Új Néplap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-27 / 199. szám
4. oldal Körkép 1997. augusztus 27., szerda Túl kíváncsi az APEH A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogat minden olyan ésszerű törekvést, amely az arányos közteherviselés érdekében az adózási fegyelem javítására és a feketegazdaság visszaszorítására irányul. Nem ért viszont egyet azzal a nyomtatványcsomaggal, amelynek kitöltésére és visszaküldésére szeptember 1-ig kérte az adózók egy bizonyos körét az APEH - áll a köztestület lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában. Az MKIK már a nyomtatványok kiküldésére, tartalmára vonatkozó jogszabály és irányelv véleményezésekor kifejtette ellenvéleményét, mely szerint a kért adatok egy bizonyos része adatvédelmi, alkotmányossági szempontból aggályos, hiszen magában rejti a vagyonelszámoltatás lehetőségét, és az adminisztráció kívánatos csökkentése helyett annak növeléséhez vezet. A kamara elsősorban az egyéni és kisvállalkozók számára olyan egyszerűsített adómegállapítási és bevallási rendszer kialakítását szorgalmazza, amely a jelenleginél lényegesen kisebb adminisztrációval és költséggel jár, és az adóbevételek növekedését is eredményezheti a korábbi tapasztalatok alapján. A kifogásolt kérdőívek a kamara véleménye szerint elsősorban a bizalmatlanság, az adózó és az adóhatóság közötti rossz viszony fenntartására, az adóbevételek bővülése helyett az adóztatással összefüggő költségek növelésére alkalmasak. Az MKIK ezen véleményét eljuttatta a pénzügyi tárca és az APEH illetékes vezetőihez annak érdekében, hogy csak a vállalkozások működéséhez szorosan kapcsolódó bevételek és költségek becslését, értékelését végezzék. A kedvezményezetteknek október végéig átutalják a pénzt Jó úton adónk egy százaléka (Folytatás az L oldalról) Az APEH-nál hónapok óta folyó munka most érkezett abba a stádiumba, hogy megkezdték az érintettek kiértesítését. Az adóhatóság küldeményében megtalálható a 9737- es számú adatlap, amelyen a polgárok pénzére áhítozó szervezetnek nyilatkoznia kell, kéri-e a felajánlott ösz- szeget. (Ha a kedvezményezett valamely adata nem egyezik meg az APEH nyilvántartásával, akkor természetesen még egy adatmódosító lap is szükséges.) Kissé komplikáltabbaknak tűnnek azok a mellékletek, amelyeket a kitöltött adatlappal együtt kell lehetőleg személyesen bevinni vagy visz- szaküldeni az APEH-hoz, a szeptember 30-i jogvesztő határidőig. A kedvezményezetteknek ugyanis nyilatkozniuk kell, eleget tettek-e a társadalombiztosítás felé fennálló kötelezettségeiknek, valamint arról, hogy politikai pártoktól függetlenül működnek, nem állítottak és nem támogattak a ’94-es választáson országgyűlési képviselő-jelöltet, s a jövőben sem tesznek ilyet. Csatolni kell az adatlaphoz az alapszabály vagy alapító okirat, illetve az esetleges módosítás másolatát, valamint 30 napnál nem régebbi vámhatósági és önkormányzati igazolást a köztartozásokról. Ha mindez megtörtént, és a kedvezményezett megfelel a törvényi előírásoknak, úgy az APEH október 31-ig átutalja a pénzt. L. Z. w:. r " __va: ---- ' : A Fémfeldolgozó Bt. mezőtúri gyáregységében nem panaszkodhatnak a dolgozók munkahiány miatt. A Németországba (Rational cég) szállított fő termékük és hagyományos irattárolóik, vendéglátó-ipari gépeik mellett igen sok egyedi megrendelést is kapnak. Az asztalosüzem is folyamatosan „túlterhelt” az egyedi irodabútor- (képünkön), bárbe-' rendezés- és műmárványrendelésektől. fotó: mészáros János Egymilliárd Záhonynak. Tizennyolc, magántőkére épülő gazdasági társaság és húsz önkormányzat tervez beruházást a záhonyi vállalkozói övezetben. Összesen egymilliárd forintot fektetnek be, 700 milliót az ipar és a mező- gazdaság fejlesztésére, 300 milliót pedig az infrastruktúra további javítására. Vitatott beszerzés. A Közbeszerzési Döntőbizottság péntekre halasztotta a határozathozatalt a Ford Hungária Kft. és a BM Központi Beszerzési Iroda közötti vitában. A rendőrség gépjárműparkjának fejlesztéséről kiírt pályázathoz kapcsolódó ügyben nem állt rendelkezésre az objektív döntéshez szükséges összes dokumentum. A Ford azt állítja: ajánlata kedvezőbb volt a nyertes Opelénél. Bábolnai gazdanapok. Nagy érdeklődés mutatkozik az idei bábolnai nemzetközi gazdanapok iránt: 282 cég jelezte részvételi szándékát. A kiállítók mintegy 31 ezer négyzet- méternyi területen mutathatják be termékeiket szeptember 3-a és 7-e között. Az Electrolux újabb üzletágától válik meg Az Electroluxban zajló racio- nalizációs program részeként a multinacionális cég szinte valamennyi üzletágát érinti a szervezeti átalakítás. Ennek során két év leforgása alatt 25 gyárat és 50 raktárát zárnak be, illetve 12 ezer fővel csökkentik az alkalmazotti létszámot világszerte. A minap kötötték meg egy svéd befektetői csoporttal az MVI-vel a megállapodást, melynek értelmében az Electrolux értékesíti áruvédelmi üzletágát. Az eladás a Svédországban működő partillei Jonserds Miljosystem AB-t és más vállalatokat is érint. A világcég ezen üzletága a termelés és értékesítés mellett az időjárási viszontagságok elleni védelmi eszközök (vízhatlan ponyvák, rakterek) kölcsönzésével foglalkozik. A svéd, dán, finn leányvállalatokkal rendelkező cég 230 főt foglalkoztat, múlt évi forgalma 250 millió svéd korona volt. Az eladás visszamenőleg 1997. június 30-i hatállyal életbe is lépett. bcs A biztonságot nagy betűkkel írták Szeptemberben jelenik meg a piacon a Saab történetében mérföldkövet jelentő 9-5-ös modell. Az új felső kategóriás kocsi megalkotásakor arra törekedtek a svéd autógyár mérnökei, hogy a 9-5 minden tekintetben felülmúlja elődjét, a 9000-est. biztonságot nyújtja, amely azonban nem megy a kényelem és a kezelhetőség rovására. A Saab turbófeltöltéses motorok új generációjával indítja útjára a 9-5-öt. A kétliteres A hagyományos „Saab-arc” megmaradt alapmotor 150 lóerős, míg a legnagyobb, háromliteres V 6-os 200 lóerőt mozgósít. Ez utóbbi érdekessége az asz- szimmetrikus turbófeltöltő, amelynél a turbinát csak az egyik hengersor hajtja, a kompresszor viszont mind a hat hengert tölti. Persze több más forradalmi újdonság is helyet kapott a kocsiban. Ilyen például az aktív fejtámla, amely meggátolja ütközés esetén a fej orsószerű visszacsapódását, ezáltal a komolyabb csigolyasérüléseket. Hogy a Saab maximálisan vigyáz az autóban ülőkre, bizonyítja a széles első ütközési zóna, a különleges oldalvédelem, a számos újítást tartalmazó biztonsági utascella, valamint a nagy szilárdságú acélból készült ajtómerevítők is. Szintén újdonság a két, független zónás klímaberendezés, a szellőztetett első ülése, és az automata hangerőszabályozású audiorendszer. A Saab 9-5 az október elején nyíló Budapesti Autószalonon mutatkozik be a hazai közönségnek. -ÍzVilágos, mint a sör? Huszonöt év telt el azóta, hogy a laktanyákban szeszes italt lehetett kapni és fogyasztani. Honvédségünk felső vezetése e jubileumi évfordulón úgy döntött, ideje véget vetni az alkoholmentes állapotnak odabent. Persze nem mindenütt, hanem először csak kísérleti jelleggel két kiképző laktanyában, Szabadszálláson és Tapolcán, ahol októbertől újra mérnek majd csapolt sört a kantinban. A hírt kommentáló dandártábornok meg is magyarázta ezen engedékenység okát: jobb, ha a sorkatona (vagy most már sorkatona?) odabent fogyaszt el néhány korsóval kulturáltan, mintha odakint, a civilek között issza magát holt’ részegre, az egyenruha nagyobb dicsőségére. A parancsnok egyébként nem fél attól, hogy a laktanyákban majd a katonák ne tudnák a mértéket. Nos, ennél a pontnál azért vitatkoznék a dandártábornokkal. Éppen azért, mert jómagam is voltam katona - igaz, még nem a NATO-ba készülődő honvédségben, hanem a varsói szerződéses néphadseregben -, s megtapasztalhattam, mi is volt a bakák állandó vágyakozásának két tárgya: az egyik a nő, a másik pedig az alkohol. Sose felejtem el azt a katonatársamat, aki még a kölnivizet is megitta, ha nem jutott jobb itókához. De ugyanígy kotyvasztott magának valamiféle irtózatos italt mentolos fogkrémből is, ha nagyon megszorult. (Akkor még nem lehetett mindennap kimenni.) Márpedig ő nagyon rászorult, mert nem volt szinte olyan nap, amikor valamit ne dobott volna be. Aztán meg folyton azt ordítozta: adjanak neki valamilyen fegyvert, mert ő most nekiindul, és lelő mindenkit - főleg a feljebbvalóit. A katonák pedig rendszeresen kiszöktek, hogy valami kegyetlen ízű pálinkát hozzanak a szomszédos tanyáról. Olyan is volt, hogy úgynevezett „bejátszás” gyanánt - amikor is az ifjabb süvölvényt idősebb társa végigvitte azon címeken, ahol riadókor ki kell értesítenie a feljebbvalóit - az első út a kocsmába vezetett, legurítani néhány korsó sört. Persze ez alól nem voltak mentesek a tisztek sem (tisztelet a kivételnek), hiszen ők is sokszor jócskán felöntöttek a garatra, s ekkor válogatott „nyalánkságokkal szórakoztatták” a sorállományt, csak úgy jókedvükben. Egyszóval veszélyes dolog ez az alkohol. Olyan fegyver - ha már a hadseregnél vagyunk -, ami bizony csupa jó szándék mellett is könnyen visszafelé sülhet el. Hiszen a laktanya is egyfajta munkahely, csak éppen sokkal nagyobb a veszélyességi foka. Mert itt mégis csak fegyverek, harceszközök vannak, és aki ismeri a belső fegyelmi viszonyokat, nagyon is jól tudhatja, hogy még a legnagyobb ellenőrzés mellett is előfordulhat „nem várt esemény” alkoholos befolyásoltság alatt álló személyeknél. Pláne egy kiképzőlaktanyában, ahol a frissen bevonultak még nehezen tudják feldolgozni azt az „élményt”, hogy szigorúbb rendhez kell igazodniuk, mint a civil életben. És aztán majd jön a feszültségoldó alkohol... Persze kétségem sincs, hogy sokan fogják örömmel üdvözölni a döntést. (Ahogy kollégám fogalmazott: „Na, a kiskatonák már Keletire fognak szavazni”.) Bár valószínű, hogy nem ezen fog múlni NATO-kompatibilitásunk (milyen szép szó, ugye?!), mégis megkockáztatom a kijelentést: az alkoholnak nincs helye a laktanyában. Se csapolva, se üvegben. És ez számomra olyan világos, mint a sör. Baranyi György Fiatalok a munkaerőpiacon A Központi Statisztikai Hivatal az elmúlt év második felében 13 ezer kitöltött kérdőív alapján mérte fel több mint kétmillió, 15-29 éves korú fiatal munkaerő-piaci helyzetét. A felmérés idején a 15-19 éves fiatalok 76 százaléka tanult. A dolgozó és a munkahellyel nem rendelkező fiatalok pedig 12-12 százalékot képviseltek e korcsoportban. A 20-24 éves korú férfiak és nők helyzete a munkaerőpiacon már jelentősen eltér: míg a férfiak 63 százaléka dolgozik, a nőknek csak 45 százaléka. A nem dolgozó és nem tanuló férfiak aránya ebben a korosztályban 19 százalék, s közülük 12 százalék a munkanélküli. A nőknél a munkanélküliek aránya 6, a gyermekgondozás miatt otthonlévőké 23 százalék, 8 százalékuk pedig háztartásbeli. A 25-29 év közötti, munkahellyel rendelkező nők aránya 40 százalékkal kevesebb a férfiakénál, akiknek 83 százaléka munkavállaló. A fiatalok gyakran változtatnak: minden ötödik megkérdezettnek már legalább három munkahelye volt. Változik a vasúti menetrend 1997. szeptember 1-jén életbe lép a MÁV 1. számú menetrendi értesítője. A Szolnok állomást érintő változások- A Hatvanból 10.39-kor érkező vonat csak munkanapon közlekedik.- A Hatvanból 17.34-kor érkező vonat vasárnap nem közlekedik.- A Jászapátiba 10.51-kor induló vonat csak munkanapon közlekedik- A Jászapátiból 13.06-kor érkező vonat csak munkanapon közlekedik- A Püspökladányból 6.17-kor érkező vonat csak munkanapon közlekedik.- A Záhonyba 6.52-kor induló vonat szombaton és vasárnap csak Püspökladányig közlekedik.- A Nyíregyházára 11.32-kor induló vonat közlekedése megszűnik.- A Bp. Nyugati pályaudvarra 13.15-kor induló vonat csak munkanapon fog közlekedni.- A Nyíregyházára 14.32-kor induló vont csak pénteken közlekedik.- A Kisújszállásra 14.52-kor induló vonat munkanapon ismét fog közlekedni.- A Nagybányára és Záhonyba 15.32-kor induló vonat pénteken nem továbbít záhonyi vonatrészt.- A Kisújszállásról 16.17-kor érkező vonat munkanapon ismét közlekedik.- A Bp. Nyugati pályaudvarra 16.50-kor induló vonat csak pénteken és vasárnap közlekedik.- A Debrecenbe 21,47-kor induló vonat csak munkanapon közlekedik.- A Békéscsabára 12.49-kor induló vonat megszűnik.- A Bp. Keleti pályaudvarra 16.23-kor induló vonat megszűnik.- Kisújszállásról 6.50-kor Kunhegyesre induló vonat csak munkanapon közlekedik.- Kunhegyesről Kisújszállásra 7.46-kor csak munkanapon közlekedik.- Karcagról Tiszafüredre 9.45-kor induló vonat megszűnik.- Tiszafüredről 10.35-kor Karcagra érkező vonat megszűnik.- Debrecenből, 14.40-kor Füzesabonyba induló vonat szombaton nem közlekedik.- Kisszénásról 6.09-kor Orosházára induló vonat csak munkanapokon közlekedik.- Orosházáról Kisszénásra 7.45-kor érkező vonat csak munkanapokon közlekedik. A technikai „forradalmárként” ismert cég formai hagyományait tiszteletben tartó karosszéria a legmagasabb szintű