Új Néplap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-21 / 194. szám

TALLÓZÓ A szerkesztőség postájából 4. old. Tisztelgés az állam- alapító előtt 5. old. Jászsági barangolás 7. old. Sport 9. old Gazdasági tükör 11. old. 56/424-444 56/426-6«« Megemlékezések, sportversenyek, ének, zene, tánc - rekkenő hőségben „Forró hangulatban” ünnepeltünk Az időjárásra igazán nem lehetett tegnap panasza a Szent István-napi ünnepségek szervezőinek és résztvevőinek - sőt! Rekkenő hőségben bonyolódtak megyeszerte a válto­zatos programok, és nem csoda, hogy a sörössátrak voltak a leglátogatottabb helyek. Úgy is fogalmazhatnánk: „forró hangulatban” ünnepeltünk. Akik fittyet hánytak a kánikulának és az ünnepségeket választották, nem csalódtak. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a számukra érdekes programokat - volt sportverseny, görkorcsolya-bemutató, ének, zene, tánc és még nagyon sok minden. Aki közben megéhezett, vagy megszomjazott, annak sem kellett messzire mennie az első halas, vagy üdítős, sörös sátorig. Az pedig, aki felülről akarta szemlélni az eseményeket - például Szolnokon - felülhetett a városnéző sétarepülőre. . (Összeállításunk a 6. oldalon) Az első keresztelő az új cserkeszőlői templomban Baja Ferenc miniszter és Kozma Imre polgármester leplezték le a megye első Szent István szobrát Martfűn fotó: csabai ISTVÁN Túlélő verseny volt Szolnokon Szombaton az egész megyére kiterjedően ellenőrzött az adóhivatal Sokan „elfelejtettek” számlát adni Tizenkét APEH-igazgatóság revizorai három megyére kiter­jedő számla- és nyugtaadást ellenőrző akciót tartottak szomba­ton. Megyénkben elsősorban a Tisza-tó környékére koncentrá­lódtak az ellenőrzések, melyek közel 68 százalékában állapítot­ták meg hiányosságokat, például a vállalkozó „elfelejtett” nyugtát adni. Szombaton három megye - köztük Jász-Nagykun-Szolnok - kereskedelmi és vendéglátó egységei „kaptak” APEH-re- vizorokat. Az Adó és Pénzügyi Ellen­őrzési Hivatal operatív főosz­tálya szervezésében zajló el­lenőrzési akcióban 31, más megyékben dolgozó revizori páros járta szűkebb hazánkat. Az ellenőrzés a számla és nyugtaadási kötelezettségre terjedt ki. Összesen 77 alkalommal végeztek ellenőrzést a revizo­rok. Az esetek 68 százaléká­ban elmarasztalták a vállalko­zásokat, mivel azok nem vagy nem megfelelően teljesítették kötelezettségüket - mondotta érdeklődésünkre Soltész Er­námé, a megyei igazgatóság operatív osztályának vezetője. Ez az arány egyébként mintegy 10 százalékkal kedvezőbb az idei hasonló ellenőrzések muta­tóinál - hangsúlyozta az osz­tályvezető. Egyébként az egész akció minden különösebb atrocitás nélkül zajlott le, a vállalkozók tudomásul vették a büntetése­ket, melyek között a legsúlyo­sabbra, egy bolt bezárására is sor került, miután idén már má­sodjára nem kaptak nyugtát az APEH revizorai. ein Kitüntetett megyénkbeliek Államalapító Szent István ünnepe alkalmából - kiemel­kedő munkájuk elismerése­ként - megyénkből is többen vettek át rangos kitüntetést a fővárosban. A Magyar Köztársaság arany érdemkeresztje kitüntetést vette át Emészt Pétemé, a martfűi művelődési központ igazgatója és Győri János, a jászkiséri ál­talános iskola nyugalmazott ta­nára. A Magyar Köztársaság ezüst érdemkeresztje kitüntetésben részesült Abonyi Ferencné, a mezőtúri Teleki Blanka Gim­názium és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese, Mátok Ist­ván jászboldogházi polgármes­ter és Molnár Istvánná, János- hida jegyzője. A Magyar Köztársaság bronz érdemkeresztjét kapta Biber József, a szolnoki Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakképző Iskola nyugdíjas ta­nára, Csizmámé Vígh Lenke, a szandaszőllősi általános iskola tanítója, valamint Sándor Ot- tóné, a jánoshidai általános is­kola tanára. A Magyar Köztársasági Ér­demrend tisztikeresztjét vette át dr. Fazekas Attila dandártábor­nok (volt megyei rendőrfőkapi­tány). Népművelésért-díjban része­sült Garai Katalin, a karcagi polgármesteri hivatal címzetes főtanácsosa. Bliccelő televíziónézők Szeptember 15-eig meghosz- szabbították a televíziós díj­nyilvántartáshoz szükséges nyi­latkozat leadási határidejét. Ezt a kevés visszaküldött adat­lap indokolta - tudtuk meg Vallyon Gabriellától, a szol­noki posta tévéügyintézőjétől. A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény értelmében minden tévékészülék üzemeltető köteles havonta 530 forint televízió üzemben tartási díjat fizetni. Befejeződött megyénkben Négy tonnás A megye búzatermésének mintegy harmada kiváló mi­nőségű, egyharmada közepes, a maradék pedig takarmány­ként hasznosítható - tájékoz­tatta lapunkat a termésered­mények összesítéséről Bottyán Béla, a megyei földművelés- ügyi hivatal helyettes vezetője. Őszi búzát 143 ezer‘hektáron vetettek megyénkben, ennek 99,5 százalékát le is aratták. A hektáronkénti 4 tonnás átlag­hozam közepesnek mondható. A maradék 700 hektárról nagy valószínűség szerint már nem is aratják le a búzát. En­nek oka többek között az eső­zésekben és a gyomosodásban keresendő.- Érdemes tárolni a jó mi­Minden új üzemeltető köteles te­levízióját bejelenteni, amelyhez szükséges adatlapot a posta min­den háztartáshoz eljuttatta. A Szolnokon kiküldött 25 ezer kér­dőívnek mindössze 30 százaléka érkezett vissza. A legtöbb beje­lentést azoktól várták, akik eddig nem fizettek elő, de használták készüléküket, ám csak 900 ilyen nyilatkozatot kaptak meg a pos­tán. Aki elmulasztja a bejelentést, szabálysértést követ el, és tízezer forint bírsággal büntethető. K. T. a búzaaratás átlagtermés nőségű búzát annak, aki azt megteheti, és még egy ideig nélkülözni tudja a bevételt - tanácsolta Bottyán Béla, mert véleménye szerint később megnőhet ez iránt a piaci ke­reslet. Ugyancsak közepesnek mi­nősíthető az őszi és a tavaszi árpa terméshozama. Az előb­biből 4,4 az utóbbiból pedig 3,1 tonnát arattak le hektáron­ként. A közeljövőre vonatkozóan jóslásba is bocsátkozott az FM- hivatal szakembere. El­mondása szerint megyénkben jó lesz a kukoricatermés, az előzetes becslések azt mutat­ják, hogy hat tonnányit takarí­tanak be majd egy hektárról. PE wmm Milliós támogatásokról döntött a megyei területfejlesztési tanács Száz új munkahely a Mezőgépnél A rendelkezésére álló pénz­keret hetven százalékának odaítéléséről döntött kedden a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Területfejlesztési Ta­nács. Az első körben beérke­zett pályázatokat a tavalyitól eltérően most nyilvános ülé­sen bírálták el. A pályázatokat előzetesen ért­ékelő ad hoc bizottság jelentése szerint a területfejlesztési cél- előirányzatra összesen hatvan­négy pályamunka érkezett, eb­ből a követelményeknek negy­vennégy felelt meg. A célelőirányzatra összesen 307 millió forint állt rendelke­zésre, és a szeptemberi, máso­dik fordulóra maradt még het- venhárom millió forint. Nagyobb munkahelyteremtő beruházásnak ígérkezik a Me­zőgép Rt. terve, amellyel száz­egy új álláshelyet hoznának létre. Énnek megfelelően a ta­nács erre az évre 35 millió fo­rintot ítélt oda a mezőgazdasági gépgyártó cégnek, sőt 1998-ra is kaptak 25 milliót. Még ennél is több embernek adna munkát Törökszentmikló- son egy holland elektronikai cég, amely két esztendő alatt százötven munkást venne föl. A vállalkozás két évre összesen negyvennégy millió forintnyi segítséget kapott. A Környezetvédelmi és Te­rületfejlesztési Minisztérium képviselője a munkahelyte­remtő pályázatok elbírálásakor kifejtette, hogy véleménye sze­rint a tanács elaprózza a pénzét akkor, amikor a kettő-öt új munkahelyet adó vállalkozáso­kat támogatja. Meggondolásra szólította fel a döntéshozókat akkor is, amikor bizonytalan pénzügyi helyzetű cégek bead­ványait vizsgálták. Véleményével nem teljesen értettek egyet a tanácstagok, mondván, vannak térségek, ahol két munkahely is sokat számít. A bizonytalan pénzügyi helyzetről szólva pedig úgy lát­ták, veszélyt ez nem rejt magá­ban, ugyanis az odaítélt pénz­összeget csak utólag kaphatják meg a pályázók. Mintegy 250 millió forint sorsáról dönthetett a tanács a területi kiegyenlítést szolgáló pályázatok esetében. Itt jóval több, hetvenöt pályamunkát kellett megvizsgálni, s csakúgy, mint a célelőirányzat esetében, itt sem osztottak ki minden pénzt. A tanács tagjai tartották magukat a hetven százalékos határhoz, s így maradt még pénz a szeptemberi, második fordulóra is. -pókász­A hagyományőrző népi és sportjátékok nemzetközi fesztiválját rendezték meg tegnap Abádszalókon. A szezonzáró programok csúcspontját jelentő eseményen többek kö­zött kiderült, hogy ki a Tisza-tó legerősebb embere. (Tudósításunk a 3. oldalon) fotó: Jánosi

Next

/
Thumbnails
Contents