Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-25 / 172. szám
Visszapillantó - Ajánló A TÉVÉ KÉPERNYŐJE ELŐTT E rről, arról, furcsaságokról, sőt bosszantó pillanatokról, melyek nézői idegeinket felborzolhatják. Kern András esete Furcsa dolog történt a minapában a televízió reggeli műsorában, a Nap-keltében, a meghívott vendég a népszerű színész, Kern András „buzifiúnak” titulálta Friderikusz Sándort, és „lemarházta” a Mai Nap című újság főszerkesztőjét - távollétükben. Ez még a máskor bátor műsorvezetőt is úgy meglepte, sőt megrendítette, hogy csak percek múltán tért magához, miután drasztikusan véget vetett a váratlanul keletkezett, kínos pillanatnak. Hogy mit szóltak mindehhez később az érintettek, akiktől másnap már a lehiggadt „gyalázkodó” is bocsánatot kért - az talán kevésbé érdekes. A megdöbbentő az, hogy miként fordulhat elő valakivel, hogy nagy nyilvánosság előtt ily módon feledkezzék meg magáról, ily otrombán nyilatkozzék másokról, alaposan elvetve a sulykot. Vagy talán ez a napjainkban tapasztalható megnyilvánulási eldurvulás bizonyos következménye lenne? Amit politikusok megengedhetnek maguknak olykor, azt miért ne tehetné meg a kultúra, a művészet embere is? Hogy ma már azt vágjanak egymás fejéhez, ami épp a szájukra szalad? Jó lenne gyorsan elfelejteni, ami ott a Napkeltében történt, csakhogy más, hasonló tapasztalataim a mindennapi érintkezésben, keserűek és elkeserítsek, egyáltalán nem kedveznek a felejtésnek. És az sem, ha az ember Juszt László vitaműsorát nézi. Kié a föld, kié a szó? A kérdésre a tömör válasz: azé, aki megműveli, feltéve, ha magyar; a szó pedig azé, akinek sikerül megkaparintania a mikrofont, merthogy aki bírja, marja. Már megint a Nyitott száj, mondhatja valaki. Igen, mert alig van olyan adása, amelyben a durvaság nyelvi és gondolati (hogy is lehetne elszakítani őket egymástól?) gorombaság ne kapna teret. Itt aztán röpködnek a rút szavak, fröcsögnek az alkalmi szónokok. Közöttük nem egy úgy véli, bérlete van a mikrofonhoz, rendre föltűnik e vitafórumon, ezen a véleményvásáron, ahol igen olcsón adják a szavakat. És nem számít, a tárgyhoz kapcsolódnak-é, miként legutóbb hétfőn is hallhattuk, amikor a földkérdés szerepelt terítéken. Minthogy a lényeg dolgában - idegeneké pedig soha nem lehet a termőföld - teljes volt az egyetértés a kezdet kezdetén, semmi értelme nem maradt a további vitának. Be is csukhatták volna a Nyitott szájat. Csakhogy akkor nem kiabálhatta volna teli szájjal az egyik megszólaló „hazaárulók”, egy másik meg, a nagyká- tai asszony nem ordíthatta volna bele a világba, hogy nálunk büdös parasztoznak. Hogy kik, erre már néma maradt a hangos száj. De nem folytatom, úgy festett ez a fórum, mint valami rossz kabaré, s nem tudom, szolgálja-e azt a nemes célt ebben a formájában, amelyért létrehozták: a demokrácia, a szabad véleménynyilvánítás ügyét. Szívtipró sorozat Durvaság, méltóság, erkölcs - valahogy összetartozó, egy körbe fogható fogalmak, s bizony van egy sorozata a televíziónak, az ausztrál Szívtipró gimi, mely már az ötvenedik folytatáson is túljár, amely ha nem is háborít fel furcsaságaival, tőlünk idegen, távol álló, túlságosan is szabados életfelfogást tükröző világával, de mindenképp mélységesen elgondolkodtat. Volna olyan középiskola, ahol a fiúk és a lányok nem osztályközösséget, hanem egyenesen már életközösséget alkotnak?, ahol a tanóra rendje smafu, tanár és diák viszonyában pedig csaknem teljesen ismeretlen a tisztelet? Márpedig lennie kell valahol, hisz a tévéfilm mégis csak az életből merít, még ha a valóságot át is formálhatja némiképp az írói képzelet. Elgondolkodtató, s főleg, ha valaki nem gondolkodik, s kritikátlanul nézi, amit lát, s el is fogadja a szabadosságnak ezt a számára talán vonzó formáját. Vasárnap este a sorozat elődjét is megismerhettük, a Szívtipró kölyköt is levetítette a televízió. A színdarabból készült játékfilm cselekményének középpontjában egy diák és fiatal tanárnőjének kibontakozó kapcsolatával illetve szerelmével azt szerette volna ugyan sugallni, hogy mindenkinek megvan a maga joga saját életéhez, sőt érzelmeihez. Egy tanárnőnek például arra is, hogy hátat fordítva polgári környezetének és szembeszállván a szülői akarattal, a maga útját járja szerelmében. Mégis ez a hepiendet ígérő történet filmszalagon eladva aligha sorolható az épületes példák közé, olyan erkölcsi kérdéseket vet fel, amelyek kifejezetten ellene szólnak a helyes pedagógiai gyakorlatnak. (Gondoljunk csak a közösülések különböző jeleneteire!) Tina a Tonikban Nem mondanám, hogy erkölcstelen, de fene tudja. A Tonikban szerezhettünk tudomást róla - új üdítő műsor ebben a nem túl meleg nyárban, először vasárnap, majd ezentúl minden hét vasárnapján jelentkezik - az érdekességek laza füzérében tűnt fel Tina asszony, aki ősi mesterséget űz szalonképesen, szexmasszőr, magyarán szalonjában a szexre éhes férfi vendégeit juttatja élvezetekhez. Láthattuk, miként gyúrja-gyömöszöli sima kezeivel a férfitest különböző részeit, sőt arról is hallhattunk, hogy közben miként ad tanácsokat a szeretkezés mesterségéből kíváncsi klienseinek. S hogy „testközelbe” is kerülhet velük, ha úgy hozza, ez sem kizárt - mondotta a hajdan szebb napokat is élhetett masszőz. Azért ne gondoljon senki rosszra, ez a szőke asszony vasárnap soha nem dolgozik, ezen a napon mindig unokájával tölti idejét. Hát nem megható, szép dolog? Valkó Mihálj Július 29-től augusztus 3-ig tartanak előadásokat a Széchenyi-lakótelepi víztorony mellett. Szolnokra érkezik Eötvös József vezetésével Gorillák a ködben. Szerdán 21.35-kor látható a Duna TV-n. Polgárháború dúl Közép-Afrikában. Diane Fossey amerikai antropológusnő a veszélyre fittyet hányva, egyedül vág neki a hosszú útnak. Azért utazik Közép-Afrikába, hogy megmentse a kipusztulásra ítélt hegyi gorillát. Kemény munkával sikerül az állatok bizalmába férkőznie. Rá kell döbbennie, hogy a legveszedelmesebb állat maga az ember. Képünkön a két főszereplő, Sigourney Weaver és Bryan Brown. Rádió Televízió Augusztus 3., VASÁRNAP Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság. Közben: óránként Hírek. Időjárás - 8.24 Édes anyanyelvűnk. A Magyar Rádió anyanyelvi ötperce- 8.30 Énekeljük együtt! Népdalt tanít: Budai Ilona (ism.) - 8.40 Hangszemle. Tallózás a hét rádióműsoraiból - 9.05 Világóra. Külpolitikai magazin -10.05 Római katolikus szentmise közvetítése - 11.05 Gondolat-jel. Kulturális hetilap - 12.00 Déli krónika. Sport - 12.25 Harmincöt perc alatt a Föld körül -13.05 Névjegy -13.55 Műsorajánlat - 14.05 Szonda. Tudományos magazin - 14.35 Népdalkörök pódiuma -15.05 Művészlemezek -16.05 Dokumentumműsor - 17.00 Terasz. Hétvégi magazin - 18.00 Esti krónika - 19.05 Sportvilág - 19.25 Műsorismertetés 19.29 Jó éjszakát, gyerekek! A bolondos Liza - 19.40 Indulók operettekből - 20.05 Rádiófónia 75 esztendő a magyar zene hullámhosszán - 21.05 Emberi színjáték. Betti néni (ism.) - 22.00 Késő esti krónika- 22.20 Émlékezetes rádióhangversenyek. Pauk György hegedül - 24.00 Hírek. Időjárás. Totó - URH-ADÓN 8.3010.00 Körzeti magazinok - 18.30-21.00 Nemzetiségi műsorok - 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.0023.30 A BBC késő esti magyar műsora DCTOC1 rt I Url 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Állomáskereső- 6.08 Végre vasárnap! Benne: óránként Hírek. Időjárás - 7.30 A hét riportja - 7.45 Sportreggel - 8.00 Jó reggelt, Európa! 9.00 Hírek. Időjárás - 9.03 Embermesék Lengyel Nagy Anna műsora -10.00 Gor- diusz magazin - 11.00 Hírek. Időjárás - 11.03 Útközben -11.07 Vasárnapi koktél. Komjáthy György műsora - 12.00 Jó ebédhez szól - a nóta -13.00 Hírek. Időjárás - 13.03 Csitri-csacsogás - 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00 For- gószinpad. Szubjektív válogatás a múltból és a mából - 15.00 Hírek. Időjárás 16.00 Poptarisznya - 16.58 Útközben 17.00 Hírek. Időjárás -17.08 Sporthírek - 17.58 Útközben -18.30 Sportösszefoglaló. - Totó - 19.00 Hírek. Időjárás - 20.00 Magyar folkritmusok - 20.50 Magyarán szólva - 21.00 Hírek. Időjárás - 21.03 A Rádió Dalszínháza. Házasodj, Ausztria! - 22.39 Hangpárna - 23.00 Hírek. Időjárás- 23.03 Sporthíradó - 23.10 Korzó - 0.15 Éjszaka (Petőfi urh) - 0.15-1.00 Dzsessz- show. Módos Péter és Réti János műsora - 1.04-1.51 Rádiószínház - 1.51 A King's Singers énekegyüttes felvételeiből- 2.04-3.00 Örökzöldek - 3.04-4.00 Világhírű zenekarok felvételeiből BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Népszerű muzsika - korán kelőknek - 8.00 Hírek. Időjárás - 8.03 Magyar orgona-művészek felvételeiből - 9.00 Műsorismertetés - 9.05 Magyar operakarmesterek 10.00 Hírek. Időjárás - 10.05 Új Zenei Újság -10.40 A Jártató együttes népzenei felvételeiből - 11.00 Európa hangversenytermeiből. Kapcsoljuk a salzburgi Mozarteumot - 11.50-12.05 Versek - 12.05-12.10 Hírek. Időjárás 13.00 Philip Jones rézfúvós együttese Howart-feldolgozásokat játszik - 13.10 Hangok és visszhangok - 13.20 Giuseppe di Stefano operafelvételeiből - 14.00 Hírek. Időjárás - 14.03 A kamarazene kedvelőinek -15.00 Hagyomány és életmód. Visszatérő vendégek 16.00 Hírek. Időjárás - 16.05 Zenekari muzsika ^17.20 Gundula Janowitz operafelvételeiből - 18.00 Hírek. Időjárás - 18.05 Jubilate Deo. Évszázadok egyházi muzsikája - 19.00 Hangverseny-különlegességek - 20.07 Hírek. Időjárás - 20.12 Longobárd korona. Lászlóffy Aladár esszékötetéről Széles Klárával beszélget Kulcsár Katalin - 20.27 Összkiadás -21.53 Hírek. Időjárás - 21.58 Rádiószínház. Cirano de Bergerac - 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat TV 1 7.28 Műsorismertetés 7.30 Az ágon ülő macska meséi (francia rajzfilmsorozat, ism.) 15/15. rész: A kutya 15.55 Vidéki Anglia (angol ismeretterjesztő sorozat) Burwash szeptemberben 1620 Európai híres kastélyai (amerikai dokumentumfilm-soro- zat, ism.) 13/5. rész: Warwick 16.45 Horizont TV 2., 17.15 Baywatch (David Hasselhoff és Jeremy Jackson) 7.55 „így szól az Úr!” 8.05 A gyűszünyi erdő lakói (angol rajzfilmsorozat) 13/11. rész: A lehető legszömyű- ségesebb hurrikán 8.35 Természetlesen... 9.00 40 éves a Magyar Televízió Egigérö fű (magyar film, ism.) 81' 1020 Néprajzi értékeink (ism.) 10.30 Anno... 11.00 Matiné Művészportré: Váradi Hédi (ism.) 12.00 Déli harangszó. Hirek. Időjárás 12.05 Szerencsepercek Benne: Szerencsehíradó, hírek és információk a sorsolások eredményeiről 12.30 A homok titkai (brazil tévéfilmsorozat, ism.) 15.00 Csellengők 15.30 Örömhir 15.50 Telis-televideo'97 16.00 Walt Disney bemutatja 17.35 Helló, világ! 18.30 Szerencsekerék 19.00 A Hét Híradó. Időjárás 20.00 Magyarok cselekedetei 20.15 Testamentum (amerikai film) 90' 21.50 Tonik 2220 Bums: A vidám koldusok (részlet) 22.25 Az eltűnt írók nyomában... Arthur Koesíer 45' 23.10 Orgona (2. rész) 49’ TV 2 7.55 Műsorismertetés 8.00 PC abc 8.30 Űrgammák (sci-fi sorozat, ism.) 9.00 Hol-mi? 9.30 Kupaktanács 10.05 Az Onedin család (angol tévéfilmsorozat,ism.) 11.05 Telesport 175’ Benne: Atlétikai vb. Volvo Nagydíj Díjugrató verseny. Strandröplabda. Magyarország-Spanyolország vízilabda-mérkőzés 14.05 Kersics Ankara emlékezünk 14.30 Új Fteflektor Magazin 15.05 A simlis és a szende (amerikai sorozat) A tökéletes bűntény 46’ 17.15 Baywatch (amerikai filmsorozat) 22/3. rész: Tequila-öböl 44’ 18.00 Időjárás 18.05 Kérdezz! Felelek 18.30 Úton 19.05 A két tudós tukán (walesi rajzfilmsorozat) 26/8. rész: A hörcsög aranya 19.15 Kisimbisz, pengő húsz Fohász kávéházért ...Japánról jut eszembe... 20.05 Játék határok nélkül Eurovíziós vetélkedősorozat 10/5. rész: Elődöntő: Komárom 21.40 Telesport 95’ Benne: Atlétikai vb. ETA Challenger nemzetközi női tenisztorna Öttusa vb 23.15 Éjjeli menedék 0.10 Magyarok cselekedetei HBO 8.00 Animánia 8.30 Bír-lak 9.00 AH 9.30 Kung-fu 10.30 National Geographic 11.30 Semmit a szemnek (amerikai vígjáték) 99’ 13.15 Szörfös nindzsák (amerikai vígjáték) 87' 14.40 Zenemánia: Vanessa Mae 15.40 Folytassa a kempingezést! (angol vígjáték) 85’ 17.10 Made in America (amerikai vígjáték) 70’ 19.00 Bundesliga összefoglaló 20.05 Mennyi? 30! 20.35 Divatdiktátorok (amerikai szatíra) 132’ 22.45 Egy kosaras naplója (amerikai film) 103' 0.30 Egy fiatal méregkeverő kézikönyvé (angol vígjáték) 106' 2.10 Jelige: Vörös cipellők 2.40 Bundesliga összefoglaló DUNA TV 6.45 A Vatikáni Rádió adása RÁDIÓ 21 FM 90,4 MHz-en, valamint a 101,45 MHz kábelfrekvencián. Telefon: 60-458-051, telefon/fax: 56-414-321. Hétfőtől - Vasárnapig 6.00-12.00 A Rádió 2000 és a Rádió 21 közös műsora - 16.00-22.00 A ’70-es, ’80-as, '90-es évek slágerei. 16 órától félóránként hírek, információk 7.00 Hírek. Műsorismertetés 7.05 Szegletkő (ism.) 7.40 Élő egyház (ism.) 7.55 Bob és Bobette (ausztrál rajzfilmsorozat) A piruló menyasszony 8.20 A vasút sárkánya (kanadai animációs film) 8.55 Pop-sa-rock (ism.) 9.15 Hogyan épült (angol ismeretterjesztő film) 4/1. rész: ...Stonehenge? 10.10 Vízgyűrűk (amerikai film) 106’ 12.00 Déli harangszó. Műsorismertetés. Vers 12.05 Ameddig a harang szól 1220 Két emelet boldogság (magyar film, ism.) 95' 13.55 Postabontás - Levélváltás 14.15 Sportképek 16.30 Emlékképek - Fiégi híradók 16.50 A Zene Arcai 17.30 Fabulák: A szegényből lett gazdag emberről meg a gazdagról Ness Család: Éh-Ness és a merülő harang 17.50 Műsorismertetés 18.00 Heti Hírmondó 19.05 Akasztani való bolond nő (francia film) 93' 20.40 Sportpercek 20.50 Színházi Élet 21.30 Mű-terem-tés 22.35 Szél hátán (spanyol film) 91' 0.05 Sportképek 16.05 Béka-suli (amerikai film) 18.00 PaneKőI a palotáig 18.30 Kamilla 19.00 Rin-Tin-Tin (amerikai sorozat - 49.) 19.30 Duna Plaza walk city party 20.00 Színház-tűznéző 20.30 Ericcson vendégei 21.30 Halhatatlan (amerikai thriller) 23.30 Konyhashow (ism.) SPEKTRUM 13.00 Vércseppek a havon Beáll a sötétség 14.00 Horgászmesék Svéd expedícióval Malajziában 14.30 Csernobili vészharangok 54' 15.30 Űrkutatók 55' 16.30 Túl a sarkkörön 20’ 17.00 Századunk rejtélyei Az aranyláz 52' 18.00 Macskavilág 53’ 19.00 Az élet bolygója Merre tart az emberiség? 52' 20.00 Ember és természet 44' 21.50 Világutazó Skócia 21.50 Ufó Repülőtér Névadóban 60' RTL ............ ...... 11. 15 Galaktika csatacsillag 12.10 Disney filmparádé 1220 Valami gonosz közeleg (amerikai film) 14.15 A csapat (amerikai sorozat) RTL., 15.15 Mennydörgés a paradicsomban. Spence (Hulk Hogan) 15.15 Mennydörgés a paradicsomban 16.05 Herkules és az elveszett királyság (amerikai akciófilm) 17.45 Gyilkosság a hobbija 18.45 Hírek 19.10 Drámai mentőakciók 20.15 Nem vagyunk angyalok 5. (német-franda-olasz film) 22.05 Spiegel Tv 23.05 New York, alvilág 24.00 Kései kiadás SAT 1 10.40 Sámson és az inkák kincse (német-olasz western) 12.10 Apától tanultam (német-osztrák szórakoztató film) 14.05 A szerelem örökké tart (német melodráma) 14.45 A hosszú hajók (angol-jugoszláv kalandfilm) 18.00 Villám - A bulvármagazin 19.00 Sat 1 labdarúgó show 20.15 A fekete özvegy (amerikai thriller) 22.10 Krimináltangó (német sorozat) 23.00 Spiegel TV 23.30 24 óra - riporterek bevetésen SAT 1., 0.05 Az utca lánya (Roxana Zal és Jane Alexander) 0.05 Az utca lánya (amerikai tévéfilm) PRO 7 11.10 Simpsonék 11.35 Parker Lewis 12.05 Másvilág 12.30 Szuper, Mr. Cooper 13.00 A családapa 13.30 A második Noé 1425 A leopárd (természetfilm) 1520 Az Ezüst-tó kincse (német-jugoszláv-francia kalandfilm) 17.30 Pacific Blue 18.30 Egyenesen délre 19.30 Híradó 19.45 A csodák világa 20.15 X-akták - Történetek az FBI titkos ügyeiből (amerikai sci-fi) 22.15 Fókusz Tv 23.15 AcéRigris (hongkongi akciófilm) EUROSPORT 7.00 Atlétikai vb, Athén 9.30 Mountainbike 10.00 Négy kerék (ism.) 10.30 Autóverseny Norisringböl 11.00 Atlétikai vb (ism.) 12.45 Motor pole pozíció 13.45 Gyorsasági motorverseny (élő közvetítés) 14.00 Focimagazin (ismétlés) 14.30 Atlétikai vb (ism.) 15.30 Gyorsasági motorverseny (ism.) 15.45 Gyorsasági motorverseny (élő közvetítés) 20.00 Atlétikai vb (élő) 21.30 Atlétikai vb 23.00 Gyorsasági motorverseny (ism.) Valamennyi magyar ás külföldi adó adáskezdetig fenntartja a mOsorváltoztatás jogát.