Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-02 / 204. szám

1997. szeptember 2., kedd 5. oldal Hazai Tükör Másfél millió diáknak szólt az iskolacsengő Félévi értesítő februárban Másfél millió általános és kö­zépiskolás diák számára a tegnap reggeli becsöngetéssel megkezdődött az új tanév. Az előzetes adatokból arra le­het következtetni, hogy megállt az általános iskolások számá­nak évek óta tartó csökkenése. A mélypont két évvel ezelőtt volt, 980 ezerrel, de a kisdiákok száma az idén sem éri még el az 1 milliót. A tavaszi beíratások alapján a korábbinál valamivel több, összesen 124 ezer elsős ismer­kedik az iskolai élettel. Szá­mukra a következő néhány hét még csak az ábécével, az írásje­lek elemeivel, a számok világá­val való barátkozás időszaka lesz. Az alsófokú tanintézetek nagyobb diákjai, és a középis­kolák tanulói szeptember első két-három hetében a múlt tan­évben tanultakat elevenítik fel. Az általános iskola 8. osztá­lyát tavaly 121 ezren fejezték be. Döntő többségük, mintegy 95 százalékuk jelentkezett to­vábbtanulásra, főleg gimnázi­umba és szakközépiskolákba. Csökkent az érdeklődés a szakmunkásképzők iránt. A 80-as évek végétől mű­ködnek magán-, alapítványi és egyházi intézmények. A mos­tani tanévben a 6-14 éveseknek mintegy 5, a 14-18 éveseknek 8 százaléka kezdte a tanévet ezekben az iskolákban, 1-2 szá­zalékkal több, mint tavaly. Az új tanévben az első hosz- szabb pihenő a téli szünetben lesz, december 20-tól 1998. ja­nuár 5-ig. A félévi értesítőt feb­ruár első napjaiban kapják kéz­hez a diákok. (deregán) Fokozatosan kiteljesedik a Soros Alapítvány Hárommilliárdos támogatás A nemsokára a tizennegyedik születésnapját ünneplő Soros Alapítvány már nem kizáró­lag az úgynevezett elit támo­gatására törekszik, jelentős szociális programja is. Vásárhelyi Miklós, az alapít­vány elnöke elmondta, hogy ta­valy Soros György összesen 2,5 milliárd forintot bocsátott a magyarországi programok ren­delkezésére, és ez az összeg az idén 3 milliárdra emelkedett. A rendszerváltáskor önálló­sodott szervezet 1990-től első­sorban a művészetek, a kultúra területén nyújtott támogatást az alkotóknak, igazi áttörést azon­ban a legutóbbi választások hoztak. A jelenlegi kormánnyal kitűnően együtt tud működni az alapítvány. Egyidejűleg, kiszélesedett a Soros György által támogatott kör. Beindult például a szociá­lis program, mely az összesen szétosztható pénz 20 százalékát juttatja a segítségre szorulók­nak. A legtöbb pénzt azonban továbbra is oktatásra, kutatásra adja a Soros Alapítvány: 1996- ban ilyen célból mintegy 1 mil­liárd 130 millió forintot osztot­tak szét a pályázók között.- Azt a hagyományt sem kí­vánjuk feladni, hogy csak azo­kat támogatjuk, akik a nyitott társadalom hívei - fűzte hozzá Vásárhelyi Miklós. - Azokat segítjük, akik a pluralizmus je­gyében akarnak valami újat, mást létrehozni a különböző tudományok, művészeti ágak területén. (szalóky) A szerb pátriárka látogatása. Őszentsége Pál szerb pátriárka köszönetét mondott a magyar államnak a kisebbségek támogatásáért. A főpap Gál Zoltánnal, az Or­szággyűlés elnökével és Platthy Iván címzetes államtitkár­ral (képünkön) is tárgyalt. fotó: fkb/diósi imre Horn Gyula nem mond le Horn Gyula miniszterelnök tegnap délután sajtótájékoz­tatón fejtette ki véleményét az úgynevezett ügynöktör­vény alapján készült, szemé­lyét érintő határozatról. A határozatban a Il-es számú ellenőrző bizottság - a tör­vénynek megfelelően - kép­viselői és miniszterelnöki tisztségéről való lemondásra szólította fel, miután megál­lapította, hogy a kormányfő 1956-1957-ben karhatalmi alakulatnál teljesített szolgá­latot, és 1985-1990 között külügyi vezetőként a BM III/ III -as Csoportfőnökségének információit tartalmazó tájé­koztató jelentéseket kapott. A kormányfő - aki az átvi­lágításáról készült teljes anyagot a sajtó rendelkezé­sére bocsátotta - rámutatott: az átvilágító bizottság hatá­rozatában egyetlen olyan tény sem szerepel, ami a közvélemény számára isme­retlen lenne. Múltját sem 1990 előtt, sem utána nem titkolta, az állampolgárok annak ismeretében választot­ták meg képviselőnek, az Or­szággyűlés pedig miniszter- elnöknek. Ezért sem erkölcsi, sem jogi indokát nem látja annak, hogy lemondjon tiszt­ségeiről. Magyarország meghívása elismerés Göncz Árpád és Keleti György az ünnepségen FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Rajtunk áll vagy bukik, hogy Európával vagy Európa nélkül haladunk tovább. Ha Európával, akkor a biztató jövőbe, ha Európa nélkül, akkor a sötét zsákutcák valamelyikébe érkezhetünk. Ezt hangsúlyozta Göncz Árpád köztársasági el­nök, a fegyveres erők főparancsnoka hétfőn Bu­dapesten, amikor ünnepélyesen beiktatták az átalakuló honvéd vezérkart, amelynek az ál­lamfő csapatzászlót adományozott. Göncz Árpád rámutatott arra, hogy az ország biztonsága hosszabb távon csak a sokoldalú nemzetközi együttműködés szilárd és intéz­ményes keretei között, illetve a hasonló cé­lokat követő államokkal kialakítandó politi­kai, gazdasági és katonai szövetséggel bizto­sítható. Magyarország meghívása a NATO- ba az egész nép elismerését jelenti - hangsú­lyozta az államfő. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Diplomát akarok!- egy felvételiző naplójából • Szép ember a denevér • Ha a főnök levinné a szemetet • Szeptemberi fogadalmak • Ajándékként Júlia regény folytatásban! Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! Tizenegyen átültek. Isépy Tamás, a megszűnt keresztény- demokrata frakció volt vezetője és hét képviselőtársa után hét­főn Ivanics István, Leitner Gá­bor és Pálfi Dénes is aláírta azt a levelet, amelyben az érintet­tek bejelentik: képviselői tevé­kenységüket a Fidesz parla­menti képviselőcsoportjában kívánják folytatni. A népszavazás mellett. A Magyar Szocialista Párt orszá­gos elnöksége hétfői ülésén tá­jékozódott az ügydöntő nép­szavazást kezdeményező kor­mányhatározat politikai és szakmai indítékairól. A testület egyhangúlag támogatásáról biz­tosította a meghozott politikai döntést. Az FKGP az áremelésekről. A Független Kisgazdapárt attól tart, hogy a tervezett áremelé­sek a kenyér- és húsfogyasztás további csökkenéséhez vezet­nek - hangzott el a párt tegnapi tájékoztatóján. Deák Ferenc, az Országos Parasztszövetség fő­titkára szerint a fogyasztás egyre inkább az olcsóbb, gyen­gébb minőségű termékekre te­vődik át. Fej nélküli önkormányzat. Második alkalommal sem sike­rült elnököt választania az Egészségbiztosítási Önkor­mányzat közgyűlésének. Aho­gyan augusztus 18-án, úgy hét­főn sem kapta meg a szükséges kétharmados szavazattöbbséget Kovács Pál, az MSZOSZ el­nökjelöltje. Bajban az Új Mao. A mára felhalmozódott többmilliós adóhátralék miatt az APEH pénteken leállíttatta az Új Ma­gyarország banki kifizetéseit, így félő, hogy napokon belül el­tűnik a hazai sajtó palettájáról az egyetlen ellenzéki hangvé­telű napilap - közölte Alexa Károly főszerkesztő. Kelemen Iván többségi tulajdonos cá­folta a lap felszámolásának hí­rét. Külön ballagás. A Tiszavas- vári Pethe Ferenc Általános Iskola cigány és nem cigány tanulói elkülönített ballagása ügyének tisztázására Magyar Bálint vizsgálatot kezdemé­nyezett a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyű­lési biztosánál, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Közigazgatási Hivatal­nál. Marad a hashajtó. A magyar gyógyszerészeti hatóság nem tartja szükségesnek a fenolfta- lein forgalmazásának korláto­zását'. Ezt Elek Sándor, az Or­szágos Gyógyszerészeti Intézet mellékhatást figyelő központ­jának vezetője mondta azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államokban rákkeltőnek talál­ták a fenolftaleint. Beszélgetőpartnerünk: Dimény Imre, aki félti az agráriumot a politikai csatáktól A talpra álláshoz tőkeinjekció kell Dimény Imre akadémikust 75. születésnapja alkalmából kö­szöntötték tegnap a Magyar Tudományos Akadémián. A me­zőgazdaságot fél évszázada szolgáló, s 1967-75 között minisz­teri posztot is betöltő szakembert arról kérdeztük, milyennek látja agrárgazdaságunk helyzetét napjainkban. Elsőbbséget kell adni a mezőgazdaságnak fotó: feb/diósi- A magyar mezőgazdaság je­lenleg tele van olyan ellent­mondásokkal, amelyeknek fel­oldása - egységes politikai aka­rat hiányában - roppant nehéz - mondja az akadémikus. - A nemzeti agrárprogram a tárgya­lások során jó irányban válto­zott, de ez, sajnos, a feladatok konkrét megfogalmazásában nem érzékelhető. Félő tehát, hogy olyan agrárprogramra ke­rül rá a véglegesítés pecsétje, amelyben elsikkad a lényeg: a mezőgazdaság nemzetgazdasá­gon belüli elsőbbsége. Ennek ellenére úgy vélem, hogy Euró­pai Uniós tagságunk időpontjá­nak közelsége - szerintem ugyanis ez 2002-2003-ra vár­ható - rákényszeríti politikusa­inkat olyan konszenzusra, amelynek alapján megfogal­mazható és kialakítható hazánk közép- és hosszú távú agrárstra­tégiája.- Miben látja a mezőgazda­ság legnagyobb gondját?- Az ágazat alacsony jövede­lemtermelő képességében. A gazdaságok bevételei manap­ság sok esetben az egyszerű új­ratermelés pénzügyi-anyagi fel­tételeit sem biztosítják, még kevésbé a bővített újratermelés forrásait.- Az elmúlt tíz esztendőben mintegy 400 milliárd forintot vontak ki a mezőgazdaságból. Ezt a nagyarányú jövedelem- veszteséget nem lehet a jelen­legi közgazdasági szabályo­zókkal vagy árakkal pótolni. Je­lentős tőkebevonásra, tőkein­jekcióra lenne szükség. Múlha­tatlanul fontosnak tartom, hogy előbb-utóbb sor kerüljön az ágazat konszolidációjára. Még akkor is, ha a mezőgazdaság­nak juttatandó kétszer 50 milli­árdos tőkepótló hitel erőtelje­sebb fejlesztést indíthat el, bár a gondokat teljes mértékben ez sem oldja meg.- Mi a véleménye a külföldiek termőföldszerzéséről ?- Ä most folyó hecckam­pánynak semmi köze nincs a gazdasági racionalitáshoz. Az­zal én sem értek egyet, hogy külföldiek - az EU-csatlakozás előtti időszakban - termőföldet vásárolhassanak, mert rendkí­vül alacsonyak a földárak. A szövetkezetek, a gazdasági tár­saságok földvásárlását azonban lehetővé kell tenni, s ebből a körből a külföldiek részvételé­vel működő vegyes vállalatokat sem kellene kizárni. A tör­vénybe iktatott fékekkel, szi­gorú korlátozásokkal ugyanis a tulajdonlás kézben tartható. Meggyőződésem szerint uniós tagságunk sem jelenti majd azt, hogy teljesen szabaddá válik a földvásárlás. Az állam részvéte­lével, szigorú ellenőrzéssel, s például a föld alacsony árát kompenzáló magas átírási ille­tékekkel és más eszközökkel továbbra is szabályozható lesz a tulajdonszerzés. Mert jogos követelmény, hogy a magyar földet ne kótyavetyéljük el. Újvári Gizella ...................... •................................. .................................. — ———— Előfizetők

Next

/
Thumbnails
Contents