Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-17 / 217. szám
6. oldal Képriport 1997. szeptember 17., szerda Nem úszták meg szárazon a felderítő katonák Féléves kiképzésük utolsó állomásához érkeztek a szolnoki 34. Bercsényi Felderítő Zászlóalj katonái. Az alakulat első századáról egyébként az a hír járja, hogy ott szolgálnak a legkeményebb fickók, akik éppúgy otthon érzik magukat a szárazföldön, mint a levegőben, vagy akár a kellemetlenül hűvös vízben. A kiképzés utolsó mozzanatai az élő Tisza hűs habjai között zajlottak. Talán nem volt ekkora nyüzsgés a Tisza Szolnok melletti szabad strandján egész nyáron, mint tegnap. A felderítő katonák jóvoltából népesült be most is a folyó és környéke. A mélységi felderítők tevékenységük során akadályba ütköztek: mese nem volt, az akadályt, azaz a Tiszát le kellett küzdeniük. Aki a megpróbáltatásokban ezúttal is az élen járt, az a századparancsnok volt. Szálai Zoltán százados elsőként mártózott meg és úszott keresztbe-kasul a barátságtalanul hideg folyóban, hogy megmutassa katonáinak, valójában nem is olyan hideg az a 14 fokos víz. A személyes példamutatás nélkülözhetetlen a felderítőknél. Ezt egyöntetűen vallja a szakma ranglétráját fokról fokra ismerő Nagy István alezredes, zászlóaljparancsnok és a fiatal századparancsnok. Nem is lehetne másként végrehajtani azokat a feladatokat (ejtőernyős ugrások, 80 kilométeres menetgyakorlatok, hideg vízben való átkelés, robbantások), amelyek sokszor valóban veszélyesek lehetnek. Rendfokozatot szerezhet a katona, elvégezheti az akadémiát, ám a beosztottak előtti tekintélyét csakis saját maga alapozhatja meg. Úgy tűnik, ezzel a mostani gyakorlaton sem volt baj: a katonák - szerződésesek és sorállományúak vegyesen - elöljáróik megelégedésére hajtották végre feladatukat. Hogy mit is? A kiképzési terv részeként meghatározott leküzdendő akadály ezúttal tehát a lehető legvalóságosabb volt. A helikopterről kidobást követően a nyolcfős mélységi felderítő csoportok útját egy folyó keresztezte. A cél egy ellenséges objektum megsemmisítése volt, nem rostokolhattak hát holmi folyópartnál. A korábban már gyakorolt teendők szerint öltözéküket, felszerelésüket vízhatlan zsákba csomagolták, majd belegázoltak a vízbe. Mindezt természetesen úgy, hogy lehetőleg rejtve maradjanak a képzelt ellenség megfigyelői előtt. Minden eshetőségre számítva a növényekkel álcázott Kalas- nyikovok tüzelésre kész helyzetben utaztak az „úszócsomagok” tetején. A század előző parancsnoka, az alakulatnál jelenleg humántisztként szolgáló Ambrus János százados mellékesen jegyzi meg: ezek a gépkarabélyok nagyon megbízható fegyverek. Nem árt nekik semmi: ha most beletennénk a vízbe, jövőre üzemképesen vehetnénk ki. Az amerikaiak M 16-osa nem veheti fel vele a versenyt. Elsőként a terepkutatók jutottak át a túlpartra, jelzésük nyomán indulhattak a többiek. A sort a végbiztosító páros zárta. A kemény kötésű, térdig sáros, partra szállt fiúkon nyoma sem látszott, hogy esetleg nem esett jól nekik a fürdőzés. Ráadásul ahelyett, hogy nyomban száraz ruhát öltöttek volna, tovább folytatták harcászati feladataikat: úgy, ahogy voltak, egy szál csuromvizes úszónadrágban biztosították társaik átjutását. A tegnapi gyakorlaton a század három csoportja szerepelt, a többi hat már korábban letudta ezt a nehéz napot. Bizonyára e nem mindennapi teljesítményt követően megérdemelnek egy kis szabadságot a fiúk. Az általunk természetesnek vélt jutalomról persze szó sincs. Mint parancsnokuktól megtudtuk, komoly megpróbáltatások előtt állnak még a legények. Októberben ötnapos, időszak végi zárógyakorlat vár rájuk, valahol a Bükkben. Azt, hogy akkor pontosan milyen akadályokat kell majd leküzdeniük, még nem tudhatják. A látottak alapján viszont nincs ok az aggodalomra: ezeken a fiúkon az égvilágon semmi sem foghat ki. Horváth Győző Fotók: Mészáros János Nagy István alezredes
