Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-21 / 168. szám

4. oldal Gazdasági Tükör 1997. július 21., hétfő Üzemanyag-meózás. A Fogyasztóvédelmi Főfel­ügyelőség Borsod, Szolnok, Nógrád és Szabolcs megyé­ben 16 töltőállomáson mint­egy 200 ezer liter gázolaj és 150 ezer liter benzin minő­ségét ellenőrizte. Szolnok megyében mintegy 13 ezer liternyi gázolajat, Szabolcs­ban 17 ezer liter benzint zá­roltak, s rendőrségi följelen­tést tettek a minőségi előírá­soknak nem megfelelő üzemanyag forgalmazása miatt. Blokád a bérért. A Paksi Konzerv Kft. dolgozói ma délután munkásgyűlést tar­tanak, mert 140-en még nem kapták meg júniusi munkabérüket. A dolgozói kollektíva a konzervgyár ki- és bejáratainál fenn­tartja a már megkezdett blokádot. Lábadozó erdők. Az FM illetékesei fölmérést készí­tettek az ország erdeinek egészségi állapotáról. Az át­fogó vizsgálódás tapasztala­tai szerint az összkép a ko­rábbinál valamivel kedve­zőbb. A bükkösök, a fekete­fenyők, a gyertyán és egyéb lágy lombú fák egészséges­nek bizonyultak." A külön­féle fafajok több mint 40 százaléka mentes a levél­vesztés tüneteitől, 37,5 szá­zaléka azonban veszélyezte­tett, csaknem 20 százaléka pedig számottevően károso­dott. Építési kedv. A legutóbbi fölmérések szerint fokoza­tos élénkülés tapasztalható az építőiparban. Míg tavaly az építési tevékenység 1 százalékkal bővült, az idén 5 százalékos emelkedéssel számolnak a szakemberek. Bankhitel. A Magyar Fej­lesztési Bank Rt. pénteken europiaci hitelszerződést írt alá egy nemzetközi konzorciummal, melyben egy-egy japán és luxem­burgi, nyolc német és oszt­rák bank vállalt szerepet. Most először fordult elő, hogy egy magyar bank - a jegybankon kívül - a nem­zetközi hitelpiacon hét­éves lejáratú külföldi for­ráshoz jut. A kölcsön ösz- szege nem ismeretes. Búzaár: rossz kilátások. A tavalyi 26-32 ezer fo­rinttal szemben az idén csupán 17-19 ezer forintot kínálnak a malomipari vál­lalatok a búza tonnájáért. A termény világpiaci ára is 120 dollár alá csökkent, ráadásul az idén az előző évekhez képest jóval na­gyobb termésre lehet szá­mítani. Távozik a BÉT vezetője. A Focus hitelminősítő inté­zet vezetőjeként folytatja pályafutását ősztől a Buda­pesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatója. Rotyis József pénteken azt is elmondta, hogy a hitelminősítő felállá­sával a magyar tőkepiaci in­tézményi infrastruktúra ma még hiányzó elemét szeret­nék létrehozni. Az MNB hivatalos, devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 322,16 Francia frank 31,79 Japán jen (100) 166,52 Német márka 107,40 Olasz líra (1000) 110,42 Osztrák schilling 15,26 Svájci frank 130,09 USA-dollár 192,55 ECU 211,96 Rosszkor jött az égi áldás Nehéz aratás, esőszünetekkel - Húszezer körül a felvásárlási ár Az őszi árpa betakarításával szinte már mindenhol végeztek, a legfőbb kenyérnek való gabona, a búza levágása azonban sok helyen még csak az elején tart. Az egymillió-kétszázezer hek­tárnyi összvetésterületről a termés alig több mint húsz száza­léka van biztonságban. Noha a búza biológiailag érett, a kom­bájnok országszerte rövidebb-hosszabb ideje tétlenségre kény­szerülnek az esős időjárás miatt. Benedek Fiilöp, a Földműve­lésügyi Minisztérium államtit­kára úgy nyilatkozott, hogy a búza eddigi termésátlagai meg­haladják a hektáronkénti 4,35 tonnát, így még mindig reális­nak tűnik a hektáronkénti négy­tonnás becslés, s a minőség is jobb a tavalyinál. Az eső azonban még felbo­ríthatja a számításokat, mert a csapadék miatt nagymértékben romlik a minőség és növekszik a szemveszteség is. A felvásárlási árak 17,5-22 ezer forint között szóródnak, a Gabonafeldolgozók Szövetsé­gének 17 megyére kiterjedő jú­liusi felmérése szerint azonban az árak sehol sem haladják meg a tonnánkénti 19,5 ezer forin­tot. Ha gond lesz az értékesítés­sel - mondja az államtitkár -, a tárca intézkedni fog a probléma áthidalására. Egyelőre azonban a termelőknek a közraktározás­hoz nyújtott támogatást kellene kihasználniuk. A termelői érdekképvisele­tek szakemberei kevésbé derű­látóak. Megítélésük szerint a kétségtelenül jó célú újabb tá­mogatásokkal csak egy szű- kebb kör tud élni, mert például a Duna-Tisza közén lévő két közraktár a termelők nagy ré­szétől messze van, a saját táro­lóhely közraktárrá való átminő- síttetése pedig bonyolult és hosszadalmas. A Duna-Tisza közén a nagy erővel lezúdult csapadék sok helyen megdöntötte a gabonát, így a kombájnok nem tudják maradéktalanul felszedni. A szakemberek szerint a kenyér­nek való búza minőségi rom­lása előrevetíti a takarmányo­zási célra termesztett rozs és tri- tikálé értékesítési gondját is. BÁLINT GYÖRGY ROVATA Lapok a kertész noteszából Július köze­pére számos veteményes ágyásból be­takarították a terményeket. Vé­tek volna e termőterületeket a nyár második felében üresen hagyni, hiszen most még lehe­tőség van magvetésre és palán­tázásra. A július második felében el­vetett zöldbab, cékla, karotta, a helybe vetett vagy palántázott fejes káposzta, kelkáposzta, ka­ralábé, karfiol, leveles kel, kí­nai kel őszig kifejlődik és érté­kes terméssel örvendezteti meg a kertészkedőket. Nagy értékük ezeknek a ter­ményeknek, hogy fogyasztásuk arra az évszakra - késő őszre és télre - esik, amikor viszonylag szűkösebb a zöldségválaszték és a szervezetünknek több vi­taminra van szüksége. A cseresznye- és meggyfák gyümölcseit többnyire már be­takarították, de a fáknak most is szükségük van arra, hogy a be­tegségektől és kártevőktől megvédjék őket. A csapadékos időjárás következtében ország­szerte észlelhető a levéltetvek tömeges elszaporodása, vala­mint a monília nevű gombabe­tegség járványszerű terjedése. A jövő évi termés és a fák növekedése érdekében ne saj­náljunk egy-egy kombinált permetezést a fáktól. Erre a célra gombaölő szerként hasz­nálhatjuk a Dithane M45, a Rézoxiklorid, a Cuprosan, a Miltox Special nevű készítmé­nyeket, a levéltetvek ellen pe­dig keverjünk a permetlébe Chinmix, Chinetrin, vagy Piri- mor rovarölő szert. A szamócaágyások az idén bőséges termést adtak. Most azonban a szamócatövek leve­lein csúnya, vörösesbarna, ke­rek foltok jelentek meg. Ha to­vább terjednek, teljesen elpusz­títják a levelek szöveteit, és le­hetetlenné teszik, hogy a sza­mócatő elegendő tápanyagot gyűjtsön és halmozzon fel. Ezért a fertőzött leveleket vág­juk le és semmisítsük meg. A védelem még hatékonyabb, ha a szamócaágyást is megperme­tezzük gombaölő szerrel. Hat céget segít az alapítvány, hogy sérülteket foglalkoztathasson Egymilliárdon osztozhatnak A privatizációs törvény elfogadása után a 46 úgynevezett vé­dett vállalat közül a tisztán állami tulajdonban maradt 6 cég az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) felügyelete alá került. E cégek 8000 sérült embert foglalkoztatnak, és saját va­gyonuk megközelíti a 3 milliárd forintot. Az OFA az idén 1, jö­vőre 1,3 milliárd forint állami pénzt kap különféle célokra. Kiss Péter munkaügyi miniszter pénteken elmondta, a közala­pítványhoz került cégeknél nem a nyereség számít, hanem az, hogy olyanokat foglalkoz­tatnak nagy számban, akik va­lami miatt egyébként csak spe­ciális körülmények között len­nének képesek dolgozni. Azok a vállalkozók, gazdálkodó egy­ségek élveznek állami támoga­tást, akik vállalták, hogy rpeg- teremtik a lehetőségét annak, hogy a vakok, siketek, vagy ér­telmi fogyatékosok a munka­erőpiac teljes értékű tagjaivá válhassanak. Magyarországon nem keve­seket érint e kérdés, hiszen 400 ezerre teszik a szakemberek a sérült emberek számát. A tárca vezetője hozzátette, hogy a helyi munkaügyi köz­pontok mellett létrehoznának rehabilitációs központokat is. Ezenkívül az ezredfordulóig a „Fiatalok Rehabilitációja” program keretében az ország 10 városában speciális szakkép­zést indítanak be. A képzésben részt vevőknek Székesfehérvá­rott már fel is épült a modell­központ. Köves Gábor, a Főkefe Ipari Kft. ügyvezető igazgatója el­mondta: számukra sorsdöntő fordulat, hogy végre eldőlt, nem adják el cégüket, hanem a hagyományaikhoz híven foly­tathatják a fogyatékos emberek foglalkoztatását. Öt éve vártak erre a lépésre, s az érintett 6 vállalat most biztonságban érezheti magát és természete­sen dolgozóit is. Mint mon­dotta, ma Magyarországon - sajnos - állami támogatás nél­kül lehetetlen lenne ezeket az embereket alkalmazni, ami vi­szont ezen csoport egyedüli megélhetését jelenti. Szalóky Eszter Átalakul a támogatás szerkezete 2002-ig felmentést kapott hazánk a GATT uruguayi fordulója alapján tett téves exporttámogatási kötelezettségvállalás betar­tása alól. Hogyan módosul a régi - 22 milliárd forintos, 16 egyedi termékre megadott - vállalási lista, s mihez kell tarta­nunk magunkat az ezredforduló után? - kérdeztük Tarján Ba­lázst, az FM agrárrendtartási hivatalának vezetőjét. 1995 a korábbiakkal ellentét­ben a mezőgazdaság stabil évé­nek számított, amikor megállt a termelés és az export hanyat­lása. A partnerországok is ezt az évet javasolták az újabb vál­lalási lista alapjának. 1992-ben 16 termékre adtuk meg - téve­sen - az exporttámogatás alá eső részt, amit most 16 termék- csoporttá tudtunk bővíteni a két éve húzódó tárgyalások során. A beszorítottság után viszony­lag tág mozgástérhez jutunk.- A ’95-re meghatározott bá­zisösszeg 45 milliárd forint. Mikortól kell számítani a GATT mezó'gazdasági megállapodá­sában előírt évi 6 százalékos csökkentést?- 1998-ban úgy kell számol­nunk, mintha a ’95-’97 közötti, évi 6 százalékos csökkenés már meg lett volna, így jövőre eleve 18 százalékról indulunk.- Ez azt jelenti, hogy jövőre 36-37 milliárd forint a szub­venciós keret?- Ez egyelőre nem számsze­rűsíthető, mert a kormánynak még jóvá kell hagynia.- Az eredeti 22 milliárd fo­rint mai árfolyamon 70 milliárd forint fölött van. Nem újabb „alulvállalás” ez a 45 milliárd forint ahhoz képest?- A GATT-megállapodás nincs tekintettel az inflációra, csak a belső támogatások ese­tében, ugyanakkor előírja, hogy hazai pénznemben kell a válla­lást megadni.- Nem félő, hogy ellehetetle­nülnek így a magyar exportálók- A támogatási rendszer a felmentési időszak alatt fokoza­tosan átalakul. Amit eddig köz­vetlen exporttermék-támoga­tásra fordítottunk, az a jövőben más konstrukcióban, elsősor­ban a termelők és a termelés támogatásában fog megjelenni - az európai uniós országok gyakorlatához hasonlóan. Csernyánszki Judit Új pénzforgalmi szabályok A Magyar Nemzeti Bank elnökének július 10-én kelt rendelkezése módosítja a pénzforgalom szabályait. A korszerűsítésre a bank- rendszer, a Magyar Posta Rt. és a hitelintézeti elszá­molóházak szolgáltatásai­nak fejlődése révén nyílt le­hetőség. Korábban, 1994 őszétől, a giro bevezetése­kor már csökkent a bank­közi átutalások lebonyolítá­sához szükséges idő, és ki­számíthatóbbá vált az átuta­lási forgalom. Nagy jelentő­ségű lépés volt az országo­san egységes, új bankszám­laszámrendszer bevezetése is, aminek nyomán tavaly negyedére csökkent a hibás átutalások aránya. A mostani rendelkezéssel tovább rövidül a pénzfor­galmi megbízások teljesíté­séhez a hitelintézetek ren­delkezésére álló idő. Csök­kentik a posta pénzforgalmi közvetítő szolgáltatására vonatkozó határidőt is, ami 1999. január 1-jével három­ról két napra rövidül. Újdonság lesz október 3- ától a csoportos átutalás és a csoportos beszedési megbí­zás fizetési módok beveze­tése. Ez elsősorban a mun­kabérek folyósítói, a köz- szolgáltató vállalatok, díj­beszedők, biztosítóintéze­tek, valamint a lakossági bankszámlával rendelkezők életét könnyíti majd meg. Ők jelenleg kétoldalú meg­állapodásokat kénytelenek kötni, ám ez így egyre ne­hézkesebb, hiszen mind több bank nyújt lakossági szolgáltatást is. céG vezetés Határidők cégvezetőknek Július 21.- A pénzintézeti tevékenységet végzők információszolgáltatása az MNB részére. Július 22.- A befektetési szolgáltatók je­lentése a nyitott pozícióikról. Július 25.- A bányavállalkozók bányajá­radékának befizetése. Külföldi kiküldetés Június 5-től a nemzetközi köz­úti árufuvarozásban és sze­mélyszállításban gépkocsiveze­tőként és árukísérőként foglal­koztatott magánszemély a költ­ségelszámolásnak azt a módját is választhatja, hogy a külföldi kiküldetés (külszolgálat) címén kapott bevételéből napi 25 USA-dollámak megfelelő fo­rintösszeget von le igazolás nélkül elismert költségként. A 88/1997. (V. 28.) Korm. rende­let szerint ennek feltétele, hogy ezenkívül kizárólag a gépjármű külföldi üzemeltetéséhez köz­vetlenül kapcsolódó és számlá­val, bizonylattal igazolt költsé­geket számolja el. Ebben az esetben nem számít elismert költségnek a külföldi kikülde­téssel kapcsolatban felmerült szállás- és lakásbérleti díjra fordított összeg. A költségelszámolásnak ezt a módját az a magánszemély is választhatja, aki a gépkocsive­zetést és árukísérést önálló te­vékenységként végzi, és az adott utazással összefüggésben mástól nem kap bevételt kül­földi kiküldetés címén. Állat-egészségügyi Szabályzat A földművelésügyi miniszter a 41/1997. (V. 28.) FM rendelet mellékleteként kiadta az Állat­egészségügyi Szabályzatot, amelyet a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítőben tet­tek közzé. A rendelet melléklete meg­határozza az állati hulladékok járványügyi intézkedésként el­rendelt ártalmatlanná tételéért fizetendő díjak mértékét. Környezeti állapotvizsgálat A felszámolási eljárás és a vég- elszámolás során végzett kör­nyezeti állapotvizsgálatot szak­értő végezheti. A 15/1997. (V.28.) KTM rendelet szerint ilyen szakértő lehet az a ma­gánszemély, illetve gazdálkodó szervezet, akit vagy amelyet felvettek a Felülvizsgálat Vég­zésére Jogosultak Névjegyzé­kébe. Jó tudni, hogy az adott szakterületen az a magánsze­mély is jogosult szakértői tevé­kenység végzésére, aki a kör­nyezet- és természetvédelem egyes szakterületein szakértői működésre jogosító külön en­gedéllyel rendelkezik. Jövedéki termékek A jövedéki termékek termelé­sénél, raktározásánál, mérésé­nél és szállításánál elszámol­ható veszteségről és többletről szóló rendeletet módosító 19/1997. (V. 30.) PM rendelet szerint a szesz - raktározásra elszámolható - hiánya ezentúl az elszámolási időszak nyitó- készlete és az elszámolási idő­szakban bevételezett összes nem palackozott szesz mennyi­ségének évente 3 (faedényben tárolt szesz esetén), illetőleg 1,2 százaléka (egyéb anyagból készült edényben tárolt szesz esetén). A szeszes ital raktáro­zásra elszámolható hiánya az elszámolási időszak nyitókész­lete és az elszámolási időszak­ban bevételezett összes nem pa­lackozott szeszes ital mennyi­ségének 0,5 százaléka. A rende­let melléklete határozza meg a kőolaj-feldolgozási termékek raktározásánál elszámolható hiány mértékét. Érték - papír - tőzsde Kisebb ingadozások voltak A BUX-tőzsdeindex kétszer is rekordot döntött, kedden 7412,71 ponton zárt, majd a szerdai korrekciót követően csütörtökön elérte a 7444,27 pontos történelmi csúcsot. Pénteken ismét korrekció következett, s így 7396,25 ponton zárta a hetet. Az index emelkedését java­részt a TVK-, a MÓL- és az OTP-részvények árfolyam- változása okozta. A TVK részvényeire csütörtökön 4050 forinton is kötöttek üzle­tet, a legmagasabb záróárat - 3940 forintot - kedden érte el, a pénteki záróár pedig 3835 forint volt. A MOL-részvé- nyek ára hasonlóan alakult, a hétfői 4305 forintról keddre 4395 forintra emelkedett, a pénteki záróár 4300 forint volt. A hét egyik nyertese mindenképpen az OTP volt, amely a hétfői 6045 forintról csütörtökön 6595-re emelke­dett, új rekordot döntve meg. Az index csütörtöki rekord­jában a Richter-nek is volt szerepe. A hétfői 17 500 fo­rintról a csütörtöki 17 950 fo­rintos árszintig emelkedett. A kárpótlási jegyre egész héten a 810 forintos árszint környékén kötöttek üzletet, a pénteki záróár is ennyi volt. A a közeljövőben újra részvé­nyekre lehet majd cserélni. Bence Balázs Cashline Bróker VÁSÁRLÓI Klubja

Next

/
Thumbnails
Contents