Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-18 / 218. szám
8. oldal Sport 1997. szeptember 18., csütörtök ____„Szöcskék” szilaj száguldozása a túrkevei Keviringen ____ A „szöcskék” bajnoki futama minden alkalommal sok né zőt vonz Túrkevén Rekkenő hőség után szakadó eső A hét végén ismét országos bajnoki futam színhelye volt a túrkevei Keviring: az autókrosszosok mellett ezúttal a terepralisok is beszálltak a vasárnapi küzdelmekbe. Bár szombaton még attól kellett tartaniuk a szerveződnek - no és természetesen a pilótáknak -, hogy a kánikulai meleg miatt porfelhőbe veszik a verseny, s a nézők esetleg a legizgalmasabb jeleneteket csak sejthetik, semmint láthatják, másnapra gyökeresen megváltozott a helyzet. A hűvös, esős időnek köszönhetően a pálya talaja felázott, így akadt olyan része a Keviringnek, ahol igencsak „megsüppedt" a korábban kőkeménynek hitt pálya. Mindez azonban nem befolyásolta a versenyzőket - különösen a 3500 köbcentiméteres kategória mezőnyét -, akik parázs viadalt varázsoltak a szépszámú közönség elé. Fotó: Illyés Csaba Az autók alkalmanként olyan közel száguldanak el a korlát mellett, hogy akár meg is érinthetnék a közelben állók A pilótáknak kedvezőtlen időjárás esetén nemcsak az ellenfelekkel kell megküzdeniük, hanem a pályával is, hiszen időnként a „tisztánlátás” is gondot okoz számukra Ma már lényegesen modernebb kasznival látták el a bajnokság élmezőnyébe tartozó versenyzők járgányait, mint néhány esztendeje 55 DUNAFERR CENTER DUVER AcálTERMÉkqyÁRTÓ és KtREsktdo KFt. ACÉLFELHASZNÁLÓK, KERESKEDŐKÉS ÉPÍTKEZŐK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK! A DUNAFERR vállalatcsoport és egyéb acélgyártók termékeinek széles választékával várjuk a tisztelt vevőinket, úgymint: rnelegenhengerelt táblalemezek 2... 80 mm vastagságban hidegenhengerelt táblalemezek 0.5... 2.5 mm vastagságban nyitott és zártszelvények, szerkezeti csövek (pl. fóliaházakhoz) DUNAFERR tagos- és DUNAFERR LUX radiátorok vezeték-, gáz- és horganyzott csövek rnelegenhengerelt idomacélok (szögacélok, laposacélok, U, I, T acélok) betonacélok és egyéb acéltermékek stb.) 1997. szeptember 17-től október 15-ig a készleteink erejéig AKCIÓS VÁSÁRT HIRDETÜNK CSEPELI VEZETÉK CSÖVEKBŐL és ZÁRTSZELVÉNYEKBŐL! Akciós áraink 6 m-es szálakra, ÁFÁ-val együtt: Tártszelvények Csepeli csövek 15x15x1.7 425 Ft 1/2" vez. 863 Ft 1/2" horg. 1.200 Ft 20x20x2.0 672 Ft 3/4" vez. 1.043 Ft 3/4" horg. 1.500 Ft 25x25x2.0 860 Ft 1" vez. 1.560 Ft 1" horg. 2.175 Ft 30x30x2.0 1.047 Ft 5/4" vez. 1.883 Ft 5/4" horg. 2.648 Ft 40x40x2.0 1.413 Ft 6/4" vez. 2.085 Ft 6/4 horg. 2.873 Ft 50x50x2.0 1.788 Ft 2" vez. 2.940 Ft 2" horg. 4.395 Ft 30x15x1.7 662 Ft (Egyéb csövek:) 40x20x2.0 1.047 Ft 1/2" szav. 938 Ft 3/4" szav. 1.155 Ft 60x40x2.0 1.788 Ft stb. 1" szav. 1.710 Ft Egyéb szer. ■i csövek átm . 26.9x2.0 741 Ft átm. 48.2x3.0 2.074 Ft átm. 42.4x3.0 1.778 Ft átm. 48.2x4.0 2.667 Ft Nagyobb (köteges) tételű vásárlásnál további kedvezmények! Kedvező ár, azonnali kiszolgálás gyári minőségben! DUNAFERR CENTER DUVER Acéltermékgyártó és Kereskedő Kft. 5000 SZOLNOK, Piroskai út 8. sz. Telefon, fax: 56/425-199 Nyugat-Európa vezető élelmiszeripari cége, amely olyan közkedvelt márkák gyártója és forgalmazója, mint a Hit, a Crunchips, a Soletti területi értékesítési képviselőt keres Szolnokon vagy közvetlen vonzáskörzetében lévő lakhellyel. Feladata:- a cég jelenlegi vevőkörével való kapcsolattartás,- új vevőkör kialakítása, ■ a Bahlsen termékek értékesítése a kereskedelmi partnerek részére,- az áru terítésének lebonyolítása, melyhez a cég szolgálati gépkocsit biztosít. Feltételek:- középiskolai végzettség,- jó kapcsolatteremtő készség,- B kategóriás jogosítvány,- telefonos lakás,- erkölcsi bizonyítvány,- kereskedelmi munkatapasztalat előnynek számít. Amennyiben úgy gondolja, hogy Ön az ideális jelölt, írásos jelentkezését - a megjelenéstől számított 7 napon belül - várjuk az alábbi címen: BAHLSEN KFT. 1118 Budapest, Dayka G. u. 3/B, (Rubin Hotel, B épület) Kérjük, hogy a borítékra írják rá: „Pályázat". TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS ’98 címmel konzultáció-sorozat lesz Szolnokon, a Helyőrségi Klubban 1997. szeptember 29-én, november 17-én és december 15-én 9 órai kezdettel. Téma: a társadalombiztosítással kapcsolatos új törvények és rendeletek. Előadók: dr. Kiss Lenke, az OEP főosztályvezetője és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezető szakemberei Részvételi díj: 15.900 Ft/fő. Jelentkezés: - Egészségbiztosítási Pénztár:Áijfatudi Pálné osztályvezető 5000 Szolnok, Mikszáth u. 3-5. Telefon: 56/424-111- Open Carrier Bt. Pécs, telefon/fax: 72/330-976- a program napján a helyszínen. MEGHÍVÓ a Túrkevei Mezőgazdasági Szövetkezet igazgatósága 1997. október 3-án 8 órára hirdetmény útján TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉST hív össze a KORDA SÁNDOR FILMSZÍNHÁZBA (Túrkeve, Széchenyi u. 21.) Napirendi pontok: 1. Az igazgatóság beszámolója a választás óta eltelt időszak eseményeiről, az igazgatóság tevékenységéről és a szövetkezet vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről. Előadó: Simon József, az igazgatóság elnöke 2. A felügyelőbizottság beszámolója a bizottság tevékenységéről, valamint az előterjesztésekkel kapcsolatos vélemények ismertetése. Előadó: Árvái Imre, a felügyelőbizottság elnöke 3. Javaslat az Alapszabály módosítására. Előadó: Simon József, az igazgatóság elnöke 4. Beszámoló a jelölő bizottság munkájáról, javaslat a tisztségviselőkre. Előadó: Ozsváth András, a jelölő bizottság elnöke 5. Választás. 6. A közgyűlés hatáskörébe tartozó egyéb kérdések. Előadó: Simon József, az igazgatóság elnöke Amennyiben a közgyűlés a megjelent tagok számára tekintettel nem lenne határozatképes, az igazgatóság azonos napirenddel, azonos helyszínre, ugyanerre a napra újabb közgyűlést hív össze, amelynek kezdési időpontja 8.30 óra. Ez a közgyűlés - az eredeti napirendre vonatkozóan - a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes. Igazgatóság elnöke •141076/jH' ................................................................................................................................................................................................ Szolnok, Baross út 44. 56/375-201, 410-330 MOST ENNYIÉRT AZ ÖNÍ LEHET! FORD KA 352 eFt FORD Fiesta 1.3 Focus 5 ajtós 360 eFt FORD Escort 1.3 C 5 ajtós 380 eFt FORD Escort 1.3 Algarve 5 ajtós 412 eFt FORD Escort 1.6 Tuscany 5 ajtós 510 eFt FORD Mondeo 1.6 CLX 684 eFt FORD Transit 2.5 D 488 eFt + áfától Első részlet befizetésétől elvihető! Használtautó-beszámítás. 0 1 7 ÁFÉSZ Kiskunfélegyháza UNTEGRÁLl MEZŐGAZDASÁGI ÁRUHÁZA (Kiskunfélegyháza, Kecskeméti u. 173/A.) AKCIÓS ÁRON KÍNÁLJA! a szerkezeti csöveket, fóliavázak, színek, tetó'szerkezetek, építésére: 21.3x1.8 640Ft/szál 26.5x2.0 750Ft/szál 33.5x2.0 990 Ft/szál 41.5x2.5 1.660 Ft/szál 42.5x2 1.340 Ft/szál 1 "-os 3.25-ös falvastagságú szerkezeti cső 10 fm-es szálakban 220 Ft/fm 5/4"-os 3.25 falvastagságú szerkezeti cső 10 fm-es szálakban 270 Ft/fm Most vásároljon REKLÁMÁRON 12000x0.15-os UV stabil agrofóliát, 35.900 Ft/tekercs! - AMÍG A KÉSZLET TART! KÍNÁLJUK MEG!- a 8500x0.15-ös és a 1600x0.15-ös UV stabil agrofóliát! Már most gondoljon a hidegebb napokra, vásároljon FÁTYOLFÓLIÁT REKLÁMÁRON 29.90 Ft/m2, méretei 3.95x100 m, 4.3x100 m, 6.35x100 m, 9.5x100 m, 10.5x100 m-es, de megrendelhető 250 fm-es hosszúságban is! Áraink az áfát tartalmazzák! Várjuk vásárlóink személyes és telefon érdeklődését! i Telefon: 76/466-105 Telefnn/fnx: 76/462-971 A világ legnagyobb hirdetési lapkiadójához, a Hebdo Mag International csoporthoz tartozó Expressz Kiadó Rt. Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő, vállalkozói igazolvánnyal rendelkező ÜZLETKÖTŐ munkatársat keres. Az üzletkötő feladata: hirdetések akvirálása vidéki megrendelőktől az Expressz Kiadó Rt. kiadványaiba. A jelentkezők közül előnyt élveznek: az üzletkötői gyakorlattal, a hirdetési szakma ismeretével rendelkezők. A munkavégzéshez szükséges: mobiltelefon, telefax és saját tulajdonú személygépkocsi. A vállalkozóktól az Expressz színvonalas és eredményes képviseletét várjuk, amelyet teljesítménytől függő, kedvező jutalékkal honorálunk. A szakmai önéletrajzot és fényképet tartalmazó pályázatokat, valamint egy kísérőlevelet a hirdetést közlő lap , megnevezésével együtt, az Expressz Kiadó Rt. Értékesítési és Marketing Igazgatóságára, az 1446 Bp., pf.: 411. postacímre kérjük elküldeni.