetések ellenőrzésére. Erre mintegy válaszként az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakértői tegnapi, rendkívüli sajtótájékoztatójukon elmondták: az ellenőrzések fokozását fontos feladatuknak tartják, de a Pénzügyminisztérium alaposan túlbecsülte várható bevételeiket. Az egészségügyi hozzájárulás például a pótköltségvetés egyik sarokpontja, ám a fizetésre kötelezhetők köre a PM által jelzett 4,6 millió biztosított helyett csak 4 millió. Egyenes következmény, hogy ebből a PM által megjelöltnél mintegy 12-14 milliárd forinttal kevesebb bevételre számíthat a társadalombiztosítás. Ez végül is - következetes ellenőrzés és szigorú behajtás mellett is - legfeljebb 70 milliárd forintot jelenthet az idén. A Gazdaságkutató Rt. ennél is pesszimistább - vagy realistább? -, amikor 60 milliárdos bevételt jósol. A következő hónapokban további szakértői egyeztetések várhatók a pénzügyi tárca és az OEP szakemberei között. Azt azonban a lakosság megnyugtatására elmondták, hogy az ellátások szűkítésétől, valamint 1999-ig a járulékok emelésétől nem kell tartani. N. Zs. Vezet a Dallas, nyomában a Szeretlek, Véronique! és a Szomszédok Sorozatok a tévétoplista élén Egy-másfél hónap múlva rajtolnak a kereskedelmi televíziók. A bontakozó verseny szempontjából tehát nem pusztán érdekes, hanem az idősebb médiatestvér, az MTV Rt. számára fontos is, hogy miként alakul a képernyőre kerülő műsorok nézettsége. Ezúttal az augusztusban sugárzott adások toplistájában tallóztunk, amelyet a tévénézők egy reprezentatív körének véleménye alapján állítottak össze. A rangsorban minden periodikus műsor csak egy, a vizsgált időszakon belüli legnézettebb adásával szerepel. Továbbra is töretlen a Dallas népszerűsége: az augusztus 29-ei epizódot több mint 4 millióan látták, azaz a nézők teljes körének több mint 40 százaléka. A második legnézettebb műsor a Szeretlek, Véronique! című francia-német tévéfilm volt, erre 3,7 millióan voltak kíváncsiak augusztus 30-án, szombat este. Csaknem ugyanennyi nézőt vonzott a nézettségi listán harmadik Csodálatos landolás című film, amelyet egy héttel korábban vetített az MTV 1-es csatornája. A Szomszédok augusztus 28-ai epizódját 3,6 millió néző látta (38,6 százalék). Az MTV 2 legnépszerűbb adása a Kriminális volt: augusztus 12-én 3,2 millióan nézték; közvetlenül utána a Kisváros augusztus 21-én sugárzott epizódja következett, szintén 3 millión felüli nézőszámmal. A „hárommilliósok” klubjába sorolt be a Hegyek pokla című amerikai film és a Megperzselt szívek című sorozat augusztus 19-én vetített része is. A Híradó este 1/2 8-as kiadásai a műit hónapban ugyancsak körülbelül 3 millió szempár előtt peregtek. Hasonlóan magas nézettsége volt a Friderikusz-show nyári, ismétlő műsorának és majdnem 3 millióan látták a Memphis Belle című angol filmet, továbbá Frei Tamás Dosszié című műsorát. (tardos) Nincs megegyezés. Továbbra sincs megállapodás a pártok között arról, hogy az ország- gyűlési választások - a jövő évi voksolást követően - áprilisban vagy májusban legyenek - közölte Kuncze Gábor belügyminiszter a tegnapi ötpárti egyeztetés után. így az alkotmány szövegébe az kerül majd, hogy ezt a kérdést külön törvény szabályozza - tette hozzá. „Horn mondjon le!” Zárt ülésen. Lakitelken tárgyal a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója. Mint Demeter Ervin elmondta, az ülésen szóba került a miniszterelnök érintettsége az ügynöktörvényben. Az MDF elvárja, hogy a miniszterelnök eleget tegyen az átvilágító bírók felszólításának, és önként mondjon le. A kormányfő sajtótitkára, Hajdú András szerint Horn Gyula eleget tett minden törvényes köte- lezettségénekl Egyenlőség az iskolában. Folyamatosan megteremteni az esélyegyenlőséget az oktatásban és megtartani a terület kiemelt finanszírozását - ezt a két célt emelte ki Magyar Bálint a közoktatás aktuális kérdései közül tegnap, egy Nagykanizsán tartott fórumon. Ä kultuszminiszter hangsúlyozta: a tárca mindent elkövet, hogy ne növekedjenek a társadalmi különbségek. Ennek egyik eszköze a gyors ütemben fejlődő hazai Internet-program, amely először a középiskolák, majd 2002-re az általános iskolák számára teszi lehetővé a széles körű tájékozódást. Még vizsgálják Simsát. A Központi Bűnüldözési Igazgatóság a törvény szabta 30 napos határidőn belül dönt arról, hogy megindítja-e a nyomozást Simsa Péternek, az Egészségbiztosítási Önkormányzat volt alelnökének ügyében. Két hét tehát még rendelkezésére áll a döntésre - közölte kedden az Országos Rendőr-főkapitány- .ság illetékese. Új szerkesztőségvezető. A Magyar Televízió Rt. aktuális műsorokért felelős alelnöke Siklós Andrást nevezte ki a Híradó helyettes vezetőjévé, szerkesztőségvezetői beosztásban. László József alelnök tájékoztatása szerint Hídvégi József, a Híradó eddigi felelős szerkesztője az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdéseit gondozó integrációs szerkesztőség vezetésére kapott megbízást. Mozgó rendőrőrs. E hónapban megkezdi működését az ország első mozgó rendőrőrse Hajdú-Bihar megyében - jelentette be Debrecenben Sutka Sándor dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány. Beszélgetőpartnerünk: Giczy György, aki szerint nem szorulnak ki a Házból A KDNP-t mindig alulértékelik? A Kereszténydemokrata Néppárt egy-két miniszteri vagy államtitkári székért sohasem fog elvtelen ellenzéki kompromisz- szumokat kötni és azt sem tudja elképzelni, hogy bármilyen együttműködést alakítson ki az MSZP-vel vagy az SZDSZ-szel - szögezte le Giczy György pártelnök. A politikus - aki tisztulási folyamat eredményének tartja Isépyék távozását - bizonyos abban, hogy pártja ott lesz a ’98-as parlamentben is. yfA Fidesz felé is nyitottak vagyunk” fotó: fkb/kallüs György- Elnök úr! Politológusok sze- rint.a KDNP saját magát küldte partvonalra, mert képtelen volt úrrá lenni a soraiban zajló súlyos belső' konfliktusokon. Egyetért ezzel?- Bennünket mindig aláértékelnek! Az elmúlt ciklus azonos időszakában is nagy bukást jósoltak a pártnak, miközben az akkor 33 százalékon álló Fi- desznél egy mandátummal többet szereztünk.- Egyébként az elmúlt hónapokban nem történt más, minthogy a belső feszültségek szítóinak kizárásával megtisztítottuk sorainkat. Az egyház mindig is élt a kiközösítés eszközeivel, mert a hívőknek tudniuk kell, ki tartozik közéjük és ki nem.- Csakhogy közben elolvadt a KDNP frakciója...- Az a frakció már rég elszakadt pártjától. Presztízsokokból nem szabad még egyszer ilyen utcába belemenni. Ezért csak akkor alakul új képviselőcsoport, ha annak feltételei adottak lesznek. A formaságoknál sokkal fontosabb a KDNP programjának széles körű terjesztése.- Kik és hogyan végzik majd ezt a munkát?- Mivel sohasem volt elég pénzünk, s a média részéről sem kaptunk kellő támogatottságot a választási kampányhoz, most is alighanem csak magunkra számítunk. Ezért mintegy 800 szervezetünk aktivistáit, s az eszméinkkel szimpatizálókat kérjük föl a közreműködésre, a különféle fórumok, személyes találkozók szervezésére, lebonyolítására.- Most 4 százalékon állnak. Milyen célt tűztek maguk elé?- A tisztességes szereplést. Afelől semmi kétségem, hogy ’98-ban is bejutunk a parlamentbe, de az sem kizárt, hogy tagjai lehetünk a leendő kormánynak - természetesen koalícióban.- Csakhogy az ellenzéki ösz- szefogás esélyeiben még az érintettek sem bíznak igazán.-Várjuk meg a választási törvény módosítását. Tény, hogy a kormány által benyújtott javaslat csak az MSZP érdekeit szolgálja, s ellene hat a szövetségeknek - mert például a közös jelöltre leadott voksok elvesznek, ha a jelölt alulmarad. Ha mégis elfogadható döntést hoz a parlament, elképzelhető, hogy már az első forduló előtt vagy az után az MDF, illetve az FKGP egyes - elveinkkel egyetértő politikusaival - ösz- szefogűnk. Bizonyos konstrukcióban a Fidesz felé is nyitottak vagyunk, de az MSZP-vel és az SZDSZ-szel semmilyen együttműködésről nem lehet szó,* amíg a KDNP elnöke vagyok. Takács Mariann VÁRJUK ÖNT hétközben 73° - 1 7°° éréig Szolnokon: hirdetési szalonunkban, a Kossuth téri I. sz. irodaházban. Levélben: AS-M Kft. 5001 Szolnok, Pf. 105. Telefaxon: 56/421-766 Telefonon apró- és kiskeretes hirdetését: 56/424-924 Terjesztési ügynökségünkön: Szolnok, Magyar út 9. T.: 56/375-620